2025. június 8. vasárnap

jún. 8
5:28
Szétveri a front a pünkösdi programokat? (Magyar Mezőgazdaság)
Markáns hidegfront söpör végig az országon északnyugat felől, viharos széllel, több helyen záporral zivatarral. A front után hirtelen és jelentősen csökken a hőmérséklet, vége lesz a kánikulának.
jún. 8
5:30
Amikor az orvos lesz beteg: dr. Martin Tamás onkológus és a tüdőrák (WebBeteg)
A műtétet követően, a szövettani eredmény birtokában született meg a végső diagnózis, akkor tudtam meg, hogy tüdődaganatom van, ez előtte fel sem merült - mesélte a Rákeltérítő adásában dr. Martin Tamás, aki immár 16 éves daganattúlélő.
jún. 8
5:30
Az emberi szervezetet intenzíven rombolja (Magyar Hírlap)
Számos szempontból a legveszélyesebb helyzetek közé sorolható.
jún. 8
5:30
Mandulatorta (gluténmentesen) (egy.hu)
Antal Csilla receptje
jún. 8
5:30
Biológiai kertészkedés: már segítő rovarokat is vásárolhatunk (Magyar Mezőgazdaság)
Ahhoz, hogy egy konyhakertet vegyszeres kezelések mellőzésével tartsunk fönt, többféle módszer összehangolt működése szükséges.
jún. 8
5:30
Stratégiai játék készül a Trónok harcából, itt az előzetes (Magyar Mezőgazdaság)
A PlaySide Studios és a Warner Bros. Interactive új videojátékot készítenek Game of Thrones: War for Westeros címmel, amely a tervek szerint 2026-ban jelenik meg, írja a Variety.
jún. 8
5:30
Ha a Balatonra indulsz, erről mindenképp tudnod kell – fontos figyelmeztetés jött (naphire.hu)
A viharjelzés követésére hívják fel a figyelmet a Balatonnál vasárnap.
jún. 8
5:30
Ezért érzed úgy, hogy a nyár már nem olyan, mint régen – mélyebb oka van, mint hinnéd (Bien)
Amikor gyerek voltam, a nyarak végtelennek tűntek, tele voltak boldog pillanatokkal és kalandokkal. Hosszúak voltak a napok, és mintha a nap is másként sütött volna az égen. Most, hogy már a negyvenes éveimet taposom, és szülőként tapasztalok meg egy teljesen másfajta valóságot, a nyár már nem hozza ugyanazt a varázst. A mindennapos rohanás, a munk
jún. 8
5:30
Újabb részletek derültek ki a Microsoft gáláns felajánlásáról (ICT Global)
A Microsoft újabb részleteket árult el "Európai Biztonsági Program" nevű kezdeményezéséről. A cél a kibervédelem fokozása - az összeurópai kormányzati biztonság érdekében. Gáláns felajánlás vagy nettó marketing? Idővel kiderül.
jún. 8
5:30
Sipoly kezelése házilag?  5 eset, amikor rögtön fordulj orvoshoz (Hóvége)
A végbél környékén kialakuló sipoly egyike azoknak a nyavalyáknak, amit senki nem kíván még az ellenségének sem. Nemcsak kényelmetlen, fájdalmas és sokszor kellemetlen szagú váladékozással jár, de lelkileg is megterhelő lehet.
jún. 8
5:32
5 bejárati ajtó szín, amit jobb, ha elkerülsz, ha hívogató otthont szeretnél (Magyar Mezőgazdaság)
Egy dekoratív bejárati ajtóval színt és stílust vihetsz az otthonodba, ám vannak olyan tónusok, melyeket jobb, ha inkább nem alkalmazol, ha hívogató otthont szeretnél.
jún. 8
5:32
Rosszul ülsz munka közben – hogy károsítja ez az egészségedet a rossz testtartás, és hogyan ülj helyesen? (naphire.hu)
Legtöbben túlságosan elfoglaltak vagyunk a fogyással és az egészséges bélműködés elérésével, így nem tudunk túl sokat törődni a testtartásunkkal. De – Kristianne Egbert, a Briotix tanúsított ergonómusa szerint – ez sokkal fontosabb az egészségünk szempontjából, mint gondolnánk.
