2025. június 9. hétfő

jún. 9
0:42
Szívinfarktus után alvászavar – ezért okozhat problémát (EgészségKalauz)
A szívinfarktus után lábadozó páciensek érhető módon gyakran szoronganak, érzelmileg fel kell dolgozniuk a történteket. Nem véletlenül született meg az infarktus utáni depresszió leírása sem, amely a depresszió egy speciális fajtája, viszont számos ehhez kapcsolódó tünetet hordoz magában, így igen gyakran az alvászavart is.
jún. 9
0:45
Európa újjászületése: kilenc pontot fogalmaztak meg a Patrióták (Infostart)
A Patrióták Európáért pártcsaládhoz tartozó pártok vezetői vasárnap Fontainebleau-ban tartott nagygyűlését követően megerősítették, hogy együtt kívánnak dolgozni annak érdekében, hogy Európa ismét a hatalom, a béke és a szabadság kontinensévé váljon.
jún. 9
0:46
Halálos mérgezést okozhat a népszerű élelmiszer, az EU adott ki rendkívüli figyelmeztetést (Promotions)
Az egyik legnépszerűbb élelmiszert érintő visszahívásról van szó, aminek a hátterében komoly egészségügyi kockázat állhat.
jún. 9
0:46
Új koronavírusvariáns jelent meg (Magyar Hírlap)
A szakértők megkongatták a vészharangot.
jún. 9
0:46
Fanatikus támogatókra talált Ursula von der Leyen: három tagállam nagyon szeretné betolni az ukránokat az EU-ba (Mandiner)
Közös nyilatkozatban sürgetik az ukránok csatlakozását.
jún. 9
0:48
Drónok vs. tüzérség és rakéták (Magyar Hírlap)
Németország összehasonlítja három fegyvertípus célba találási idejét.
jún. 9
0:50
Angolul tanítanák az ukránokat (Magyar Hírlap)
A mozikat is bevetik a cél érdekében.
jún. 9
0:50
Leleplező videó: így lobbizik a Tisza Párt Ukrajna mellett (Mandiner)
Ruszin-Szendi Romulusztól kezdve az EP-képviselőkön át az ukrajnai titkosszolgákig.
jún. 9
0:54
Mit tegyünk, ha nincs légkondicionálónk? (Magyar Hírlap)
Különböző praktikákkal elviselhetővé tehető a hőség.
jún. 9
0:54
Cristiano Ronaldo és a portugálok nagy sikerét tragédia árnyékolja be: meghalt egy szurkoló a stadionban a döntő közben (Mandiner)
A portugál válogatott Nemzetek Ligája-győztesként érkezhet szeptemberben Budapestre.
jún. 9
0:54
A 40 éves Ronaldo gólja is kellett a portugál sikerhez (Haszon.hu)
A rendes játékidőben nem dőlt el a csata, a portugál és a spanyol válogatott 90 percnyi játék után döntetlenre állt Münchenben, a labdarúgó Nemzetek Ligája döntőjében. A hosszabbításban nem esett gól. Végül tizenegyesekkel 5–3-ra a portugálok győztek.
jún. 9
1:24
Lüktetést érzel a füledben? Súlyos betegségre utalhat! (ProfitLine)
A fülben érezhető lüktető, dobogó érzés – mintha a szívverésed visszhangzana a hallójáratodban – nemcsak zavaró, hanem akár komoly egészségügyi probléma jele is lehet.
jún. 9
1:30
"Oroszország nem fog megállni Ukrajnánál" (Magyar Hírlap)
Aggódnak a litvánok.
jún. 9
1:48
Bajban az ukrán erők (Magyar Hírlap)
Roncsokat kannibalizálnak, saját pénzből veszik az eszközöket a katonák.
jún. 9
2:18
"Oroszország nem fog megállni Ukrajnánál" (Növekedés)
Aggódnak a litvánok.
jún. 9
2:22
Nem akart válni, ezért késsel támadt férjére – Döntött a sorsáról a bíróság (Növekedés)
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság a férjére késsel támadó asszonyt. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint súlyosabb minősítésű bűncselekmény valósult meg, ezért fegyházbüntetés kiszabása indokolt.
jún. 9
2:24
A nyugdíjas papírjaidat jól eltetted? Bírság jöhet, ha hiányzik valamelyik (ProfitLine)
A nyugdíjellátások pontos és időben történő megállapításának biztosítása érdekében szigorú szabályok írják elő, hogy az érintettek – beleértve a munkáltatókat is – kötelesek a szükséges bejelentési, nyilvántartási és adatszolgáltatási feladataikat megfelelő módon teljesíteni. Fontos tisztában lenni azzal is, milyen következményei lehetnek annak, ha
jún. 9
2:26
Megérkezett a Bonk Arena – a Solana mémcoin saját játéka (Növekedés)
A Solana-hálózat legismertebb mémérméje, a Bonk, újabb szintre lépett: elindította első saját videojátékát, a Bonk Arenat. A játék mögött a
jún. 9
2:30
Az ilyen ujjakkal rendelkező emberek tovább élnek, mint mások (Magyar Hírlap)
Nagyobb valószínűséggel jó egészségnek örvendenek.
