2025. június 21. szombat

jún. 21
9:57
115 éve nem volt olyan hideg Magyarországon, mint ma reggel (Agrárszektor)
Ma hajnali 4 óra 42 perckor kezdetét vette a csillagászati nyár. A levegő az észak felől fölénk áramló száraz, hűvös légtömegnek köszönhetően alaposan lehűlt, 4 óra 40 perckor az ország legismertebb fagyzugjában, Zabaron 3,1 fokot mért a HungaroMet.
jún. 21
10:03
Kis Anna: már most a 2022-es rekord aszályhoz hasonló a helyzet (Infostart)
A 2022-es rekord aszályhoz hasonló szárazság fenyeget, jelenleg ahhoz hasonló a talaj állapota, mint amilyen abban az évben júniusban volt – mutatott rá a Másfél foknak írt elemzésében Szabó Péter, Kis Anna és Pongrácz Rita.
jún. 21
10:03
Az olasz védelmi miniszter ezt mondta a NATO-ról: "ahogy van, nincs oka létezni" (ATV)
Guido Crosetto a jövő heti hágai szövetségi csúcstalálkozó előtt tette meglepő kijelentését. Szijjártó Péter az ATV kérdésére korábban azt nyilatkozta a NATO-t illetően a védelmi célú kiadások kapcsán: mi teljesítettük a vállalásainkat, jó helyzetben vagyunk.
jún. 21
10:03
Molnár Gusztáv alkoholfüggőségére szedett gyógyszerét is letette, hogy felkészüljön a Sztárboxra (SzMo)
A műsorban szeretné megmutatni, hogy nem az a férfi, akinek sokan gondolják. Menyasszonyával az esküvőt is szervezik, állítása szerint lehet, hogy előbb lesz, mint tervezték.
jún. 21
10:03
500 éves magyar név kísérti Amerikát egy bronztáblán – Egy férfit Titanic-szerű végzet ért (Promotions)
Az Újvilág első költője a török és Habsburg elnyomás elől menekülve lett Erzsébet királynő kegyeltje.
jún. 21
10:03
Megszűnik a Vonatinfó, mától nehezebb látni, melyik vonat késik (Telex)
Vitézy Dávid szerint az új megoldás használhatatlan, Lázár János csak ezzel akarja takargatni a késéseket.
jún. 21
10:03
Időjárás: brutális hőség jön – hihetetlen mekkora kánikula vár ránk! (naphire.hu)
Jövő heti időjárás: tombolni fog a hőség, csütörtökön az Alföldön akár 40 fok is lehet, miközben országos esőre semmi esély – a nap perzsel, a talaj tovább szárad, a kánikula pedig napról napra fokozódik.
jún. 21
10:03
Jelölési felhívás: Év Vállalkozója 2025 (Helló Sajtó!)
Június 30-ig lehet jelöléseket beküldeni az Év Vállalkozója 2025 díjakra, melyekkel a gazdasági és társadalmi szerepvállalásukban kiemelkedő vállalkozókat ismerik el. A díjak között szerepel a Vármegyei (Regionális) Év Vállalkozója és a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért elismerés is. Jelentkezni e-mailben vagy online lehet.
jún. 21
10:03
Talajból, gyökéren és levélen: érdemes megismerni a tápanyagfelvétel gyakorlatát (Magro)
Érdemes mélyebben megismerni a növényeink tápanyagellátásáról, azon belül a tápanyagfelvétel folyamatáról rendelkezésre álló információkat.
jún. 21
10:03
A világ 10 legértékesebb luxusmárkája (Haszon.hu)
A Porsche maradt a luxusmárkák királya, de jön fel a Chanel, miközben a Louis Vuitton és a Gucci csúszik lefelé – itt a 2025-ös toplista.
jún. 21
10:05
Pánik a palotában: Katalin eltűnt a híres derbi előtt (ATV)
Az Ascot Derby a királyi család naptárában hagyományosan kiemelt esemény.
jún. 21
10:09
Kilépett a Mi Hazánkból a párt budapesti vezetője, mert Toroczkai László nem akar határrevíziót (SzMo)
Vékony Csongor szerint a határmódosítás elutasításával a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat.