jún. 8
5:34
вечные ссылки (Magyar Mezőgazdaság)
Выбор качественных площадок для получения постоянных ссылок — нужный этап SEO-стратегии, поскольку такие ссылки все веско увеличить авторитет сайта и его позиции в поисковых системах. Вот подробное инструкция по этому вопросу: 1. Анализ репутации площадки Перед размещением убедитесь, собственно площадка обладает неплохой репутацией. Проверяйте: • В
jún. 8
5:36
Már átlagbérrel is megúszhatjuk a számlavezetési díjat (KKV Magazin)
A Ksh friss kereseti adatai szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatottak 2025 márciusában átlagosan 714 400 forintos bruttó, illetve 490 400 forintos nettó fizetést vittek haza, a medián nettó bér pedig 381 700 forint volt. A money.hu szakértői ennek tükrében megvizsgálták, hogy az átlagos jövedelemmel rendelkező magyar munkavállalók milyen banks
jún. 8
5:36
Mindig a CD -ket lógok a fákra. Megszabadultam egy bosszantó problémától (Magyar Mezőgazdaság)
Mit kell tenni a CD -kkel? Egyszer régen nagyon népszerűek voltak, de ma szinte senki sem használja őket, mivel az emberek inkább a hordozható lemezeket és az USB -kulcsokat részesítik előnyben. Szerencsére van egy trükk, amelyet nem pusztítanak el. Csak tegye őket a fákra. Néhány kertben láthatja, hogy a CD -k fákra lógtak. Miért kötődnek
jún. 8
5:42
Sleep divorce: a párok külön alvása erősítheti is a kapcsolatot (EgészségKalauz)
Nem csak az egyedül élők és a társ nélküliek alszanak egyedül esténként, ugyanis a felmérések szerint egyre több pár dönt úgy, hogy külön ágyban, illetve hálószobában piheni ki a mindennapok fáradalmait.
jún. 8
5:51
Ezt mondta szerződtetése után a Liverpool új magyar kapusa (Infostart)
Pécsi Ármin U21-es válogatott kapus a Puskás Akadémiától a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol bajnoki címvédő Liverpool labdarúgócsapatához igazolt.
jún. 8
5:54
Veszélyes felhasználni a tavalyi naptejet? Most tényleg égető ez a kérdés (Femcafe)
Szabályosan berobbant a kánikula, és valószínűleg sokan a strandok felé veszik az irányt a hosszú hétvégén. Ebben az esetben viszont elő lehet-e kapni a tavalyi naptejet?
jún. 8
5:54
A volt ukrán miniszterelnök szerint Amerika eltávolítja Zelenszkijt (Magyar Hírlap)
Állítólag komoly munka kezdődött.
jún. 8
5:54
Megdöbbentő lépésre szánta el magát Lázár János a vasút állapota miatt (Nyugati Fény)
A legjobbkor.
jún. 8
5:54
Éhesek, nincs vizük, és még álmukban is bombázzák őket – gyerekek mindennapjai a gázai övezetben (Telex)
A Deutsche Welle videójában két gyerek mindennapjait mutatják be, akik az ingyenkonyhára járnak, és a törmelékek közt keresnek tűzifának valót.
jún. 8
5:54
Citromkrém recept: ünnepi süteményekbe, nyári gyümölcstortákba tökéletes! (Kölöknet)
Recept – Ez a kellemesen fanyarkás citromkrém az angol változatú lemoncurd mintájára készült apró leheletnyi változtatással. Mutatjuk a trükköket, fortélyokat.
jún. 8
5:57
Robbanás a Fideszben (Piac és Profit)
Bombaként robbant, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, az átláthatósági törvényt leveszik a napirendről, tárgyalását őszre halasztják. Ez Orbán Viktor személyes kudarca, de mi történt a háttérben?
jún. 8
5:57
Kiderült a titok: ezt viszi magával az űrbe Kapu Tibor (ATV)
Kapu Tibor jelen állás szerint június 10-én indul a Nemzetközi Űrállomásra.
jún. 8
6:00
Bicskanyitogató jelenet a nívós étteremben, ok nélkül kidobták a vendéget (Promotions)
Megkérték a vendéget, hogy takarodjon.
