Akár több százezer forintos büntetés, sőt, komolyabb jogi következmények is érhetnek, ha nem vagy tisztában azzal, milyen növényt telepítesz a kertedbe. Van ugyanis egy faj, amelynek már a jelenléte is jogsértő lehet.
Férfiak viseletéből vált a nőiesség szimbólumává a magassarkú cipő, melyből ma már annyiféle szín és fazon létezik, hogy felsorolni sem lehet. A Magyarország legszebb cipőit tervező Vágó Réka segítségével jártunk utána, mi a magassarkú cipők titka.
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, megújítja egyik ikonikus márkáját. "Ahogy egyre gyakoribbá váltak a nappali alkoholfogyasztási alkalmak, az aperitivo modern, stílusos élménnyé nőtte ki magát" – mondta Emma Fox, a Martini & St-Germain® alelnöke. "A Martini vermutcsalád merész, keserédes ízvilágával és könnyedebb s
Erős, tudományos érv szokott lenni a "reprezentatív felmérés", amit én már akkor sem értettem, amikor ez először jelent meg Magyarországon. Ungváry Zsolt írása.
Aki bringás csoportokat látogat a közösségi hálón, az gyakran találkozhat egy emblematikus fotóval: vidám bicajos csapat túra közben egy bisztró teraszán, mögöttük kerékpárjaik az árnyékban, előttük pizza és sör. Aki a világ nagy versenyzőit követi, meglepetésre hasonló képeket láthat: például Tadej Pogačar edzés közben, egy kávéházi szegleten megp
Amikor elérkezel egy olyan pillanathoz az életedben, amikor hirtelen több időt találsz magadra, az lehet örömteli, de egyben megterhelő is. Sokan érzik ilyenkor úgy, hogy elveszettek, mintha elveszett volna a belső iránytűjük. Ez a belső iránytű nem más, mint az a belső hang, ami segít eldönteni, mi az, ami igazán fontos számodra, mi az, ami boldog
A vadgazdálkodás egyik alapvető célja, hogy a természetes élőhelyekhez alkalmazkodva biztosítsa a vadfajok - különösen a nagyvad - fennmaradását és megfelelő életkörülményeit. Az erdősült területeken gazdálkodó vadásztársaságok számára kiemelt jelentőségű a vadföldgazdálkodás, amelynek célja, hogy kiegészítse vagy részben pótolja a vadfajok termész
A szombati áremelés után nagyon kevés olyan benzinkutat fogunk találni, ahol 600 forint alatt lesz a literenkénti ár. Az Mfor Üzemanyagár-figyelő prognózisa szerint ugyanakkor még a jövő héten is tovább drágulhat a tankolás.
Az átigazolási hírek első számú bennfentese, Fabrizio Romano pénteken megerősítette, amit már hónapok óta rebesgettek: Kerkez Milos a következő szezontól klubszinten is Szoboszlai Dominik csapattársa lesz.
A Magyar Országgyűlés Vadásztermében tartott ünnepségen az ágazat legfontosabb szereplői, borakadémikusok, barátok köszöntötték a díjazott szekszárdi borászt, Vesztergombi Ferencet.
"Szerelmes vagyok a ChatGPT-be" – ezzel a kijelentéssel robbantotta fel az amerikai médiateret Chris Smith, aki ország-világ előtt vallotta be, hogy romantikus kapcsolatot ápol egy mesterséges intelligencia-alapú partnerrel. A férfi története egyszerre szürreális és riasztó, de leginkább: húsbavágó kérdéseket vet fel a digitális korszak szerelmeirő
Hogyan szüntethető meg a munkaköre ellátására egészségügyileg alkalmatlannak minősített munkavállaló munkaviszonya? Olvasói kérdésre dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.
A monacói királyi család nemrég újra együtt ragyogott a nyilvánosság előtt – és ezúttal a figyelem középpontjába nemcsak Charlène hercegné kifinomult stílusa került, hanem tízéves lánya, Gabriella hercegnő is, aki édesanyja tökéletes hasonmása.
A közösségi médiában sokan felkaptak egy sztorit, amely szerint a Toyota előállt egy vízüzemű gépjárműmotorral. A hír nyilván izgalmat keltett, de van vele egy nagy baj: nem igaz, csupán félreértelmezés
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött értesítőket kaptak nem létező tartozásról, ezúttal sms-ben; a vállalat kéri a fogyasztókat, hogy legyenek figyelmesek, a megtévesztő, adathalász üzenetek felismerhetők - hívta fel a figyelmet a társaság pénteki közleményében.
Az amerikai elnök megerősítette: az izraeli katonai beavatkozás híján Irán akár már hetek, de hónapokon belül bizonyosan legyártott volna atomfegyvert.
A víztölcsérek nyáron és ősszel a leggyakoribbak, kialakulásuk ugyanis a meleg tengervíz feletti zivatarokhoz kötődik. A tengerek hőmérsékletének emelkedésével egyre gyakoribbá váltak, különösen a mediterrán térségben. De mi a helyzet a Balatonnál? A víztölcsér egy víz feletti tornádó, amit trombának is szokás nevezni. A tornádó egy zivatarfelhőből
Nem minden étel való a mikróba – sőt, egyesek komoly veszélyt is jelenthetnek, ha nem megfelelően melegíted őket. Mutatjuk az öt legveszélyesebb példát, amiket jobb, ha elkerülsz.
