2025. július 17. csütörtök

júl. 17
17:48
Elhunyt Szabó "Patyi" István (Demokrata)
Szabó Istvánt az MKSZ saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkedik.
júl. 17
17:48
Az unió is mutyira gyanakodik az autópálya-koncessziós szerződések ügyében (Kontroll.hu)
Levélben szólította fel az Európai Bizottság a magyar kormányt, hogy tartsa be az uniós szabályokat az autópálya-koncessziós szerződések odaítélése során. Szerintük valójában nem is jó a dokumentum besorolása.
júl. 17
17:51
Rég hallott a koronavírusról? Ezt mutatták ki most a szennyvízben (Menedzsment Fórum)
De legalább sehol sincs emelkedés, sőt.
júl. 17
17:51
Egy egyszerű teszt megmutatja, meddig él majd (Blikk)
Ön is szeretné tudni, hogy meddig fog élni? Erre a kínzó, de ijesztő kérdésre most választ kaphat egy egyszerű tesztnek köszönhetően. Legalábbis ezt állítják kutatók, akik a mobilitásról és a halandóságról szóló tanulmányt készítették.
júl. 17
17:51
Megszólalt az ukrán rendőrség a magyarellenes gyújtogatás ügyében (Infostart)
Ismeretlen tettes gyújtotta fel a palágykomoróci templomot, majd gyűlöletkeltő feliratot festett az épület falára – erősítette meg a kárpátaljai rendőrség. A hatóságok vallási és nemzetiségi alapon elkövetett bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást, az elkövetőt az Ukrán Biztonsági Szolgálattal közösen keresik.
júl. 17
17:51
Orbán Viktor a repülőrajtról: "Hosszú a kifutópálya" (Blikk)
Az Ultrahang YouTube-csatornának adott interjút Orbán Viktor miniszterelnök. A beszélgetésben szó esett Hatvanpusztáról és Washingtonról, farmerről és luxusról, munkáról és kiégésről is – a témák széles skálán mozogtak.
júl. 17
17:54
A profik így kímélik meg a telefonjuk aksiját, neked is tudnod kell róla (Femcafe)
Ma már szinte mindenki zsebében ott lapot az okostelefon, ami elég komolyan igénybe van véve. Az viszont rajtad is múlik, hogy meddig fogja bírni az akkumulátora.
júl. 17
17:54
Idegen állatok jelentek meg a magyar vizekben: durva károkat okozhatnak (Agrárszektor)
Egyre több idegenhonos halfaj jelenik meg Magyarország vizeiben, amelyek közül a legtöbb akváriumi díszhal, melyeket tulajdonosaik engedtek szabadon. A Hun-Ren Balatoni Limnológiai Kutatóintézet új tanulmánya részletesen feltárja ezt a jelenséget és annak potenciális ökológiai veszélyeit.
júl. 17
17:57
Jamie Dornan Budapesten is varázsol: havas tájat és karácsonyfákat láttak a járókelők Budapest belvárosában (Blikk)
Hollywood kedvéért nyáron is esik a hó! Májusban adtunk hírt arról, hogy 12 12 12 néven forgat thriller-sorozatot Budapesten Jamie Dornan. A szürke ötven árnyalata, a Robin Hood és a Belfast sztárja egy bűnözőt alakít az Apple TV jövőre elkészülő szériájában, és a történet szerint egy zürichi bank kirablására készül.
júl. 17
18:00
Bejelentést tettek a Tomorrowland szervezői a tűzvész után (ATV)
Annak ellenére, hogy szerdán óriási tűz pusztított a helyszínen, a szervezők bejelentették: a Tomorrowland idén sem marad el.
júl. 17
18:00
Digitális avatárok: milliárdos piac, valóságos jövő (Mínuszos)
A digitális avatárok piaca 2032-re 283 milliárd dollárra nőhet – forradalmasítva a kommunikációt, ügyfélszolgálatot és
júl. 17
18:00
Valóban tele van ukrán vendégmunkásokkal Magyarország? (Helló Magyar)
2016-ban a kormány több törvénymódosítással lehetővé tette, hogy a magyar munkaerőhiány enyhítésére ukrán állampolgárok nagyobb számban érkezzenek munkavállalóként.
júl. 17
18:00
A rossz melltartó jelei: 6 probléma, ami ilyenkor jelentkezik (Bien)
A változó testsúly vagy éppen a sportos tevékenységek gyakoriságának változása miatt előfordulhat, hogy a korábban tökéletes melltartóink már nem támogatják megfelelően a testünket, ezért fontos, hogy felismerjük, mikor szükséges frissíteni fehérnemű-kollekciónkat.