jún. 21
10:09
Ki a kutya gazdája? (Magyar Hírlap)
Jelek a kis kedvenctől.
jún. 21
10:15
Újabb hat vármegyében jöhetnek a bírságok (Menedzsment Fórum)
Újabb hat vármegyére terjesztették ki mától a tűzgyújtási tilalmat a hatóságok, mivel a forró, száraz időjárás miatt drasztikusan megnőtt a szabadtéri tüzek kockázata.
jún. 21
10:15
Bumm! Bumm? (Magyar Hírlap)
A létező legrosszabb verzió amúgy egy még nagyobb, sugárzó bumm.
jún. 21
10:21
Átmenetileg nem lehet látni, mennyit késnek a vonatok, leállt a Vonatinfó (Infostart)
A MÁV már el is árulta, a szombat reggeltől érvényes leállásnak az egységesítés az oka, ami viszont időbe kerül.
jún. 21
10:21
Idén is rekordot dönthet a megkötött utasbiztosítások száma (ProfitLine)
A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat. Bővül is szépen az üzletág: az idei év első negyedévében 10 százalékos növekedést mértek az utasbiztosításoknál az előző évhez képest, és hasonlóan eredményes évre számítanak a biztosítók is - írja közleményében a Bank360.
jún. 21
10:21
Lesújtó hír a nyár szerelmeseinek: szombaton megtorpan a hőség (AC News)
Tornyosuló felhők árnyékolják be a nyári életérzést, mutatjuk, milyen időjárásra számíthatunk június 21-én, szombaton.
jún. 21
10:27
Beütött a krach a benzinkutakon (Privátbankár)
Nem elég a szombati közel 10 forintos áremelkedés, a jövő héten további drágulásra számíthatunk.
jún. 21
10:33
Nkfh: az Aldi baromfivirslit hív vissza allergén jelenléte miatt (Agroinform)
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szombaton reggel az MTI-vel.
jún. 21
10:33
"Nem állunk le, amíg…" – mondja az izraeli külügyminiszter az iráni háborúról (ATV)
A június 13-án indított nagyszabású offenzíva óta "értékelésünk szerint már legalább két-három évvel késleltettük annak lehetőségét, hogy (Irán) atombombával rendelkezzen" - mondta Gideon Szaár izraeli külügyminiszter a Bild című német lapnak adott interjújában.
jún. 21
10:33
Izrael bedühödött és vérszemet kapott, fény derült az Irán elleni támadás titkos céljára (Promotions)
Az iráni hadsereg meglepően könnyen összeomlott a hatékony izraeli műveletek nyomán, így a támadóknak immár magasabb céljaik is lehetnek.
jún. 21
10:33
Ennél a légitársaságnál kell a legtöbb rejtett díjat kifizetnünk (Hamu és Gyémánt)
Bár a fapados légitársaságok gyakran tűnnek pénztárcabarát választásnak, a valóság sokszor egészen más képet mutat. Egy friss elemzés szerint a repülőjegyekhez kapcsolódó járulékos díjak összege jelentősen megdobhatja az utazás árát – olyannyira, hogy sokszor a hagyományos légitársaságokét is meghaladja.
jún. 21
10:33
Csendes gyilkos, mely sokaknál jelen van (Magyar Hírlap)
Hogyan hat a hosszan tartó félelem a szervezetre és az egészségre?.
jún. 21
10:33
Kitört a botrány: Leállították a tájékoztatást, a MÁV felfüggesztett egy fontos szolgáltatást (Nyugati Fény)
Nincs kozmetikázás: a késés, az késés – hazudta a MÁV-vezér.
jún. 21
10:33
Atomhajtással turbóznák fel a gályákat a görögök – úttörő elképzeléssel állt elő a miniszterelnök (Mandiner)
Athén komolyan fontolóra vette az atomenergia jövőbeli bevezetését, noha az országban jelenleg nem működik erőmű, és eddig kizárólag Bulgáriából importáltak nukleáris eredetű áramot. Micotákisz kormányfő szerint a karbonsemlegesség elérhetetlen atomenergia nélkül, így még atommeghajtású kereskedelmi hajókat is fejlesztenének.
