A Samsung SDI átadta Magyarország egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházását, amelyben az Óbudai Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem is részt vett. A 22,5 milliárd forintos projekt az akkumulátorgyártás fejlesztését célozza, az állam 5,5 milliárd forint támogatást nyújtott.
Mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor a tükörbe nézve ráébredünk, hogy az idő nyomai már nem csupán halványan, hanem egyre határozottabban mutatkoznak meg az arcunkon. Azoknak, akik szeretnék ezen változtatni, jó hírünk van: a megfelelő sminktechnikák alkalmazásával akár tíz évet is letagadhatunk életkorunkból! Az alábbiakban bemutatjuk
A Szent Iván-éj világszerte a fény és a nyár ünnepe. Ez az időszak évszázadok óta a megtisztulás, a szerelem, a termékenység és az újjászületés szimbóluma, amelyhez számos népszokás és rituálé kapcsolódik: tűzugrás, kívánságkérés, jóslás vagy éppen titkos szerelmi vallomások. A Szent Iván-éj misztikuma, mely egykoron erdőkben és mezőkön bontakozott
Bombafenyegetés miatt szakította meg útját az Air India AI 379-es járata pénteken Thaiföldön, és kényszerleszállást hajtott végre Phuket szigetén. A gép fedélzetén tartózkodó 156 utast biztonságosan evakuálták. A fenyegetés egy nappal egy súlyos indiai légi katasztrófa után érkezett.
Esnek a tőzsdék a mai kereskedésben, miután Izrael Irán elleni támadásával fokozódik a közel-keleti konfliktus. A befektetők azonban nem minden adnak, a klasszikus menedékeszközök árfolyama rendre emelkedik a mai kereskedésben.
Szombaton további emelkedésre számíthatunk az üzemanyagárak tekintetében a Holtankoljak.hu információi szerint. A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 2 forinttal, a gázolajé
Az Egyesült Államok két héttel ezelőtt vadászgépeket vezényelt Jordániába, hogy segítsen elfogni Iránból indított rakétákat, ahogyan azt az Izraelt célzó előző támadások előtt is tette – közölték Izraelben pénteken.
Amikor grillezésre gondolunk, valószínűleg a steak vagy a csirke jut elsőre eszünkbe, de ne felejtsük el, hogy a zöldségek grillezése is fantasztikus módja annak, hogy változatosabbá tegyük az étkezéseinket. Ha pedig megtanuljuk őket tökéletesen megsütni, gyorsan rájövünk majd, hogy sokkal többet érdemelnek, mint hogy csak köretként kerüljenek a hú
Az amerikai elnök hangsúlyozta: habár tudomása volt a támadásról, az Egyesült Államok hadserege nem vett részt a műveletben. Mi történt? Donald Trump elárulta a Fox Newsnak: előre tudott Izrael péntek hajnali légicsapásairól Irán nukleáris és hadi létesítményei ellen – írja a BBC. Trump hozzátette, hogy az amerikai hadsereg nem vett részt az akciób
Bajnoki éllovasként, futamgyőzelemből érkezik a Mecsek Rallyra Német Gábor és Németh Gergely. A Német Motorsport kettőse a legendás baranyai pályákon is szeretne jó autózással jó eredményt elérni. A veszprémi győzelem után szeretné átmenteni a lendületet a Mecsek Rallyra is Német Gábor és Németh Gergely: a páros egy nagyon pozitív futam után érkezi
Pokolgépes fenyegetés miatt kellett visszafordulnia és kényszerleszállást végrehajtania az Air India AI 379-es járatának Phuketen – a fedélzeten 156 utas tartózkodott. A thaiföldi hatóságok jelenleg is vizsgálják a fenyegetés hátterét, az utasokat evakuálták.
