Az amerikai elnök csalódott Vlagyimir Putyinban, és azt mondta, korábban négy alkalommal is azt hitte, megállapodhat Oroszországgal a háború befejezéséről.
Rumokat vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), egy terméknél jelölési hibát találtak, egynél pedig élelmiszerminőségi probléma miatt intézkedtek a szakemberek.
Komoly felvásárlási tárgyalások folynak a brit fintech piacon: a Lloyds Banking Group, az Egyesült Királyság legnagyobb lakossági bankja, közel áll ahhoz, hogy felvásárolja a Curve nevű digitális pénztárca-szolgáltatót. A tranzakció értéke akár 120 millió font (kb. 55 milliárd forint) is lehet, és ha minden a tervek szerint halad, szeptember végéig
A fenntartható, természetbarát kertészkedés talán még sosem volt ennyire szükségszerű, így nem véletlen, hogy az esővíz hasznosítása is egyre népszerűbb.
Az egész azzal kezdődött, hogy vettem egy multivitamint, és megnéztem az összetevőit, hogy biztosra menjek. A multivitamin tartalmazott B-vitamint, magnéziumot és kalciumot, de vasat nem, amit nekem a vészes vérszegénység miatt kell magamhoz vennem. Így azt gondoltam, hogy a vasat majd külön szedem hozzá. Ezért odaálltam a gyógyszeres fiókom mellé
Az egyik legsikeresebb brit neobank, a Starling Bank fontolgatja, hogy New Yorkban lépjen tőzsdére, miközben az Egyesült Államokban terjeszkedik. A londoni székhelyű fintech vállalat ugyanis magasabb értékelést érhet el az amerikai piacon - jelentette a Financial Times.
Július 15-én kezdődik az országos nyári szezonális ellenőrzés, amely augusztus 30-ig tart. A Nébih és a kormányhivatalok szakemberei többek között nyári lovas táborokat, fröccsteraszokat, grillezésre szánt húskészítményeket, ásványvíz-palackozókat és helyi termelői piacokat vizsgálnak az élelmiszerbiztonság érdekében.
Te is sokat ülsz? Lehet, hogy az agyad már megsínyli. Egy friss kutatás szerint a hosszú távú ülő életmód nemcsak a testünknek, de az agyunknak is árthat – és még a rendszeres edzés sem tudja teljesen ellensúlyozni a káros hatásokat.
A Magyar Közlöny friss lapszáma szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök úgy döntött, hogy 12 embertől vonja vissza a magyar állampolgárságot. Azzal indokolták a döntést, hogy az érintettek a jogszabályok megszegésével jutottak hozzá az állampolgársághoz.
Egyre többen döntenek a pályaváltás mellett, és találnak új utakat, új lehetőségeket a munkaerőpiac több területén. Míg egyes vállalatok elzárkóznak az idősebbektől, más szervezetek éppen őket keresik – a döntő szempont mégis a tudatosság és a tapasztalat egy-egy kiválasztási folyamat során.
Az egy évvel korábbihoz képest 2,6, az előző hónaphoz mérten 1,3 százalékkal mérséklődött az ipari termelés májusban. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal – erősítette meg kedden kiadott második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Koppenhága utcáin született meg a Bullitt teherbringa ötlete, amikor két dán bringás úgy döntött, újragondolja a városi közlekedést. A céljuk egyszerű volt: egy olyan kétkerekűt alkotni, ami a bringázás szabadságát ötvözi a teherbírással és a stílussal. Így született meg a legendás Bullitt, amely mára a világ nagyvárosainak elengedhetetlen szereplő
Az infrastruktúra és az oktatás mellett a biztonság is számít, ezen úszott el idén Bécs első helye. Mi történt? Letaszították Bécset a legélhetőbb városok listájának éléről. Több rangsor is létezik a világ legélhetőbb városairól, az egyik leginkább elismert ilyet a Economist Intelligence Unit (EIU) állítja össze. Azt vizsgálják, hogy a világ mely h
Az állatkert tulajdonosa direkt csinált közös kifutót a tigriseinek és oroszlánjainak, mert azt hallotta, hogy a hibridjük népszerű a látogatók körében.
A múlt héten időjárásunk jelentős fordulatot vett: a rendkívüli szárazságot követően számottevő csapadék érkezett hazánkba, bár területi eloszlása rendkívül egyenetlen volt. Az ország nagy részén enyhült, helyenként pedig meg is szűnt a mezőgazdasági aszály. Az előttünk álló héten is várható csapadék, főként záporok formájában, így továbbra is folt
Továbbra sem tud kimozdulni a 400 körüli holtpontról a magyar deviza az euróval szemben, a keddi napot is helyben toporgással kezdi. Az euró-dollárban megint egy kis emelkedés látszik, de egyelőre csak kacérkodik az 1,17-es jegyzéssel az árfolyam.
Épp a választási kampány előtt nyúlnak hozzá a reklámok szabályozásához. Vitézy Dávid szerint a kormány intézkedései miatt Budapest reklámtengerbe fulladhat: az önkormányzatok már nem szólhatnak bele, hol és mekkora reklámháló kerülhet az épületekre. A városvezetés korábbi korlátozásait a kormányhivatal jogsértőnek tartja, miközben más európai fővá
2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal - erősítette meg kedden kiadott második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Bár az Otthon Start programban az első lakás vásárlását támogatja a kormány, figyelembe veszik azt is, ha valaki már rendelkezik ingatlannal, de annak mérete nem megfelelő, vagy az nem a lakhatást szolgálja - derült ki Varga-Bajusz Veronika államtitkár nyilatkozatából.
A technológia fejlődése megállíthatatlanul formálja át mindennapjainkat, legyen szó kommunikációról, vásárlásról vagy hétköznapi feladatok megoldásáról. A fogyasztók elvárásai egyre magasabbak, azok a márkák pedig, amelyek nem tartanak lépést a változásokkal, könnyen háttérbe szorulhatnak. A kérdés már csak az, merre halad ez az átalakulás? Cristin
A munkaerőpiacon is változást hozhat az első lakás vásárlását elősegítő Otthon Start program, amelynek indulását követően felértékelődhet a már jelenleg is elérhető 150 ezer forintos lakhatási támogatás. Ősztől kezdve, legalább 30-40 ezer fiatal kapcsolódhat be a lakáspiaci körforgásba - derül ki az ingatlan.com friss összeállításából. Az ingatlanh
Orbán Viktor meghívót küldött mindenki számára a Harcosok Klubjába. A csatlakozás feltételeit hét elv mentén határozta meg a miniszterelnök, köztük olyan kulcsszavakkal, mint a hazaszeretet, a cselekvés és a sorsközösség.
Wimbledon a brit nyári versenynaptár fénypontja, és nemcsak a pályán zajló izgalmas események, hanem a stadionban látható divatbemutatók miatt is. A rangos torna sosem nélkülözi a világ legjobb teniszezőit, akik mindannyian a hőn áhított trófeáért küzdenek, miközben a lelátókat makulátlanul öltözött hírességek töltik meg.