2025. június 2. hétfő

jún. 2
8:39
Így menekült meg a Nitrogénművek - három év haladékot nyert a vállalat (Agrárszektor)
A Nitrogénművek Zrt. megállapodott kötvényeseivel a 200 millió eurós kötvényállomány átstrukturálásáról, ami lehetővé teszi a vállalat további működését. A megegyezés értelmében a kötvények lejárata 2028-ig meghosszabbodik, cserébe a tulajdonos, Bige László jelentős fedezeteket ajánlott fel és magasabb kamatot vállalt - írta a Telex.
jún. 2
8:42
Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt Sepsiszentgyörgyön (HR Portál)
A program 10 millió eurós támogatási keretet biztosít a helyi kezdő vállalkozásoknak.
jún. 2
8:44
Mesterséges intelligenciával írtad a CV-det? Így ismeri fel a szakértő (HR Portál)
Egyre gyakoribb, hogy az állásra pályázók mesterséges intelligencia segítségét veszik igénybe az önéletrajz megírásához. Nem ördögtől való, hogy az AI-t kérdezzük, hogyan írjuk meg a CV-nket, ám a gép által generált dokumentum nem az igazi és a szakértő fel is ismeri. Milyen jelek alapján? Milyen önéletrajz lehet nyerő a munkáltatónál? Erről kérdez
jún. 2
8:45
Ne feledje! Mindjárt lejár a céges bevallások határideje (Piac és Profit)
Június másodika fontos határidő többszázezer adózónak: eddig kell bevallani a társasági adót (tao), a kisvállalati adót (kiva), az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, valamint a helyi iparűzési adót (hipa) is. Érdemes határidőben benyújtani a bevallásokat, mert a mulasztás akár egymillió forintos bírságot is maga után vonhat.
jún. 2
8:45
Terror Coloradóban: őrizetben az elkövető – új részletek (Infostart)
Többen égési sérüléseket szenvedtek Colorado államban egy Izrael mellett kiálló szolidaritási eseményen vasárnap, amikor egy egyiptomi férfi gyújtópalackkal támadt emberekre.
jún. 2
8:45
Veszélyes jelenség ütötte fel a fejét az európai bankrendszerben, intézkedik az EKB (Portfolio)
Az Európai Központi Bank erősíti a bankok magánpiaci kitettségeinek ellenőrzését, mivel aggódik egyes gyorsan növekvő eszközosztályok, például a magánhitelalapok által okozott kockázatok miatt - írja a Bloomberg.
jún. 2
8:45
Újabb luxusrepülő áll a magángépező milliárdosok rendelkezésére (Forbes)
Egy hat-nyolcmilliárdos luxusrepülőgéppel bővült a budaörsi székhelyű Fly-Coop Kft. flottája.
jún. 2
8:45
A pincérek titkos nyelvén ez az egyetlen mondat azt jelenti: ideje menni (Roadster)
A vendéglátás rejtett nyelvezetének egyik leghatásosabb eszköze az udvariasnak tűnő, valójában távozásra ösztönző figyelmeztetés.
jún. 2
8:47
Mire lehet ma számítani a tőzsdéken? (Portfolio)
Rögtön a hét elején nyomás alá kerültek a tőzsdék, miután Donald Trump belengette, hogy az acélra vonatkozó vámokat 25 százalékról 50 százalékra tervezi emelni az USA. Ázsiában nagyobb negatív elmozdulásokkal indult a héten, ehhez képest Európában valamivel mérsékeltebb, de szintén esés jöhet. Ugyanakkor a régióban Karol Nawrockival lengyel elnökvá
jún. 2
8:48
Kihirdették a 2025/2026-os tanév rendjét (HR Portál)
A rendelettervezetet június 7-ig lehet véleményezni.
jún. 2
8:50
Mesterséges intelligenciával írtad a CV-det? Erről ismeri fel a szakértő (HR Portál)
Egyre gyakoribb, hogy az állásra pályázók mesterséges intelligencia segítségét veszik igénybe az önéletrajz megírásához. Nem ördögtől való, hogy az AI-t kérdezzük, hogyan írjuk meg a CV-nket, ám a gép által generált dokumentum nem az igazi és a szakértő fel is ismeri. Milyen jelek alapján? Milyen önéletrajz lehet nyerő a munkáltatónál? Erről kérdez
jún. 2
8:51
Videó: Így készül az Alpine új SUV modellje! (Autónavigátor)
Legyen szó bármilyen autóról, számunkra mindig lenyűgöző látni, hogyan áll össze az alkatrészek sokaságából a nagy egész. Így van ez
jún. 2
8:51
Visszatért Lengyelország a brüsszelita kitérőről, amit Magyarország akár meg is spórolhat magának (Mandiner)
Lengyel testvéreink köszönik, már kérik is vissza tisztességes nemzeti kormányukat. Éljen Nawrocki! Kohán Mátyás írása.