jún. 21
10:33
Fejlemények az Air India lezuhant gépe ügyében (Autószektor)
Egy 787-es pilótafülkéje Fotó: Boeing Múlt csütörtökön, a felszállás után néhány másodperccel lezuhant az Air India légitársaság Ahmedábádból a londoni Gatwick repülőtérre tartó járata. A Boeing 787-8 típusú repülőgépen 242 személy - 230 utas és 12 fős személyzet - tartózkodott, köztük 53 brit állampolgár. Indiai rendőrségi forrásokat idéző csütört
jún. 21
10:33
Figyelem: ezt a terméket visszahívta az ALDI (naphire.hu)
Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte. A termék fogyasztása ugyanis az arra érzékeny fogyasztók számára egészségügyi kockázatot jelenthet.
jún. 21
10:33
Létezik örökké tartó hűség? Így őrizheted meg a szerelmet (Bien)
A párkapcsolatok dinamikája számtalan tényezőtől függ, és az egyik legfontosabb kérdés, amely szinte minden pár életében felmerül, az a hűség megőrzése. Egy közelmúltban végzett kutatás, mely az emberi kapcsolatok mélységeit vizsgálta, érdekes eredményeket hozott nyilvánosságra: kiderült, hogy egyetlen apróbb tényező is meghatározó szereppel bírhat
jún. 21
10:33
Törőcsik Mari egy régi ismerőse vette meg a velemi házat (Librarius)
Velem lakói számára Törőcsik Mari nem csupán híres művész volt, hanem szomszéd, ismerős, egy közösség része.
jún. 21
10:35
Figyelem! Júliustól komoly változás jön a kerti kutak engedélyezésében (Nyugati Fény)
Ez sokakat érinteni fog.
jún. 21
10:39
Mobil klíma vagy split klíma: kinek melyik ajánlott? Szakértő segít a döntésben (Blikk)
Nyakunkon egy újabb kánikulai hét - az egyre gyakoribb hőhullámok miatt már nem az a kérdés, hogy kell-e légkondicionáló a lakásba, hanem az, hogy milyet éri meg vásárolni. A mobil klíma és a split klíma mellett is szólnak pró és kontra érvek, de a választás főként a helyszíni adottságoktól és a felhasználás módjától függ. Szakértőnk most azoknak s
jún. 21
10:39
Ilyen virslit vett? Fel se bontsa! (Infostart)
A forgalmazó maga kezdeményezte a termék visszahívását.
jún. 21
10:39
Álomszép mediterrán nyár Opatija tengerpartján (Spabook)
Elérkezett az év legvarázslatosabb időszaka: hosszabbak a nappalok, melegebb az idő, és egyre többen vágynak arra, hogy a tenger illata, a csillagos égbolt alatti vacsorák és a hullámok lágy zaja…
jún. 21
10:39
Riasztó lengyel statisztika mutatja, milyen veszélyes lehet az elektromos roller (Autószektor)
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Lengyelországban az év eleje óta 447 baleset történt elektromos rolleren közlekedő személyek részvételével, ez kétszer több mint az előző év azonos időszakában - jelentette a Rzeczpospolita lengyel napilap rendőrségi adatokra hivatkozva. Az említett baleseteknek 416 sérültje és négy halálos áldozata volt, a bales
jún. 21
10:39
Az Rtl és Molnár Martin együttműködése: médiatámogatás a Formula–1 felé vezető úton (Digital Hungary)
Az RTL Magyarország médiatámogatói együttműködést indított a magyar autósport új reménységével, Molnár Martinnal és menedzsmentjével (Motam – Motorsport Talent Management). Az együttműködés célja, hogy a brit Formula–4-es bajnokságban versenyző 16 éves pilóta karrierjét és személyiségét széles körben bemutassa a hazai közönségnek, valamint végigkís
jún. 21
10:45
Új áttörés az elhízás elleni harcban - Itt a legújabb fogyókúrás csodaszer (Portfolio)
A testsúlyuk közel negyedétől is megszabadultak a páciensek egy új, kísérleti fázisban lévő elhízás elleni gyógyszerrel – közölte a Novo Nordisk. A dán gyógyszergyártó amycretin nevű hatóanyaga biztató eredményeket mutatott egy kisebb, 36 hetes klinikai vizsgálatban, és a mellékhatásai is kezelhetőnek tűnnek, írja a Bloomberg.