júl. 17
18:03
Gyepmegújítás hatékonyan: mikor, mit és hogyan vessünk? (Agroinform)
Tudatos fajválasztás és szakszerű módszerek a jobb hozamért és takarmányértékért.
júl. 17
18:06
Lengyel Tamás Orbán Viktor fapados utazásáról: Elképzelhető, hogy az utazóközönségből senki, egy ember sem illette kritikával a miniszterelnököt? (SzMo)
A színész szerint elképesztő, hogy 200 ember közül senki nem szólt be a kormányfőnek . Sőt, még egy videó sem készült az útról – ez is gyanús neki.
júl. 17
18:06
Mesterséges víz lehet a megoldás? (Magyar Hírlap)
Hubai Imre szerint ezzel segítik a táj természetes alkalmazkodóképességét.
júl. 17
18:12
Az OTP új történelmi csúcsra húzta a Budapesti Értéktőzsdét (Demokrata)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX új történelmi csúcson zárt csütörtökön.
júl. 17
18:12
Figyelmeztették a légitársaságokat, elfogyhat a kerozin Ferihegyen (Forbes)
Csak minimális utántöltést tervezzenek a Liszt Ferenc repülőtéren, erre hívta fel a légitársaságok figyelmét a Budapest Airport. Mi történt? Július végéig gondok lehetnek a kerozinellátással a ferihegyi reptéren, ezt kedden közölte a Budapest Airport a légijárművek üzemeltetőivel és a légitársaságokkal – írja az Airportal.hu. Július végéig az üzeme
júl. 17
18:12
Ezektől a Thuróczy-szerepektől megáll az ész – ősztől közös sorozatban látható a fiával az RTL+-on (rtl.hu)
Mielőtt Bróker Marcsi férjeként tűnne fel, Thuróczy Szabolcs már több RTL+ sorozatban, filmben is feltűnik – videós összeállításunkban megmutatjuk a legjobb szerepeit!
júl. 17
18:12
Három magyar teniszezőnő is negyeddöntőt játszik pénteken – a meccseket a Net4+-on láthatják a nézők (Digital Hungary)
A hamburgi WTA 250-es tornán a 7. helyen kiemelt Bondár Anna (77. a világranglistán) az osztrák Sinja Kraus legyőzésével jutott a legjobb 8 közé, ahol ellenfele az Alekszandrova-Werner nyolcaddöntő győztese lesz. Az orosz Jekatyerina Alekszandrova a torna 1. kiemeltje, a világranglista 16. helyezettje.
júl. 17
18:15
Szijjártó Péter barátkozna Lengyelországgal, de... (Infostart)
A kormány abban érdekelt, hogy a politikai nézetkülönbségek ellenére is jó lehessen az együttműködés Magyarország és Lengyelország között, viszont a jelenlegi varsói vezetés láthatóan ebben nem érdekelt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
júl. 17
18:15
Újabb országra akadt ki Brüsszel a banki felvásárlások akadályozása miatt (Portfolio)
Olaszország után Spanyolországot is felszólította az Európai Bizottság, hogy ne akadályozza a helyi bankok összefonódását.
júl. 17
18:18
Már nemcsak a magyaroktól tartanak az ukránok (Magyar Hírlap)
Rossz szemmel nézik az ukrán jogállamiság problémáinak elhallgatását az unióban.
júl. 17
18:18
A Volkswagen bezárja a nankingi gyárát (Autószektor)
A VW több mint negyven autóipari üzemet működtet Kínában, s ez az első eset, hogy teljes gyárbezárásra szánja el magát az országban. Ez szoros kapcsolatba hozható a kínai autópiacon zajló gyors változásokkal, a belsőégésű motorral felszerelt autók iránti drasztikus keresletcsökkenéssel, illetve az elektromos autók térnyerésével, és az ezzel járó ke
júl. 17
18:21
Miniszterelnökké választotta az ukrán parlament Julija Szviridenkót (HírTV)
Olekszij Honcsarenko a Telegramon azt közölte, Szviridenko jelöltségére 262-en szavaztak igennel a 450 fős törvényhozásban.
júl. 17
18:21
Csontlágyulás - Okok, tünetek és kezelés (WebBeteg)
A csontlágyulás (osteomalacia (oszteomalácia)) a csontképződés folyamata során bekövetkezett mineralizációs zavar miatt alakul ki, vagyis a csontok ásványianyag-tartalma nem megfelelő. A szilárdságot biztosítani hivatott ásványi anyagok kioldódása miatt válnak gyengévé a csontok.
