2025. június 5. csütörtök

jún. 5
9:27
Erre senki sem számított: Orbánék katonája keményen nekirontott a kormánynak a cenzúratörvény miatt (Nyugati Fény)
Ez már neki is sok volt.
jún. 5
9:29
Családonként akár 350 ezer forintot is jelenthet ez a béren kívüli juttatás minden évben (Portfolio)
A hazai vállalkozások egyre tudatosabban használják ki a csekély értékű ajándékban rejlő lehetőségeket, mint költséghatékony és rugalmas kiegészítő juttatást. Tavaly a cégek által vásárolt utalványok értéke 186%-kal nőtt, ami jól mutatja a kereslet megugrását a készpénzkímélő megoldások iránt. Nem véletlen ez az érdeklődés, a juttatás egyszerűen ad
jún. 5
9:30
Átadták az első Oscar-kvalifikáló Friss Hús díjait (Kreatív Online)
A Dögsúly nyerte a legjobb magyar élőszereplős rövidfilm díját, a legjobb animáció az Üvegház lett.
jún. 5
9:30
Fontos határidőre figyelmeztet a SZÉP Kártyával kapcsolatban a juttatási szakértő (HR Portál)
Közeleg az Aktív Magyarok alszámla határidő.
jún. 5
9:30
A masszőröm háromszögekkel támadott, aztán leállította a gyulladáscsökkentőmet is – és igaza lett (Sassy)
A mozgásszervrendszeri fájdalom gyökere nem mindig ugyanott van, ahol a fájdalom, sőt - lehet, az idegrendszer beállítás miatt csípődik be folyton valami. Egy izgalmas, magyar módszertan erre fókuszálva hozhat nemcsak gyors, hanem tartós enyhülést ilyen esetekben.
jún. 5
9:30
E-sport premier a Net4+-on: jön a Gt World Series (Digital Hungary)
E-sport premier: érkezik a világ egyik legnépszerűbb online autós bajnoksága, a GT World Series a NET4+ streamingszolgáltató műsorára. Mostantól a magyar nézők is láthatják a kiélezett küzdelmet a földkerekség legjobb e-sport pilótái között. A hagyományos motorsportok szerelmesei sem unatkoznak majd: az Arena4 és a Match4, valamint a NET4+ kilenc s
jún. 5
9:30
A vállalati hitelezés bővítéséről és a kibercsalások visszaszorításáról egyeztetett Varga Mihály a Bankszövetséggel (Helló Sajtó!)
Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank vezetője a Bankszövetséggel folytatott egyeztetéseken a vállalati hitelezés bővítéséről és a kibercsalások visszaszorításáról beszélt. Cél a bankszektor stabilitásának megőrzése mellett a hitelpiaci verseny élénkítése és a pénzügyi visszaélések elleni hatékony fellépés.
jún. 5
9:30
Imádni fogod őket: a 10 legfinomabb illatú rózsa a kertbe (Bien)
Ha azt szeretnéd, hogy a rózsák ne csak a látványukkal, hanem az illatukkal is hassanak rád, akkor érdemes az alábbi fajták között szétnézned! Ha pedig igazán nagy gourmand szeretnél lenni, akkor a különböző illatjegyek alapján fel is ismerheted ezeket.
jún. 5
9:30
Visszatért a fagy: itt olyan hideg lett, amilyen rég volt Magyarországon (Agrárszektor)
Szerdára virradó éjszaka az ország nagy részén 12-18 fok közötti minimumokkal találkozhattunk, míg az Északi-középhegység régiójában 10-14 fok között alakultak a legalacsonyabb hőmérsékletek. Összegezve tehát, enyhe volt az éjszaka.
jún. 5
9:31
Újabb 150 millió forintnyi saját részvényt vett a Telekom (Portfolio)
Tovább vette tegnap a saját részvényeit a Magyar Telekom, már közel a felénél jár a program.
jún. 5
9:33
Az Alkotmánybíróság részben megsemmisítette a Klímatörvényt - Mi történik ezután? (Portfolio)
Az Alkotmánybíróság tegnap részben megsemmisítette a Klímatörvényt. Arról, hogy mi a jelentősége ennek a döntésnek, milyen feladatokat kaptak a döntéshozók és a civil társadalom, a Másfélfok két szakértőt kérdezett meg.
