Egy pecás olyan fekete pontyot húzott partra, amit még ő sem hitt el elsőre. Az Újszegedi Holt-Marosból kifogott példány szinte teljesen koromfekete volt - a látványra még a rutinos horgászt is sokkolta.
A Váci Tankerületi Központ által alapított “Köznevelési Diadalív – Kiváló Szaktanár Díj” elismerést 2025-ben a Patakpart Általános Iskola pedagógusa, Rédlyné Kovács Gabriella nyerte el.
Német sajtóhírek szerint az RB Leipzig a nyáron elengedi öt korábbi meghatározó játékosát, köztük a magyar válogatott védelmének pillérét, a lipcsei csapatkapitány Willi Orbánt és az előző idény legjobb ottani játékosát, Gulácsi Pétert. Állítólag filozófiaváltás áll az ügy mögött.
Amal Clooney képtelen megbarátkozni azzal, hogy férje befestette a haját. George Clooney azonban nem önszántából tette mindezt, hanem egy színházi szerep kedvéért. Ha véget ér az előadássorozat, újra ősz tincseivel láthatjuk.
Idén ismét új tagokkal bővült a Halhatatlanok Társulata. Hat évvel ezelőtt az Atv élesztette újra és vállalta a szavazás és a díjátadó teljeskörű lebonyolítását. A Halhatatlanok Társulatát 1996-ban az egykori Stúdió című televíziós kulturális hetilap alkotói, Érdi Sándor és Szegvári Katalin alapították. Az Alapítvány kuratóriumának többi tagja Né
A verseny élő közvetítése rendkívül népszerű lett Magyarországon. Az angol nyelvű kommentátorok többször is megköszönték magyarul a hatalmas figyelmet.
Amal Clooney képtelen megbarátkozni azzal, hogy férje befestette a haját. George Clooney azonban nem önszántából tette mindezt, hanem egy színházi szerep kedvéért. Ha véget ér az előadássorozat, újra ősz tincseivel láthatjuk.
Az USA elnöke kedden Truth Social nevű közösségi portálján gratulált a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával pályázó jelölt, Karol Nawrocki győzelméhez a lengyel elnökválasztáson. Azt írta: "Gratulálok Lengyelországnak, győztest választottak!". A politikus az üdvözlethez mellékelt egy, a Newsmax tévécsatornától származó szalagcímet, hogy "Trump s
Ahogy megérkezik a nyár eleje, mindenütt látványos levendulamezők tündökölnek, ez pedig nem csak a kertek és teraszok látképét teszi varázslatossá. A levendula egyike azoknak a különleges növényeknek, amelyek nemcsak az illatukkal, de a számos felhasználási módjukkal is elnyerik az emberek szívét. Ha még nem jártál levendulaszüreten, most itt az id
Jeszenszky Zsolt, a Pesti Srácok munkatársa hosszú írásban köszönte meg a támogató jókívánságokat, amelyeket az apja, Jeszenszky Géza elleni vasárnapi kalapácsos merénylet miatt kapott. Mint írta, Bay
Két főkategória shortlistjén is szerepel az a Faber-Castell kampány, ami a német alaptörvény 75. évfordulóját ünnepli. A projekten ügynökségként a White Rabbit Budapest, produkciós cégként pedig az Umbrella Collective dolgozott.
Mi a teendő, ha könyvvizsgálatra kötelezett cég könyvvizsgálója önhibáján kívül nem tudja ellátni a feladatát, és ez április közepén derült ki? Kiadhatja-e másik könyvvizsgáló az auditot úgy, hogy a cégbíróságnál még a régi neve szerepel, az új neve nem? – kérdezte olvasónk. Sinka Júlia okleveles adószakértő, számviteli tanácsadó válaszolt.
Az AutoWallis Csoport kizárólagos importőri jogokat szerzett a kínai NIO elektromosautó-márkára öt közép-kelet-európai országban, köztük Magyarországon. Az értékesítés 2025 végén indul Magyarországon és Ausztriában, a többi érintett piacon pedig 2026-tól.
Két főkategória shortlistjén is szerepel az a Faber-Castell kampány, ami a német alaptörvény 75. évfordulóját ünnepli. A projekten ügynökségként a White Rabbit Budapest, produkciós cégként pedig az Umbrella Collective dolgozott.
Csőszakasz-cserét hajt végre a Mol június elején a Dunai Finomítóból a Liszt Ferenc repülőtérre vezető kerozinvezetéken, a munkálatok ideje alatt repülőgépek üzemanyag-ellátása folyamatosan biztosított lesz.
A volt pénzügyminiszter június 11-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve a laptársaink, az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített
Oscar Piastri szerint ha azért bukják el a vb-címet Lando Norrisszal Max Verstappen ellen, mert egymással csatáztak, az akkor is tiszta küzdelem lesz, és náluk ez a fontos.
Az utóbbi három évtizedben a Balaton vize háromszor annyit melegedett, mint az azt megelőző több mint 120 évben, a vízben fellépő hőhullámok pedig gyakoribbá és intenzívebbé váltak.

Megdöbbentő bejelentések, fojtott feszültségek és pszichológiai játszmák – Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című reality kulisszái mögött egy valódi történelmi kastély áll. Nem stúdióban forgatják, hanem a Nádasdladányban található Nádasdy-kastély patinás falai között. A terek, ahol a játékosok sorsáról döntenek, évszázadok óta történeteket őriz
Magyarország bruttó hazai termékének volumene idén az első negyedévben a nyers adatok szerint stagnált, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,4%-kal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 0,2%-kal mérséklődött. A KSH most kibontotta az adatsort.
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90 ezer forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.