Idén nyáron nem szűkölködünk napsütésben és kánikulában – az elmúlt időszakban több hírt is olvashattunk azzal kapcsolatban, hogy világszerte melegrekordok dőlnek meg. Miközben az egyre szélsőségesebb időjárás hosszú távú hatása aggasztó, rövid távon szintén problémákat okozhat.
Láng-Miticzky Katalin textil- és képzőművész Kegyelemből című kiállítása májusban, az egykori híres szegedi polgármester, Pálfy Ferenc életéről összeállított tárlat júniusban nyílt meg. A nyár közeledtével mindig kicsit „elbújik” a Szegedi Dóm Látogatóközpont bejárata, felépül a Szegedi Szabadtéri Játékok színpada, nézőtere, betöltve a Fogadalmi
Az Abu-Dzabi Értéktőzsde (ADX) és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) együttműködési megállapodást kötött a tőkepiacok közötti kapcsolatok elmélyítésére. A partnerség célja a közös rendezvények, termékfejlesztések és a digitális kereskedés elősegítése, erősítve ezzel mindkét piac nemzetközi jelenlétét.
Az utóbbi években egyre több kertbarát szembesül azzal a szomorú ténnyel, hogy a valaha oly népszerű tuják sorra pusztulnak ki a kertekből. Nekünk tujánk nem volt, de ahogy az elmúlt hetekben megjártunk Észak-Olaszországot, rengeteg hegyoldalban láttuk, hogy komplett fenyőerdők váltak semmissé, kopárrá a pusztítás hatására.
Csökkent az amerikai Tesla elektromosautó-gyártó nyeresége és bevétel a második negyedévben éves összevetésben, miközben a cég jelezte, hogy a „megfizethetőbb” modelljének gyártása az év második felében indul.
A hét második felében sem fogsz unatkozni, a csillagok üzenetéből ugyanis az derül ki, hogy számos izgalom vár majd, érdemes tehát mindenképp elolvasnod a csütörtöki horoszkópot is!
Ha 3 barátnő beszélget, figyelembe véve a statisztikákat, közülük egy érintett lehet a stresszinkontinenciában. De a vizelettartási nehézségek nem szükségszerű velejárói a női létnek, ahogy a szenvedés, görcsölés sem az.
Kihirdették az idei felsőoktatási ponthatárokat, idén minden második felvett hallgató vidéki egyetemre jutott be. A legtöbben a mérnök-informatika és a gazdaságtudományi területre jelentkeztek. Mi történt? Szerdán este 8 órakor nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat a felvi-hu-n. Hankó Balázs, kultúráért és innovációért
A közel 80 országban több mint 2500 szállodával rendelkező ibis folytatja dinamikus növekedését Közép- és Kelet-Európában. A márka megnyitotta gyarapodó magyarországi portfóliója legújabb tagját, az ibis Styles Debrecen Airportot. A stratégiailag kedvező helyszínen – Magyarország második legnagyobb repülőterének közelében – található szálláshely kr
A HR szakma a tehetséges munkavállalók megszerzéséért és a kiemelkedő munkaerő megtartásáért dolgozik. Ehhez nincs másra szükség, csak jó munkahelyi környezetre és kiváló juttatásokra. A beneFit Prize a munkáltatók által megvalósított gondoskodó intézkedéseket vizsgálja, és értékeli egy komplex, átfogó pályázat keretén belül - írja a Humánpolitika.
