Sokak szemében a hialuronsav misztikusnak hangzik a “sav" szó miatt, pedig valójában egy igazán gyengéd és hatékony hidratáló. Ez a kis csodaszer ugyanis természetes nedvességmegkötő tulajdonságokkal bír, képes magába zárni a vizet, és a bőr mélyebb rétegeibe juttatni, ezáltal megőrizve a bőr rugalmasságát és puhaságát. Jeanine Downie amerikai bőrg
A pezsgőfürdő és a masszázsmedence közötti különbség azonnal nyilvánvalóvá válik, amint beülsz mindkettőbe. Az élmény és az izmokat érő hatás nagyban különbözik a két egységnél, hiszen csak a masszázsmedence dolgozik a testre irányuló levegővel kevert vízsugárral, ami a test bizonyos pontjait stimulálja. A pezsgőfürdő látványos bugyborékolása helye
Napos, nyugodt, jellemzően száraz idő várható a héten, a hőmérséklet az átlag körül alakul. A hajnalok főként a hét első felében frissítőek lesznek, melegedés lassú lesz, a hét végére emelkedik 30 Celsius-fok fölé a napi csúcshőmérséklet – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Egy számunkra új és teljesen ismeretlen városba történő utazáskor sokan félünk attól, hogy egyszer csak csalások áldozatául esünk. A Mastercard legújabb tanulmánya szerint ezek a félelmek sajnálatos módon nem alaptalanok. De hol vernek át minket a legnagyobb eséllyel?
„Szétszakadhat” az államkötvénypiac az Egyesült Államokban, Jamie Dimon szerint. A JP Morgan igazgatója úgy véli ugyanis, hamarosan mérgező befektetéssé válik államkötvényt vásárolni, ezáltal pedig kevesebben fogják finanszírozni az ország adósságát.
Van az a pont, amikor már a műanyag locsolókanna is olvadni kezd az erkélyen. Nyáron a városban hőhullám jön és mindegyik virág kívánja a vizet és a legtöbb úgy néz ki, mint aki feladta. Na de nem mind! A forróságtűrő virágok olyan hősök, akik nemcsak átvészelik a nyarat, hanem még dúsan virágoznak is közben: legyen
Sokan úgy kapcsolják össze az úgynevezett felfázást a hideggel, hogy úgy vélik, a hideg vízben való tartózkodás vagy akár egy hideg kövön ülés okozza a kínzó tüneteiket. Holott a hólyaghurutot vagy cisztitiszt valójában baktériumok okozzák, bár ténylegesen van néhány hajlamosító tényező, amelyeket érdemes ismerni.
Gyakran hangoztatott állítás, hogy Magyarországról a legjobbak és a legtehetségesebbek mennek külföldre, míg a kevésbé tehetségesek maradnak itthon – olvasható Hárs Ágnes és Simon Dávid tanulmányában, ami a friss Munkaerőpiaci Tükörben jelent meg. A kutatók erre a kérdésre keresték a választ, és arra jutottak, hogy a magyar népesség 12 százalékának
A Bitcoin az elmúlt évtized egyik legjobban teljesítő eszköze volt. Árfolyama hosszú távon felfelé ívelő trendet mutatott, és sokak szemében a digitális arany szerepét vette át. Ugyanakkor az adaptáció drasztikus növekedésével együtt radikálisan megnőtt a kockázat is. A tőkeáttétel elburjánzása, az egyenlőtlen eloszlás, politikai érdekek, és akár k
A digitális tartalom újrahasznosítása és az AI technológiák térnyerése új kihívásokat állít a szerzői jogok védelme elé. A Press Gazette nemrégiben megjelent cikke szerint a Google tulajdonában lévő YouTube platformon olyan csatornák működnek, amelyek mesterséges intelligencia segítségével fizetős, előfizetéses híreket alakítanak át videókká, gyakr
2025 májusában a magyar gazdák 3,2 százalékkal kevesebb traktort vettek, mint egy évvel korábban, 2023 ötödik hónapjához képest pedig 43 százalékkal kevesebb traktor talált gazdára most. A legkapósabb traktormárka májusban a Claas volt, amelyből 20-at adtak el a hónapban, a második helyen a John Deere végzett, abból 17 darabot értékesítettek. A nép
Gyakran akkor döbbennek rá az emberek, hogy a visszatérő, párkapcsolati vagy munkahelyi problémáik hátterében egy sebző, bántalmazó apa alakja állhat, amikor maguk is apává, szülővé válnak. A pár-és családterapeuta szakemberrel az apák által a gyermekeknek okozott traumákról, a felismerésükről és a gyógyulás lehetőségéről beszélgettünk.
