2025. június 1. vasárnap

jún. 1
7:03
Ez az új technológia izzíthatja fel a tévéháborút (Forbes)
Megnéztük és megmértük az LG vadonatúj OLED technológiáját, ami papíron változást hozhat az egész televíziós piacon, és amely már be is került cég csúcsmodelljébe. 2025-re a fényerő lett az egyik kiemelt hadszíntér a televíziós iparágban. A piaci szereplők irgalmatlan pénzeket költenek arra, hogy lefőzzék egymást, teljesen érthető okokból. Minél na
jún. 1
7:03
Teljes sokk! Ebben a szomszédos országban engedélyezték a medvehús forgalmazását (naphire.hu)
Szlovákia drasztikus lépésre szánta el magát a medvetámadások miatt: a kormány több száz barna medve kilövését engedélyezte – húsuk pedig hamarosan a boltok polcaira kerülhet. A döntés hatalmas vitát váltott ki az Európai Unióban.
jún. 1
7:03
A mesterséges intelligencia alapú chatbotok szerepe a mezőgazdaságban: előnyök, korlátok és ellenőrzési kritériumok (Magro)
.
jún. 1
7:09
Miért nehéz felnőttként barátokat szerezni? (Blikk)
Gyerekkorban sokkal könnyebben tudtunk barátkozni, mint felnőttként. Ennek elsősorban az az oka, hogy az iskolai környezet automatikusan adta a lehetőségeket, míg idősebb korban a gyerekvállalás és a munkahelyi fókusz elviszi erről a figyelmet. Pedig a barátkozás javíthatja az önbizalmunkat, hiszen megbizonyosodhatunk, hogy örömmel veszik másik a t
jún. 1
7:09
Többen meghaltak, miután egy híd ráomlott egy vonatra az oroszországi Brjanszk régióban (hirado.hu)
Az eset hátterében illegális beavatkozás állhat — közölték az orosz hatóságok.
jún. 1
7:09
Szoboszlai Dominik nem titkolja, folyamatosan bulizik (BorsOnline)
A Premier League-győzelem után sokan pihennének egy karibi szigeten, egy kókuszos itallal a kézben. Szoboszlai Dominik viszont inkább a budapesti Bálnánál osztogatott autogramot, mosolyt, pacsit – és nem is keveset!
jún. 1
7:09
Warren Davidson: A magyar migrációs politika ihlette Donald Trump migrációs politikáját (Magyar Nemzet)
Ohio állam republikánus képviselője szerint Magyarország az egész világot inspirálja, hiszen hazánk megvédte kultúráját és történelmét.
jún. 1
7:09
"Hazudozó idióta" – Musk nekiment Bonónak, aki szerint 300 000-en haltak meg az USAID-források megvonása miatt (Mandiner)
A U2 énekese tömeges halálesetekkel riogatott a segélyforrások csökkentése kapcsán...
jún. 1
7:11
A zárszámadás rácáfolt a polgármesterre, nincs csődben Érd (Magyar Nemzet)
Szűkös, de stabil az önkormányzat pénzügyi helyzete.
jún. 1
7:13
Letartóztatta a bíróság a nagybani piac egyik legbefolyásosabb vállalkozóját (Magyar Nemzet)
Az üzletember egy vallomás szerint komoly bűnszervezetet irányított, illetve Portik Tamással is jó kapcsolatot ápolt.
jún. 1
7:15
Életbe lépett a változás: így közlekednek mostantól a budapesti metrók (Blikk)
Mától tovább jár a 2-es, a 3-as és a 4-es metró, a meghosszabbított üzemidőhöz több mint negyven nappali és számos éjszakai járat menetrendje is igazodik, továbbá a későbbi indulási időpontokhoz a MÁV-csoport autóbusz- és HÉV-járatai is csatlakoznak.
jún. 1
7:15
Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett (Magyar Nemzet)
Már most gyors mozgósításra készülnek.
