2025. június 10. kedd

jún. 10
7:24
Kirándul a gyerek? Ezt semmiképp ne csomagold neki! (ICT Global)
Hamarosan itt a vakáció, de előtte még jönnek az osztálykirándulások. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy milyen élelmiszereket csomagolsz a gyermekednek.
jún. 10
7:24
Elhunyt a brit krimi nagyágyúja – Kém, haditudósító és író is volt egyben Frederick Forsyth (Médiapiac)
Életének 87. évében, rövid betegség után elhunyt Frederick Forsyth, a brit politikai krimi mestere, A Sakál napja és Az Odessa-ügyirat világhírű szerzője. A halálhírt hétfőn menedzsere, Jonathan Lloyd közölte.
jún. 10
7:26
A NAÜ is figyelmezteti Izraelt, hogy ne piszkálja az iráni atomprogramot (ICT Global)
Nagyon-nagyon pusztító erőre lenne szükség az iráni atomlétesítmények ellen, egy ilyen csapás pedig visszaüthet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója szerint.
jún. 10
7:27
Varga Zsolt a vereség után: fontos, hogy fel tudtunk állni (Infostart)
A világbajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 13-12-re kikapott hétfőn Nápolyban a házigazda olasz csapattól.
jún. 10
7:27
Ennyit látnak az F1-pilóták egy esős futam alatt (Player)
Ilyen körülmények között a versenyzők szinte vakon navigálnak, ahol minden a reflexeken és a pálya alapos ismeretén múlik.
jún. 10
7:28
10 érzéki parfüm férfiaknak, aminek lehetetlen ellenállni (ICT Global)
A megfelelő parfüm kiválasztása a nyári hónapokra nem egyszerű feladat, könnyen el lehet veszni az illat-rengetegben. De ne aggódj, segítünk: az alábbiakban bemutatjuk a legjobb férfi parfümöket, amelyek tökéletesek a forró nyári nappalokra és a romantikus estékre is!
jún. 10
7:30
Gazdát cserél a rettegett magyar luxusvilla: Tasnádi Péter egykori kulipintyója ismét eladó (Promotions)
Itt élt Tasnádi Péter, olyan titkokat őriz a ház, amire senki nem volt felkészülve.
jún. 10
7:30
Ukrajna valóban bosszúból megtámadhatja Magyarországot (Magyar Hírlap)
Kijevben és Brüsszelben is arra számítanak, hogy egy magyarországi energiaválság megbuktatja a polgári kormányt.
jún. 10
7:30
Az első magyar írás látható a potaissai szfinxen? (Helló Magyar)
A potaissai szfinx feltételezések szerint a 3. századból származik – ez lehet az első magyar írásos lelet?
jún. 10
7:30
Egyre olcsóbbak az elektromos autók Magyarországon (Villanyautósok)
Másfélszer annyian keresnek villanyautót, mint egy éve.
jún. 10
7:30
Egy fiúnak a nyelvével kellett cípőt tisztítania – Botrány egy általanos iskolában (naphire.hu)
A rendőrség zsarolás gyanúja miatt indított eljárást egy losonci alapiskolás diák ellen, miután egy másik fiút arra kényszerített, hogy nyelvével tisztítsa meg a cipőjét.
jún. 10
7:30
Álomszerű ez pöstyéni családi ház, de miért van ilyen furcsa neve? (Roadster)
Csodás erdő ölelésében fekszik a Banánka Ház.
jún. 10
7:30
Megfáztam, berekedtem és elment a hangom - káros, ha ilyenkor suttogok? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
Tényleg nem szabad ilyenkor még suttogni sem?
jún. 10
7:30
A horoszkópod szerint ez a legnagyobb személyes kihívásod 2025-ben (Bien)
Vajon mivel kell idén szembenézned, milyen feladatot kell megoldanod? Szerencsére a csillagok ezt is tudják.
