A szlovák és a cseh kormányfő ismét nézeteltérésbe került az Oroszország elleni uniós szankciók és a közép-európai energetikai érdekek miatt. A vitát ezúttal Robert Fico szlovák miniszterelnök és cseh kollégája, Petr Fiala levélváltása fémjelzi.
A digitális átalakulás időszakában az ipari szektor egyre jobban támaszkodik az internetre kapcsolt eszközökre, amelyeket az IoT, azaz a dolgok internete fogalommal illetnek. A hatékony adatkommunikáció megbízhatósága és költséghatékonysága azonban komoly kihívások elé állítja a vállalatokat.
India és Dél-Korea elrendelte a Boeing repülőgépek üzemanyag-kapcsolóinak vizsgálatát az Air India halálos balesetét követően, amelyben 260 ember vesztette életét.
Diana hercegné neve szinte egybeforrt a szépséggel, az eleganciával és a bájjal, ám a királyi családok soraiban nem ő volt az egyetlen, akinek természetes kisugárzása és lenyűgöző szépsége elvarázsolt minket.
Boris Pistorius szóhasználatából úgy tűnik, hogy a miniszter a politikai haszonszerzésért képes feláldozni az orosz-német kapcsolatokat is. Vagy ez volna a cél?
A baleset a 117-es és 118-as kilométerszelvény között történt, a főváros felé vezető oldalon. A forgalom az M1-es autópályán Győrújbarátnál kedd hajnalban indult újra, miután befejezték az éjszakai órákban történt balesetre vonatkozó szemlét és a műszaki mentést - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon. MTI
India és Dél-Korea elrendelte a Boeing repülőgépek üzemanyag-kapcsolóinak vizsgálatát az Air India halálos balesetét követően, amelyben 260 ember vesztette életét.
A Magyar Filmadatbázis adatai szerint 2025 első félévének legkedveltebb filmje hazánkban a F1 – A film lett, Brad Pitt főszereplésével. A második helyre a Mission: Impossible aktuális része került, míg a dobogó harmadik fokát az Így neveld a sárkányodat szerezte meg.
A műsorvezető és a politikusceleb tavasszal a Nagy Duett forgatásán ismerkedett meg, ahol Schmuk önfeledten mókázott a hivatalos forgatási időn kívül is.
Az OKX kriptotőzsde új együttműködést jelentett be a PayPallel: a partnerség révén a felhasználók mostantól PayPal-fiókjukon keresztül is vásárolhatnak kriptovalutát, illetve tölthetik fel OKX-számlájukat az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaiban. A cél a biztonságosabb, lokalizáltabb és könnyebben használható fizetési lehetőségek biztosítása a
A Somlói borvidéken is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság betegségét, így már a magyar borvidékek közel 70%-a érintett. A kórokozót az amerikai szőlőkabóca terjeszti, ellene csak a vektor irtása és a szigorú növényvédelmi előírások betartása nyújt védelmet. Fontos a szőlősgazdák figyelme a védekezésre.
A bélrendszer egészsége időskorban nem „extra”, hanem alap. Az emésztés, immunrendszer, hangulat, memória és fertőzésekkel szembeni ellenállóképesség is mind-mind kapcsolatban állnak a bélflóra állapotával. A jó hír, hogy soha nem késő javítani rajta.
A gyönyörű színű, kecses röptű pillangók bármely kert ékei lehetnek, és jelenlétük nem csupán látványos, hanem jótékony hatással is bír, hiszen segítik a beporzást is, ezáltal hozzájárulva egy fenntartható és virágzó ökoszisztéma kialakulásához.
Az egykori haditudósító, Vujity Tvrtko egy 1991-es fotót osztott meg a közösségi oldalán. A felvételen rendkívül fiatalon éppen nyilatkozik egy elbarikádozott óvóhelyről Jugoszlávia háborús területéről, ahol akkoriban "aratott a halál".
Az Ericsson nyeresége felülmúlta az elemzői várakozásokat, miután az 5G telekommunikációs berendezések értékesítése stabilizálódott a második negyedévben - jelentette a Bloomberg.
"Az 'Isten, haza, család' gondolat, kultúra nagyon erős többségben van Magyarországon. A kérdés csak az, hogy ezt a politikában hogyan lehet, kell megfogalmazni" - fejtette ki Orbán Viktor a Pikk Extra podcastban, ahol "régivágású" politikusként" jellemezte magát.