jún. 5
9:33
Navracsics Tibor kőkeményen beleszállt a luxizásba, és bocsánatkérést vár Lázár Jánostól (ATV)
Navracsics Tibor szerint Orbán Viktor lesz a Fidesz miniszterelnök jelöltje, Lázár János pedig hirtelen haragú ember, akitől bocsánatkérést vár. A miniszter kemény véleményt mondott a luxizásról, és Magyar Péterről is beszélt Dull Szabolcs podcast-műsorában.
jún. 5
9:33
Elszabadult a pokol a parajdi sóbánya kapcsán, egyetlen mondat elég volt a szikrához (Promotions)
Alaposan egymásnak estek a hozzászólók.
jún. 5
9:33
Isten a történelem ura (Demokrata)
Túl kell élni, bármi áron. Aki időt nyer, életet nyer. Óriási, évszázados, talán évezredes távlatú vállalkozás ez.
jún. 5
9:33
Kényszerleszállást hajtott végre a Ryanair járata: többen megsérültek (Mandiner)
A repülő erős turbulenciába keveredett.
jún. 5
9:33
Botrányos állapotok három plázában is: komoly kockázat itt ebédelni (Magyar Mezőgazdaság)
Súlyos higiéniai és élelmiszerbiztonsági hiányosságokat talált a fogyasztóvédelmi hatóság három budapesti bevásárlóközpontban.
jún. 5
9:33
Kétnapos boltzár jön Magyarországon – erre készülj, ha hétvégén vásárolnál (naphire.hu)
Kétnapos boltzárra kell készülniük a vásárlóknak a pünkösdi hosszú hétvégén: vasárnap és hétfőn szinte az összes nagyobb üzlet zárva tart majd. Mutatjuk, mely boltok maradnak nyitva.
jún. 5
9:35
Ki volt Havas Henrik anyósa, aki a Belügyminisztériumban dolgozott? (Mandiner)
Kegyelmi ügyek, Belügyminisztérium, azért ez igen érdekesen hangzik.
jún. 5
9:36
Veszélyben a tiszavirágzás: a parajdi sóbánya tragédiája katasztrófát hozhat a Tiszára is (Pénzcentrum)
A parajdi sóbánya katasztrófája nyomán érkező sós árhullám a Tisza ökoszisztémáját is fenyegeti, és akár a legendás tiszavirágzást is veszélyeztetheti.
jún. 5
9:36
A masszőröm háromszögekkel támadott, aztán leállította a gyulladáscsökkentőmet is – és igaza lett (Sassy)
A mozgásszervrendszeri fájdalom gyökere nem mindig ugyanott van, ahol a fájdalom, sőt - lehet, az idegrendszer beállítás miatt csípődik be folyton valami. Egy izgalmas, magyar módszertan erre fókuszálva hozhat nemcsak gyors, hanem tartós enyhülést ilyen esetekben.
jún. 5
9:36
Nyitnak a pénzváltók, így áll a forint (Haszon.hu)
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
jún. 5
9:39
Üzent a Posta, 2 millió ügyfél érintett (Piac és Profit)
Ideje megújítani a postai meghatalmazásokat, az érintett ügyfeleknek 2025. december 31-ig van lehetőségük, hogy 2026 januárjától is érvényben maradjon a szolgáltatás – hívták fel a figyelmet.
jún. 5
9:39
Kényszerleszállást hajtott végre a Ryanair milánói járata, egy 2 éves gyerek is megsérült (Blikk)
Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy Milánóba tartó Ryanair gépnek Dél-Németországban szerdán késő este. A gép erős turbulenciába került egy zivatar következtében. A rendőrség közleménye szerint az esetben több utas, köztük egy kisgyerek is megsérült. Az utasok nem mehetnek tovább Milánóba repülővel.
jún. 5
9:39
Bokapánt helyett okosórával figyeli a házi őrizeteseket a rendőrség (Blikk)
Új személyfelügyeleti rendszert vezetett be a rendőrség a bűnügyi felügyelet alá vont terheltek ellenőrzésére. A "lábbilincseket" leváltották, és mostantól karóra formájában hordhatják a nyomkövetőt az elítéltek. A rendőrség közlése szerint az új rendszer pontosabb, gazdaságosabb és diszkrétebb is.
