A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a pünkösdi hétvégén összefüggően 48 órán át lenne érvényben, azonban az áruellátás zavartalansága érdekében a kamionstopot részlegesen felfüggesztik az éjszakai időszakokban, 22 óra és másnap reggel 6 óra között – tájékoztatott az Építési és Közlekedési Minisztérium.
A Közlekedéstudományi Egyesület által kiírt Év Kerékpárútja címet minden évben közönségszavazatok alapján ítélik oda. Míg tavaly egy Nyíregyházához közeli falu nyert, 2025-ben egy nyugat-magyarországi település, Murakeresztúr örülhetett.
"Nem tértem le hazám általam kívánatosnak tekintett útjáról egy pillanatra sem" – mondta a volt miniszterelnök. Elismerte, hogy politikusként hozott rossz döntéseket is, olykor eltévedt. Mint mondta, részese lehetett olyan kompromisszumoknak is, amelyeket mások gyanakvással figyeltek, vagy egyenesen elutasítottak.
A tiszás politikus azután üzent az építési és közlekedési miniszternek, hogy a MÁV vonatain a hangosbemondón keresztül tették felelőssé a főváros vezetését a Budapesten kialakult helyzetért.
Jó hír! 2025 nyara azt jelenti, hogy végre itt a melegebb idő, így a melegebb hajszínek is teret kapnak. A szépség világában a szezonváltás mindig kiváló alkalom a hajszín megújítására, a klasszikus szezonális árnyalatoktól, mint a napsütéses szőke vagy az aranybarna, egészen az újabb tónusokig, mint például a fagyos vajszőke és a rézzel átitatott
A Fehérvár FC és a székesfehérvári városvezetés közös beadványának megtárgyalása után a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tíz nappal, június 16-ig meghosszabbította az NB II nevezési határidejét.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az egykori miniszter- és pártelnök érzelmes videóüzenetben búcsúzott el a politikai pályafutásától, és kijelentette, ez idő alatt nem a vagyonát gyarapította.
Értesüléseink szerint Kovács András mellett legalább tíz szerkesztő és újságíró hagyja el az Origót. A propaganda mellett csöcskontenttel és paranoid hírekkel korábban nagy elérést produkáló lapot átszervezik, és még inkább a Mediaworks irányítása alá kerül.
Vádaskodássá fajult a korábbi csodálat. A Fehér Házból távozott Elon Musk Donald Trump vádeljárás alá helyezését követelte és azt sugallta, hogy az amerikai elnöknek köze volt a pedofília miatt elítélt Jeffrey Epsteinhez. Trump szerint Musk az elektromos autók adókedvezményei miatt dühös.
Tragédiába torkollott egy TikTok-kihívás: egy 36 éves tiszasülyi nő élő adásban gyújtotta fel magát egy férfi biztatására, súlyos égési sérüléseibe pedig június 1-jén belehalt. A rendőrség most öngyilkosságban közreműködés miatt nyomoz, a 28 éves férfit őrizetbe vették. Az ügy ismét ráirányítja a figyelmet a veszélyes internetes kihívások halálos k
A digitális világ nem a jövő – hanem a jelen. Ma már szinte lehetetlen úgy élni, dolgozni, tanulni vagy bármilyen ügyet intézni, hogy ne használnánk digitális eszközöket. Ez a kényelem azonban sérülékenységgel is jár. A kibertérben nemcsak kollégákkal, barátokkal, ismerősökkel és szolgáltatásokkal találkozunk, hanem sajnos egyre gyakrabban adathalá
Lapértesülés szerint a gyógyszergyártók, valamint a kis- és nagykereskedelmi szereplők vállalnák, hogy a 2024. december 31-i árszinten rögzítsék az érintett kézítmények árát. Az Algopyrin, a Lioton gél, több magnézium tartalmú készítmény és gombaellenes krém is szerepel a kiszivárgott listán.
Több rendszert is karbantartanak 2025. június 9-én, 10-én és 14-én. A munkálatok miatt üzemszünet, illetve szolgáltatáskiesés várható – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Majka jelenleg Magyarország egyik legfelkapottabb előadója, azonban most egy rapper szabályos háborút igyekszik indítani ellene egy régi sérelem miatt.
A rendszeres halfogyasztás az egyik legegészségesebb étrendi szokás - a legtöbb fajta igen értékes táplálék: gazdag ómega-3 zsírsavakban, fehérjékben, vitaminokban és ásványi anyagokban. Ugyanakkor fontos tisztában lenni azzal is, hogy bizonyos halfajok gyakori fogyasztása kockázatot is jelenthet, elsősorban a magas higanytartalom miatt.
Csak hideg élelmiszerre lehet elkölteni, pénzre nem váltható, és nem is örökölhető. A részletekről a törvényalkotási bizottság döntött, a többit kormány később pontosítja.
Újabb időutazós sci-fi a láthatáron: már nézhető Margot Robbie és Colin Farrell filmjének előzetese. A Big Bold Beautiful Journey a múlt hatását a jelenre és a boldogságot boncolgatja.
Június 7-én ismét megrendezik az Orgonák éjszakáját. A rendezvény évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend – nemcsak itthon, hanem világszerte. Idén is 6 kontinensről, 30 országból és 38 helyszínről csatlakoztak szervezők, hogy együtt ünnepeljék a "hangszerek királynőjét".
A tavaly megnyitott Melea - The Health Concept hotel 50%-os üzletrészét tulajdonló Central Europen Opportunity Fund II eladta üzletrészét a Boros Lászlóhoz köthető BL Proxima Kft.-nek. Az Unione Sárvár Kft. – amely az Unione Csoport egyik projektcége – a fennmaradó 50%-ot megőrizve, a továbbiakban az Unione Hotel Management Kft. támogatásával vezet
A horoszkópok mélyen gyökereznek az emberiség kultúrájában, és bár sokan szkeptikusan állnak hozzájuk, kevesen vitatják azt, hogy a zodiákusunk hatással lehet életünk különböző aspektusaira. Az asztrológia szerint ugyanis a csillagjegyünk nem csupán a karakterünk alapjait formálja meg, de nagyban hozzájárul ahhoz is, hogy milyen szerepet töltünk be
Az Apple 2025. június 9. és 13. között tartja meg éves Worldwide Developers Conference (WWDC) eseményét, ahol ismét hatalmas lépéseket tesz majd a felhasználói élmény..