Telefoninterjút adott a BBC-nek az amerikai elnök nem sokkal azután, hogy bejelentette az ukrajnai fegyverszállítások terveit, valamint azt, hogy súlyos vámokat vet ki Oroszországra, ha 50 napon belül nem születik tűzszüneti megállapodás. A közel húszperces beszélgetés fókuszában az orosz-ukrán háború és a nemzetközi biztonságpolitikai helyzet áll
A nyári hőség és a rendszertelen csapadék próbára teszi a kertet és a kertészt is. Az alábbi növények azonban nemcsak takarékosak a vízhasználattal, de díszítőértékük is kiemelkedő – ideális választások virágágyásokba, sziklakertekbe vagy mediterrán stílusú kertrészekbe.
Trump vámokkal fenyegette Oroszországot, miközben bemutatta Ukrajna fegyverkezési tervét. Mi történt? Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok a NATO-tagállamokon keresztül "csúcskategóriás fegyvereket" fog küldeni Ukrajnának, miközben súlyos vámokkal fenyegette meg Oroszországot, ha 50 napon belül nem születik megállapodá
A WRC-ben nyári szünetet tartó Sébastien Ogier szórakozásból vett egy elképesztő vasat, és a hazai versenyén másodiknak hozta be. Sébastien Ogier másik szakágban próbálta ki magát, amíg nyári szünetet tart a WRC-ben, és ha már autókrosszozott, akkor megadta a módját. Egy egészen elképesztő gépet vásárolt, a Super Buggy osztályú versenyautóját Porsc
Ha a cukkini minden évben gyönyörű, erőtől duzzadó leveleket és sárga virágokat hoz, mégsem terem termést, az nem a te hibád – valószínűleg csak egy apró, de annál fontosabb mozzanat hiányzik: a beporzás.
Musk Grokja 200 millió dolláros megállapodást kötött a Pentagonnal néhány nappal az antiszemitizmussal kapcsolatos vita után. Mi történt? A Pentagon több millió dolláros megállapodást írt alá Elon Musk mesterséges intelligenciával működő chatbotjának, a Groknak a használatba vételéről, a kormányzati felhasználásra szánt MI-eszközök szélesebb körű b
Július 20-ig lehet jelentkezni a Green Awards pályázatra. Összesen 7 kategóriában keressük az ország kiemelkedő fenntarthatósági projektjeit és vállalatait, akiket a 2025. szeptember 4-i éves fenntarthatósági találkozón, a Portfolio Sustainable World konferencián mutatunk be és díjazunk. Az Év Zöld Példaképe kategóriában azon konkrét személyek (és
Az egyetemen lehetőség nyílik az ipar számára releváns kutatásokat végezni, míg a Bosch olyan dolgokkal is kísérletezhet, ami nagyvállalati környezetben rövid távon nem lenne kifizetődő.
Kerekes József, a Budapesti Kamaraszínház és a Vígszínház korábbi színésze évizedek óta kölcsönzi Jim Carrey és Will Ferrell magyar hangját, sőt a Family Guy című rajzfilmsorozat kelekótya főhősét, Peter Griffint is ő tolmácsolja magyarul.
Több megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki keddre zivatar és felhőszakadás veszélye miatt. Az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat! Több térségben pedig intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Két megyében m
Rengeteg olyan verset olvastam az utóbbi ötven év terméséből, melyeket, ha elolvasnak és megértenek az emberek, kedvük lesz nem csak a saját életüket megváltoztatni, hanem harcolni az élet megváltoztatásának lehetőségéért. – Három kérdésünkre a hét írója, Vörös István válaszol. Ha belépsz a Litera Klubba, tőle olvashatsz a hétvégén.
150 millió forintra emeli a kormány a szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel megvásárolható családi házak maximális értékét, míg a lakások esetében marad a 100 millió forintos plafon. Ezzel azokat kívánják támogatni, akik gyereket vállalnának, így kombinálni tudják a CSOK Plussszal, ami összességében akár 100 millió forint finanszírozást i
A Tisza képviselőjelöltjeinek hétvégén bejelentett kiválasztási módja igazi politikai innováció az elemző szerint, az előválasztás lefoglalja majd az őszi politikai napirend komoly részét. Egyben reakció a tiszás kétharmaddal kapcsolatos félelmekre is.
Olaszország partvidéke több mint 8000 km hosszan húzódik négy különböző tenger partján, így teljesen érthető, ha legtöbben erre a gyönyörű területre tervezzük a nyári vakációnkat. Most elkészült 2025 legszebb olasz tengerpartjainak a listája, amit még nem késő számításba venni, ha éppen a nyári pihenésünk helyszínén gondolkodunk.
Egyre több cég tér vissza a heti négy irodai naphoz. A covidban felfutott home office-korszaknak lassan vége lehet, egyre több cégvezető találja kevésbé hatékonynak az otthoni munkát. Mi történt? A Starbucks közölte a vállalat központjában dolgozókkal, hogy októbertől a korábbi heti három irodai nap helyett négyet kell bent tölteniük, vagy elfogadj