2025. július 1. kedd

júl. 1
8:03
Költségtakarékosságot rendeltek el állami cégeknél (ATV)
A "háborús infláció és a környező országokban dúló fegyveres konfliktusok" a gazdasági szereplőket költségtakarékos működésre sarkallják - jelent meg a Magyar Közlönyben.
júl. 1
8:03
Itt a klub-vb legnagyobb szenzációja: a Man. Cityt kiejtette egy szaúdi csapat (Player)
Pep Guardiola csapata már a 16 között búcsúzott a klubvilágbajnokságon.
júl. 1
8:03
Tóth Gabi is megszólalt a Pride-ról, darabokra szedték (Promotions)
Tóth Gabi ismét nem a jó oldalra állt, meg is kapta miatta a magáét.
júl. 1
8:03
Meg lehet vakulni a telefon képernyőjétől? (Magyar Hírlap)
Tartsunk szünetet, időnként álljunk fel, nézzünk ki az ablakon.
júl. 1
8:03
Közel 7500-an érkeztek Ukrajnából hétfőn (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 36 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
júl. 1
8:03
Több ezer gyerek a Balatonon – Így előzik meg a tragédiát az Erzsébet-táborokban (Demokrata)
Bagyó Sándorral, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnökével beszélgettünk.
júl. 1
8:03
Musk megint belengette, hogy új pártot alapítana (Telex)
A milliárdos szerint alternatívára van szükség, hogy az embereknek valóban legyen hangja.
júl. 1
8:03
Borzalmas hírt kaptak azok, akik most hétvégén indulnának Horvátországba: brutális közlekedési káosz várható, beállhatnak az autópályák (naphire.hu)
Horvátország nyári turisztikai szezonjának egyik legforgalmasabb hétvégéje következik Zágrábban: Marko Perkovic Thompson hatalmas koncertje félmillió embert vonz, ami hatalmas dugókat és közlekedési káoszt okozhat. A hatóságok és a Horvát Autóklub már most arra figyelmeztetnek, hogy tervezd meg jól az utad, vagy inkább kerüld el a várost, ha nem ak
júl. 1
8:03
Megújította együttműködését a Soproni Egyetem és a Vietnámi Nemzeti Erdészeti Egyetem (Helló Sajtó!)
A Soproni Egyetem és a Vietnámi Nemzeti Erdészeti Egyetem 2025 nyarán megújította együttműködését, amely jelentős előrelépést hoz az oktatás és kutatás területén. A két napos látogatás során közös szakmai programokat dolgoztak ki, különösen a természeti erőforrás-gazdálkodás és fafeldolgozó ipar területén.
júl. 1
8:03
Szétveti az ideg? Ezzel az egyszerű módszerrel gyorsan megnyugodhat (EgészségKalauz)
Próbálja ki, ha úgy érzi, gyors megnyugvásra van szüksége!
júl. 1
8:09
Lámpa esett egy nő fejére egy IC-n, mentő vitte el (Infostart)
Átfogó vizsgálatot indított a MÁV, átvizsgálják az ilyen kocsikat.
júl. 1
8:09
Brutális fegyverrel támadták az oroszok Kijevet – így pusztít az új gépszörny (Infostart)
Vlagyimir Popov nyugalmazott orosz tábornok is megerősítette azt az ukrán bejelentést, amely szerint Moszkva egy minden korábbinál pusztítóbb drónt vetett harcba.
júl. 1
8:09
Kritikus a vízszint, lépett a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. (Portfolio)
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. július első két hetében megkezdi több halastó lehalászását a tartós csapadékhiány miatt. A talaj felső rétegéből már 50-100 milliméternyi csapadék hiányzik, ami kritikus vízszintet eredményezett számos tónál - számolt be a Sonline.
júl. 1
8:09
Színházi ügyvezetőkről, a közvilágítási cég BKM-be történő beolvadásáról is döntött a Fővárosi Közgyűlés (Magyar Hírlap)
Szentkirályi Alexandra azt kérte a főpolgármestertől, térjen vissza a valóban fontos ügyekhez.
júl. 1
8:09
Arcpirító: ugyanarra a szerepre szánhatják Magyar Pétert és Zelenszkijt (Mandiner)
Egyre többen vélik felfedezni az eseményekben a már jól ismert nemzetközi mintázatot.
júl. 1
8:09
Adatlapok és nyomtatványok "Nav-ügyekhez" (Üzletem)
Néhány dokumentum az adóhivatal júniusi "friss nyomtatványai" közül.
