Tomboló hőséggel indul a június: az első nyári hét egyre forróbb időt hoz, a hétvégén akár 36 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Bár a hét elején még előfordulhatnak záporok, zivatarok, a hét második felében már szinte zavartalan napsütés és igazi kánikula várható.
A tudósok azon dolgoznak, hogy megértsék a mikroműanyagok hatásait, és megállítsák e mérgező szennyező anyagok beáramlását a világ víztestjeibe. A polimerek előállítása azonban ugyanilyen káros hatással van a bioszférára, ami kiemeli a műanyagoktól való függőségünk csökkentésének fontosságát.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Nyárias, egyre melegebb időjárás jön a következő napokban, a pünkösdi hosszú hétvégére már 35-36 fokos nappali hőség lesz. Nyári zivatarok és erős szél néhol előfordulhat, de összességében igazi nyári kánikula lesz.
Eddig 10 családról volt szó, most kiderült, hogy a legrosszabb forgatókönyv valósult meg és további 45 házat érintett az ideiglenes kilakoltatás. A parajdi panziókban elszállásolt emberek biztonságban vannak, hangsúlyozták.
Egy nemzet nem a térképen él, hanem a lelkekben, attól él, hogy vannak, akik őrzik nyelvét, hagyományait, kultúráját - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a felvidéki Nagytárkányban, ahol beszédet mondott a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott rendezvényen vasárnap.
Erős napkitörés történt szombat hajnalban, amely G4-es erősségű geomágneses vihart indított a Föld felé, ami távközlési zavarokat okozhat, de lehetőséget teremt a sarki fény megfigyelésére Magyarországon is - írta az idokep.hu.
Oroszország eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen - közölte vasárnap az ukrán légierő, egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt.
A filmrendezőt hetedik éve negligálják az állami támogatások szintjén, ezért is volt neki fantasztikus elégtétel, hogy független filmként 800 ezer mozis nézőt, és magyar Netflix-rekordot ért el a Futni mentem. Videóinterjú.
Folytatódik a napos, meleg, nyárias időjárás június első hetében is. A hét elején még többfelé lehet zápor, zivatar, de a hét második felében már csak kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. A hőmérséklet csúcsértéke szerdától ismét emelkedik, a hétvégén a legmelegebb órákban akár 36 Celsius-fok is lehet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzés
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat vasárnap Barcelonában, ezzel tízpontosra növelte az előnyét a világbajnoki összetettben csapattársával, a brit Lando Norrisszal szemben.
Emilie Blichfeldt forgatókönyvíró-rendező olyan gyomorforgató csavart adott a Hamupipőkének, amit nem fogsz egykönnyen elfelejteni. A megközelítés zseniális, a kivitelezés olyan ocsortány, hogy ha adhatok egy tanácsot: ne jóllakottan menj moziba, és készülj fel arra is: a film után pár órán át nagy valószínűséggel egy falatot sem fogsz tudni lenyel
Célzott segélyprogrammal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet a víz alá került parajdi sóbánya dolgozóinak családjait, és a helyszínen egyeztet a helyi vezetőkkel - közölte a segélyszervezet.
A hortenzia minden kertben egy igazi ékkő lehet, feltéve, hogy virágai elvarázsolnak minket élénk színeikkel. Azonban a csodálatossághoz nem elegendő pusztán ültetni, a színek ragyogása érdekében némi odafigyelésre és szakértelemre is szükség van. Az alábbiakban megosztunk néhány titkot arról, hogyan érheted el, hogy a hortenziáid varázslatos kékbe
A támadás során titokban becsempészett drónokat és álca-faházakat használtak, a művelet előkészítése másfél évig tartott. Az ukrán hadműveletet maga Zelenszkij felügyelte.
Viszonylag magas volt a részvételi arány a lengyel elnökválasztás második fordulójában vasárnap 17 óráig, eddig az időpontig a szavazásra jogosultak 54,91 százaléka élt választójogával - közölte esti sajtóértekezletén a lengyel országos választási bizottság (PKW).
Az RHS Chelsea Év Dísznövénye díjjal olyan különleges növényeket díjaznak, amelyek valamilyen új vagy továbbfejlesztett tulajdonsággal rendelkeznek, megkülönböztetve őket a piacon már jelen lévő fajtáktól.
Most, hogy a Csillag Születik 2025-ös évadának műsorvezetői, Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti, valamint a zsűritagok, ByeAlex, Molnár Áron, Köllő Babett és végre Geszti Péter neve is napvilágra került összeállítottuk róluk egy könnyed kérdéssort. Kíváncsi vagy, hogy mennyire ismered őket? Derítsd ki játékosan!
A családoktól függ a népek jövője - hangoztatta XIV. Leó pápa a családoknak, gyermekeknek és nagyszülőknek szentelt jubileumi ünnepen, amelynek keretében a világ több mint 130 országából érkezett zarándok előtt mutatott be misét a Szent Péter téren vasárnap.
A helikopterek rotorjának csattogása, a gépfegyverek ugatása, mészárszék a dzsungel mélyén – a magyarok többsége csak a filmekből ismeri a vietnami háború szörnyűségeit, pedig nem sokon múlt, hogy annak idején honfitársainknak is fegyvert kelljen ragadniuk.
A román katasztrófavédelmi hatóság (DSU) vasárnap elrendelte tíz parajdi ház azonnali kiürítését és a lakosok biztonságba helyezését, mivel egy helyszíni terepszemle nyomán a gazdasági minisztérium szakemberei úgy értékelték: fennáll a veszélye annak, hogy a vízzel elöntött régi sóbánya teteje beomlik - közölte a bukaresti kormány sajtóirodája.
A haj egészségének megőrzése alvás közben is fontos. Az alábbi kíméletes, könnyen elkészíthető frizurák még alvás közben is védik a hajszálainkat.Nem arról van szó, hogy újabb feladatot adnánk a zsúfolt napirendünkhöz, inkább gondoljunk az esti hajápolásra úgy, mint egy apró szokásra, ami segíthet megőrizni hajunk szépségét és egészségét."Alváshoz
Számtalanszor találkozhattunk már azzal az érzéssel, amikor valaki más viselkedése mélyen irritál bennünket, anélkül hogy pontosan tudnánk, miért vált ki belőlünk ilyen erős reakciót. A legtöbb esetben nem is azért mérgelődünk, mert az illető kinyitja a száját, hanem ahogyan ezt teszi, ahogyan néz vagy mozog – egyszerűen maga a jelenség az, ami irr
Jelentős geomágneses vihar éri el a Földet egy szombat hajnali erős napkitörés következtében, amely zavarhatja a távközlési rendszereket, ugyanakkor lehetőséget teremthet a sarki fény megfigyelésére Magyarország területéről is - számolt be az Időkép.
A magyar kormány és az Európai Bizottság között évek óta húzódó jogi csatározások végére pont került. Az EU hivatalosan is lezárta a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásokat és elismerte, hogy a jelenlegi magyar szabályozás mindenben megfelel az uniós jog előírásainak.
Megvan a dátum, hogy mikor kerül sor a világ jelenleg legforgalmasabb nemzetközi repülőterének bezárására. A Dubaji Nemzetközi Repülőtér (DXB), amely 1960 óta szolgálja ki az utazókat, 2035-ben végleg bezárja kapuit…