A Boeing 787 Dreamliner pilótája, Sumit Sabharwal, akinek gépe Indiában zuhant le, néhány másodperccel a katasztrófa előtt figyelmeztette a diszpécsereket, hogy repülőgépe teljesítményt veszít,
A Soproni Egyetem 25. horgászversenyét 2025. június 7-én rendezték meg a Fehér úti tavon, kibővített résztvevői körrel. A 5 órás versenyen 24 horgász vett részt, köztük egyetemi hallgatók, dolgozók, valamint a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. és a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai. Az összfogás közel 180 kilogramm volt.
Nyáron az egyik legjobb programlehetőség, ha összegyűlünk a családunkkal vagy a barátainkkal, és közösen főzünk egy bográcsos finomságot. A tűz pattog, az edényben rotyog az étel, és közben lassan betölti a levegőt az otthonos, fűszeres illat. A bográcsozás nemcsak a főzésről szól, hanem egy élmény, közös időtöltés és tradíció - de valljuk be, néha
A hajnali órákban Izrael támadást indított Irán ellen, miután hónapok óta fokozódott a feszültség Teherán nukleáris programja miatt. A bombázások kiélezték a Közel-Keletet sújtó válságot és az olajárak megugrásához vezettek.
Folytatódott az építőipar erősödése: áprilisban a termelés volumene 5,3%-kal meghaladta az előző havi szintet, ezzel már jelentősen túlhaladva a tavaly őszi mélypontot. A tartós fellendülés jelei ugyanakkor még mindig ellentmondásosak.
A olajárak a határidős görbe több pontján is jelentősen emelkednek az Izrael által Irán ellen végrehajtott legutóbbi csapás miatt, amely súlyos és hosszan tartó következményekkel járhat - írta meg a Bloomberg.
A román környezetvédelmi miniszter szerint a magas sókoncentráció péntek este érheti el Nagylakot. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság megkeresésünkre azt írta, folyamatos méréseket végeznek, a sókoncentráció egyelőre stagnál.
Izrael péntek hajnalban nagyszabású légicsapást mért Iránra: a támadás több katonai, nukleáris és lakóövezetet ért, a teheráni központi parancsnokságot is eltalálták, és az iráni állami média szerint életét vesztette a Forradalmi Gárda keményvonalas főparancsnoka, Hoszein Szalami.
Most hétvégén még száraz, napsütéses időre számíthatnak a magyarok, ám ez jövő héten ismét változni fog. A legfrissebb előrejelzések szerint a következő hét elején újabb hidegfront éri el hazánkat.
2025 áprilisában az ipari termelés volumene 5,0, munkanaphatástól megtisztítva 2,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés, a legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártásában - erősítette meg pénteken kiadott második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előző hónaphoz képest 5,3 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbitól így csupán 0,5 százalékkal maradt el az építőipari termelés volumene 2025. áprilisban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Több, mint félezer, a létminimum alatt élő magyar előadóművész megélhetéséhez nyújtott segítséget az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) 2025 első felében. Havi nyugdíj-kiegészítő támogatást 267 olyan elismert előadóművész kapott, akik rendkívül alacsony nyugdíjuk mellé semmilyen más juttatásban nem részesülnek, 166 rászorult pedig egyszeri segélyhez
Újabb háború tört ki a Közel-Keleten, miután péntek hajnalban Izrael légicsapást mért Iránra. A célpontok között iráni atomlétesítmények és katonai vezetők is szerepeltek. A kialakult helyzetben mindkét ország lezárta a polgári légterét.
Az éjszaka folyamán Izrael légi csapásokat mért Iránra. Izraelben közel nyolcszáz, iránban tucatnyinál kicsit több magyar van, aki korábban konzuli védelemre regisztrált.
Az Európai Bizottság nemrégiben megjelent Részletes Jelentése egy kétoldalas keretes írásban összegzi a brüsszeli testület magyar adórendszerrel kapcsolatos kritikáit. Bár az ebben szereplő észrevételek többsége nem új, az anyag tömören összefoglalja azokat a rendszeresen ismételt kritikákat, amelyek a Bizottság anyagaiban minduntalan visszaköszönn
A magyar magánegészségügy jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt két évtizedben, az egyszemélyes praxisoktól eljutva a professzionálisan menedzselt egészségügyi központokig. A kezdeti infrastrukturális hiányosságokat mára felváltotta a magas színvonalú felszereltség iránti elvárás, miközben a szakmai szemlélet is átalakult – erről is kérdezte
Engedély nélküli nyerstej-palackozót, és súlyos higiéniai problémákat találtak a közérdekű bejelentés alapján indult ellenőrzésen a XIX. kerületben működő kis- és nagykereskedelmi egységben a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai – közölte az NKFH csütörtökön az MTI-vel.
Az európai részvénypiacok csütörtökön sorozatban negyedik napja zártak mínuszban, mivel az optimizmus csökkent, míg a geopolitikai feszültségek fokozódtak.
A hazai gyepek hosszú távú megőrzésében kulcsszerepet játszik a Grassland-HU Life integrált projekt – emelte ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára Kőszegen.
A román környezetvédelmi miniszter Mircea Fechet közölte, hogy a román hatóságok a magyar felet is értesítik a Kis-Küküllőből a Marosba került víz magas sótartalmáról, amely a következő 48 órában is fennmarad, és várhatóan péntek este Nagylaknál éri el a román-magyar határt.
Az Európai Tanács elnöke szerint a kereskedelmi háborúk aláássák "azt a gazdasági erőt, amelyre a stratégiai védelempolitikai átállás épülhetne", ezért az EU-nak és az Egyesült Államoknak közösen kell építkeznie a kereskedelem erejére. António Costa szerint, ha Trump erősebb európai NATO-szárnyat akar, le kell állnia a kereskedelmi háborújával. Han
Vannak, akik ódzkodnak péntek 13-tól, míg mások épp ellenkezőleg, a szerencse lehetőségét látják benne. És bár van olyan is, aki ki sem lép egy ilyen napon a lakásból, sokan ilyenkor sokkal szívesebben tesztelik a szerencséjüket, mint az év más napjain. Évente legalább egyszer előfordul olyan, hogy egy hónap 13. napja péntekre esik, mégis különös
Az 1985 krónikái (Tales from '85) című széria animációs formában éleszti újra a Stranger Things-mítoszt. A nézők sosem látott karakterekkel ismerkedhetnek meg, nyakig merülhetnek a hófödte Hawkins különleges atmoszférájában, és persze az egyszerre visszataszító és félelmetes szörnyek tablója is bővülni fog.
Bő egy hónappal a drogériás árrésstop bevezetése után a magyarországi DM csökkenti bolti dolgozóinak óraszámát. Mi történt? 20 százalékkal csökkenti a bolti dolgozói óraszámát a magyarországi DM a drogériás árrésstop gazdasági hatásai miatt – írja a Telex olvasói információra hivatkozva. Az intézkedés nemcsak az eladókra, hanem az üzletvezetőkre és
Izrael megölte az iráni gárda főparancsnokát, és hat atomtudóst az éjszakai légicsapásai által. A támadásnak civilek és gyerekek is áldozatául estek, az olaj ára azonnal emelkedni kezdett