júl. 1
8:09
Két évvel a halálos baleset után kezdődik az Árpád hídi gázoló büntetőpere (Telex)
A 35 éves férfi már nincs bűnügyi felügyeletben.
júl. 1
8:09
Így készíts tökéletes szendvicset a strandra (in.hu)
A nyár egyik legjobb része, hogy végre ehetünk a szabadban is, például egy kiadós strandolás vagy piknikezés során. Az ilyen alkalmakhoz viszont érdemes egy kicsit jobban megtervezni, mit és hogyan viszünk magunkkal. Egy sima szendvics sokszor kevés lehet – mutatjuk a tökéletes strandszendvicset, amely kifejezetten a szabadban való elfogyasztásra s
júl. 1
8:09
Új kukásautókkal fejleszti a Mohu a hazai hulladékgazdálkodást (Digital Hungary)
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt hosszútávon mintegy 1000 új kukásautóval fejleszti a hazai flottát, ebből idén több mint 100 új hulladékszállító járművet ad át a területi szolgáltatóknak. A cél a hazai hulladékgazdálkodás fejlesztése, a kukásautó-flotta frissítése, és a hatékonyság növelése. A legújabb, 18 járművet Győrben adták át. A hiánypót
júl. 1
8:11
Közel 10 milliárd eurós veszteséget könyvel el a Renault a Nissanban lévő részesedése után (Portfolio)
A Renault kedden bejelentette, hogy várhatóan 9,5 milliárd eurós nem készpénzes veszteséget könyvel el a Nissan Motorban lévő részesedése után az első félévben, miután megváltoztatta a befektetés elszámolási módját.
júl. 1
8:15
Kötelező megszorítást rendelt el Orbán Viktor az állami cégeknél, a Máv-ra nem vonatkozik (Blikk)
A Magyar Közlönyben megjelent friss közlemény szerint az Orbán Viktor ismét spórolást rendelt el az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál. A rendelet már hatályba is lépett, ám nem mindenkire érvényes. Összesen 30 állami társaság kapott felmentést a megtakarítás alól, köztük a a MÁV.
júl. 1
8:15
Mi várható ma a tőzsdéken? (Portfolio)
Tegnap Amerikában a Nasdaq és az S&P 500 is új történelmi csúcson zárt, ezt követően Ázsiában többnyire pozitív a hangulat, és Európában is emelkedés jöhet. Gazdasági események szempontjából Európában a német munkanélküliséget az EU inflációs előrejelzése és a júniusi fogyasztói árindex egészít ki, délután pedig az Egyesült Államokban az ISM feldo
júl. 1
8:15
Kuncze Gábor a Pride-ról: A rendőrség meg sem próbál büntetni, akik ezt kitalálták, vereséget szenvedtek (SzMo)
A volt belügyminiszter szerint súlyos tévedés volt Orbán Viktor részéről, hogy egy egyébként problémamentes demonstrációt betiltatott, a rendőrség pedig a jogszabályoknak és feladatkörének megfelelően járt el.
júl. 1
8:15
Orosz újságírókat vettek őrizetbe Azerbajdzsánban egy brutális rendőrségi akció nyomán (Mandiner)
Új mélyponton Baku és Moszkva viszonya a rejtélyes halálesetek után.
júl. 1
8:15
Rejtélyes halálesetek és orosz újságírók letartóztatása miatt fokozódik a feszültség Azerbajdzsán és Oroszország között (Telex)
A letartóztatások miatt Oroszország berendelte az azeri nagykövetet.
júl. 1
8:15
Így néz ki most a tragikus hirtelenséggel elhunyt Berki Krisztián sírja (Sassy)
Sokan emlékeznek az 1980-ban született és 2022-ben meghalt médiaszemélyiségre, aki idén töltötte volna be a 45. életévét.
júl. 1
8:21
Milyen az érzelmi intelligenciája? Derítse ki 7 kérdéses tesztünkkel! (Blikk)
A legtöbbször még mindig az IQ-t vesszük alapul, ha az intelligenciánk megállapításáról van szó, ám mára az EQ fontossága is felértékelődött, vagyis az, hogy hogyan lépünk kapcsolatba másokkal, hogyan viszonyulunk akár magunkhoz, akár másokhoz. Töltse ki ezt a tesztet, hogy megtudja, milyen magas az érzelmi intelligenciája!