Ha vacsoráról van szó, legtöbbünk arra törekszik, hogy valami gyorsan elkészíthető, de mégis finom fogást dobjon össze a fárasztó nap végén – nincs ezzel máshogy a népszerű színésznő, Julia Roberts sem. Nem számít se a hírnév, se a csillogás, ha egy praktikus, mégis ízletes vacsorát kell elkészíteni: a színésznő fogja magát és három alapanyagból ös
A nyári időszakban sok családban előkerül a kérdés: mikor és hogyan érdemes bankszámlát nyitni gyermekünknek? Táborozás, nagyszülői látogatás, külföldi utazás vagy egyszerűen a digitális zsebpénzkezelés egyre több szülőt késztet arra, hogy banki szolgáltatással segítse gyermekét. A money.hu friss összesítése szerint több pénzintézet is kínál olyan
43 éve, 1982. június 21-én született Vilmos herceg, a brit királyi család trónörököse, akit gyermekkora óta arra neveltek, hogy egyszer majd ő lesz Nagy-Britannia uralkodója. Az alábbiakban 8 érdekes tényt hoztunk róla, amelyekről még talán nem is hallottál.
A gyümölcslégy és a muslica ugyanazt a rovart jelenti, a lényeg, hogy roppant idegesítő tud lenni, ha megjelenik. Muszáj tenni ellene, különben könnyen el tudnak szaporodni.
Sokan hajlamosak vagyunk csak legyinteni, ha olyan kellemetlenségeket tapasztalunk, mint a füldugulás, és bízunk benne, hogy mielőbb elmúlik magától. Pedig az ilyen, olykor apróságnak tűnő panaszok akár súlyos betegségekre is utalhatnak. Ami a füldugulást illeti, egy orvos nemrég arra a megdöbbentő dologra figyelmeztetett, hogy akár rákra is utalha
120 éve született minden idők egyik legrendhagyóbb gondolkodású filozófusa, Jean-Paul Sartre. És noha nevét elsősorban az egzisztencializmussal kötik össze, bőven van mit tanulni tőle lázadásról, művészetről és hát tébolyról is. Takács Dalma öt megdöbbentő tényt gyűjtött össze a művészről.
A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat. Bővül is szépen az üzletág: az idei év első negyedévében 10 százalékos növekedést mértek az utasbiztosításoknál az előző évhez képest, és hasonlóan eredményes évre számítanak a biztosítók is - írja közleményében a Bank360.
Képzeld el, hogy a nap elején, amikor mások még álmodnak, te már tettél valamit az egészségedért, a lelki békédért és a jövődért. Mindezt egyetlen órába sűrítve, csak magadért. Ha most még nehezen tudod ezt elképzelni, akkor talán épp itt az ideje, hogy megismerd a The 5 AM Club, Robin Sharma nemzetközi bestsellerének életformává vált filozófiáját!
Szeptembertől az online szolgáltatóknál vásárolt autópálya-matricák után sem kell külön kényelmi díjat fizetni - hívta fel a figyelmet az autopalyamatrica.hu szakportál a pénteken kihirdetett jogszabályváltozás kapcsán.
A feszültség gócpontja abban van, hogy egyes dél- és nyugat-európai országok ellenállnak a védelmi kiadások drasztikus emelésével kapcsolatos erőfeszítéseknek.
Gyors és személyre szabott ügyintézés, kényelmesebb utazás és beépített biztosítások asszisztencia szolgáltatással. Többek között ezekre az extrákra számíthatunk, ha prémium bankkártyát igénylünk, de érdemes ennél alaposabban is összehasonlítani a feltételeket, hogy biztosan a számunkra ideális plasztik előnyeit tudjuk kiélvezni.
Vékony Csongor, a Mi Hazánk korábbi budapesti elnöke kilépett a pártból, miután Toroczkai László kijelentette: nem céljuk a határmódosítás. Vékony szerint ezzel cserbenhagyták a külhoni magyarokat, amit ő – saját származása miatt – nem tud elfogadni.
A nyári diákmunka sokkal több lehetőség, mint csupán egy kis zsebpénz keresése. Ez az időszak arra is kiváló, hogy a fiatalok belekóstoljanak a munka világába, és közelebb kerüljenek jövőbeli álmaikhoz. Azonban a jó választás kulcsa sokszor a szülők kezében van. Hogyan segíthetjük gyermekünket abban, hogy ne csak "valami munka" legyen, hanem tudato
Ezen a héten jelent meg a hazai csúcséttermek szigorú szakmai standardek alapján friss rangsora. Óriási érdem erre a listára felkerülni, illetve megtartani a korábbi években kiérdemelt előkelő helyezést. Viszont jelent-e ez a szakmai siker egyben üzleti sikert is az éttermek számára? Megvizsgáltuk a hazai topéttermek nemrég megjelent üzleti beszámo