jún. 2
8:51
Konyakmeggy után is bejelez az alkoholszonda? (Haszon.hu)
Igaz-e vagy városi legenda, hogy egy konyakmeggy elfogyasztása vagy egy alkoholos szájvízze végzettl öblögetés után is bejelez az alkoholszonda? A válasz igen, de azért ne essünk kétségbe.
jún. 2
8:51
Középpontban a hallgatók – az Év Egyeteme lett a Debreceni Egyetem (Diplomátszerzek)
Hallgatóbarát működés kategóriában az Év Egyetemének választották a Debreceni Egyetemet az első alkalommal megrendezett díjkiosztó gálán, ahol Bács Zoltán kancellár szakmai munkáját miniszteri különdíjjal ismerték el. Az ünnepi eseményen nyolc kategóriában díjazta a magyarországi egyetemeket a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
jún. 2
8:51
Mutatjuk a heti TOP 10-es telefonokat (Smarteast)
Egy nagyon ismerős név tért vissza a GSMArena legnépszerűbb készülékeit összegző toplistájának élére a 22
jún. 2
8:54
Erősödött a forint hétfő reggelre (ProfitLine)
Erősödött a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
jún. 2
8:57
Donald Trump megszólalt és nem remegtek meg a térdek (Privátbankár)
Már nem a régi a hatás?
jún. 2
8:57
Pásztor Anna már fiatalon megfogadta, hogy annyit költ majd az arcára, mint egy házra (Blikk)
Pásztor Anna évek óta nyíltan vállalja, hogy előszeretettel költ szépészeti beavatkozásokra, amelyeket a szakmájához elengedhetetlen karbantartásnak tart. Szerinte semmi szégyellnivaló nincs abban, ha valaki él a 21. század kínálta lehetőségekkel, még ha azok esetleg fájdalmasak is. Az énekesnő azt is elárulta, miszerint már fiatalon megfogadta, ho
jún. 2
8:57
Elképesztő: Tó- és kontinensrekord lapátorrú tok akadt horogra (Agroinform)
A ritkaságszámba menő halfaj korábban már egyszer horogra akadt ugyanazon a helyen.
jún. 2
8:57
Esik a zloty az elnökválasztás eredménye után – Magával ránthatja a forintot is? (Portfolio)
Érezhető gyengüléssel kezdte a hetet a lengyel zloty az euróval szemben, miután a jobboldali ellenzék jelöltje nyerte a választást. A félelmek szerint ez politikai válságot okozhat az országban. A forint egyelőre stagnál a Moody’s péntek esti értékelése után, azonban a régiós devizapiaci feszültségek és a héten érkező újabb hitelminősítés okozhatna
jún. 2
8:57
Brutális veszteséget termelt a Mol hulladékipari cége (Forbes)
Brutális a veszteség, de 90 milliárd forintnyi tőketartalék életben tartja a céget.
jún. 2
8:57
Egyél ebből a reggelid mellé és egész nap jobban tudsz majd teljesíteni (Bien)
Vannak reggelek, amikor úgy ébredsz, mintha egész éjjel dolgoztál volna? Ilyenkor jön az első kávé, aztán a második, közben valami gyors falat, ami épp kéznél van… Ezentúl csináld másként!
jún. 2
8:59
Olyat tett az egykori krízisország a piacokon, amire majdnem egy évtizede nem volt példa (Portfolio)
Hét év után először tért vissza a nemzetközi kötvénypiacra Argentína: a Javier Milei vezette kormány múlt héten egymilliárd dollár értékben bocsátott ki kötvényeket külföldi befektetők számára. Fontos fejlemény ez a válságországgá vált latin-amerikai állam történetében.