Sam Altman jelentős válság közeli bekövetkezésére figyelmeztette a pénzügyi szektort a Federal Reserve konferenciáján elhangzott felszólalásában. Az OpenAI vezérigazgatója szerint aggasztó, hogy a pénzintézetek annak ellenére még mindig elfogadnak hangalapú azonosítást, hogy ismert a mesterséges intelligencia képes megtéveszteni az ilyen technológi
Csődegyezségi eljárást tartottak Mészáros Lőrinc exvejének a cégénél, Homlok Zsolt elkerülné a csődöt és rendezné az adósságot. Mi történt? Csődegyezségi tárgyalást tartottak a Homlok Zrt.-nél július 18-án, derül ki Mészáros Lőrinc exveje cégének honlapjáról. Azt egyelőre nem tudni, hogy a csődegyezségi tárgyalás milyen eredménnyel zárult. Az Mfor
A mai sajtónappal kezdetét veszi a Belga Nagydíj programja, és borítékolható, hogy a nap legkeresettebb személye Max Verstappen lesz. A Red Bullnál Silverstone óta történt egy főnökcsere, ami alapjaiban rengette meg a csapatot: Christian Hornert húsz év után leváltották, és Laurent Mekiest ültették a helyére. Bár egyesek szerint ez előmozdíthatja V
Harry Houdini minden idők egyik leghíresebb illuzionistája volt, akit életében is sok legenda vett körül. Magyar származása pedig csak jóval halála után derült ki.
Július 24-én szerdán este hirdette ki az Oktatási Hivatal az idei évi felvételi ponthatárait. Ebben az évben rengetegen jelentkeztek felsőoktatási képzésekre: közel 130 ezren szerettek volna valamelyik magyar egyetem szeptemberben induló képzésén indulni. Utoljára tíz évvel ezelőtt volt ilyen magas a jelentkezők száma, a tavalyinál hét százalékkal
Az utolsó kilométeres, okoslogisztikai szolgáltatásokat kínáló Dodo Préda Mátét bízta meg magyarországi leányvállalatának irányításával. Az új vezető a világ számos országában átfogó vezetői tapasztalatot szerzett, növekedési fázisban lévő és érett multinacionális cégek leányvállalatainak működtetésében egyaránt. A Dodo hazai vezetőjeként Préda Mát
Az Integritás Hatóság vizsgálata szerint nagyjából 220 milliós túlárazás volt, miközben a legjobb árat kínáló pályázót aránytalanul alacsony árra hivatkozva kizárták a tenderből.
Helyi civilek felkérésére két igazságügyi szakértő nemrég szakvéleményt készített a debreceni CATL-gyárról, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal szerint azonban a végeredmény előítéletes és szubjektív lett. A kormányhivatal most a szakvélemények kizárását kéri a bíróságtól, noha korábban is lett volna lehetősége jelezni, ha aggályai merülnek fel.
A BME és az ELTE közös kutatása az Ethereum kriptovaluta egyik kritikus sebezhetőségére világít rá, amelyet az ACM CCS konferencián mutatnak be. A tanulmány igazolja, hogy az Ethereum elosztott véletlenszám-generálása manipulálható, ami komoly biztonsági aggályokat vet fel a blokklánc-technológiában.
Amikor forró nyári napokon van randitok, különösen fontos a megfelelő helyszín kiválasztása. A kánikulában kerüld a túlzsúfolt, zárt terű helyeket, ahol a klíma alig bírja a terhelést, és válassz olyan opciót, ahol a természet közelében lehettek. Egy árnyékos park, vízpart, vagy éppen egy hűsítő, bokrokkal övezett piknik is ideális lehet.
A BBC tárgyalásokat folytat egy, Ozzy Osbourne életét bemutató dokumentumfilm elkészítéséről, miután a Black Sabbath legendás frontembere 76 éves korában elhunyt – értesült a Deadline.
Több tízmillió forint értékű hamis luxuscikkeket találtak a pénzügyőrök egy Hollandiában feladott küldeményben a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkező áruk között.
Barátságos mérkőzésen 3–1-re nyert a Galatasaray az olasz élvonalban szereplő Cagliari ellen. A találkozón Sallai Roland is komoly szerephez jutott: a magyar válogatott támadó egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá a török csapat sikeréhez.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) friss tájékoztatójából kiderül, meddig nem kell adót fizetni a saját termesztésű termények eladása után, és mikor válik szükségessé az adószám kiváltása a szabályos árusításhoz.