júl. 17
18:21
Tojáshéjon lépked az amerikai gazdaság a bézs könyv tanulságai alapján (ProfitLine)
A Fed bézs könyve magyar idő szerint tegnap este 8 órakor került publikálásra, ami szerint az amerikai gazdasági aktivitás a vizsgált időszakban — május végétől július elejéig — enyhén emelkedett.
júl. 17
18:24
Kvíz: Mik ezek a fényes pontok az égen? Lássuk, mennyit tudsz a legismertebb csillagképekről! (Pénzcentrum)
Mindig is lenyűgözött az éjszakai égbolt, de vajon mennyit tudsz valójában a csillagképekről? Felismered Orion övét, tudod, melyik csillagkép rejti a Fiastyúkot vagy hol keresd a Sarkcsillagot? Töltsd ki a Pénzcentrum mai kvízét és derítsd ki, mennyire vagy profi csillagfigyelő. Lássuk, hogy kezdő, haladó vagy már-már csillagász szinten vagy!
júl. 17
18:24
7 First Lady, akitől nem áll messze az okkultizmus (Joy)
Az amerikai first lady képe gyakran visszafogott, hiszen egy elnök felesége általában jótékonysági ügyeket karol fel, fotózásokon vesz részt, és a társasági életben képviseli férjét.
júl. 17
18:24
Bekeményít a Meta: elkezdik törölni a másolt tartalmakat posztoló profilokat (Médiapiac)
Egyre komolyabb problémát jelent a közösségi oldalakon, hogy tömegesen jelennek meg újraposztolt tartalmak, legyen szó szövegekről, képekről vagy videókról.
júl. 17
18:27
Maradandót alkottak ezek a híres magyar nők, de vajon tudod, hogy miben? A kvíz segítségével tesztelheted tudásod! (Éva Magazin)
Te ismered a legkiemelkedőbb magyar nőket, akik fantasztikusat alkottak a történelem során? Nos, most tesztelheted tudásodat! Vajon mennyire ismered a híres magyar nők munkásságát?
júl. 17
18:30
48 órán belül másodjára csökken az egyik üzemanyag ára! (Autónavigátor)
A csütörtökihez hasonlóan pénteken is ármódosítással kell számolni a gázolaj beszerzési értékét illetően. Az előrejelzés szerint bruttó 3 forinttal csökken
júl. 17
18:30
Filmezés a csillagok alatt: Hivatalosan is ezek Európa leghangulatosabb szabadtéri mozijai (Femcafe)
Bécs egyik történelmi főtere, egy építészeti gyöngyszem Barcelonában – a filmnézés már régen nem csupán egy esős este eltöltésének módja. A világ lélegzetelállító szabadtéri mozijainak köszönhetően a nyári esték egyik legnépszerűbb programjává vált, hogy a csillagos ég alatt, lenyűgöző helyszíneken élvezhessük a mozizás élményét.
júl. 17
18:30
A magyarok alig esznek belőle, pedig az egészséges bélrendszer alapja (Glamour)
Ha arról van szó, mit együnk a rohanó mindennapokban, ha arról van szó, mit együnk, sokan igyekszünk gyors, finom és könnyen elérhető megoldásokat választani. Közben azonban nem szabadna megfeledkeznünk arról sem, hogy legalább többségében egészségtudatos választásokra törekedjünk. Szoktál például figyelni arra, hogy elegendő rostot vigyél be a sze
júl. 17
18:30
A törékeny kor, a boncasztal és egy szerelmes boszorkány - Indul a WMN szerkesztőségének olvasónaplója (WMN)
Elindítjuk a WMN olvasónaplóját, amiben havonta egyszer a szerkesztőségünk tagjai elmondják, mit olvasnak éppen.
júl. 17
18:30
Ebben a 3 gyönyörű országban élvezhetjük a legtöbb napsütést Európában (Hamu és Gyémánt)
Ha célunk, hogy minél napfényesebb térséget találjunk magunknak, akkor jó helyen járunk – egy friss kutatás most megmutatja, hova érdemes menni a nap rajongóinak.
júl. 17
18:30
Újabb sokkoló felvétel a kényszersorozásról (Magyar Hírlap)
Hűtőbe bújt gyereket hurcolnak el az ukránok.
júl. 17
18:30
Gyors, olcsó és szuperegészséges: isteni főzelékek nyárközépi napokra (egy.hu)
Nektek melyik nyári főzelék a kedvencetek?
júl. 17
18:30
Agrometeorológia: több csapadékra van szükség (Magyar Mezőgazdaság)
Bár a múlt héten átalakult időjárásunk, és a júniusi rendkívüli szárazság után számottevő csapadék érkezett, a lehullott mennyiségben nagy területi különbségek mutatkoztak.