jún. 5
9:39
Kiderül, ki állhat ki CR7-ék ellen a Nemzetek Ligája döntőjében - sport a tévében (Infostart)
Spanyolország vagy Franciaország? Focin kívül lesz még kézilabda, lóverseny, baseball, tenisz, bringa és golf. Mutatjuk a teljes kínálatot!
jún. 5
9:39
Amerikai tőzsdére költözik a Wise (Portfolio)
A Wise fintech társaság bejelentette, hogy az Egyesült Államokba helyezik át elsődleges tőzsdei jegyzésüket, miközben másodlagos jegyzését a londoni tőzsdén is fenntartja - közölte a Cnbc.
jún. 5
9:39
Szentkirályi Alexandra: Kétszeresükre nőttek a fővárosi adóbevételek, de eltűntek (Demokrata)
Előre tudták, hogy a város az év közepére fizetésképtelenné válik.
jún. 5
9:39
Újabb együttműködéseket készít elő Oroszország és Magyarország (Telex)
Kereskedelmi, tudományos és más területeken való együttműködés van terítéken.
jún. 5
9:39
Válasz Online: Valami továbbra is bűzlik a szegénységi adatoknál (Telex)
A Válasz Online-on publikáló szakemberek szerint a Központi Statisztikai Hivatal talált egy nagy rakás embert, aki nem adót fizet, hanem pénzt kap a NAV-tól.
jún. 5
9:42
Merre indul el a magyar tőzsde? Érdemes figyelni, eljöhet a nagy taktikázások ideje (Pénzcentrum)
Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapest Értéktőzsdén.
jún. 5
9:45
Kis emelkedéssel indul a nap a magyar tőzsdén (Portfolio)
Kis emelkedésekkel kezdődik a csütörtöki kereskedés az európai tőzsdéken az EKB kamatdöntése előtt, a magyar részvénypiac követi a nemzetközi hangulatot.
jún. 5
9:45
Leállt a Suzuki Swift gyártása nyersanyaghiány miatt (autopro)
A Kína által kivetett korlátozások első japán áldozata a Suzuki Swift.
jún. 5
9:45
Már itthon is kapható a 920 lóerős, konnektoros hibrid Lamborghini! (Autónavigátor)
Vérbeli Lamborghini a Temerario, ez már az első pillantásra is egyértelmű. Az ék alakú sziluett, a "talajhoz rapadó" orr mind-mind
jún. 5
9:45
Nem túl jó a hangulat a meggypiacon (Magyar Hírlap)
Az áprilisi fagyok bedöntötték a reményeket.
jún. 5
9:45
Ezeket az alapkellékeket mostantól tilos bőröndben feladni a gépeken (Hamu és Gyémánt)
A hordozható akkumulátorok, laptopok és más lítiumionos eszközök sokaknak alapfelszerelésnek számítanak repüléskor, ám a hírek szerint hamarosan ezeket csak és kizárólag a kézipoggyászunkban szállíthatjuk majd. Egy januári tűzeset után ugyanis több kontinens is a szigorítás mellett döntött, Európában az illetékes repülésbiztonsági hatóság pedig már
jún. 5
9:45
Trump lépett, ezekből az országokból tilos Amerikába utazni (Demokrata)
Az Egyesült Államok elnöke ismét szigorú intézkedést hozott.
jún. 5
9:45
Vesztes-e az offline nemzedék? (Demokrata)
Algoritmusok között nőnek fel gyermekeink – de vajon felkészültünk rá? Az online tér nem játék, hanem közös felelősség.
jún. 5
9:45
Drámai döntést hozott a vietnámi kormány: Feloldják a családokat érintő gyerekszám-korlátozást (Nyugati Fény)
Túl kevés gyerekek született.
jún. 5
9:45
Az USA megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában a gázai tűzszünetet elrendelő javaslatot (Telex)
A Biztonsági Tanács 15 tagjából 14 támogatta a tartós tűzszünet mellett a Hamász túszainak szabadon bocsátását, illetve a segélyek akadálytalan beáramlását követelő tervezetet.