jún. 1
7:15
Meg fognak pukkadni a liberálisok, igazi sztár jön Magyarországra (Magyar Nemzet)
Mutatjuk, hogy kinek a meghívására, hol és mikor tart előadást.
jún. 1
7:15
Orbán nélkül a Fidesz értelmezhetetlen, és elveszítené szavazóinak jelentős részét – megjegyzések Török Gábor "nagyszerű" felvetéséről (Mandiner)
A jelenlegi magyar miniszterelnök nemcsak Magyarországon, hanem világviszonylatban is jelentős politikus. Kormányzása hossza, megnyert választásai hazai rekordok. Ungváry Zsolt írása.
jún. 1
7:15
Esküvőre mész? Ennyi pénzt illik adni – ha nem akarsz ciki helyzetbe kerülni! (Hóvége)
Nem tudod, mennyi pénzt illik adni esküvőre? Segítünk kiszámolni! Olvasd el, milyen szempontokat vegyél figyelembe.
jún. 1
7:18
Kihagyhatatlan lesz: így pezseg majd 2025-ben a Múzeumok Éjszakája a vidék nagyvárosaiban (Pénzcentrum)
Idén is különleges élményekkel várja a látogatókat a Múzeumok Éjszakája: június 21-én az ország több száz pontján nyílnak meg a múzeumok és kiállítóhelyek kapui, hogy egyetlen estén keresztül új oldaláról mutassák be a kultúrát, a tudományt és a művészetet. A szervezők szerint országszerte több ezer programmal készülnek - köztük koncertekkel, szính
jún. 1
7:21
Trump ezért léphet ki a konfliktus rendezéséből (Magyar Hírlap)
Június másodikán dől el minden.
jún. 1
7:21
Ki fog vásárolni? Szélsőséges esetben bezombulás várható? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 1
7:21
Egy autó a Psg BL-győzelmét ünneplő tömegbe hajtott, Párizs lángokba borult (Magyar Nemzet)
A Paris Saint-Germain sikerét beárnyékolják az éjjel történtek, egy nő az életéért küzd, több mint 100 huligánt letartóztattak.
jún. 1
7:21
Meglepő és ijesztő dolgot mondott el a Barátok közt sztárja a sorozat hatásáról – Egy világsztár is hasonlót élt át (Médiapiac)
Kevés magyar színésznő indította olyan korán és akkora reflektorfényben pályafutását, mint Erdélyi Tímea. A Barátok közt Tildájaként alig 16 évesen robbant be a köztudatba, és bár a sorozat országos ismertséget hozott számára, az ezzel járó „szerep bélyege” hosszú évekre rányomta a bélyegét színészi karrierjére is.
jún. 1
7:24
Újabb fordulat történt Gáspár Győző és testvére konfliktusában (Metropol)
Ezúttal egy Nógrád megyei telek körüli vita került a középpontba.
jún. 1
7:24
75 ezren igényeltek erkölcsi bizonyítványt a DÁP alkalmazáson keresztül (ProfitLine)
Eddig több mint 75 ezer erkölcsi bizonyítványt igényeltek a Digitális Állampolgárság (DÁP) alkalmazáson keresztül, sorban állás és papír nélkül - közölte Nyitrai Zsolt a Facebook-oldalán szombat reggel.
jún. 1
7:27
Fidesszencia: putyinizálódás Putyinnál is gyorsabban (444.hu)
A szabad nyilvánosság ellehetetlenítése, Harcosok, náci posztot megosztó fideszes képviselő, Orbán legbénább külpolitikai hibája, Tung tung tung tung sahur – néhány téma a Fidesz és a NER történéseit összefoglaló sorozatunk új részéből.
jún. 1
7:27
Szállj magasan, kis angyal: alig 1 évesen az orvosok hibájából meghalt egy tündéri kisfiú (Ripost)
Mindössze egy év: ennyi adatott meg egy angyalarcú kisfiúnak.
