Tengervíz + fürdőruha + meleg = hüvelyi pH-problémák? Sajnos igen. Megmutatjuk, hogyan hat a sós tengervíz az intim flórádra és hogyan állíthatod helyre a hüvely pH-értékét.
A Pókháló hadművelet a hadtörténet egyik legngayobb bravúrja: olcsó drónokkal az orosz stratégiai bombázóflotta mintegy 34%-át sikerült megsemmisíteni mélyen Oroszországban.
Öt pontból álló intézkedéscsomagot, illetve törvénymódosítást jelentett be az MNB a kiberbűnözés visszaszorítása érdekében. Ezek alapján a jövőben a bank viselheti a kárt minden olyan esetben, amikor a csalást megelőzően nem történt megfelelő ügyfélhitelesítés, illetve akkor is, ha a bank nevében veszik rá csalók az ügyfelet arra, hogy pénzt utaljo
Sokan maximum egyhetes vakációt terveznek idén, amire a legtöbben maximum 100 ezer forintot (38 százalék), illetve 100–200 ezer forint közötti összeget (33 százalék) szánnak. A magyarok jellemzően előre spórolnak a nyári szabadságra, kevesen utaznak hitelből vagy a családtól, barátoktól kért kölcsönből – derül ki az Erste felméréséből.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) 2025-ben is a legjobb magyar egyetemként szerepel a Center for World University Rankings (CWUR) rangsorában. A világ 21 ezer intézménye közül az ELTE az 508. helyet érte el, így a felső 2,4%-ba tartozik, és 2014 óta őrzi vezető pozícióját hazánkban.
A vasárnapi kilövésen és a fura első mondatokon gondolkodom. Azt mindenki kívülről fújja, mit mondott Neil Armstrong, amikor első emberként a Hold talajára lépett. "Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek."

Minden idők második legjobb havi adatait hozta az elmúlt hónap a környezetkímélő gépkocsik forgalomba helyezésében – írta az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Fall 2023 Archív film Edited by Ervin Török Dagmar Brunow: Archiváló beavatkozások Keskeny András: A mediálisan színre vitt „privát lét”. Az egyéni identitás és az intimitás én- és kultúrtechnikái az 1980-as évek videó-avantgárdjában és a kortárs közösségi médiában Simor Kamilla: A múlt színei. Megjegyzések a fekete-fehér felvételek színes remedial
"Apám évek óta a sátánt szolgálja. Mármint a közéleti megnyilvánulásaival. Nem szándékosan, és pláne nem azért, mert gonosz ember lenne. A legkevésbé sem. Önnön jóságába vetett hite töretlen – talán túlságosan is" – írja a Pesti Srácokon megjelent cikkében Jeszenszky Zsolt, miután apját, a 83 éves Jeszenszky Géza volt külügyminisztert vasárnap megt

Közös felelősség a mára napi szinten megjelenő pénzügyi kibercsalások elleni fellépés, ezért a jegybank lépéseket tesz a visszaszorítására - mondta Virág Barnabás, az Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzésekért, pénzforgalomért és jegybanki programokért felelős alelnöke sajtóbeszélgetésen kedden Budapesten.
"Apám évek óta a sátánt szolgálja. Mármint a közéleti megnyilvánulásaival. Nem szándékosan, és pláne nem azért, mert gonosz ember lenne. A legkevésbé sem. Önnön jóságába vetett hite töretlen – talán túlságosan is" – írja a Pesti Srácokon megjelent cikkében Jeszenszky Zsolt, miután apját, a 83 éves Jeszenszky Géza volt külügyminisztert vasárnap megt
"Apám évek óta a sátánt szolgálja. Mármint a közéleti megnyilvánulásaival. Nem szándékosan, és pláne nem azért, mert gonosz ember lenne. A legkevésbé sem. Önnön jóságába vetett hite töretlen – talán túlságosan is" – írja a Pesti Srácokon megjelent cikkében Jeszenszky Zsolt, miután apját, a 83 éves Jeszenszky Géza volt külügyminisztert vasárnap megt
"Apám évek óta a sátánt szolgálja. Mármint a közéleti megnyilvánulásaival. Nem szándékosan, és pláne nem azért, mert gonosz ember lenne. A legkevésbé sem. Önnön jóságába vetett hite töretlen – talán túlságosan is" – írja a Pesti Srácokon megjelent cikkében Jeszenszky Zsolt, miután apját, a 83 éves Jeszenszky Géza volt külügyminisztert vasárnap megt
"Apám évek óta a sátánt szolgálja. Mármint a közéleti megnyilvánulásaival. Nem szándékosan, és pláne nem azért, mert gonosz ember lenne. A legkevésbé sem. Önnön jóságába vetett hite töretlen – talán túlságosan is" – írja a Pesti Srácokon megjelent cikkében Jeszenszky Zsolt, miután apját, a 83 éves Jeszenszky Géza volt külügyminisztert vasárnap megt
"Apám évek óta a sátánt szolgálja. Mármint a közéleti megnyilvánulásaival. Nem szándékosan, és pláne nem azért, mert gonosz ember lenne. A legkevésbé sem. Önnön jóságába vetett hite töretlen – talán túlságosan is" – írja a Pesti Srácokon megjelent cikkében Jeszenszky Zsolt, miután apját, a 83 éves Jeszenszky Géza volt külügyminisztert vasárnap megt
"Apám évek óta a sátánt szolgálja. Mármint a közéleti megnyilvánulásaival. Nem szándékosan, és pláne nem azért, mert gonosz ember lenne. A legkevésbé sem. Önnön jóságába vetett hite töretlen – talán túlságosan is" – írja a Pesti Srácokon megjelent cikkében Jeszenszky Zsolt, miután apját, a 83 éves Jeszenszky Géza volt külügyminisztert vasárnap megt
Nyilvánosságra hozták az 59. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál programját, a fesztiválja meghívta Fliegauf Bence filmtámogatási rendszertől függetlenül készült legújabb filmjét, a Jimmy Jaguárt.