A Ksh friss jelentése szerint 2025 áprilisában az ipari termelés volumene 5,0, munkanaphatástól megtisztítva 2,3%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés, a legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártásában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsá
Egy indiai család utolsó boldog közös fotója szimbolizálja azt a tragédiát, amely az Air India AI-171-es járatának katasztrófájában követelte életüket. Dr. Pratik Joshi, felesége és három gyermekük Londonba tartottak volna új életet kezdeni, amikor a gép 32 másodperccel a felszállás után lezuhant. A baleset több száz áldozatot követelt, a Joshi csa
Komolyabb gyengüléssel kezdett péntek reggel a forint az euróval szemben miután éjjel Izrael iráni atomlétesítményeket kezdett bombázni. A magyar deviza így hirtelen elveszítette az utóbbi napok keserves munkájával összekapargatott erősödését és visszalendült a korábbi sáv másik széléhez. Délelőttre aztán érezhetően enyhült a nyomás a forinton.
Tamás leült beszélgetni a Tisza elnökével, szerinte a politikusnak az lenne a dolga, hogy ha tart egy ilyen fórumot, akkor tisztességesen válaszol a kérdésekre, szerinte Lázár János erre sem képes.
Hogy mi az ókori világ hét csodája? Ezt a kifejezést a Szidóni Antipatrosz említette először az i. e. 2. században írt epigrammájában. Ebben az epigrammában a legimpozánsabb ókori építmények szerepelnek, amelyek a következők: a gízai nagy piramis, Szemiramisz függőkertje, az epheszoszi Artemisz-templom, Pheidiasz olümpiai Zeusz-szobra, a halikarnas
A falvainkat védeni kell – jelentette ki a miniszterelnök, mivel vannak, ahol a falvak elnéptelenedtek, és ott van a kiköltözők-beköltözők problémája is, a "gyüttmentek".
A 100 éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékeznek az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon első közös filmjük, az 1954-ben bemutatott Liliomfi felújított változatának kópia premierjével. A Szigligeti Ede művéből született adaptáció máig a magyar filmtörténet egyik legszínesebb, legkönnyedebb vígjátékának számít, amit több mint 6,5 mil
Ha New Yorkban járunk, a húsrajongók számára szinte kötelező zarándokhely a Peter Luger Steak House, ami évtizedek óta a legnépszerűbb steakhouse minősítéssel büszkélkedhet. Itt került közelebb a vendéglátáshoz és töltött el több, mint egy évtizedet, majd magával hozta a szakértelmet a Beerstro14 tulajdonosa. Ez a hely nem egy klasszikus steakhouse
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui, a látogatók előtt életre kelnek a máskor kordonnal elkerített helyszínek, és a Rendőrpalotában a mindennapokban nem látogatható helyekre is eljuthatnak az érdeklődők.
Izrael péntek hajnalban megelőző légicsapásokat hajtott végre Iránban, amelyek célpontjai között atomlétesítmények és vezető katonai tisztségviselők is voltak. Az akcióban több magas rangú iráni parancsnok, köztük a vezérkari főnök és a Forradalmi Gárda vezetője is meghalt, valamint legalább hat atomtudós is életét vesztette. A támadások az iráni n
Az elmúlt hónapok legjobbjainak számító összefoglaló hó/hó, illetve év/év mutatókat már ismertük, a Ksh második tájékoztatójában a részletes adatokat is közzétette.
A tusvonal, sokak számára, a sminkelés koronájának számít. Ez a vékony vonal a szemhéjon nem csak kiemeli a szemet, hanem keretet is ad az egész arcnak, és magabiztosságot sugároz a viselőjének. Te is képes vagy megalkotni azt a tökéletes vonalat, mely szinte bármilyen megjelenést képes feldobni. De mi is pontosan a tusvonal, és hogyan is
Az St Akg esetében a Magas Természeti Értékű Területek (Mtét) Gyep tematikus előíráscsoportban a következő az előírás: A kaszálás megkezdése előtt legalább 5 munkanappal elektronikus úton be kell jelenteni a kaszálás pontos helyét és tervezett kezdési időpontját. Fontos tehát, hogy nem naptári napról, hanem munkanapról szól a fenti előírás.
Újabb kérdésekkel szembesül a Boeing eddigi legbiztonságosabbnak tartott modellje, a 787-8-as típusú Dreamliner indiai tragédiája nyomán. A katasztrófa okát még vizsgálják, de a gyanú a gép úgynevezett fékszárnyaira terelődött.