Az Arval Mobility Observatory közlekedéskutató és elemző központ felmérése szerint miközben az elektromos járművek bevezetése és ezzel párhuzamosan a töltési infrastruktúra kiépítése robbanásszerűen terjed, a vállalatok közel fele már kimondottan a munkaerő bevonzása és megtartása érdekében fejleszti járműparkját. A költségek kontrollálása világsze
Meghatározták azt a műszaki megoldást, amely alapján sürgősséggel elvégzik a Korond-patak befogására és elvezetésére irányuló munkálatokat. Romániai hírek szerint nagy a bányaomlás veszélye.
A Kermann IT arról tájékoztatta befektetőit, hogy a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. (DKÜ) által indított, EKR001140002023 számú központosított közbeszerzési eljárás keretében megkötött keretmegállapodás alapján újabb szerződést nyert el.
Az elmúlt napokban az iráni nukleáris tárgyalások és Trump elnök közel keleti látogatása kötötte le a média figyelmét, a Gázai övezetben zajló események kevesebb nemzetközi figyelmet kaptak. Miután a gázai tűzszünet első szakaszának meghosszabbítása sikertelen volt, Izrael 2025. március 18-án megújította a Hamász-ellenes hadműveleteit a Gázai ö
A beszélgetés során Vincze Péter – aki a vállalat kutatás-fejlesztési tevékenységéért is felel – kiemelte: nem szabad alábecsülni a piackövető innováció jelentőségét sem – ez a megközelítés is komoly üzleti eredményekhez vezethet, ha megfelelően illeszkedik a vállalat stratégiájába és működésébe. Felhívta a figyelmet arra is, hogy jelenleg hiány
Közzétette éves jelentését az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal az európai élelmiszerekben, zöldségekben, gyümölcsökben található növényvédőszer-szennyezettségről. Kiderült, mi mennyire szennyezett, és van egy rendkívül aggasztó tendencia is.
Ha rendszeresen kávézol, valószínűleg nem ismeretlen érzés számodra, amikor a gyomrod kicsit furábban fogadja a napi koffeinadagodat. Egy kutatás szerint több mint 20%-unk tapasztal valamilyen emésztőrendszeri tünetet a kávézás után – és nem, nem csak a sürgős WC látogatásról van szó.
Egy veszteglő hidegfront alakítja időjárásunkat, amely eddig a nyugati, északnyugati tájakra hozott záporokat, zivatarokat. Szombathelyen a kora délelőtti zivatar 21 milliméter esőt hagyott hátra, Sopronban is közel 20 milliméter esett eddig.
A lakossági ügyfelek most már nem lehetnek "súlyosan gondatlanok", ha a bank nevében szedik rá őket. Az öncsalókat viszont továbbra sem fogják kártalanítani. A Magyar Nemzeti Bank korábbi ajánlásait pedig szigorúan be fogja vasalni a bankokon, mert az éltanulóknál sokkal kevesebb a csalás, mint a renitenseknél.
Futballmeccsnek indult, ahol aztán a gólkirályjelölt Tóth László életéért is kellett aggódni... A mindössze 32 esztendős játékos karrierje végét is jelentheti az, ami vasárnap történt vele: bordái törtek, és tüdeje sérült. Egyszerre üvöltött fel a mórágyi szurkolótábor a Tengelic elleni vármegyei másodosztályú labdarúgó-mérkőzés 40. percében, amiko
A festményektől a szobrokig, grafikáktól a fotókig és a falikárpitokig, ezekben a hetekben is számos izgalmas kiállítás várja a látogatókat. A Műtárgy.com tárlatajánló.
"Vajon hány hasonló rém dolgozhat politikai támogatással a gyermekvédelemben? Hány gyereknek kell tönkremennie, amíg végre történik valami?" A politikus több kérdést is felvetett a legutóbbi eset, a javítóintézi igazgató letartóztatása kapcsán.
A megújuló energiaforrások térnyerése újabb mérföldkőhöz érkezett Olaszországban: a MET Energia Italia és az Eredi Gnutti Metalli tíz évre szóló szélenergia-alapú áramvásárlási szerződést (PPA) kötött - közölte a MET.
Meghívásos tenderen nyerte el a Dot Creative a Wolt Social media oldalainak kezelését. A közös munkát június 1-jétől kezdték el, az ügynökség az Instagram és Facebook csatornákért felel.
Nemzetközileg terjeszkedik a Bookkeepie, amely digitális könyvelőkeresőből néhány év alatt számviteli és vállalkozásindítási megoldásokat is adó rendszer lett és egyedülállóan pontos AI automatizált tudástárral bővült. A cég mára Magyarország egyik legnépszerűbb, a KKV szektornak vállalkozási ökoszisztémát kínáló digitális platformjává vált.
A Ferencváros 34 éves kapusa szerint a magyar labdarúgó-válogatott a két soron következő felkészülési mérkőzésén győzelemre fog játszani, de fontos az is, hogy az ezekre kitűzött egyéb célok is megvalósuljanak.
A felnőttfilmes múlt, a karakterépítés művészete és a digitális korszak kihívásai is szóba kerültek a 30. Digital-Media Hungary konferencián, ahol Radnai Péter beszélgetett Kovács Istvánnal, azaz Kovival, a magyar felnőttfilmgyártás legismertebb úttörőjével.
A termékenységi kezelések számának növekedésével a munkáltatóknak időszerű elmélyülniük az emberi reprodukciós eljárásokban részt vevő munkavállalók munkajogi védelmére vonatkozó szabályokban.
Az amerikai szankciók mélyebben érintik a Paks II. beruházást, mint amit a kormány nyilvánosan kommunikál, a projekt kulcsfontosságú pénzügyi garanciája veszélybe került – írja a Direkt36. A cikk szerint a Gazprombank szankcionálása után megszakadtak a kifizetések, magyar alvállalkozók sem jutnak hozzá pénzükhöz.
A világ felfedezése ma már nem(csak) személyes élmény, hanem egy végtelen tartalomforrás is – az utazós képek és a videók elárasztották közösségi oldalaink feedjeit. Ezek egyfelől inspirálóak, felhívják a figyelmet bizonyos fontos ügyekre, másfelől formálják a turisztikai trendeket, és – ami talán kevésbé nyilvánvaló – hatással vannak a bolygóra és
Öt vármegyére másodfokú veszélyjelzést adtak ki heves zivatar miatt, de szinte az egész országban – két vármegye kivételével – elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Egy térkép is készült egy szupercella átvonulásáról.
A lépcsőn való közlekedés megtanítása segít abban, hogy a kutyád magabiztosan mozogjon otthon és a nyilvános helyeken is. Lépésről lépésre bemutatjuk a módszert.
A szupercellás zivatarhoz kapcsolódóan nagyobb méretű, akár 3-4 centiméteres jég, 90 kilométer/órát meghaladó erejű kifutószél és felhőszakadás társulhat.
A KSH ma reggel tette közzé az első negyedéves GDP-re vonatkozó második becslését. Negyedéves összehasonlításban az előzetes számoknak megfelelően 0,2 százalékkal visszaesett a magyar gazdaság. Éves összehasonlításban a nyers adatok szerint stagnált, míg a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,4 százalékkal
Linda Evangelista a jelek szerint a világ egyik legbüszkébb anyukája lett hétfőn, amikor Instagramján több fotót is megosztott fia, Augustin James érettségi ünnepségéről. Mutatjuk a képeket!