júl. 1
8:21
Lámpa esett egy nő fejére egy IC-n, mentő vitte el (Infostart)
Átfogó vizsgálatot indított a MÁV, átvizsgálják az ilyen kocsikat.
júl. 1
8:21
Véget érhet a vámháború? Kanada meghátrált Amerika előtt (HírTV)
Kanada visszavonja a digitális adót, Amerika pedig folytatja a tárgyalásokat – fordulóponthoz érkezett a Trump óta húzódó kereskedelmi konfliktus.
júl. 1
8:21
Mintegy 10.000 milliárd forint fekszik parlagon a lakossági megtakarításokból (ProfitLine)
A 2025-ös évben folyamatosan növekszik a lakossági betétbe tett pénz mennyisége. Az ügyfelek viszont gyakran lekötés nélkül, látra szóló számlán hagyják a pénzüket. Pedig elérhető az inflációt meghaladó mértékű kamatozás a bankszektorban rövid távon is, kockázatmentesen.
júl. 1
8:21
Épp most döngölik a földbe a dollárt – De mit művel a forint? (Portfolio)
Majdnem négy éve nem látott mélypontra esett a dollár az euróval szemben miután a Trump-adminisztráció kitart adócsomagja mellett, ami további költségvetési lazítást és még magasabb adósságot hozhat az Egyesült Államoknak. A dollárgyengülés farvízén a forint is rég nem látott szintre erősödött az euróval szemben, azonban fontos ellenálláshoz érhete
júl. 1
8:21
Űrcsokit ehet Kapu Tibor (MMonline)
Sikeresen elindult Kapu Tibor kutatóűrhajós a Nemzetközi Űrállomásra a HUNOR program keretében. A történelmi jelentőségű küldetés részeként néhány órán belül a Nemzetközi Űrállomáson is megkóstolhatják az első magyar űrcsokoládét, a Stühmer Pillanat Korfut. Az űrben minden megváltozik – nem csak a gravitáció, de az érzékszervek működése is. A NASA
júl. 1
8:21
Erdőtűz megfékezésén dolgozó tűzoltókat lőttek agyon az Egyesült Államokban (Demokrata)
Összesen 300 embert és helikoptereket mozgósítottak, köztük a nemzeti gárda és az FBI egységeit.
júl. 1
8:21
Oda se merünk nézni: Donald Trump embere kőkemény szócsatába kezdett az orosz nagykövettel (Mandiner)
Keith Kellogg szerint az oroszok orwelli kommunikációt folytatnak.
júl. 1
8:21
Bloomberg: Az EU hajlandó lehet elfogadni Trump vámjait, de mentességet kérnének bizonyos termékekre (Telex)
Az Európai Unió vezetői kompromisszumot keresnek az amerikai kormánnyal.
júl. 1
8:21
Végnapok, ma 800 embert küldenek el a néhai Dunai Vasműből (Haszon.hu)
Ma is többszáz dolgozót küld el az egykori Dunai Vasmű, későbbi nevén Dunaferr utódvállalata. A múlt héten a Dunarolling 1700 alkalmazottját bocsátották el, most a nyersanyagtermelésért felelős Duna Furnace 800 dolgozójától válnak meg. A két cégnek csak néhány alkalmazottja marad a felszámolás lezárásáig.
júl. 1
8:27
Tartós Befektetési Számla (Tbsz): Adómentes befektetés hosszú távra 2025-ben (Kripto Akadémia)
A pénzügyi tudatosság egyre nagyobb szerepet kap napjainkban, és a befektetések világa is egyre többeket vonz. A magyar lakosság számára a Tartós Befektetési Számla, vagyis a TBSZ egy különösen előnyös eszköz lehet a hosszú távú megtakarítások és a befektetések adóoptimalizálása terén. Cikkünk célja, hogy részletesen bemutassa, mi is az a TBSZ, hog
júl. 1
8:27
Brutális hőséggel küzdenek a játékosok Wimbledonban (Igényesférfi.hu)
A wimbledoni nyitónap soha nem látott forrósággal indult: a legendás füves pálya nemcsak a játékosokat, de a nézőket is keményen próbára tette. A hőmérséklet már délelőtt 30 fok közelében járt, ezzel megdöntve a torna 147 éves történetének legmelegebb nyitányát. És ez még csak a kezdet volt.