júl. 17
18:30
Valóban spirituális lelkületű vagy? Ha ezekre a kérdésekre igennel felelsz, akkor Igen! (Bien)
A spiritualitás nem csupán megfoghatatlan misztikum, hanem egy olyan létállapot, amely az életünket mélyebb értelemmel és teljességgel ruházza fel. Sokakban felmerül a kérdés, vajon valóban spirituális lelkületűek-e, vagy csupán a divatos életfilozófiák hatására vonzódnak e világhoz. Az alábbi kérdések segíthetnek eldönteni, hogy valóban a spiritua
júl. 17
18:32
Hallgass a megérzéseidre! – Az intuíció nem misztikum, hanem belső tudás (WMN)
Volt már olyan, hogy valakiről az első pillanatban érezted, hogy nem bízhatsz benne, pedig még meg sem szólalt? Vagy épp ellenkezőleg: beléptél egy helyre, és minden porcikád azt súgta, hogy jó helyen jársz? A hétköznapokban gyakran misztikus színezetet adunk a belső hangnak, különösen ha a nőkről van szó. De vajon tényleg csak az egyik nem sajátja
júl. 17
18:33
Új csúcs: 100 ezer pont felett a BUX (Privátbankár)
Főleg az OTP húzta az indexet. A vezető nyugat-európai tőzsdék is pluszban zártak.
júl. 17
18:33
Nagyot kaszált, aki ma ebbe fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 821,25 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 100 655,18 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön. Az árfolyamok aktuális állása árfolyam oldalunkon is követhető.
júl. 17
18:36
Orbán Viktor elárulta, miért mondta Brüsszelben, hogy "adadada" (SzMo)
Komoly választ adott a miniszterelnök, amiben egy kisebb problémáját is elárulta. Ugyanakkor az egyáltalán nem érdekli, ha mémmé válik egy-egy megnyilvánulása.
júl. 17
18:36
Ifj. Érdi Tibor és Kerék István triplázásra hajt a Weiz Rallyn (Racing)
Ausztriában folytatódik a Historic-Eb, ifj. Érdi Tibor és Kerék István tavaly és tavalyelőtt is győzött a Weiz Rallyn, és idén is ez a cél. A feléhez érkezik a hétvégén a Historic Európa-bajnokság, hiszen a tíz futamból álló sorozat ötödik versenyét rendezik meg Ausztriában. A Weiz Rally kedves rendezvény a címvédő ifj. Érdi Tibornak és Kerék
júl. 17
18:36
Profession.hu: a magyarok többségének jó a kapcsolata a kollégáival (Üzletem)
Tízből hét hazai munkavállaló szerint jó a légkör a munkahelyén, és a Profession.hu friss kutatása szerint erre a kisebb cégeknél még nagyobb az esély.
júl. 17
18:36
Elárverezik Darth Vader legendás fénykardját, akár 3 millió dollárt is fizethetnek érte (Médiapiac)
Minden idők egyik legismertebb filmes kelléke kerül kalapács alá: Darth Vader fénykardja, amelyet A Birodalom visszavág forgatásán használtak, szeptemberben aukcióra kerül. A filmes relikviákra specializálódott Propstore becslése szerint az ikonikus kellék értéke 1 és 3 millió dollár között mozog.
júl. 17
18:39
Orbán Viktor elmondta, mikor rúgja be a repülőrajtot - rendkívüli interjú videón (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök interjút adott az Ultrahangnak. Az orosz-ukrán háború aktuális híreiről, a tűzszünet késéséről, a Trump által javasolt vámok magyarországi hatásairól is szó volt. A "rendkívüli interjú" címe: Orbán Viktor elárulja, miről egyezett meg Putyinnal. A repülőrajt késlekedéséről a miniszterelnök elmondta: "hosszú a kifutópálya"
júl. 17
18:39
Tisztogatásba kezd a Facebook: milliókat érinthet az új szabály, jön a digitális nagytakarítás (Pénzcentrum)
A Meta komoly tisztogatásba kezdett a Facebookon: több millió profilt töröltek már, és ez még csak a kezdet. A cél az újraosztott, nem eredeti tartalmak visszaszorítása, a változások pedig a felhasználók számára is hamarosan érzékelhetők lesznek, írja a HVG.
júl. 17
18:42
Rácz András a kárpátaljai magyar templomot ért támadásról: Érdemes óvatosnak lenni (444.hu)
Az Oroszország-szakértő szerint óvatosságra int, hogy a kárpátaljai magyarellenes akciók többségéről mostanra kiderült, hogy az oroszok álltak mögöttük, és az is érthetetlen, hogy a támadók nem a magyar, hanem a ruszin közösség templomát gyújtották föl.

Keresés