jún. 10
7:30
10 tény, amiért igazán szerencsés vagy az életben – Legyél hálás (ICT Global)
Az élet tele van apró csodákkal, amelyek mellett gyakran elsétálunk anélkül, hogy észrevennénk a bennük rejlő kincseket. Néha túlságosan is el vagyunk merülve a hétköznapok rohanásában, hogy észrevegyük, milyen szerencsés helyzetben vagyunk. Az alábbi tíz tény emlékeztet arra, miért is kell hálás lennünk minden egyes napért. 1. Egészség Semmi sem f
jún. 10
7:30
Alig van ivóvíz ezen a magyar településen: durva, mi áll a háttérben (Agrárszektor)
Súlyos ivóvízellátási problémák jelentkeztek Szászváron, ahol a strand medencéjének feltöltése után több háztartásban is megszűnt a vízszolgáltatás. A település vezetése takarékosságra szólította fel a lakosságot - írta a bama.hu.
jún. 10
7:32
angyalkártya jóslás Kos (ICT Global)
A Kos jegy szülötteinek, akik március 21. és április 20. között látták meg a napvilágot, rendkívül izgalmas és inspiráló időszaka
jún. 10
7:33
Szijjártó a modern antiszemitizmusról és a nyugati Izrael ellenes retorikáról ír (ATV)
Magyarország elutasít minden olyan kezdeményezést, melyek az európai-izraeli kapcsolatok gyengítésére irányulnak, ezért nem támogatjuk az EU-Izrael Társulási Megállapodás felülvizsgálatát sem - közölte a miniszter.
jún. 10
7:34
Legújabb égi üzenetek mára Nyilas (ICT Global)
### Legújabb égi üzenetek a Nyilas csillagjegy szülöttei számára 2025. június 10-én Kedves Nyilasok, a csillagok ma különleges üzeneteket hoznak
jún. 10
7:36
Ötször gyorsabb, mint az arany: a legnagyobb bitcoin Etf továbbra is rekordgyorsasággal növekszik (Kripto Akadémia)
A legnagyobb bitcoin ETF, a BlackRock IBIT nagysága átlépte a 70 milliárd dolláros mérföldkövet, amivel nemcsak a kriptopiacon, hanem az egész ETF-iparág történetében rekordot döntött. Ötször gyorsabb, mint az arany A világ legnagyobb eszközkezelőjének számító BlackRock 2024 januárjában indította el az IBIT spot bitcoin ETF-jét, ami a bitcoin árfol
jún. 10
7:36
Mi lett volna, ha a nácik nyerik a második világháborút? 5 könyv az alternatív történelemről (Könyves Magazin)
Képzelj el egy világot, ahol John F. Kennedyt nem éri merénylet, a fordítók varázserejű hatalommal bírnak vagy éppen senki nem írja alá a trianoni békeszerződést. Mi lett volna, ha…? 5 könyvet ajánlunk!
jún. 10
7:36
Legutóbb Kadirovot, a csecsen hadurat láttam ilyen átéléssel ukránozni, mint Orbán Viktort (Mandiner)
Putyin is megnyalja a szája szélét.
jún. 10
7:36
Emlékszel még a Csillag Születik legnagyobb sztárjaira? Retro fotókon mutatjuk őket! (rtl.hu)
A 2009-es Csillag Születik évadában több olyan tehetséget fedeztek fel, aki ma is kiemelkedő szerepet tölt be a magyar médiában. Van köztük egy szoprán énekes, egy fiatal tehetség, egy elválasztott testvérpár és egy extrém megjelenésű úriember is. Na, ki találod, hogy kikről van szó?
jún. 10
7:36
A Hold sem a régi – mit keres a mezőgazdaság az űrben? (Szakmát Szerzek)
Mustárnövények a Hold talaján? A MATE kutatói olyan eredményekre jutottak, amik a mezőgazdaságot és az építőipart is felforgathatják. Kíváncsi vagy, hogyan kapcsolódik mindez a te szakmádhoz? Olvass tovább! Nemrég a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói sikeresen termesztettek mustárnövényeket egy speciális anyagban, amit a holdporh
jún. 10
7:36
Tudás és digitalizáció: a Széchenyi István Egyetem részvételével vitték sikerre a Digitális Agrárakadémia Plusz programot (Helló Sajtó!)