jún. 21
10:45
Szijjártó Péter: Ha Oroszországnak hazai pályára van szüksége, készen állunk (444.hu)
Magyarország két orosz focicsapat uniós szankcionálását vétózta meg.
jún. 21
10:45
Napközben 30 fok volt, másnap hajnalra 3,1 fokot mértek Zabarban (SzMo)
A hidegfront utáni légtömeg és a száraz talaj miatt több mérőállomáson is szokatlanul hideg volt júniushoz képest. Majd nappalra megint visszatért a nyár.
jún. 21
10:45
Sulyok Tamás aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot (Telex)
A törvénymódosító az EGT-n kívüli állampolgárokat érinti, korábban Gulyás Gergely arra utalt egy kormányinfón, hogy ilyen például Soros György is.
jún. 21
10:45
Michelisz elkapta a fonalat, megnyerte a monzai időmérőt (Telex)
Olaszországban erőre kapott a Hyundai a TCR World Tourban.
jún. 21
10:45
Így lehet pénztemető a magyar használtautó-vásárlók kedvenc Fordja (Telex)
A Focus második generációja mindent tud, amire a többség vágyik, hiszen gyártottak belőle takarékos és tartós dízeleket, olcsó és egyszerű benzineseket, illetve méregerős sportváltozatokat is. A kínálat óriási, de a kockázatok sem kisebbek. Autónyomozók, 3. rész.
jún. 21
10:45
Luxus helyett egy pincéből csinált új otthont magának Molnár Anikó (Sassy)
Nem palota, nem luxuslakás mégis minden négyzetcentije róla szól. Molnár Anikó, a valóságshow-k egykori sztárja és az önazonosság szószólója ma már egy felújított pincében él.
jún. 21
10:51
Több ezren nézték a napfelkeltét Stonehenge felett (Magyar Hírlap)
Megünnepelték az év leghosszabb napját.
jún. 21
10:57
Sűrű sorok alakulhatnak ki a pénzváltók előtt (Piac és Profit)
Annyira jól áll a forint a külföldi devizákkal szemben, hogy most megéri váltaniuk azoknak, akik akár most, akár később külföldre mennek nyaralni.
jún. 21
10:57
Ilyen volt az év legkülönlegesebb napfelkeltéje a Stonehenge-nél - képek, videó (Infostart)
Több ezren nézték a napfelkeltét Stonehenge felett szombaton, hogy megünnepeljék a nyári napfordulót, ami a tavasz végét jelzi az Egyesült Királyságban.
jún. 21
10:57
Amerikai geopolitikai szakértő: Ukrajna soha nem lesz a Nato tagja (HírTV)
Charles Kupchan szerint fontos támogatni Ukrajna katonai törekvéseit, viszont azt is fontos lenne kimondani, hogy a NATO-álmok azok is maradnak.
jún. 21
10:57
Több mint 20 év után előkerült Károly elfeledett, titkos levele (Femcafe)
Egy eddig ismeretlen, szívszorító levél került elő, amelyet Károly király fogalmazott meg, méghozzá néhány hónappal Diana hercegné tragikus halálát követően.
jún. 21
10:57
Mindenki úgy öltözködik, mint Carrie Bradshaw - kivéve Carrie Bradshaw a Szex és New York rebootjában (Joy)
Az És egyszer csak… sorozatban nemcsak a sztorival vannak problémáink, hanem például Sarah Jessica Parker karakterének új stílusával is.
jún. 21
10:57
Ezek az örömök csak a 90-es évek gyerekeinek adattak meg (Bien)
Van valami egészen különleges, megmagyarázhatatlan bája annak, ha valaki a 90-es években volt gyerek. Akkor még nem nyomták ránk az információáradatot – egyszerűen csak éltük, terveztük az életünket és nem volt nehéz élveznünk a jelent.

Keresés