A minisztert arról is kérdezték, letartóztathatnak-e egy meleg párt, amiért megfogják egymás kezét az utcán. Szijjártó nem is értette, miért kérdeznek ilyet.
A magyar kormány kitiltotta az országból a Kneecap nevű ír együttest, miután szerintük a zenekar antiszemita gyűlöletbeszédet folytatott – értesült a Magyar Nemzet. A Szigeten augusztus 11-én fellépni tervezett trió körül hetek óta fokozódik a tiltakozás.
Európa-szerte egyre nagyobb problémát jelent a hőség a szabadtéri munkát végzők számára, ami már halálos áldozatot is követelt. A szakszervezetek szigorúbb szabályozásokat sürgetnek a munkavállalók védelme érdekében - írta meg az ABC News.
Sajtóértesülések szerint a magyar kormány antiszemita gyűlöletbeszéd miatt kitiltja Magyarország területéről a Kneecap nevű ír együttest. A korábban Izraelt népirtással vádoló és háborús bűnösnek nevező raptrió augusztus 11-én lépne fel a Sziget fesztiválon, ami ellen óriási tiltakozás indult. A szervezők korábban kiálltak a vélemény szabadsága mel
Országos szinten adtak ki figyelmeztetést zivatarok és magas középhőmérséklet miatt. Zivatarok esetében elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Míg több megyében a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett alakulhat, ezért másodfokú figyelmeztetés lépett érvénybe.
Tóth Tibor szerint ráadásul a legjobb az lenne, ha gyorsan növekvő magyar cégekbe fektetnének a magyarok, akiknek a pénze javarészt kamatozásmentesen üldögél a zsebekben, befektetési kultúra egyszerűen nincs. Pedig előttünk van a koreai példa is.
Míg a 2024-es nyár a túlturizmus jegyében telt, úgy tűnik, az idei évben egyre többen keresnek kedvezőbb alternatívákat, ha a nyári vakációról van szó. Az igazán tudatos utazók körében már nem a legnépszerűbb, túlzsúfolt úti célok hódítanak – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a magyarok által imádott horvát tengerpartok helyét kezdi átvenni e
Kevés ikonikusabb autómárka létezik, mint a Ferrari és a Lamborghini, és úgy tűnik, hogy ez a rivalizálás nemcsak a versenypályákon, hanem a hazai használtautó-kereskedelem világában is élénken zajlik. A Használtautó.hu legfrissebb, 2025 első félévét összegző adatai alapján a Lamborghini-modellek vitték a prímet, de a Ferrari több típussal is beker
Eltűnt egy An-24-es típusú utasszállító repülőgép csütörtökön az oroszországi Amuri területen, fedélzetén 46 ember tartózkodott induláskor, később a kapcsolat megszűnt a légi járművel – jelentette az Interfax hírügynökség a sürgősségi szolgálatokra hivatkozva.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal kéri a bíróságtól a CATL debreceni akkumulátorgyárának engedélyét kifogásoló szakvélemények kizárását. A hivatal szerint a szakértők nem objektíven mérlegelték a bizonyítékokat, míg a civilek képviselője ezt az utolsó kapaszkodónak tartja - írta a Telex.
Kihúzták a Skandináv lottó 2025/30. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény. Így a következő héten 140 millió forint lesz a tét.
Bomba formában a forint, miközben a dollár az új helyét keresi a világban Trump alatt. Egyelőre úgy tűnik az új hely a sarokban lesz. Mindenesetre az EU és az USA közel lehetnek ahhoz, hogy 15%-os vámokban állapodjanak meg egymással. A hír hatására nagyot javult a kockázati étvágy, ebből tud profitálni a forint is. A reggeli órákban 338,6 körül áll
A világsztár Up All Night Tourja kirobbanó sikernek bizonyult. Lopez nemrég Budapesten járt, most pedig Dél-Európa felé vette az irányt, ahol még hálószobatitkait is kiteregette a közönségnek.
