2025. július 25. péntek

júl. 25
10:33
Több mint 100 év után sikerült megoldani a delfinek egyik legnagyobb rejtélyét (Hamu és Gyémánt)
Tudósok felfedeztek egy különleges tulajdonságot az örvénygyűrűkkel kapcsolatban – ezek azok a kör alakban forgó víztömegek, amiket például a delfinek is használnak az előrehaladás érdekében a vízben. Ez a felfedezés egy olyan jelenséget tár fel, amit a tudomány eddig több mint 100 éven át nem tudott megmagyarázni.
júl. 25
10:33
Azahriah reagált Bayer Zsolt megjegyzésére (Mandiner)
Az énekes még Bayer Zsolt korábbi megjegyzésére reagált, amit Bohár Dánielnek mondott el a Patrióta Youtube-csatornáján.
júl. 25
10:33
Rossi Moor ismét Aragonban versenyez (Autószektor)
Magny-Cours után ezen a hétvégén ismét az aragoni pálya látja vendégül a MotoGP-be tartó fiatal pilótákat. Rossi Attila Moor múlt szombaton részt vett az aragoni pályanapon, ahol finomították a futómű beállításokat és begyakorolták a pályaíveket is. Rossi Moor: "Tavaly abszolút kezdőként más volt, hiszen egy teljesen új motorral, újoncként szinte t
júl. 25
10:33
Oliver Solberg már a teszten érezte, hogy nagy dologra lehet képes az Észt Rallyn (Racing)
Oliver Solberg bár előzetesen csak jó tempóra számított Észtországban, a verseny előtti teszten megfogalmazódott benne, hogy akár a vártnál is jobb eredményért harcolhat.
júl. 25
10:33
Közel 50 ezerrel dolgoznak kevesebben, mint egy éve (Telex)
A munkanélküliség nőtt, a munkahelyek száma csökkent, és egyre hosszabb ideig tart munkát találni, derül ki a KSH friss jelentéséből.
júl. 25
10:33
Tetőfokára hág a hőség, a legmagasabb fokú figyelmeztetés is kiadásra került (Magro)
Pénteken és szombaton kell a legmagasabb középhőmérsékletre számítani hazánk középső és keleti tájain. Vasárnaptól várható jelentősebb enyhülés.
júl. 25
10:36
Karrier a Mercedesnél: szerszámkarbantartóból gépészmérnök-projektvezető (HR Portál)
Dolgos Bálintnak 14 évesen, a nyolcadik osztály után kezdődött pályafutása a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban. Három éven át tanult a duális szakképzési rendszerben, gyakorlati képzését az autógyártó cégnél végezte. A présüzemi szerszámkarbantartási részlegen kezdett dolgozni, ezután sajtológépek kezelésével foglalkozott. A BSc diploma megszerzése
júl. 25
10:39
A kormány célja, hogy mindenki, aki akar és tud, az dolgozhasson (Magyar Hírlap)
A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően, a magyar foglalkoztatottság továbbra is Európa élvonalához tartozik.
júl. 25
10:39
"Az átkozott pénz ilyen fontos?" – Orbán Viktor Tusnádfürdőről adott rendkívüli rádióinterjút pénteken (Nyugati Fény)
Szombaton tartja majd beszédét a szabadegyetemen.
júl. 25
10:39
Mégsem vonultak vissza, újabb magyar létesítmény rendszereibe férkőztek be feltehetően orosz hekkerek (Telex)
Nem vetettek be kifejezetten szofisztikált megoldásokat, egyszerűen kihasználták a gyenge jelszavakat.
júl. 25
10:39
Beteg szarvasmarhák miatt rövidítik le a Tour de France pénteki szakaszát (Telex)
Két nagy emelkedő is kiesik az útvonalból, mert bőrcsomósodáskórt észleltek az egy településen, ahol le kellett ölni a marhákat.
júl. 25
10:39
Az Élet és Irodalom 2025/30. számából (Litera)
Az ÉS idei 30. számában posztumusz interjú Láng Gusztávval. Szummer Csaba esszéje. Kritika Horváth Florencia és Rachel Cusk könyveiről. Gergely Ágnes verse, Bankó-Erdősi Viktória prózája. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
júl. 25
10:42
A mi felelősségünk (Kreatív Online)
A mi felelősségünk kampány július 11-én indult a kezdeményezés saját social media felületein, emellett az ügyet támogató állatvédő szervezetek, szakmai partnerek, médiapartnerek és influencerek oldalain jelenik meg. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai kóbor kutyák és macskák helyzetének súlyosságára és az ivartalanítás fontossá
júl. 25
10:42
Zuhanórepülésben az autópiac: durva a visszaesés Európa-szerte (Pénzcentrum)
Júniusban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az egy évvel korábbihoz képest az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA csütörtökön publikált jelentése alapján.
