Friss kutatásukban többek között azt vizsgálták, mit gondolnak az emberek ismerőseik pártpreferenciáiról, az eredmények nagy fordulatot mutatnak a Tisza javára.
A tavaszi fagyok miatt a szokásos baracktermés mindössze 10-20 százaléka várható idén – hívta fel a figyelmet az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője. Szigethy-Ambrus Nikoletta hangsúlyozta: a szokatlanul hideg április mellett betegségek sora és a munkaerőhiány is nehezíti a baracktermelők helyzetét.
47 ezer norvég állampolgár majdnem élete legszerencsésebb napját élte át. Néhány percre ugyanis úgy tűnt, lottómilliomosokká váltak. A norvég állami lottótársaság véletlenül küldött ki sms-eket arról, hogy nyertek az Eurojackpoton, ráadásul volt, aki eszerint 1,2 millió norvég koronás összeget is kapott volna... Ám a boldogságuk gyorsan tovatűnt.
Trump közösségi oldalán a techmilliárdosnak adott "történelmi mértékű" támogatást is felemlegette, valamint azt, hogy Musknak e pénz nélkül "be kellene zárnia a boltot és haza kéne térnie Dél-Afrikába."
A Magyar Államkincstárnál pályázhatnak kompenzációs támogatásra azok a vállalkozások, amelyek minimálbérrel foglalkoztatnak munkavállalókat. A minimálbér emeléséből származó többletkiadások finanszírozására benyújtható támogatásra július 1–31. között egyszerűsített elektronikus eljárásban jelentkezhetnek a munkáltatók.
A tartós csapadékhiány miatt július első hetében megkezdődik a kényszerlehalászás a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halastavain. Fodor Ferenc haltermelési igazgató szerint a talaj felső rétegéből már 50-100 milliméter csapadék hiányzik, ezért több halastóból vizet kell átengedni olyan tavakba, amelyeket még nem tudnak lehalászni. A halállom
Önkéntes Vízadó programot hirdet Budapesten a 10 millió Fa közösség, Budapest önkormányzata, a Főkert és a beeco „ökosapplikáció”. Szervezett csoportos locsolásokhoz várják cégek és magánszemélyek csatlakozását. Az egyéni és kiscsoportos locsolók a térképes applikáción csatlakozhatnak a programhoz, ahol megtalálják, hol lehet vizet vételezni, és m
Az első 3 percben 200 ezer, az első órában összesen 289 ezer rendelés érkezett a Xiaomi YU7 elnevezésű SUV-jára, amelyet a gyártó a Tesla Model Y fő riválisának szán.
A Facebook egy új, tesztelés alatt álló funkcióval borzolja a kedélyeket: a platform hozzáférést kér a felhasználók teljes, telefonon tárolt képgalériájához. Bár a Meta állítja, nem használják ezeket a privát fotókat mesterséges intelligencia tanítására, a felhasználási feltételek és a jövőbeni tervek homályos megfogalmazása komoly adatvédelmi aggá
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júniusi értéke 48,9 pontra csökkent a májusi 49,8-es értékről – jelentett kedden a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Andrei Mangra korábban már bevallotta, hogy ameddig csak lehetősége van rá – és a teste engedi –, ki akarja maxolni a táncos lehetőségeit, ugyanis imád a parketten létezni. A belga Dancing with the Stars után most a Dance the Night Away című táncos show-ban mutathatja meg magát. A minap megvolt a premier is, mutatjuk, hogyan debütált Svédországban.
Tegnap Amerikában a Nasdaq és az S&P 500 is új történelmi csúcson zárt, ezt követően Ázsiában többnyire pozitív a hangulat, Európában pedig kivárásra játszanak a befektetők. Gazdasági események szempontjából Európában a német munkanélküliséget az EU inflációs előrejelzése és a júniusi fogyasztói árindex egészít ki, délután pedig az Egyesült Államo
Az idén nyáron Magyarországon koncertező énekesnő a Facebookon, több milliós követőtábora szeme láttára árulta el, mit is gondol a budapestiek látványos flashmobjáról.