Egy oknyomozó riportsorozat azt állítja, több súlyos hazugságon alapul a bestseller angol életrajzi regény, A tenger útja, amely egy házaspár több ezer km-es gyalogútjáról szól. A leleplező cikkek szerint sikkasztás és több súlyos ferdítés van a háttérben, és a neurológiai betegséggel küzdő férj állapotának ábrázolása sem hiteles. Összeszedtük, mit
Donald Trump további nyomást próbál gyakorolni az amerikai jegybank elnökére, csütörtökön a Fedhez utazik. Mi történt? Donald Trump amerikai elnök, Jerome Powellnek, a Fed elnökének egyik leghangosabb kritikusa csütörtökön meglátogatja a funkcióját tekintve amerikai jegybankot – írja a Reuters a Fehér Ház közleménye alapján. Miért fontos ez? Trump
Az építőipari környezet az enyhe élénkülés jeleit mutatja, de a Masterplast még nem tapasztalt érdemi keresletnövekedést a második negyedévben, ennek eredményeként csökkenő bevételről számolt be. A hatékonyságjavítási intézkedéseknek köszönhetően azonban a társaságnál leginkább figyelt eredményességi mutató, az Ebitda szintjén nyereséget ért el a c
A szeptembertől induló Otthon Start hitelprogram rendelettervezete alapján a külföldi társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkező magyar állampolgárok is jogosultak lehetnek a kamattámogatott hitelre, de csak akkor, ha a munkavégzés Magyarországon történik.
A GKI friss felmérése szerint az üzleti szektor az idén júliusban a korábbinál pesszimistább lett. A cégek foglalkoztatási hajlandósága (is) romlott az előző havihoz képest, azt ezt jelző mutató csaknem ötéves mélypontjára csúszott.
Szabadúszóként sokan irigyelnek a rugalmasságom miatt – és igazuk is van. Nem kell reggel hétre beérnem sehová, nem szólnak rám, ha napközben tartok egy szünetet, és technikailag akár a játszótérről is válaszolhatnék e-mailekre. Mégis, amikor beköszönt a nyári szünet, ez a szabadság inkább bonyolult egyenletté válik: hogyan legyek egyszerre jelen a
A trend egyértelmű: a fiatal fogyasztók egyre inkább hátat fordítanak a hagyományos, cukros üdítőitaloknak, és helyettük egészségesebb termékeket választanak. A PepsiCo most új recepttel próbálja visszacsábítani a korosztályt: az Egyesült Államokban bemutat egy új, prebiotikumos kólát.
Az Európai Befektetési Bank (EIB) jóváhagyta a magyar kormány egymilliárd eurós hitelkérelmét, amelyet tavaly szeptemberben nyújtottak be vasúti fejlesztések finanszírozására - tudta meg a Szabad Európa.
Magyarországon évente 250-300 gyermeket diagnosztizálnak rosszindulatú daganatos betegséggel. Néhány évtizede még ritkaságszámba ment, ha valaki felépült közülük, azonban az orvostudomány fejlődésének köszönhetően ma már a legtöbb gyermekkori rák nagy eséllyel gyógyítható. Ez a folyamat viszont nemcsak a kis pácienseknek, hanem családjaiknak is meg
Egy bejáratnál elhelyezett rámpa, szélesebb ajtók, lift a lépcső mellett: sokak számára még mindig ezt jelenti az akadálymentesítés. De vajon valóban elegendő mindez ahhoz, hogy a terünk befogadó legyen? A SWITCH to inclusive design 2.0 című európai kiadvány rávilágít, hogy az akadálymentesítés ma már több mint fizikai hozzáférés, és azt is megmuta
A Bank of America 40 milliárd dolláros (kb. 14 000 milliárd forintos) részvény-visszavásárlási programot jelentett be, amely augusztus 1-jén lép életbe - írja a Reuters.
A milliárdokból készülő vasúti rendszer kivitelezése során komoly hibákra bukkantak. Egyes berendezések csak kívülről voltak felszerelve, belül viszont teljesen üresek voltak – értesült a Szabad Európa.
Külföldi TB jogviszonnyal rendelkező magyar állampolgárok is jogosultak lehetnek az Otthon Start hitelprogramban meghirdetett kedvezményes hitelre, feltéve hogy az igénylő munkavégzése Magyarországon történik. Mi történt? A szeptembertől induló Otthon Start hitelprogram rendelettervezete alapján a külföldi TB jogviszonnyal rendelkező magyar állampo
VV Barna szerint Azahriah miatt ért véget a kapcsolata Nemazalánnyal – erről az RTL+ Exek csatája című realityjében beszélt, ahol egy játék során volt párjával együtt kellett kitalálniuk, kik tetszhetnek a másiknak. Barna azt állítja, Fanni az eljegyzésük után is rendszeresen beszélt Azahriah-val, akivel korábban már egy párt is alkottak.
Montenegró az utóbbi években egyre népszerűbb úti céllá vált, különösen azok körében, akik Horvátország alternatíváját keresik a Balkánon. A legtöbben Budvát vagy Kotort célozzák meg, és valóban: ezek a városok szépségükkel és tengerparti hangulatukkal gyorsan belopják magukat az utazók szívébe. Ám Montenegró sokkal többet kínál ennél: vadregényes