A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári Smart Farm Tangazdasága adott otthont a Digitális Agrárakadémia Plusz program záró eseményének, amely a Kárpát-medencei gazdák digitális átállását segítette. A program keretében több ezer gazda vett részt gyakorlatorientált képzéseken, melyek célja a digitális agrármegoldások alkalmazásának támogatása vol
jún. 10
7:36
Pazar műkincs bukkant fel Lázár János magángyűjteményében (ICT Global)
Vaszary János műve – állítják többen a műkincseiről szóló csoportban.
jún. 10
7:36
Vigyázat, támadnak a levéltetvek! (Haszon.hu)
A felmelegedés és a csapadékos időjárás hatására gyorsult a növények fejlődése. Ezzel együtt a kórokozók és kártevők aktivitása is fokozódik, így különösen fontos az állományok rendszeres szemlézése és a megfelelő időben történő védekezés. Különösen figyeljünk oda a levéltetvekre.
jún. 10
7:39
Trump a rendkívül súlyos helyzet miatt további kétezer gárdistát és hétszáz tengerészt küldött Los Angelesbe (Blikk)
A tüntetők és a rendfenntartó erők között három napja tartanak az összecsapások Los Angeles egyes részein. Mintegy négyezer nemzeti gárdistát vezényelt mostanra az Egyesült Államok második legnagyobb városába a bevándorlókat érintő razziák elleni demonstrációkra reagálva a Trump-kormányzat. Emellett a hadsereg körülbelül hétszáz tengerészgyalogost
jún. 10
7:39
Több mint ezer motor tűnt el a Kia indiai gyárából (autopro)
Több mint ezer motor tűnt el három év alatt a Kia indiai gyárából.
jún. 10
7:42
A mellrák első jelei (Magyar Hírlap)
Ha korai a diagnózis, a mellrák gyógyítható.
jún. 10
7:42
Ekkora növekedést várnak a magyar gazdaságtól a hitelminősítők (Forbes)
Mindhárom nagy hitelminősítő csökkentette a magyar gazdasági növekedéssel kapcsolatos kilátásait, az S&P ráadásul rontotta az ország hitelminősítését is. Mi történt? Magyar idő szerint péntek éjszaka közzétette Magyarországra vonatkozó értékelését a Fitch nemzetközi hitelminősítő, ezzel mindhárom nagy ház (Fitch, S&P, Moody’s) tavaszi értékelése me
jún. 10
7:42
Cseresznyés pite (Street Kitchen)
A sütemény, ami bármelyik családi asztalon megállja a helyét. Könnyen elkészíthető, mégis igazán finom. Ha egy mondattal kéne leírni: egyszerű, de nagyszerű.
jún. 10
7:45
Újra kórházba került Jeszenszky Géza, azonnal mentőt kellett hívni hozzá (Blikk)
A hétfő délutáni online előadása után rosszul lett Jeszenszky Géza, akit mentővel szállítottak a Honvédkórházba. A volt külügyminiszter jelenleg az idegsebészeti osztályon fekszik, ahol CT- és MRI-vizsgálatokkal próbálják feltárni az állapota romlásának okát. Úgy tűnik, a nemrég végzett műtét helyén léptek fel komplikációk.
jún. 10
7:45
Újabb, többmilliós értékű műkincseket azonosítottak Lázár János otthonának falain (444.hu)
Az egyik festmény megmagyarázza, miért féltené annyira a lovakat Lázár egy Kincsem Parkban szervezett Pride-tól.
jún. 10
7:48
Kennedy menesztette az amerikai oltási tanácsadó testület összes tagját (SzMo)
Az oltásellenes egészségügyi miniszter szerint a tagokat gyógyszercégekhez fűződő kapcsolatok befolyásolták. Helyettük új szakértőket keresnek.
jún. 10
7:48
Az ukrán nehézsúlyú bokszvilágbajnok, Olekszandr Uszik meghívta otthonába Donald Trumpot (Mandiner)
A bokszoló testőröket is adna az amerikai elnöknek.
jún. 10
7:48
Rémálom: Kényszerleszállást hajtott végre egy Budapestről indult gép (Nyugati Fény)
Füstöt érzékeltek a repülőn.