júl. 1
8:27
Összefogás több ezer mancsért – a Spar és az Országos Állatvédőrség együtt segít a rászoruló állatokon (Márkamonitor)
A Spar Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány közös munkája nyomán idén is több ezer menhelyi állat kapott segítséget. A "Mancs a bajban!" májusi gyűjtőhétvégéjével párhuzamosan a Spar egész éves adományozási programja látványos eredményeket hozott – mindez azt mutatja, hogy valódi összefogás formálódik az állatvédelem köré.   A Spar-
júl. 1
8:27
Takács Boglárka volt a magyar atléták vezére (Magyar Hírlap)
Három országos csúcsa és egyéni első helye önmagért beszél.
júl. 1
8:27
Alszik a pénzed a bankszámládon? Ez a csendes tolvaj viszi el (Forbes)
Megtízszereződött a lekötés nélkül tartott pénz a lakossági számlákon, így folyamatosan csökken a pénzünk értéke az infláció mértékével. Mi történik? A 2025-ös évben folyamatosan növekszik a lakossági betétbe tett pénz mennyisége, az ügyfelek viszont gyakran lekötés nélkül, látra szóló számlán hagyják a pénzüket – írja a BiztosDöntés.hu. Mit mutatn
júl. 1
8:27
Forró Tamás élete képekben (Mandiner)
Elhunyt Forró Tamás, a Nap TV egykori műsorvezetője.
júl. 1
8:27
III. Károly készül a halálra: döbbenetes engedményt tett (AC News)
Döbbenetes lépésre szánta el magát a brit uralkodó a békülés felé vezető úton. Minden bizonnyal érzi, hogy élete a végéhez közeledik.
júl. 1
8:27
Az Erkel nyerte el a hónap gimnáziuma címet a Nemzeti Tudósképző Akadémiától (Gyulatelevízió)
2024 szeptemberében csatlakozott a Nemzeti Tudósképző Akadémiához az Erkel Ferenc Gimnázium. Az intézmény területi képzési központtá vált. Márciusban a hónap diákja lett az egyik erkeles diák, májusban pedig az Erkel nyerte el a hónap gimnáziuma címet. Az áprilisi Nobel-díjasok találkozója jó alkalmat teremtett arra, hogy kiváló példákat állítsanak
júl. 1
8:27
Digitális szelektálás nyárra – mit törölj ki most a telefonodból, hogy fellélegezz? (Bien)
Ahogy a ruhásszekrényünket és a lakásunkat is időről időre megtisztítjuk az elhasználódott vagy feleslegessé vált dolgoktól, úgy a telefonunk és más digitális eszközeink is megérdemlik a figyelmünket. Ez nem csupán a jól ismert "zéró beérkezett üzenet" elérése miatt hasznos, hanem azért is, hogy jobban kontrollálhassuk a digitális életünket, ezálta
júl. 1
8:27
Elment Grunwalsky Ferenc (Librarius)
Grunwalsky Ferenc nemcsak alkotóként, hanem szervezőként is a magyar filmélet meghatározó és rendkívül aktív szereplője volt.
júl. 1
8:29
Patyomkin Petike (Mandiner)
Helyi rendezők, akik a környékbeli falvak lakosságát névről, arcról ismerik, jelezték, hogy egyetlen ismerős arcot se láttak Magyar Péter rendezvényén.
júl. 1
8:33
Donald Trump zöld utat adott, készülhet a világ a nagy bizniszre Szíriában (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök aláírta a Szíria elleni szankciók feloldásáról, illetve enyhítéséről szóló rendeletét hétfőn, életben hagyva ugyanakkor az Aszad-rezsim egykori tisztségviselőire vonatkozó büntetőintézkedéseket. Az ország újjáépítésében akár magyar cégek is részt vehetnek.
júl. 1
8:33
Hatalmas leépítést jelentett be a Magyarországon is aktív német autóipari beszállító (Portfolio)
A hazánkban is aktív autóipari beszállító, a ZF Friedrichshafen jelenleg egy átfogó átszervezésen megy keresztül, amelynek keretében 2028-ig akár 14 000 munkahely megszüntetésére is sor kerülhet - írja a Schwabische.
júl. 1
8:33
Magyar Péter: megérte az egyórás telefon (ATV)
Magyar Péter szerint megérte az egyórás telefonbeszélgetés Karácsony Gergellyel: a TISZA Párt elnöke szerint pártja kompromisszumos javaslatának köszönhetően sikerült elérni, hogy a Fővárosi Közgyűlés megszavazza a költségvetés felülvizsgálatát anélkül, hogy "adut adnának a fideszesek kezébe".

Keresés