jún. 1
7:27
Napi horoszkóp: A Kos bármilyen kalandra készen áll, a Skorpió ígéretes ajánlatot kaphat - június 1. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
jún. 1
7:27
Gyönyörű esküvői fotókkal robbantott ifj. Schobert Norbika és szerelme - egy ország álla esett most le (BorsOnline)
Gyönyörű esküvői fotók készültek.
jún. 1
7:27
Romantikus esküvőn kelt egybe a sztárpár - Lesifotók a nagy napról (Life)
Tengerparti esküvőn mondta ki a boldogító igent a színész-énekesnő és az Nfl-sztár. Hailee Steinfeld és Josh Allen összeházasodott Kaliforniában.
jún. 1
7:27
Mennyit változtak a Skoda raliautók az elmúlt 50 év alatt? Itt a válasz (Magyar Nemzet)
Fél évszázada a farmotoros 130 RS volt a nyerő, manapság a Fabia RS Rally2 a kategóriájában mindent vivő raliautó.
jún. 1
7:27
Papír mindenáron: a Kádár-korszak újrahasznosító hadjárata (Helló Magyar)
A Kádár-rendszerben a papírgyűjtés nem pusztán környezetvédelmi akció volt: gazdasági szükségszerűségként épült be a mindennapi életbe, és szinte minden iskolás részt vett benne.
jún. 1
7:27
Vasárnaptól drágább lesz a budapesti tömegközlekedés (AC News)
Megkopasztja a főváros a tömegközlekedéssel utazókat június 1-jétől. Mutatjuk, milyen változásokra kell számítani.
jún. 1
7:27
Meg kell menteni a parajdi csodát! (vasárnap.hu)
Egész Magyarország megdöbbenve nézte azokat a képeket, amelyeken a megáradt Korond-patak vize egyszer csak eltűnik a föld színéről és lefelé veszi útját a mélységbe. A képeken már nem látszott, de mindenki tudta, hogy a víznyelő másik oldalán a parajdi sóbánya plafonja van. A létesítmény péntek reggelre csordultig telt vízzel. Ahogyan a mi szívünk
jún. 1
7:27
Júniusi számmisztika: mit jelent, ha gyakran látod a 6-os számot? (Bien)
A számmisztika, más néven numerológia, egy ősi tudományág, amely a számok energetikai rezgéseit tanulmányozza. Ennek megfelelően a számok nem csupán matematikai jelölések, hanem mélyebb jelentést is hordoznak, amely tükrözi az élet különböző aspektusait. Június hónapja különleges időszak, főként azok számára, akik számmisztikával foglalkoznak, hisz
jún. 1
7:27
A Rák sikert sikerre halmoz, a Nyilasnak rendbe kell tennie szerelmi életét- heti horoszkóp 06.01-06.08-ig (Mirage)
Feszültségek, sikerek és kudarcok keresztezik utunkat a héten a horoszkóp szerint.
jún. 1
7:33
Hosszú perceket vehet el az életedből egy pohár kóla, itt egy veszélyességi lista (Infostart)
A Michigani Egyetem kutatóinak friss tanulmánya szerint bizonyos ételek és italok jelentősen befolyásolhatják várható élettartamunkat, akár percekben is mérhető módon. A kóla és a bacon is rajta van a listán, mint életrövidítő tényezők, de az egészséges választások percekkel növelhetik az életünket.
jún. 1
7:33
Furcsa monoklival jelent meg Musk a Fehér Házban (ATV)
A Fehér Ház Ovális irodájában Elon Musk egy monoklival jelent meg Donald Trump elnök oldalán, miközben távozott kormányzati pozíciójából.
jún. 1
7:33
Hogy tehette ezt Tóth Gabi? Korábban vérig sértett egy óvónőt (Promotions)
Rengetegen látták a kellemetlen jelenetet.