jún. 10
7:51
Ki írta? - Ráeresztik a Bibliára a mesterséges intelligenciát (Infostart)
Mesterséges intelligenciával kutatják a Biblia szerzőségét Izraelben, az Ószövetség szövegeinek szerzőit és keletkezési rétegeit - jelentette pénteken a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
jún. 10
7:51
Végre életjeleket mutat a forint – Kitarthat a lendület? (Portfolio)
A hétfői illikvid kereskedésben két hónapja nem látott szintre erősödött a forint az euróval szemben, így hosszú hetek után kitört a 402-404-es szűk sávból. A következő napok fő kérdése az lesz, hogy a "normális" menetben képes lesz-e megtartani erejét a magyar deviza, esetleg még tovább tud kapaszkodni és támadni a 400-as lélektani szintet.
jún. 10
7:53
Mi várható ma a tőzsdéken? (Portfolio)
Többnyire negatív hangulatban telik a kereskedés Ázsiában, míg az európai tőzsdéken kisebb emelkedésre van kilátás. Gazdasági események szempontjából elsősorban az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos fejleményekre fókuszálnak a befektetők világszerte.
jún. 10
7:54
Adózási határidők június 16. és 22. között (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
jún. 10
7:54
5 ártalmatlannak tűnő szokás, ami csak tovább ront a reflux tünetein (Glamour)
Égő érzés a mellkasban, kellemetlen savas utóíz a szájban. Aki valaha is találkozott a reflux tüneteivel, jól tudja, mennyire megkeserítheti az ember mindennapjait. Ilyenkor sokan ösztönösen a csípős ételeket és a késő esti vacsorát hibáztatják, de mi van akkor, ha a problémát valójában nem is a nyilvánvalónak tűnő bűnösök okozzák?
jún. 10
7:54
Érvénytelen az olaszországi népszavazás (Magyar Hírlap)
A munkajogi törvények módosításáról és a bevándorlók állampolgárságáról döntöttek volna.
jún. 10
7:57
Rosszul lett Jeszenszky Géza, ismét kórházba került (Infostart)
Komplikációk léptek fel a volt külügyminiszternél.
jún. 10
7:57
Kitoloncolják Izraelből Greta Thunberget (444.hu)
Nem jutottak be Gázába a segélyhajójukkal, most Izraelből is távozniuk kell.
jún. 10
7:57
Bukólámpával villantja meg a 80-as éveket ez a gyönyörű Toyota Supra Turbo (Player)
Sorhatos turbómotorral, kézi váltóval, hátsókerék-hajtással és a bukólámpával az A70-es Toyota Supra vérbeli japán sportautó, melynek plüss kárpitos ülései egyenesen a nyolcvanas évekbe rántanak vissza.
jún. 10
8:00
Napi horoszkóp június 10.: az Oroszlánok megosztják valakivel a titkukat, a Skorpióknak érdekes tapasztalásban lehet részük (Éva Magazin)
A mai nap is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, azt azonban, hogy neked mit üzennek a csillagok, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a keddi horoszkópot!
jún. 10
8:00
Itt már Agatha Christie és Sherlock sem tud segíteni – Olvass bele Lichter Péter krimiregényébe! (Könyves Magazin)
Egy hétköznapi egyetemi tanár, összezárva Magyarország krémjével, azaz oligarchákkal, politikusokkal, újságírókkal, krimirajongókkal és egyéb furcsa szerzetekkel, egy nyomozás közepén találja magát. Egy fiatal színésznő eltűnt, és két filmrajongóra hárul, hogy megmentse.
jún. 10
8:00
Friss: Jeszenszky Géza rosszul lett, mentővel vitték kórházba (SzMo)
A vizsgálatok során kiderült, a nemrég végzett műtét helyén léptek fel komplikációk. Az egykori külügyminiszter a hírek szerint hetekig a kórházban marad.
jún. 10
8:00
Égi jövevény okozta Napóleon bukását, elhallgatták a törikönyvekből a waterloo-i csata titkos történetét (Promotions)
Egy elmélet szerint egészen más vezetett a végzetes vereséghez.

Keresés