Emlékszel, amikor a fél világ egy flitteres ruhán vitatkozott, amit egyesek arany-fehérnek, mások pedig kék-feketének láttak? Akkor megbizonyosodhattunk arról, hogy mindannyian máshogy érzékeljük a színeket, ami a hétköznapi életünkben is jó párszor megmutatkozhat: vannak, akik a piros és a rózsaszín között is alig tudnak különbséget tenni, mások p

Ha minden jól megy, magyar idő szerint holnap délután két órakor indul útjára a Falcon-9 űrhajó, a fedélzetén a magyar asztronautával is. A részletekről Velkovics Vilmos tudósított, Floridából.
Ismerjük meg a különféle mustárokat! A mustár, ez az ősi növény, évezredek óta kíséri az emberiséget, mely ízletes és gyógyhatású fűszer. A mustár név hallatán sokaknak azonnal a sárga, csípős szósz jut eszébe, pedig a mustár ennél jóval sokoldalúbb.
A modern élet hektikusságával járó folyamatos nyomás és stressz szinte elkerülhetetlen a mindennapokban. Kutatások azonban kimutatták, hogy a szoros baráti kapcsolatok képesek jelentősen enyhíteni ezt a nyomást. Amikor nehéz időszakokat élünk át, a barátainkkal való beszélgetés, a közös nevetések és az érzelmi támogatás mind-mind olyan tényezők, am
Szerdán, június 11-én helyi idő szerint reggel 8 órakor (közép-európai idő szerint 14 órakor) a floridai Kennedy Űrközpontból elindulhat az Axiom-4 küldetés a legénység soraiban Kapu Tibor magyar…
Szerdán, június 11-én helyi idő szerint reggel 8 órakor (közép-európai idő szerint 14 órakor) a floridai Kennedy Űrközpontból elindulhat az Axiom-4 küldetés a legénység soraiban Kapu Tibor magyar…
Úgy tűnik, búcsút inthetünk a Family Guy egyik legismertebb és legabszurdabb szereplőjének: huszonöt év után eltűnhet a sorozatból Ernie, az óriáscsirke, méghozzá nem más, mint Meg keze által.
A felbocsátás célidőpontja 8 óra, (nálunk 14 óra) és az űrhajóegység június 12-én az Egyesült Államok keleti parti ideje szerint 12 óra 30 perckor dokkolhat a Nemzetközi Űrállomáson, és legfeljebb 14 napig tartózkodik ott.
A felbocsátás célidőpontja 8 óra, (nálunk 14 óra) és az űrhajóegység június 12-én az Egyesült Államok keleti parti ideje szerint 12 óra 30 perckor dokkolhat a Nemzetközi Űrállomáson, és legfeljebb 14 napig tartózkodik ott.
Ha minden jól megy, magyar idő szerint holnap délután két órakor indul útjára a Falcon-9 űrhajó, a fedélzetén a magyar asztronautával is. A részletekről Velkovics Vilmos tudósított, Floridából.
Ha minden jól megy, magyar idő szerint holnap délután két órakor indul útjára a Falcon-9 űrhajó, a fedélzetén a magyar asztronautával is. A részletekről Velkovics Vilmos tudósított, Floridából.
Ez a matek feladat nem mindennapi kihívás, az emberek 90%-án kifog! Csak a legokosabbak oldják meg helyesen. Te vajon benne vagy abban a ritka 10%-ban, akik helyesen oldják meg?
Ez a matek feladat nem mindennapi kihívás, az emberek 90%-án kifog! Csak a legokosabbak oldják meg helyesen. Te vajon benne vagy abban a ritka 10%-ban, akik helyesen oldják meg?
Az édesburgonya ugyanolyan sokoldalú, mint a fehér burgonya, de még több tápanyagot tartalmaz. Hogy milyen egészségügyi előnyökkel járhat a fogyasztása? Cikkünkből kiderül!
Új vezetőket nevezett ki az Economx prémium gazdasági site élére az Indamedia. Ügyvezetőként a jövőben Tamasi Szilvia felel a kiadványért, a főszerkesztői pozícióba Ilku Miklós érkezik.
