Evezővel, bringával és túrabakanccsal is nekivághatunk a 800 kilométer vízi utat és több mint 300 szigetet magában foglaló izgalmas birodalom felfedezésének. A Mosoni-Duna és az Öreg-Duna ölelésében fekvő Szigetköz igazi vízitúra-paradicsom, amelynek rejtett zugait, gazdag növény- és állatvilágát a kezdő evezősök éppúgy élvezettel fogják felfedezni
Miriuta László ugyan a mai Románia területén, Nagyszebenben született, de a magyar futball csillaga volt (kilencszeres válogatott, öt NB I-es csapatban szerepelt). Most 57 évesen is aktív, és azt ígéri, lesz még Miriuta a magyar nemzeti tizenegyben. Persze, nem ő… Laci – ahogy mindenki hívja – jelenleg a harmadik ligás Sanatatea Clujnál dolgozik sp
Az ország számos pontján lecsapott a vihar, rengeteg településen esett nagy eső, néhol jég is hullott. A meteorológiai szolgálat nagy területre riasztást adott ki a zivatarok miatt.
Csaknem egymilliárd forintból épült új, 46 lakásos munkásszállás Nyírbátorban, a beruházás átadását csütörtökön tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kisvárosban.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Május 30-án jelent meg a popsztár legújabb, Something Beautiful névre keresztelt stúdióalbuma. A lemezzel kapcsolatban egy interjúban elárulta, hogy habár a rajongók nagyon szeretnék, mégsem indít világkörüli turnét egyhamar.
Új kiállítás nyílt szerda délután a Gyulavári kastélyban. Két alkotó összesen több, mint 50 munkáját mutatja be. Arató Ilona elhivatott festőnek tartja magát, elsősorban tájképeket fest, a környezetéből őt valamilyen módon megérintő épített vagy természeti elemeket szereti megörökíteni. Ungváriné Spiegel Julianna 22 munkáját láthatják az érdeklődők
Donald Trump bejelentette, hogy a Coca-Cola beleegyezett a valódi nádcukor használatába az Egyesült Államokban forgalmazott italaikban. Az amerikai elnök szerdán a Truth Social platformon közzétett bejegyzésében közölte, hogy tárgyalásokat folytatott a vállalattal a nádcukor alkalmazásáról, és megköszönte a Coca-Cola vezetőinek együttműködését.
Gyorsult az infláció növekedése az euróövezetben és az Európai Unióban júniusban éves szinten – derült ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat honlapján közzétett végleges adatokból.
Fodor Zsóka megindító vallomást tett arról, hogy 15 éven keresztül Schmuck Andort a fogadott fiának tekintette, akivel több országot is bejártak. A színésznő nagyon szerette a néhai politikust, a halálhíre pedig teljesen összetörte. A Barátok közt sztárja szomorúan mesélte, hogy az utóbbi két évben nem tartotta vele a kapcsolatot Andor. A temetésér
Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint keretösszeg érhető el augusztustól a hazai gazdálkodók, akvakultúrával foglalkozó vállalkozások és a halfeldolgozók számára a MAHOP Plusz program keretében – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter a tárca honlapján.
Pakisztán és El Salvador hivatalosan is együttműködésbe kezdett a bitcoin és más digitális eszközök állami szintű alkalmazása terén – a partnerség célja a közös tapasztalatcsere, innováció és a pénzügyi technológiák stratégiai fejlesztése. Bitcoin köré épülő partnerség a két ország között Pakisztán és Salvador július közepén aláírtak egy szándéknyi
Amikor a hőmérő higanyszála az egekben jár, sokszor nincs is jobb program, mint behúzódni a hűvös szobába és megnézni valami igazán jó hangulatú filmet vagy sorozatot. Ilyenkor nem feltétlenül a sötét drámákra vagy komoly mondanivalóra vágyunk, sokkal inkább valami könnyed, szórakoztató, látványos vagy épp egy kicsit pikáns történetre, ami legalább
Kacsintós, nevetős, szívecskés: ezerféle emojit használunk az internetes kommunikációban. Annyira a mindennapjaink részévé vált, hogy világnapja is van, mégpedig július 17-én. Sőt, nem csak napja van, divatja is: idén épp a táskás szem és kopár fa. Ma az is kiderült, hogy Orbán Viktornak és több kormánytagnak melyik a kedvenc emojija. Nem árt azonb
A 28 és 32 éves férfi 2023 februárjában elhatározta, hogy a XIII. kerületben megrongál egy sebességmérőt a Váci úton. A vádlottak 2023. február 7-én a hajnali órákban a fejükre csuklyát húzva a helyszínre mentek, ott az egyikük egy kalapáccsal szétverte a traffipaxot. A két férfi a tettével mintegy 8 millió forintos kárt okozott a készüléket üzeme
Régi-új ismerős bukkant fel a repülőktől, rakétáktól, drónoktól zsúfolt égbolton. A jellegzetes szerkójában hasít a felhők közt, mert megint meg kell menteni a bajban lévő emberiséget. Korunkban, amikor a világ ezernyi problémával küszködik, James Gunn filmje emlékeztet minket arra, miért is olyan fontos számunkra Superman.
