Miközben mindenki kétségbeesetten próbál kitűnni, te már most birtoklod azt, ami igazán számít: önmagadat. A valódi egyediség ott kezdődik, ahol leteszed a bizonyítási vágyat. Mi lenne, ha nem azon aggódnál, hogyan lehetsz különleges?
A gyümölcsösök gondozása során a permetezés az egyik legfontosabb teendő, hiszen segít megóvni a fákat a kártevőktől és a betegségektől. Egy jól megtervezett permetezési programmal nemcsak a terméshozamot növelheti az ember, hanem a gyümölcsök minőségét is javíthatja. A növényvédelem azonban veszélyes tevékenységnek minősül, mivel a növényvédő szer
Épp csak a centit nem vágták, mint a leszerelés előtt álló katonák, vagy az iskolás gyerekekhez hasonlóan táblára nem rajzolták színes krétával, hogy "áció, káció..., vakáció". A nyaralni készülő családok golyóstollal írták be jókora nagy betűkkel a naptárba, hogy Balaton.
Európa-szerte komoly gondokkal küzd a borágazat, és ez alól Magyarország sem kivétel: a borfogyasztás visszaesése, a Z-generáció alkoholszegény szokásai és a felhalmozódott készletek együttesen nehezítik a borászatok működését. Bár az árak érdemben nem emelkedtek, a költségek továbbra is nőnek, így sok kis borászat még mindig veszteséges. A Pénzcen
A kínai elektromosjármű-ipar (EV) látványos előretörése mögött nem csupán technológiai innováció és gyártási kapacitás áll, hanem egy rendkívül jelentős állami támogatási rendszer is. Ennek egyik leglátványosabb példája a világ legnagyobb EV-akkumulátorgyártója, a Contemporary Amperex Technology Co. Limited – ismertebb nevén CATL –, amely 2024 első
A citromfű hazánkban is egyre népszerűbb fűszer- és gyógynövény. Karrierje valószínűleg a kellemes ízének köszönhető, mely miatt teaként is fogyasztható.
Pécsi Ármin U21-es válogatott kapus a Puskás Akadémiától a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol bajnoki címvédő Liverpool labdarúgócsapatához igazolt.
Sokan úgy gondolják, hogy a jelenben való létezés egy egyszerű, könnyed állapot, amit csak időnként kell megélni, ha igazán ki akarják élvezni a pillanat szépségeit. Azonban az, ahogy valaki megéli és jelen van a mindennapi helyzetekben, jóval összetettebb lehet, mint ahogy elsőre tűnik. Vajon tényleg jelen vagyunk akkor is, amikor csak megpróbálju
A háborús üzemanyagárakkal szemben a kormány határozottan fellépett, ennek köszönhetően a magyar üzemanyagárak kedvezőbben alakultak a szomszédos országokhoz képest – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A világgazdasági és geopolitikai feszültségek közepette jelentősen átrendeződnek a női felsővezetők prioritásai világszerte – derül ki a Kpmg legfrissebb, Global Female Leaders Outlook című felméréséből. A kutatás rávilágít arra, hogy a mesterséges intelligencia és a digitalizáció soha nem látott előtérbe kerülése mellett egyre hangsúlyosabbak az e
Donald Trump amerikai elnök a Nemzeti Gárda egységeit küldte Los Angeles körzetébe, miután a bevándorlási hatóság elleni tüntetések erőszakossá fajultak szombaton.
A Netflix a nappaliban, a TikTok a buszon, a Youtube pedig szinte bárhol és bármin. A képernyőidőért folyó harc sosem volt ennyire kiélezett. Az NRC kutatása feltárja a legfrissebb trendeket, és megmutatja, hogyan alakul az audiovizuális tartalomfogyasztás világa 2025-ben. Ezeket a gondolatokat a 2025-ös DigitalMediaHungary konferencián is közöltük
Az épület szerkezetének statikai állapota miatt nem tud a továbbiakban vendéget fogadni a hévízi tófürdő központi fürdőépülete, a látogatók számára egy szigetfürdőt terveznek kialakítani. Még márciusban döntöttek úgy, hogy átmenetileg lezárják a tófürdő központi fürdőépületét és a hozzá tartozó teraszt. Az épületet vizsgáló szakértői jelentés megál
A magyar társadalom egyre öregszik és nincs felkészülve erre a folyamatra. Az 50 év felettiek aránya már most meghaladja a 40 százalékot, többségük azonban nem tudja, hogyan maradjon aktív a nyugdíjaskor előtt és azután is, és hogyan öregedjen egészségesen.
Szinte minden ételre igaz, hogy frissen a legfinomabb, de ha nincs időnk vagy energiánk otthon kenyeret sütni, akkor bizony a boltban kell a legjobb portékák után kutatnunk – és ekkor is csak remélni tudjuk, hogy sikerül kifognunk egy friss, ízletes darabot. De honnan tudhatjuk, hogy melyik kenyér a legjobb választás? Elmondjuk!
Az elmúlt napokban erőszakos tömegek támadták meg a Bevándorlás- és Vámvégrehajtás (ICE) tisztjeit, valamint a szövetségi rendfenntartó erők ügynökeit, ezért kellett bevetni a haderőt.
Egy kft.-nek két tagja van, 90-10 százalékos üzletrészarányban. Eladja a kft. a 700 ezer forint könyv szerinti értékű ingatlanját a 10 százaléknyi üzletrésszel rendelkező tagjának, 700 ezer forintért. Az ingatlan piaci értéke 30 millió forint. Van-e társaságiadó-fizetési kötelezettség a piaci és a könyv szerinti érték különbözete után? Keletkezik-e
Ugye te is voltál már olyan helyzetben, mondjuk egy vizsga előtt, amikor úgy érzeted, borzasztóan fontos a teljesítményed, ez pedig extra nyomást helyezett rád? Ilyen helyzetben különösen nagy szükségünk van arra, hogy elegendő energiánk legyen. Egy dietetikus nemrég arra hívta fel a figyelmet: egy jól összeállított reggeli igazi kincs lehet az agy
Vannak, akiket a nagy meleg szó szerint kiborít. Ez a 4 csillagjegy pedig különösen nehezen viseli a hőséget, már a gondolattól is ingerlékennyé válik, ha el kell hagynia a hűvös lakást.
A Meta újabb adatvédelmi perrel néz szembe az Egyesült Államokban, miután kiderült: a cég állítólag titokban követte az Android-felhasználók böngészési szokásait, és ezeket az adatokat összekapcsolta a felhasználók Facebook- és Instagram-profiljaival. A vád szerint ezzel súlyosan megsértették a felhasználók magánélethez való jogát.