jún. 8
6:00
Körkörösség – értékmegőrzés a gyártásban (newtechnology.hu)
A Seconál a körkörösség lényege, hogy újragondoljuk tevékenységünk minden aspektusát – hogy hogyan teremtjük meg, tartjuk meg és nyerjük vissza az értéket, ezáltal átalakítva a gyártást a fenntartható jövő érdekében.
jún. 8
6:00
Fordulat a vágóhidakon, több marha-, kevesebb baromfivágás (Agrárágazat)
A hazai vágóhidak az első negyedévben több marha- és sertéshúst, kevesebb baromfi- és juhhúst termeltek – íme, a friss vágási adatok!
jún. 8
6:00
Kukoricacímerezés: ki végzi el, és mennyiért? (Mezőhír)
Címerezési körséta a munkavállalótól a munkaadóig. Hol szorít a cipő az idénymunkában?
jún. 8
6:00
Mitsubishi Gcr1380 – ismerős japán dizájn (GépMax)
A Mitsubishi új traktormodellje, a Gcr1380 nagy teljesítményével és fejlett vezérlésével emelkedik ki a kínálatból.
jún. 8
6:00
Guruló zongora vonzotta a tekinteteket Budapest XIII. kerületében (Helló Magyar)
Egy 19. századi guruló zongora tűnt fel Budapest utcáin.
jún. 8
6:00
8 mesés rövid köröm ötlet nyárra – nem a hossz számít (Bien)
Nyáron valahogy minden egy kicsit színesebb, játékosabb és bátrabb – miért pont a körmeink maradnának ki a buliból? Ha te is azok közé tartozol, akik inkább a rövidebb manikűrt preferálják, jó hírünk van: nem kell extra hosszú karmokkal rendelkezned ahhoz, hogy igazán látványos és menő legyen a körmöd!
jún. 8
6:03
Rangsorba állítottuk a szezon 10 legjobb futballistáját (Player)
A 2024–25-ös bajnoki teljesítmények alapján összeállítottunk egy rangsort a szezon tíz legjobb futballistájáról. Miután elolvastad az érvelésünket és megnézted a listát, a cikk végén szavazhatsz, hogy szerinted ki volt a szezon legjobbja.
jún. 8
6:06
Bio megoldások a sok eső okozta káoszban (Agrofórum)
Nagyon szélsőséges időjárás van mostanában és nagyon a nyár közepéig sem ígérnek jobbat.
jún. 8
6:12
Segítség a gyomorrák leküzdéséhez (Magyar Hírlap)
A tumor genetikai kódja megmondja, hogyan győzhetjük le.
jún. 8
6:12
Fordul a kocka: legaljasabb kommunikációs fegyvere robban épp az ellenzék arcába Budapesten (Mandiner)
"Rabbi, eltűnt a kasszából a közpénz." "Tedd vissza, fiam." Tizenöt évig ezt harsogta az ellenzék – most végre ők fogják hallgatni. Kohán Mátyás írása.
jún. 8
6:15
Ezek az energetikai befektetések lehetnek nyerők (Menedzsment Fórum)
A Klasszis Befektetői Klub május végi rendezvényének egyik vendége Szőcs Gábor, a Hold Alapkezelő munkatársa, az Orion Alap alapkezelője volt. A szakember, aki kiemelt figyelemmel követi a befektetései során az energiapiacokat, a 2025-ös évben Az Év Portfóliómenedzsere díjat nyerte a Klasszis megmérettetésén, amely a befektetési alapkezelői szakma
jún. 8
6:15
Ilyen kutyafajtákat a legjobb gyerek mellé választani (Háziállat)
A gyermek és kutya közti kapcsolat sokszor életre szóló barátság kezdete. Egy jól megválasztott kutyafajta nemcsak hűséges társ lehet, hanem megtanítja a gyermeket a felelősségre, a gondoskodásra és az empátiára is. Fontos azonban, hogy olyan fajtát válasszunk, amely türelmes, barátságos, könnyen tanítható, és jól viseli a gyerekek zajos, játékos v
jún. 8
6:18
Ez az 5 dolog szörnyen mutat kisebb méretű előszobában (Femcafe)
A kis előszoba könnyen zsúfolttá, sötétté vagy nyomasztóvá válhat – és ezt sokszor néhány gyakori hiba okozza.