Andorra fővárosa andalító szépségű környezetben várja azokat a turistákat, akik a nagyvárosok zajától biztonságos távolságban, mégis aktívan töltenék el a szabadságukat.
A nyári hőség nem csak az utcán, de az otthonunkban is próbára teszi a tűrőképességünket. Bár sokan a légkondicionáló készülékekhez fordulnak, léteznek természetközelibb megoldások is, amelyek nem csak a levegő hőmérsékletét, hanem a hangulatunkat is kellemesebbé teszik. Az élő növények csodálatos lehetőséget kínálnak arra, hogy frissességet és oxi
Meglehetősen ellentmondásos jelenségre mutatott rá az MI-rajongásáról is közismert cégvezető, Sebastian Siemiatkowski. A Klarna első embere szerint olyan folyamatokra mutatott rá, amelyekben egyébként saját cége is híresen élenjáró.
Egyre többen tartják fontosnak a természetes és egészséges táplálkozást már csecsemőkortól kezdve. Az elmúlt három évben hazánkban dinamikusan növekedett az ökoélelmiszerek forgalmi értéke. A hazai élelmiszerek 0,8-1%-a származik ellenőrzött ökológiai
Kevés rendező képi világa olyan egyedi és azonnal felismerhető, mint Wes Andersoné. A kilencszeres Oscar-jelölt alkotó filmjeit a színes falak, a szimmetrikus terek, a retró részletek és a finom melankólia teszik különlegessé – világok, melyek egyszerre nosztalgikusak és stilizáltak. Bár a filmekben mindez tűpontosan megtervezett díszletek között j
Jelentős lehűlést okozott a tegnapi hidegfront, a múlt héten tomboló hőség után ma legfeljebb 26 Celsius fokig kúszik fel a hőmérő higanyszála. Holnap sem lesz sokkal melegebb, de ismét megközelítjük a 30 Celsius fokos határt. Vasárnap szinte mindenhol esett több-kevesebb csapadék, de a hét elején erre már nemigen kell számítani.
Hogyan alakították át, hogyan süllyedt el, és miért állították ki egy olaszországi körforgalom közepén? Az Elettra története. A „tengeri laboratóriumként” emlegetett, 67 méteres gőzmeghajtású Elettra a rádióadás fejlődésének néhány fontos fejlesztésénél volt jelen. Amikor a Titanic 1912-ben elsüllyedt, a hajó kapitánya rádión keresztül vészjelzést
Akkoriban még nem a Youtube-on néztünk klipeket, annál nagyobb dolog volt viszont, ha valahol láthattuk a világsztárok világszínvonalú zenés videóit. Ha akkor még nem éltél, eggyel nehezebb a feladat, de azért fuss neki!
Egyéni vállalkozásban üzemeltetett bazárban alkalmanként, a nyári időszakban szükség van egy kisegítő emberre (árulni és felügyelni). Az élettárs vagy akár egy barát ingyenesen végezhet-e munkát kisegítőként? Elegendő-e egy megbízási szerződést egyszer megírni, vagy minden egyes alkalommal meg kell kötni? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária
Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanánk, hogy a testedet már egészen apró lépésekkel is támogathatod, mondjuk úgy, hogy beépítesz néhány élelmiszert az étrendedbe? Egy dietetikus nemrég öt olyan közkedvelt ételre és italra hívta fel a figyelmet, amelyet ő maga is minden nap fogyaszt annak érdekében, hogy egészséges maradjon, és jó eséllyel érted is sok
Nádasdy Ádám az utóbbi években ideje nagyobb részét Londonban tölti, ahol a férje dolgozik. Megfigyeléseiről, rácsodálkozásairól írta nemrég megjelent, Londoni levelek című kötetét. Interjú.
A magyar feltalálók napját 2009 óta ünnepeljük, június 13-án. Ez a dátum Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósra emlékezik, aki 1941. június 13-án jegyeztette be a C-vitamin előállítására vonatkozó szabadalmát. Ennek apropóján hetünket egy Szent-Györgyi Alberttől származó idézettel indítjuk.
A kötőelemek, beleértve a csavarokat, anyákat, alátéteket és bilincseket, kritikus fontosságúak az összeszereléshez a legkülönbözőbb iparágakban, például az autóiparban, az energiaiparban, az orvostechnikai eszközökben és a fogyasztási cikkekben. A gyártás