jún. 2
9:00
Életvitelünk kialakításakor csak saját biológiai szükségleteinket nem vettük figyelembe: belső óránk képtelen felvenni a technológia fejlődésének ütemét (Éva Magazin)
Környezetünk azért alakult olyanná, amilyennek ma ismerjük, mert valójában a saját igényeink formálták az évszázadok során. A várost rendületlenül működtető fogaskerekek megalkotásakor azonban mintha egyetlen tényezőt nem vettünk volna figyelembe: az emberek valós biológiai szükségleteit. Márpedig a belső biológiai óránk nem tudja felvenni a techni
jún. 2
9:03
Negatív meglepetést okozhatnak a légitársaságok (Piac és Profit)
A világ légitársaságainak idei nyeresége elmarad ugyan a várttól, de így is meghaladja majd a múlt évit – áll a több mint 300 légitársaságot tömörítő Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség előrejelzésében.
jún. 2
9:03
Most ezzel kell beérni – sport a tévében (Infostart)
Tenisz és lóverseny menti meg a hétfői napot.
jún. 2
9:03
Nem szűnik a baj: egyre-másra halmozza a milliárdos veszteségeket a Pápai Hús (Portfolio)
A Pápai Hús Kft. 2024-ben újabb súlyos, 4,14 milliárd forintos veszteséget termelt, míg a hazai húsipar többi jelentős szereplője nyereséges maradt. A vállalat az elmúlt három évben közel 12 milliárd forintos negatív eredményt halmozott fel, miközben árbevétele az infláció ellenére is csökkent - derül ki az Agrárszektor beszámolójából.
jún. 2
9:03
Piastri vezérletével kettős McLaren-győzelem Barcelonában (Igényesférfi.hu)
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat vasárnap Barcelonában, ezzel tízpontosra növelte az előnyét a világbajnoki összetettben csapattársával, a brit Lando Norrisszal szemben.
jún. 2
9:03
A Kincsvadászokban adta el Andy Vajna régi mosdóállványát Visváder Tamás (SzMo)
500 ezer forintot akart kapni a különleges bútordarabért, de végül elfogadott egy 120 ezres ajánlatot. A pénzt jótékony célra ajánlja fel.
jún. 2
9:03
A Fradi robbant a piacon - Robbie Keane a kedvenc klubjának sztárját hozza az NBI-be (Promotions)
Bajnokok Ligája rutinnal rendelkező védő érkezik a ferencvárosi keretbe.
jún. 2
9:03
Karácsony már örömködött a liberális lengyel jelölt győzelmének, aztán jött a villamos (Mandiner)
Karácsony Gergely 2018-ban már kora délután Áder János köztársasági elnököt fenyegette, hogy ne merje Orbán Viktort felkérni kormányalakításra.
jún. 2
9:03
Felsült Putyin hadereje: Súlyos katonai támadást hajtott végre Ukrajna Oroszország terültén (Nyugati Fény)
Aggódnak Putyinék.
jún. 2
9:03
Nagy Márton jókora csúsztatással bizonygatja, mennyire jó üzlet volt a budapesti reptér megvásárlása (Telex)
Rekordévet zárt a Budapest Airport, de trükköztek egyet, hogy még jobbnak tűnjön az eredmény.
jún. 2
9:03
Égető veszély leselkedik a magyarokra: rendkívüli riasztást adtak ki a meteorológusok (naphire.hu)
Nagyon erős UV-B sugárzás várható hétfőn az országban - közölte a HungaroMet Zrt.
jún. 2
9:03
A kukorica életútja a tápanyagigény függvényében (Magro)
A Fertiactyl biostimulátor hatóanyagkomplex gyorsabb regenerációt biztosít, emellett a humin- és fulvosavak nem csak levélen keresztül segítik a gyors tápanyag-felvételt, hanem talajon keresztül is hasznosulnak.
jún. 2
9:09
Magyar Péter: "A Tisza támogatja a köztársasági elnök közvetlen, nép által történő megválasztását" (Blikk)
Magyar Péter a hétfő reggeli Facebook posztjában bejelentette, hogy a pártja támogatja a közvetlen köztársaságielnök-választást. "Döntsön közvetlenül a nép arról, ki vezesse a hazánkat!" – fogalmazott az ellenzéki párt elnöke, aki szerint eljött az ideje annak, hogy "három évtized hamis politikai alkui után az emberek döntsék el, ki vezesse a Magya
jún. 2
9:09
Aranybányát mosott el az eső Romániában, súlyos mérgeket visz a víz a Dunába – drámai fotók (Blikk)
Elmosott az eső egy aranybányát Romániában. Az országban jelentős károkat okozott a csapadék az utóbbi időben. Most egy több mint 160 éve működő aranybányában okozott károkat, a patakokat pedig elárasztották a mérgező anyagok.