jún. 1
7:33
Ukrajna összeomolhat az isztambuli tárgyalások után (Magyar Hírlap)
Egyszerűen kormányozhatatlanná válhat.
jún. 1
7:33
Rejtélyes visszaesés: az oroszok a háború kezdete óta nem vesztettek ilyen kevés páncélozott járművet (Mandiner)
Feltűnően kevés orosz páncélos semmisült meg májusban.
jún. 1
7:33
Megint mérgezi a dolgozóit a bátonyterenyei akkufeldolgozó (Villanyautósok)
Nem csak a nikkel, az arcátlanság határértékét is átlépték. Ismét.
jún. 1
7:33
MNB-ügy: hullanak a fejek Magyarországon és Lengyelországban is (Telex)
Az MNB-alapítvány legfontosabb befektetésénél, a GTC lengyel ingatlanos cégnél a korábbi magyar vezető helyett immár lengyel elnök irányít. A hazai tőzsdén jegyzett NAP Nyrt. igazgatóságát is visszavették a korábbi vezetők Matolcsy Ádám körétől.
jún. 1
7:33
Sokkoló videón a borzalmas eset: ki akart ugrani a negyedik emeletről egy fiatal nő a XIII. kerületben (naphire.hu)
Drámai életmentés zajlott le egy 13. kerületi panzióban, ahol egy zavarodott nő az ablakpárkányon ülve fenyegetőzött öngyilkossággal. A helyszínre riasztott rendőrök közül az egyik járőr határozott mozdulattal rántotta vissza a fiatal nőt az utolsó pillanatban.
jún. 1
7:33
Ajánlunk 6 olyan várost egy kis kiruccanásra, amit kevesen szoktak, pedig nagyon is megérdemelnék (Roadster)
Nem fog senki sem csalód, sőt!
jún. 1
7:33
Ekkor jelezhet a lábfájdalom súlyos betegségeket (EgészségKalauz)
Mindig komolyan kell venni az erős, illetve a tartósan fennálló lábpanaszokat!
jún. 1
7:35
Stanley Tucci elárulta, melyik olasz városba kell feltétlenül elutazni – És nem Róma az (Roadster)
A mai napig a kedvence.
jún. 1
7:37
Hideg Hawaii, avagy egy valószínűtlen szörf-paradicsom Európában (Roadster)
Pár évtizede még szellemfalu volt, aztán ellepték a szörfösök a világ minden tájáról. De hogyan békéltek meg a helyi halászokkal?
jún. 1
7:39
Magyarország a többiek ellen: mi lett belőle? A hét ábrája (Menedzsment Fórum)
Hogyan változott az egy főre jutó GDP hosszú távon? Érdekesek a számok.
jún. 1
7:39
4 ötlet, ha te sem akarsz sablonos leánybúcsút szervezni (Femcafe)
Bármelyik stílust is választod, a lényeg az, hogy a leánybúcsú valóban a menyasszonyról szóljon – az ő személyisége, stílusa és vágyai tükröződjenek az eseményben. Egy kis kreativitással garantáltan felejthetetlenné teheted ezt a különleges napot!
jún. 1
7:39
Mentőhelikoptert is riasztottak: egy óráig küzdöttek az 5 éves kisfiú életéért Abonyban (BorsOnline)
Drámai részletek derültek ki a Pest vármegyei balesetről.
jún. 1
7:39
Miért nézzük ugyanazokat a sorozatokat újra és újra? – A szakértő elárulja (Life)
Amikor újra ugyanaz a sorozat áll a toplista élén, és szinte faljuk, annyira nézzük – mitől lehet ez? A pszichológusok megállapították, milyen előnyökkel járnak a sorozatok újranézései.
jún. 1
7:45
Soha nem volt még ennyire sima egy Bl-döntő (Player)
Történelmi különbséggel nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Paris Saint-Germain.

Keresés