jún. 8
6:18
Karácsony Gergely szemet vetett a munkavállalók fizetésére, miután kiürítette Budapest kasszáját (Mandiner)
A munkavállalóktól levont adóelőleg és tb-járulék szándékos visszatartását vetítette előre a főpolgármester.
jún. 8
6:18
Hogyan tisztítsuk meg a rebarbarát, hogy megőrizze az ízét? Így készítsük elő sütéshez és főzéshez (Hóvége)
Hogyan kell tisztítani a rebarbarát, hogy megmaradjon az íze és színe? Lépésről lépésre utána jártunk.
jún. 8
6:24
800 ezer magyar nyugdíjas élhet a létminimum alatt 2025-ben (ProfitLine)
Megjelentek a KSH legfrissebb adatai a hazai nyugdíjasok jövedelmi megoszlásáról. Ebből már megtudhatjuk hány nyugdíjas jövedelme éri el az átlagbért, vagy épp a mediánjövedelmet. De az is kiderül, hogy hány idős élhet létminimum alatt.
jún. 8
6:24
Az átlagos élet is lehet teljesen egyedi és értékes, ha őszinte vagy magaddal (Glamour)
Miközben mindenki kétségbeesetten próbál kitűnni, te már most birtoklod azt, ami igazán számít: önmagadat. A valódi egyediség ott kezdődik, ahol leteszed a bizonyítási vágyat. Mi lenne, ha nem azon aggódnál, hogyan lehetsz különleges?
jún. 8
6:24
Érdemes lesz figyelni a viharjelzést a Balatonnál (Magyar Hírlap)
Sokan tartózkodnak a vízben, ezért ajánlott a kiemelt figyelem.
jún. 8
6:24
Így mutatták be a felcsúti fiatalt az angol csatornán (Mandiner)
"A magyar gulyás."
jún. 8
6:24
Itt a legfinomabb sütés nélküli kókuszos tiramisu receptje! (Babanet)
Ha szereted a tiramisut, akkor ezt a nyárias, kókuszos változatot is próbáld ki, amiből este is nyugodtan ehetsz, mert koffeinmentes kávéval készül!
jún. 8
6:24
Sokan nem is tudják, pedig súlyos bírság jár ezért a gyümölcsösökben itthon (Agrárszektor)
A gyümölcsösök gondozása során a permetezés az egyik legfontosabb teendő, hiszen segít megóvni a fákat a kártevőktől és a betegségektől. Egy jól megtervezett permetezési programmal nemcsak a terméshozamot növelheti az ember, hanem a gyümölcsök minőségét is javíthatja. A növényvédelem azonban veszélyes tevékenységnek minősül, mivel a növényvédő szer
jún. 8
6:26
Hol élek? Hol élünk? (Magyar Hírlap)
Egyre kevesebben törődnek azzal, hogy az áhított demokrácia működik-e még egyáltalán valahol.
jún. 8
6:27
Mindenki fedezékbe: jégesővel tör ránk a hidegfront, pontosan ekkor érkezik (Blikk)
Ez durva lesz!
jún. 8
6:27
Tényleg a Balaton volt a Riviéra – Az állam, a szakszervezet fizette a nyaralás nagy részét (Blikk)
Épp csak a centit nem vágták, mint a leszerelés előtt álló katonák, vagy az iskolás gyerekekhez hasonlóan táblára nem rajzolták színes krétával, hogy "áció, káció..., vakáció". A nyaralni készülő családok golyóstollal írták be jókora nagy betűkkel a naptárba, hogy Balaton.
jún. 8
6:30
Nehéz helyzetbe kerültek a magyar borászatok: ha ez így megy tovább, sokan húzhatják le a rolót (Pénzcentrum)
Európa-szerte komoly gondokkal küzd a borágazat, és ez alól Magyarország sem kivétel: a borfogyasztás visszaesése, a Z-generáció alkoholszegény szokásai és a felhalmozódott készletek együttesen nehezítik a borászatok működését. Bár az árak érdemben nem emelkedtek, a költségek továbbra is nőnek, így sok kis borászat még mindig veszteséges. A Pénzcen

Keresés