jún. 9
2:30
Örökre Szóló Szerelem Napi Jótanács Kos (Növekedés)
Az Örökre Szóló Szerelem Napi Jótanács Kosnak március 21.–április 20. között születetteknek Üdvözöllek, édes Kos jegyű Olvasóm a horoszkópom színes
jún. 9
2:34
Trump majdnem eltaknyolt a lépcsőn – Biden után most rajta a világ szeme (Növekedés)
Trump majdnem eltaknyolt a lépcsőn – Biden után most rajta a világ szeme. Donald Trump vasárnap tovább »
jún. 9
2:36
Mindent tönkretehet: súlyos hiba az Oblivion Remasteredben (InStyle Men)
Az Oblivion Remasteredben egy régi, jól ismert hiba bukkant fel, amely tönkreteheti a mentéseiteket. Mit tehettek ellene?
jún. 9
2:38
Tudod, hogy mivel járt Enzo Ferrari a hétköznapok során? (Növekedés)
Enzo Ferrari híresen öntörvényű és gyakorlatias ember volt. Mivel egymaga irányította a világ egyiklegendás autógyárát, szüksége is volt ezekre a
jún. 9
2:42
Bajban az ukrán erők (Növekedés)
Roncsokat kannibalizálnak, saját pénzből veszik az eszközöket a katonák.
jún. 9
2:46
Sárkány ellen sárkányfű: avagy hogyan termesszük a tárkonyt? (Növekedés)
A tárkony a mediterrán fűszereknél egy hajszálnyival igényesebb, de nem kell megijedni, mert a kertben szinte elpusztíthatatlan.
jún. 9
2:50
Minden idők legnagyobb Roland Garros-döntőjét nyerte meg Alcaraz (Növekedés)
Öt és fél órás, fantasztikus színvonalú és hihetetlenül fordulatos meccsen, a világelső Sinner ellen 0-2-ről fordítva lett 5-szörös Grand Slam-győztes a spanyol teniszező.
jún. 9
2:54
Zelenszkij többet várt (Magyar Hírlap)
Elégedetlen az ukrán elnök.
jún. 9
2:54
mihály arkangyal Oroszlán (Növekedés)
Mihály arkangyal Oroszlán július 23.–augusztus 23. Üdvözöllek a mágikus világban, ahol az asztrológia és az ezotéria csodákat rejtenek számunkra. Ma
jún. 9
3:00
Tajvan retteghet? Csúcsra pörgött a kínai dróngyártás (Igényesférfi.hu)
Kína az utóbbi időszakban a kis méretű, olcsó drónok tömeges gyártására összpontosít. Az ázsiai nagyhatalom havonta félmillió ilyen szerkezetet állít elő, de háborús időszakban ez a szám akár 700 ezerre is emelkedhet.
jún. 9
3:24
Nemzetközi gyakorlat miatt megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani (ProfitLine)
Nemzetközi gyakorlat miatt megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani 2025. június 07-10. között az alábbi útvonalakon:
jún. 9
3:24
A szakértők felsorolják azokat a szokásokat, amelyek felgyorsítják az autó kopását (Magyar Hírlap)
Kis odafigyeléssel sokat tehetünk járművünkért.
jún. 9
3:30
Alcaraz öt és fél órás csatában megvédte címét a Roland Garroson (Igényesférfi.hu)
A címvédő spanyol Carlos Alcaraz nyerte meg a férfi egyest a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben 4:6, 6:7 (4-7), 6:4, 7:6 (7-3), 7:6 (10-2)-re legyőzte a világelső olasz Jannik Sinnert.
jún. 9
3:36
Ég a ház a Marvelnél? Bennfentesek állítják, nagy gondban van a stúdió (InStyle Men)
Arra már a rajongók is rájöttek, hogy gond van, de hogy ekkora legyen a baj, arra nem számított senki.
jún. 9
3:54
Egy orosz katona feláldozta magát, hogy a társai életben maradhassanak (Magyar Hírlap)
Megmentette a sebesült bajtársait.