jún. 2
9:09
Szoboszlai külön műsort kap a TV2-n? Megszólalt a csatorna vezérigazgatója (ATV)
A TV2 vezérét Szoboszlai Dominikról kérdezték, és két kiemelt műsor is szóba került vele kapcsolatban.
jún. 2
9:09
Megjött Nagy Mártonék reakciója: a bankok beadványa a családokat és a lakhatást veszélyezteti (Portfolio)
"Nem a profit, hanem a magyar családok az elsők – a kamatstop a lakhatás biztonsága mellett a bankokat is védi!" - reagált közleményben a Nemzetgazdasági Minisztérium arra, hogy több hazai bank az Alkotmánybírósághoz fordult a jelzáloghitelek kamatstopja miatt a Magyar Bankszövetség pénteki bejelentése szerint. A minisztérium megítélése szerint az
jún. 2
9:09
Kids’ Choice Awards – elindult a szavazás (MMonline)
Idén sem marad senki zöld trutyi nélkül, hiszen ismét érkezik a Nickelodeon közkedvelt díjátadója, a Kids’ Choice Awards. Idén 35 kategória győztesét választják meg a legkisebbek, így fény derül arra, kik azok a sztárok és melyek azok az alkotások, amelyek elrabolták az ifjúság szívét a filmes, zenei, tévés és sok egyéb műfajban. Az esemény házigaz
jún. 2
9:09
"Olyan érmet akartam nyerni, amilyet a PSG futballistái" – valóra vált a győri közönségkedvenc kapus álma (Mandiner)
A szenegáli-francia hálóőr, Hatadou Sako nagyszerű teljesítménnyel segítette a Győri Audi ETO KC-t a Bajnokok Ligája-trófea megvédésében.
jún. 2
9:09
Éjfélkor jár le a céges bevallások határideje (Üzletem)
Június 2. fontos határidő többszázezer adózónak: eddig kell bevallani a társasági adót (tao), a kisvállalati adót (kiva), az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, valamint a helyi iparűzési adót (hipa) is. Érdemes határidőben benyújtani a bevallásokat, mert a mulasztás akár egymillió forintos bírságot is maga után vonhat – hívja fel a figyelmet a Nav.
jún. 2
9:09
Elismerte a leghatékonyabb középiskolákat a Debreceni Egyetem (Diplomátszerzek)
Idén is elkészítette a felvételi adatok alapján legjobban teljesítő középiskolák rangsorát a Debreceni Egyetem. A pályaorientáció erősítése céljából indított, beiskolázást ösztönző programban a legkiválóbb eredményeket elért tizenhét középiskola oktatási tevékenységét jutalmazta az intézmény.
jún. 2
9:09
Jön a vihar, rengeteg eső zúdulhat le itthon: mutatjuk, hol lesz a legdurvább (Agrárszektor)
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre zivatar veszélye miatt 6 megyére is Magyarországon. Mint írják, az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.
jún. 2
9:12
A Litecoin belép az okosszerződések korszakába (Kripto Akadémia)
A Lunar Digital Assets elindította a LitVM-et, az első ZK rollup Layer-2 megoldást a Litecoin hálózatra. Ez egyértelmű jele annak, hogy a bő tízéves kriptovalutába látnak még fantáziát a fejlesztők. A Litecoin, így végre elindulhat a már korábban bejelentett blokkláncon történő programozhatóság és a valós eszközök integrációjának irányába.  A Litec
jún. 2
9:15
Profitéhséggel vádolja a bankokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (Menedzsment Fórum)
Nekimentek a bankok a kamatstopnak.
jún. 2
9:15
Komoly változás jön Zuglóban: véget vetnek annak, hogy a roncsautókat az utcán tárolják (Blikk)
Zugló polgármestere, Rózsa András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a képviselő-testület csütörtöki ülésén elfogadták a közterületek használatáról szóló rendelet módosítását. Ez többek között az utcán tárolt roncs, üzemképtelen, rendszámmal vagy érvényes műszakival nem rendelkező autók elszállítását gyorsítja meg. Mint a polgármester írta,
jún. 2
9:15
Magas szintű orosz-amerikai tárgyalást folytattak a fekete vasárnap után (Demokrata)
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter telefonon beszélt Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.
jún. 2
9:15
Orbán tehet mindenről: vad magyarozásba kezdtek Lengyelországban az elnökválasztás után (Mandiner)
Korai volt a külügyminiszter gúnyolódása.

Keresés