Májusban 739 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 3,2 százalékkal, a behozatalé 5,4 százalékkal bővült az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh). Az aktívum 739 millió euró volt, az egyenleg 281 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. A kivitel vol
A Bajai Szent Rókus Kórház minden indoklás nélkül visszavonta a Kincse Csongor nőgyógyászként való szerződtetésére vonatkozó ígéretét. Mi történt? A Partizánnak adott interjút az orvosavatáson felszólaló szegedi hallgató, Kincse Csongor, így kiderült, beszéde nyilvánosságra kerülését követően a Bajai Szent Rókus Kórház minden indoklás nélkül vissz
Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán nyilvánult meg az Európai Unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának luxembourgi ülése kapcsán, megnéztük az EU közleményét is ugyanarról.
Valami varázslatos készül bekövetkezni júliusban két különleges csillagjegy életében, amely csodálatosan megváltoztatja a mindennapjaikat. Ez a 2 csillagjegy most végre lehetőséget kap arra, hogy kivirágozzon, miután hosszú ideig küzdött a különféle akadályokkal. Ez az időszak számukra nem csupán a problémák megoldását jelentheti, hanem egy teljese
2024 szeptemberében Kína exportkorlátozásokat vezetett be több mint egy tucat stratégiai nyersanyag nyers, illetve feldogozott formájára, melyek közé az antimon is tartozik (CRM – critical raw material). Bár a napokban enyhülni látszik a feszültség a két nagyhatalom között, melynek folyamán az antimon részleges exportja is újraindult az Egyesült Ál
Az Eurostat legújabb adatai szerint a magyar vásárlók kosarában van a legkevesebb áru és szolgáltatás az egész EU-ban – mutat rá a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzése.
A NEXON által meghirdetett, 14. Országos Bérügyviteli Bajnokság első fordulójának 3. feladata az adó- és járulékbevallás, az egészségbiztosítás ellátásai, a munka törvénykönyve, a béren kívüli juttatások és a rehabilitációs hozzájárulás témakörét járja körül.
Kína újabb szintre emelte a ritkaföldfémek exportkorlátozását, a vámhatóságok már a hivatalosan nem tiltott termékeket is hónapokra visszatartják. A globális ellátási láncok bénulásától tartva egyre több iparági szereplő fordul alternatív források felé – Európában pedig Franciaország megpróbálja maximálisan kihasználni az új gazdasági trendeket. Pá
Sok magyar autós kel útra nyaralni a környező országokba. Fontos tudni, mikor és mennyit kell fizetni az autópályák, vagy akár más utak használatáért. A rendszer és az ellenőrzés országonként eltérő. Érdemes elkerülni a buktatókat, ami több száz euróba is kerülhet a figyelmetlen autósnak. Az Arval összegyűjtötte, mennyit kell fizetnünk autósként az
A 63 éves Harald von Hohenzollern hirtelen szívmegállás következtében elhunyt. A tragikus hírt várandós felesége, Josefa von Hohenzollern hercegnő a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be. Posztjában úgy fogalmazott, időre van szüksége, hogy elbúcsúzzon férjétől és ott tudjon majd lenni a születendő gyermekük mellett.
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a cégeknek elsősorban a személyi jellegű ráfordításokon kell spórolni. A megtakarított pénzt pedig december 15-ig be kell fizetniük a költségvetés javára.
Kívül-belül veszélyes vált a magyar vasút: 72 éves utas fejére esett a leszakadt lámpa a Savaria InterCityn. A váltó-, sín- és sorompóhibák már mindennaposak. Kell ez nekünk?
Annak, aki valaha is szenvedett a pollen okozta allergiától, bizonyára nem újdonság, mennyi kellemetlenséget okozhat ez a természetes jelenség. Még ha szerencsésen mentes is vagy az allergiás tünetektől, akkor is akadályozhatja a pihenést vagy szórakozást az, hogy kerti bútoraidat vastagon borítja a sárga porréteg.