Egy apa a tengerbe ugrott, hogy megmentse lányát, miután az vasárnap délután a Bahamákról az Egyesült Államokba tartó Disney-társaság hajójának negyedik emeleti fedélzetéről a vízbe esett – mondták a szemtanúk.
Jó néhány szám jelent meg a szombati Budapest Pride óta arról, hogy pontosan mennyien is vehettek részt az eseményen. A rendezők 200 ezerről beszéltek. Szabó Andrea, az ELTE szakembere MapChecking-számítás alapján 250 ezer főt becsült, míg az Economx szintén MapChecking adatokból dolgozva arra jutott, hogy 470 ezren vettek részt a 30-dik Budapest P
Claire Bridges, a Now Go Create alapítója és a Cannes Lions MBA kurzusának korábbi vezetője segíti az egyetlen újságírók által bírált kreatívverseny zsűrizését.
244 ezer forintra nőtt az átlagnyugdíj, ez 5,1%-kal magasabb az előző év azonos havi adatánál – derül ki a KSH publikációjából. Közben a bérek jóval nagyobb növekedést mutattak az év első hónapjaiban, de ebből a nyugdíjasok nem részesülnek, így borítékolható, hogy az idősek relatív anyagi leszakadása idén is folytatódni fog.
Anna Wintour először vett részt nyilvános eseményen, miután lemondott az amerikai Vogue főszerkesztői posztjáról. A Marc Jacobs New York-i bemutatóján bebizonyította, hogy hiába távozott a magazin éléről, kifogástalan stílusérzéke semmit nem változott.
Sokkolta a rajongókat március elején a bejelentés, miszerint 13 év után kilép a debreceni rockbanda szólógitárosa a csapatból. A Tankcsapda fanok azóta várták, hogy kiderüljön, mi áll a szakítás hátterében, de Sidi csak most robbantotta a bombát.
A felmérés alátámasztja, hogy az emberek többnyire a saját véleményüket látják többséginek. A kormánypártiak 76 százaléka és a Tisza-szavazók 86 százaléka gondolja azt, hogy a baráti kör túlnyomó része velük ért egyet.
Ismét az élvonalban, de nem úgy, mint régen. Pamela Anderson ma már nem a piros fürdőruhás ikonként hódít, hanem egy új, természetesebb, hitelesebb énjével írja újra a saját történetét – 58 évesen, smink nélkül, filmfőszerepekben és díjesélyesként.
A betegek mehetnek a 82 kilométerre levő Miskolcra, vagy utazhatnak 50 kilométert Kisvárdára. Mi történt? A sátoraljaújhelyi kórház ellátási területéről érkező sürgősségi szülészeti és nőgyógyászati eseteket – nappal és ügyeleti időben is – ezentúl a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, illetve a kisvárd
Majorosi Marianna Orbán Viktor Facebook-posztja alatt arról írt, hogy keresi a módját, hogy több hasonló, személyét érintő ügy ne történhessen a nagy nyilvánosság előtt.
Július elsejétől több családi adócsökkentés lépett életbe – jelentette be a kulturális és innovációs miniszter kedden Budapesten. Hankó Balázs azt mondta, elindult az eddigi legátfogóbb családi adókedvezmény-intézkedés, ami Magyarországot a családok adóparadicsomává teszi. A program részleteit ismertetve elmondta, július 1-től – első ütemben – ötve
A képen nyolc szimbólumot láthatsz, és mindegyik más jelentéssel bír. Csukd be a szemed, számolj el ötig, és idézd fel azt, amelyik a legjobban tetszett.
Hiába a kamatmentesség, a szabad felhasználás, hogy ingatlanfedezet nélkül igényelhető, mégsem tolonganak a fiatalok a munkáshitelért. Ennek ellenére ez egy remek lehetőség, ráadásul az egyik bank, még jóváírást is ad, ha náluk igényled a kölcsönt.
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívja az S-Budget Étkezési Mák 250 grammos kiszerelésű termékét, miután nem engedélyezett növényvédőszer-maradványokat találtak benne - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Az elmúlt években hatalmas változáson ment keresztül a pénzügyi szektor: míg korábban a banki ügyintézéshez személyesen kellett felkeresni a fiókot, ma már szinte minden elérhető egy okostelefonon keresztül.
Nem engedélyezett növényvédőszer miatt étkezési mákot hívott vissza a Spar Magyarország Kft. – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
Változik az MVM Next e-számla-értesítők megjelenése, a villany- és gázszámlákat bemutató értesítők színes fejlécén és az aláírásnál sárga színű MVM-logó jelenik meg – hívja fel a figyelmet mai közleményében az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.
Az őszi káposztarepce vetésterületének évről évre történő zsugorodása hátterében a hektikus és kedvezőtlen piaci tényezők, az egyre szárazabb időjárási anomáliák és jelentős növényvédelmi nehézségek állnak. A külső tényezőkre nincs érdemi ráhatásunk, azonban egy tudatos, megértő és nyitott látásmóddal növelhetjük jövedelmezőségünket a repcetermeszt
Sébastien Ogier erős eredményt ért el az Akropolisz Rallyn, és elismerte, hogy a második hellyel kihozta a maximumot a hétvégéből. Ahhoz képest, hogy Sébastien Ogier az idén is csak részmunkaidőben vezet a Toyota WRC-csapatában, hét futam után a második helyen áll a világbajnokság pontversenyében, és mindössze kilenc pont a lemaradása az éllovas El
A villany- és gázszámlákat bemutató értesítők színes fejlécén és az aláírásnál sárga színű MVM-logó jelenik meg - hívta fel a figyelmet az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.
A Fővárosi Közgyűlés július 25-én egyöntetű szavazattal döntött Kováts Adél pályázatáról, aki további öt éven keresztül vezetheti a Radnóti Miklós Színházat, amelynek 32 éve tagja, 2016 februárjától pedig igazgatója is.
A következő három napban akár 4500 ember is életét vesztheti a rendkívüli hőség miatt – figyelmeztetett egy szakértő. Európának gyors lépéseket kell tennie az extrém meleg elleni küzdelem érdekében, miközben a hőmérséklet több helyen meghaladja a 40 Celsius-fokot, és a közeljövőben több ezer többlethalálozással számolnak.
Leválthatja a Ferrari Frédéric Vasseurt, de jobb főnököt garantáltan nem fog találni nála – figyelmeztette az ellenfelet a francia barátja, Toto Wolff.
Az Autocar az MG innovatív modellpalettájának kiváló minőségét, az összességében kiváló ár-érték arányát, valamint a nemrég bemutatott modellek dizájnját méltatta. A látványos MG Cyberster, a nagy teljesítményű roadster, külön dicséretet kapott a merész formatervezésért és az eredetiségért, valamint azért, mert stílusos és élvezetes elektromos autó
Mi lehet az újabb mesterterv? Piaci pletykák alapján lehetséges, hogy a kormány egyetlen tejipari ügyletet szeretne megcsócsálni, de még az is lehet, hogy összetettebb történet áll a gyakran változó szabályok hátterében.
Dr. Kincse Csongor kritikus orvosavatói beszéde nagy vihart kavart, de a Bajai Szent Rókus Kórház közleményben cáfolta, hogy emiatt elálltak volna alkalmazásától. Az intézmény szerint továbbra is érvényes a tanulmányi szerződés, és elkötelezettek a munkaszerződés megkötése mellett.