Az RTL + Prémiumon június 18-án feltűnik 8 híres expár, akik vállalták, hogy újra 0-24 órában együtt léteznek, együtt alszanak és volt szerelmükkel egy csapatot alkotva a többiek ellen játszanak az akár 40 milliós főnyereményért. Az Exek csatája celebjei izgatottan nézték vissza az első közös pillanataikat – meglepő reakciók, dráma és sok-sok nevet
Játékosan óvnák meg kortársaikat az online csalásoktól a Z-generáció tagjai – derült ki az UniCredit Bank közelmúltbeli kérdőívéből. Az edukációt azért tartják fontosnak a fiatalok, mert az elmúlt években világszerte megnőtt a különböző digitális csalások száma, főleg a bankszektorban.
Mi történik a háttérben, amikor egy vállalat szerverei lebénulnak, és zsarolóüzenet jelenik meg a képernyőn? A válasz egyre bonyolultabb, a kiberbűnözés világa ugyanis átrendeződés alatt áll, és úgy tűnik, megszületett az új digitális félelemkeltő: a DragonForce.
A Tesla részvényei három egymást követő kereskedési napon emelkednek, miután a vállalat robotaxi szolgáltatásának bevezetése lendületet adott a papíroknak, és enyhül a feszültség Elon Musk vezérigazgató és Donald Trump elnök között - közölte a Yahoo Finance.
Kate Hudson újfent megmutatta, hogy a kisujjában van a divat: a színésznő a 2025-ös Newport Beach Tv Fesztiválon kápráztatta el a jelenlévőket, méghozzá egy isteni kreációban.
A politikai helyzetre reagálva megkérdezte: "Mitől vagytok beszarva? A jövő évi választásoktól?" Majd hozzátette: "Egy választás nem a világ vége, csak a NER vége."
Lazított eredeti elképzelésein a kormány: ugyan szigorú feltételek teljesülése esetén, de leszerelhetnek már beüzemelt, működő bankautomatát a pénzintézetek.Egy kormányrendelet alapján abban az esetben szerelhet le egy bank egy adott helyről bankautomatát, ha az adott településen (a főváros esetén az adott kerületben) továbbra is üzemben marad egy
A Kárpát-medence népei nem váltották egymást, hanem együtt éltek. Egy új genetikai kutatás feltárja, hogyan keveredtek avarok, magyarok és korábban letelepedett népek a honfoglalás korában.
Ugye milyen izgalmas belegondolni abba, hogy a családban elfoglalt helyed – hogy elsőként, középsőként, utolsóként vagy egyedüliként érkeztél – formálhatta azt is, hogyan reagálsz a világra? Akár hiszel benne, akár csak kíváncsiságból olvasol, ez az elemzés segíthet rávilágítani egy-egy olyan szokásodra vagy működésedre, amit lehet, hogy eddig észr
Június 6-án Donald Trump amerikai elnök rendeletében utasította az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatalt (FAA), hogy vonja vissza a szárazföld feletti szuperszonikus utasszállító repülésekre vonatkozó, 1973-ban bevezetett tilalmat. Ezzel a lépéssel új utak nyílhatnak az amerikai légi közlekedésben a jelenleg is szuperszonikus utasszállítókon dolgozó
Az Egyesült Államok és Kína között szűkül a mesterséges intelligencia fejlesztésében mutatkozó különbség - figyelmeztetett a Fehér Ház AI és kriptovaluta szakértője.
Úgy fogalmazott, hogy ez már nem csupán propaganda, hanem a közösségi agresszió rendszerszintre emelése, az erőszak legitimizálása és polgárháborús uszítás.
Fotók: NAV A NAV árverési felületén sok lefoglalt ingó és ingatlan vagyontárgyra lehet ajánlatot tenni; különösen népszerűek a jó műszaki állapotú személy- és haszongépjárművek, ezeknél jellemző a magas részvétel és az egymásra licitálás is. Az árveréseken leggyakrabban ruhákat hirdetnek, azonban a teljes kínálat igen változatos: kisrepülőgép, Form