jún. 9
4:00
Portugáliáé a Nemzetek Ligája trófea (Igényesférfi.hu)
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
jún. 9
4:00
Szörnyű dolog történt Nagy Sándor sírjának kinyitásakor, végzetes következményei lettek (Promotions)
Évszázadokon át háborúk, hódítások és mítoszok övezték a világ egyik legismertebb uralkodóját. Azt hittük, már semmi nem lephet meg vele kapcsolatban. De amikor végre megnyílt a sír, valami olyasmi történt, amire senki sem számított – és aminek a következ
jún. 9
4:00
Magyarország madarai: a bakcsó (egy.hu)
Tudtátok, hogy a mondókából ismert vak varjú valójában a bakcsót jelenti, nem a varjúra utal?
jún. 9
4:00
Pizsomában rohantak az utcákra az emberek – nagyon erős földrengés rázta meg Kolumbia fővárosát (naphire.hu)
Erős, 6,3-as erősségű földrengés rázta meg Kolumbia fővárosát, Bogotát helyi idő szerint a vasárnap reggeli órákban az amerikai geofizikai intézet (USGS) szerint.
jún. 9
4:00
Napi horoszkóp 2025. június 9 – Az önvizsgálat ideje (Bien)
A júniusi napok bájjal és energiával árasztják el az életünket, miközben a csillagok különleges lehetőségeket tárnak elénk. Az asztrológia mai leckéi nemcsak a jövőnkre világítanak rá, hanem segítenek abban is, hogy jobban megértsük önmagunkat és környezetünket.
jún. 9
4:18
Egy 24 éves texasi őrmester a Veszprém melletti katonabaleset áldozata (Telex)
Egyelőre az amerikai hadsereg sem közölt részleteket Aaron Cox halálának körülményeiről.
jún. 9
4:24
Ne essünk cickafarktea mámorba! (Magyar Hírlap)
A jóból is megárt a sok(k).
jún. 9
4:30
Robert De Niro 81 évesen is ragaszkodik ehhez a szülői szabályhoz (Igényesférfi.hu)
Habár hét gyermeke közül hat már kirepült a családi fészekből, a színésznagyság még mindig fontosnak tartja, hogy érvényre juttassa első számú szülői szabályát.
jún. 9
4:30
Napi horoszkóp - június 9: a Skorpióból a Nyilasba lép a Hold, a belső fókuszt felváltja a kíváncsiság és a feldezési vágy (Promotions)
A Vénusz és a Plutó kvadrátja nem hagyja, hogy szőnyeg alá söpörjünk dolgokat.
jún. 9
4:30
Félnek a szerb gazdák a giga lítium projekttől – tartanak a környezetszennyezéstől (Magyar Mezőgazdaság)
A szerbiai Jadar-völgyben élő gazdák, élükön Zlatko Kokanovićcsal, eltökéltek abban, hogy megakadályozzák a Rio Tinto nemzetközi bányavállalat lítiumkitermelési projektjét.
jún. 9
4:30
Zelenszkij újabb brutális csapásokra készülhet, most jön az igazi pokol a háborúban (naphire.hu)
Orosz területen végrehajtott további katonai műveleteket helyezett kilátásba Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap az amerikai ABC televízióban sugárzott interjúban.
jún. 9
4:30
Heti horoszkóp 2025 június 9-15: A héten ne billenj ki az egyensúlyodból (Bien)
Ahogy a nyári napok fénye egyre erősödik, az univerzum is különleges energiákat közvetít minden csillagjegy számára. Ezek az erők új utakat nyithatnak meg előttünk, miközben lehetőséget adnak arra, hogy mélyebben megértsük önmagunkat és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki környezetünkkel. Fedezzük fel, hogyan hatnak ezek az energiák az egyes csilla
jún. 9
4:36
Túlélte a kaliforniai tűzvészt, megújul a Volkswagen kisbusz (InStyle Men)
Az idei év súlyos természeti katasztrófával indult, ez a Volkswagen T2-es szerepelt az egyik ikonikus fotón. Most maga a VW újítja fel.
jún. 9
4:42
Ápolói pályára készülnek – sikeresen vizsgáztak a Zay Anna Technikum diákjai (Szakmát Szerzek)
Az ápolói pálya sokak számára hivatás, nem csupán munka. A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Zay Anna Egészségügyi Technikumának végzősei most nagy lépést tettek afelé, hogy egészségügyi szakemberekké váljanak: sikeresen teljesítették az általános ápolói szakmai vizsgát. Ez a technikusi képesítés nemcsak munkalehetőséget jelent számukra, hanem akár a
jún. 9
4:48
40 éves kor fölött minden férfinak ennie kéne a konyha zöld aranyát (Vince)
Különleges íze és rendkívüli beltartalma miatt hazánkban is egyre népszerűbb az utóbbi években. A tökmagolaj évek óta egyre nagyobb figyelmet kap a gasztronómiában és az egészségtudatos táplálkozás hívei körében. Nemcsak
jún. 9
4:54
Zaharova: Zelenszkij növeli az áldozatok számát (Magyar Hírlap)
Reakció a panaszokra.

Keresés