Ahogy az elektromos és új energiával ellátott járművek egyre nagyobb teret hódítanak a mindennapi közlekedésben, a felhasználók elvárásai is változnak: ma már nemcsak a hatótáv, hanem az alattunk rejlő technológia – az elektromos hajtáslánc – biztonsága is kulcsfontosságúvá vált. A Chery új generációs zászlóshajója, a Magyarországra is hamarosan me
Ha mindig is vágytunk a Twin Peaks című sorozatban látható vörös bársonyfüggönyre vagy a főszereplő, Dale Cooper kávésbögréjére, most ugyan horrorisztikus összegekért, de a miénk lehet. Mutatjuk, mit lehet tudni az aukcióról és az árverésre bocsátott tárgyakról.
Az XRP árfolyama jelenleg ismét nyomás alatt van, de egy ismert kriptopiaci elemző szerint elérkezett a „végső go-go jelzés”, amely hatalmas árfolyam-emelkedéshez vezethet. Az elemzést EGRAG Crypto, egy ismert és régóta optimista XRP-elemző osztotta meg. A kriptopénz közösségben elismert szakértő szerint bár az XRP továbbra is egy medvés trendcsato
Az Eu agrár-élelmiszeripari kereskedelmi mérlege jelentősen javult 2025 februárjában, miután az export 19,6 milliárd euróra emelkedett, míg az import 15,2 milliárd euróra csökkent, így a kereskedelmi többlet 4,4 milliárd eurót ért el - írta az European Comission.
Tom Cruise ismét bebizonyította, hogy nemcsak eljátssza az akcióhőst, hanem ő maga is az. A 62 éves színész új Guinness-rekordot állított fel azzal, hogy égő ejtőernyővel tizenhatszor is kiugrott egy helikopterből a legújabb Mission: Impossible-film forgatásán. A lélegzetelállító mutatvány nem csak szemfényvesztés volt: valódi tüzet, valódi zuhanás
Holnap este a Ferenc pápa válaszol című dokumentumfilmet láthatják a Moziklub nézői, amely páratlan módon ad bepillantást a nemrégiben elhunyt Szentatya gondolataiba. A dokumentumfilmben Ferenc pápa nemcsak beszél, hanem figyel is: fiatalokkal ül le egy őszinte, tabuk nélküli beszélgetésre, amely során szóba kerül a hit, az identitás, a társadalmi
A cseh képviselők határozatlan időre felfüggesztették azt a rendkívüli parlamenti ülést, amelyet a bitcoin-botrány miatt hívtak össze. A témáról csütörtökön reggel 9 órától csaknem 11 órán keresztül tárgyaltak. Az ülést a tárgyalási idő lejárta miatt kellett megszakítani. Az ellenzéki ANO mozgalom már összegyűjtötte a szükséges aláírásokat egy újab
A korábban becsültnél nagyobb mértékben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett harmadik, végleges becslése alapján.
Az Európai Bizottság kezdeményezi a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás (EDP) felfüggesztését – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A kormány és a gyártók már majdnem megegyeztek az új szabályról, amelynek során az is kiderült, hogy a patikákat közvetlenül nem érinti az árstop, de sok népszerű készítmény árát befagyaszthatják.
A többek között emberkereskedelem gyanúja miatt letartóztatott javítóintézeti igazgatót a posztra felterjesztő főosztályvezető tavaly a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje volt Csepelen. Sikerült elérnünk telefonon, furcsa beszélgetés volt.
Fenyegető e-mail miatt kellett kiüríteni három iskolát Tiszaújvárosban – jelentette be Dr. Fülöp György polgármester. A fenyegetés pontos részleteiről nem közöltek egyelőre információt.
Korábban a nyírcsászári fideszesek úgy próbálták rávenni az egyik, óvónőként dolgozó képviselőt az átállásra, hogy óvodai elbocsátásával zsarolták meg.
Ma reggel kiskereskedelmi forgalmi adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal április hónapra vonatkozóan: havi alapon nőtt a forgalom, 2,0 százalékkal. A fogyasztási indikátor naptárhatástól megtisztított mutatója érdemi bővülést jelez: 5,0 százalékkal nőtt éves alapon a negyedik hónapban, ami meghaladta a várakozásunkat és a konszenzust.
Derülten indult a péntek, mégsem zavartalan a napsütés, por- és füstfelhő takarja be ugyanis hazánkat. Már tegnap sem volt csekély a felettünk lévő füst és por mennyisége, és ma reggelre sivatagi napkelte fogadta a korán kelőket.
Háromszázmillió forintból újították fel Sulyok Tamás új otthonát, a Karády-villát. A budapesti, állami tulajdonú ingatlanba még tavaly decemberben költözött be a köztársasági elnök, azonban csak most derült ki, hogy az épület felújítására és berendezésére 300 millió forintot biztosított a kormány. Ezen felül a ház ingóságaira tavaly november óta 25
Hetek óta képtelen kimozdulni szűk sávjából a forint árfolyama, mintha odaszögezték volna a 402-404-es tartományba az euróval szemben. Egyelőre nem is nagyon látszik, mi tudná kimozdítani a holtpontról a jegyzést, hiszen sem a hazai, sem a nemzetközi hírekre nem reagál érdemben a forint. De minek köszönhető ez? Miért lett ennyire stabil az árfolyam
A Dunaszerdahely melletti pályáról jó emlékei lehetnek tavalyról Kiss Norbertnek és a Révész Racingnek, egy éve ugyanis mind a négy futamot megnyerte a magyar pilóta. Most listavezetőként érkezik mind a MOL által is támogatott címvédő, mind pedig a csapat. 105 pontja van két versenyhétvége után Kiss Norbertnek, és 165 a Révész-Reinert Racing Teamne
Élelmiszerek és háztartási termékek mellett cigaretta is kapható volt abban a hevesi lakóházból kialakított zugboltban, amelyet a pénzügyőrök ellenőriztek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.