A Commerzbank munkavállalói képviselői az Európai Parlament tagjaihoz fordultak Brüsszelben, hogy kifejezzék aggodalmaikat az UniCredit felvásárlási szándékával kapcsolatban - írja a Reuters.
Schmuck Andor egyik szeme le volt ragasztva, járása elnehezült, és már cipőt sem tudott húzni utolsó heteiben. Kárász Róbert megrendítő részleteket osztott meg a Story-nak utolsó találkozásaikról.
Áprilisban az előző hónaphoz képest 37 százalékkal kevesebb, 48 520 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában. Az előző év azonos hónapjának vonatkozó számaitól (77 105) az idei áprilisi adat 16 százalékkal marad el – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy a webOS alapú autós okosplatformja (ACP) a Kia új, európai modelljeiben is elérhetővé válik. A mobilitási fejlesztések terén élen járó vállalat megoldása a nemrégiben bemutatott EV3 modellben debütál, később pedig az újonnan érkező EV4 és EV5 modellekben, valamint a megújult Sportage-ben is elérhető lesz. E
Orbán Viktor hosszú interjút adott az Ultrahang Podcast-nak. Beszélt a háborúról, Hatvanpusztáról, a 2026-os választási esélyekről. Továbbra is Nokiája van, és bár otthon használ iPad-et, veszélyes "jószágnak" tartja.
Ez nem jött össze. Ez lett volna a kongresszus. Csak épp nincsenek jelöltek. Vagy ha vannak, körülbelül olyan kvalitások, hogy jobb, ha senki sem ismeri őket.
Több mint egy évtized kihagyás után Cameron Diaz újabb főszerepben tér vissza, ezúttal a Netflix Bad Day című készülő akció-komédiájában. A történet laza inspirációját a kultikus 1993-as Falling Down – A kitörés című film adja, de ezúttal könnyedebb, humorosabb tálalásban.
Megjelent az Agro Napló legfrissebb kiadványa. Az anyagból kiderül, hogy milyen nehézségek vannak jelenleg az őszi repcénél, valamint az is, hogy miket érdemes tudni jelenleg a repce vetéséről.
A HungaroControl bővíteni szeretné irányítói csapatát, ezért toborzásba kezdett, melynek keretében egy interaktív installációval várja az érdeklődőket a Westend bevásárlóközpontban. Fluck Benedek humánerőforrás vezérigazgató-helyettes viszont elárulta: csak a legjobbak legjobbjai juthatnak be a képzésbe.
Az Európai Bizottság szerdán két jelentős dohányadózási javaslatot mutatott be: a Dohányadózási Irányelv régóta várt módosítását és egy új, Dohányjövedéki Saját Forrás (Tedor) nevű intézkedést, amely évi 11,2 milliárd eurós bevételt hozhat az EU-nak.
Egyszerre három új vagy frissített modellel támad az Opel 2025-ben, köztük a ráncfelvarrott Mokkával, amelyből benzines, hibrid és elektromos verzió is elérhető. Tesztünkön a lágy hibrid változat járt, amely nemcsak takarékosnak bizonyult, de kényelmes utazást is kínált a remek, AGR-minősítésű ülésekkel. A Mokka a modellfrissítés után is stílusos,
Gyakran nyúlsz fekete ruhához, amikor reggel kinyitod a szekrényt? Nem vagy egyedül. A fekete szín nemcsak elegáns vagy praktikus választás – a pszichológia szerint mélyebb jelentéstartalommal bír. Ha a feketét részesíted előnyben, az rengeteget elárul rólad, mi több, egyenesen kiemel a tömegből.
Semmihez sem fogható nemzeti park terül el Délkelet-Kaliforniában, az északi Mojave-sivatagban. A Death Valley, azaz a Halál völgye a bolygó legforróbb pontja, mégis, szépségével kalandorok millióit vonzza magához. Aki egyszer itt járt, nem tud szabadulni az élménytől, hogy valami igazán földöntúliban lehetett része.
Az efféle túlzott bőbeszédűség sokszor egyensúlyhiányra vezethető vissza: az illető nem érzi a hallgatás és beszéd megfelelő arányát, vagy egyszerűen túlzottan elmerül saját gondolataiban.
A lengyel külügy szerint Magyarország ellenséges lépést tett, amikor politikai menedékjogot adott egy körözött lengyel exminiszterhelyettesnek. A válasz: a budapesti nagykövet megbízatását megszüntették.
Az amerikai elnök a foci klubvilágbajnokság döntőjében csúsztatta a zakója belső zsebébe az egyik aranyérmet, A felvételek szerint FIFA elnökét nem zavarta az eset.
Javában tart a repülőterek számára legforgalmasabb nyári szezon, most pedig elkészült az AirHelp fogyasztóvédelmi szervezet éves kimutatása, amelyben több szempont alapján értékelték a világ legjobb repülőtereit.
Itt a Gazdik pórázon sorozatunk második része, ahol megismerhetjük Csokit, Forestet, Zserbót és Finót. A II. János Pál pápa téren tartott videós kutyamustrán ismét csodálatosan vicces történeteket hallgattunk meg.