jún. 5
9:48
Jót tehet a szívnek, a vércukorszintnek és a fogyást is segítheti - ezért érdemes epret enni (EgészségKalauz)
Friss, zamatos és kalóriaszegény – de ami ennél is fontosabb: gazdag antioxidánsokban, vitaminokban és rostokban. Nézzük, miért is érdemes rendszeresen epret fogyasztanunk!
jún. 5
9:51
Szokatlan vásárló okozott riadalmat egy thaiföldi boltban (HírTV)
Elefánt tarolta le a szupermarketet.
jún. 5
9:51
Repülőkésések: az EU mentheti meg a légitársaságokat a brutális kártérítésektől (Portfolio)
Az uniós utasjogokról szóló szabályozás szigorításáról egyeztetnek csütörtökön Brüsszelben az EU közlekedési miniszterei, ami jelentős hatással lehet az utasok kártérítési lehetőségeire. Csökkenhet a késések miatt fizetett kártérítés, ráadásul hosszabb várakozások után járna csak – írja az Euractiv.
jún. 5
9:51
Pénteken 10 percig szünetel a tömegközlekedés Budapesten: íme minden, amit a leállásról tudni érdemes (Femcafe)
Június 6-án, pénteken 11:50-től 10 percre leállnak a Bkk járatai. Azon a járművek, amelyek 11:50-kor épp két megálló között haladnak, még elszállítják az utasokat a soron következő megállóhelyig, ám ott megállnak és csak déltől folytatják útjukat - közölte a Bkk.
jún. 5
9:51
"Borítékolható a tüdőrák!" – Cinthya Dictator kiborult lakáson, amit az Ingatlanvadászokban ajánlottak neki (SzMo)
A páros 150 millió forintig keresett új otthont az RTL műsorában. Az egyik lakás már az utcáról kiverte náluk a biztosítékot, egy másikat pedig látatlanban elutasítottak.
jún. 5
9:51
Eláraszthatják hazánkat az Ukrajnából érkező olcsó, kétes eredetű drogok (Mandiner)
Magyarország számára a közelség miatt különösen nagy a kockázat.
jún. 5
9:53
Ennek az olasznak kifizetődő volt elbukni a BL-döntőt: busás összegért már be is jelentette egy szaúdi klub (Mandiner)
Egyes források szerint átszámolva évi hatmilliárd forintos fizetésben állapodtak meg.
jún. 5
9:54
Kreatív burnout? Öt gyakorlat, ami visszahozza az inspirációt (Kreatív Online)
Ismerős az érzés, hogy ülsz a gép előtt, bámulod az üres dokumentumot, és nem jutsz semmire? A kreatív burnout – azaz az inspiráció, lelkesedés és ötletesség hirtelen vagy lassan elhatalmasodó kimerülése – napjainkban egyre több alkotót érint.
jún. 5
9:54
Az Adózóna válaszol: áttérés katáról vszja-ra vagy átalányadóra (Adózóna)
Lehet-e átalányadózó a katás egyéni vállalkozó? Milyen teendői, kötelezettségei keletkeznek, ha át szeretne térni az új adónemre, jelen esetben az átalányadózásra? Szipszer Tamást, a Taxcorp Hungary Kft. adózási szakértőjét hallhatják.
jún. 5
9:54
Feljebb kapaszkodtak szerdán a vezető európai indexek (ProfitLine)
Feljebb kapaszkodtak szerdán a vezető európai indexek. A DAX 0,77, a CAC40 0,53, az Ftse100 0,16%-ot emelkedett.
jún. 5
9:54
Kézzelfogható márkaépítés: mire jó ma egy céges ajándék? (Digital Hungary)
A digitális marketing világában, ahol a kattintások, algoritmusok és adatvezérelt kampányok uralják a terepet könnyű megfeledkezni arról, hogy az offline élményeknek még mindig óriási erejük van. Egy jól megválasztott céges ajándék nem csupán kedves gesztus, de kommunikációs eszköz, márkaépítő elem és lojalitásnövelő stratégia is egyben.

Keresés