júl. 25
10:45
Elektromos kisautót villanthat a Subaru (autopro)
Felélesztheti a több modellre is használt Justy nevet a Subaru.
júl. 25
10:45
Nagyon közel járunk ahhoz, hogy ne értsük az AI gondolkodását! (Rakéta)
Az úgynevezett gondolati láncok megfigyelésének a lehetőségét hamarosan akár teljesen el is veszíthetjük.
júl. 25
10:45
Médiacégek kétféle fókuszban (MMonline)
A Business Lounge június 18-ai adásában a médiacégek kerültek a középpontba. Egyrészt azért, mert a Marketing&Média TOP50 legbefolyásosabb médiavezető listáját elemezték Simon Krisztián főszerkesztő segítségével, másrészt Huszics György, a Carbon Crane társalapító-ügyvezetője a digitalizáció környezeti terhelését vitatta meg a műsorvezetőkkel. Idén
júl. 25
10:45
Hiába keresed már régi nevén az ország egyik kedvenc vidéki éttermét, úgy nincs többé (Roadster)
A név változott, a minőség nem.
júl. 25
10:45
Döntött a TritonLife: Haraszti Péter sokkoló halálát követően így folytatják a munkát (EgészségKalauz)
Új vezetői struktúrában folytatja munkáját a TritonLife – Haraszti Péter örökségét viszik tovább
júl. 25
10:48
Üzemanyagár-változás: a bejelentésnek sem hihetünk? (Infostart)
A hétvégén megint változik az egyik üzemanyagtípus nagykereskedelmi ára.
júl. 25
10:48
Európa figyel, Magyarország belép: megérkezett az ADCE (Kreatív Online)
A magyar kreatívipar történetében új fejezet nyílt: megalakult az Art Directors Club of Europe hazai tagozata. Jedlicska Márton vezetésével most először kap közvetlen hangot a magyar reklám- és dizájnszakma a kontinens élvonalában. Röviden beszélgettünk arról Marcival, hogy miben különleges a magyar kreatív szcéna, és miért most jött el az idő, hog
júl. 25
10:48
Megjelent az Ncis: Tony & Ziva Magyarországon forgatott előzetese: Ön észreveszi benne az ikonikus épületeket? (Blikk)
Csütörtökön a San Diegó-i Comic Conon debütált az NCIS: Tony & Ziva című sorozat. Az eseményen Michael Weatherly és Cote de Pablo, a sorozat főszereplői egy előzetest mutattak be, valamint kulisszatitkokat is megosztottak az NCIS legújabb testvérsorozatáról.
júl. 25
10:48
Nincs kint a vízből Európa egyik legnagyobb luxuscége, tovább estek a bevételek (Portfolio)
Az LVMH luxuskonszern bevételei visszaestek, miután a vásárlók visszafogták a drága Louis Vuitton táskák és Dior kabátok vásárlását, ami jelzi, hogy a cégcsoport továbbra sem lábalt ki a pandémia utáni visszaesésből - írta meg a Bloomberg.
júl. 25
10:51
Magyar Péter: A Fidesz pedig olyan, mint anno a komcsik. Szétlopják az országot, és azon sopánkodnak, hogy a nép nem szereti őket (SzMo)
A Tisza Párt elnöke a Bálványosi Szabadegyetem első napja kapcsán posztolt. "Elvtársak! Élvezzétek ki az utolsó pillanatokat, a lágy hegedűszót, mielőtt elsüllyed az Auróra cirkáló" – írta.
júl. 25
10:51
Döbbenetet okoztak az oroszok Angliában (Magyar Hírlap)
Nem sikerült a Nyugat terve.
júl. 25
10:51
Verekedésbe torkollott Pikó Andrásék józsefvárosi rendezvénye (Demokrata)
Az egyik szimpatizáns megrohamozta a hot dog standot, és megpróbálta elvinni a virsliket.
júl. 25
10:51
Felháborodást keltett Ursula von der Leyen terve (Demokrata)
Ukrajnán kívül lényegében senki sem járna jól Ursula von der Leyen elképzelésével az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről.
júl. 25
10:54
2026-ban indulhat el a foglalkoztatottság növekedése (Piac és Profit)
Egyúttal a munkanélküliségi ráta csökkenése.
júl. 25
10:54
Farkasokkal találta szembe magát egy túrázó Borsodban (Agroinform)
Egy kéktúrázó Borsod erdeiben farkasfalkával találkozott.
júl. 25
10:57
Nem sokkal, de a semminél ez is több: olcsóbb gázolaj jöhet! (Autónavigátor)
Érdekes, és lényegében (apró) örömteli jelenségre hívta fel a figyelmet a Holtankoljak.hu. Ugyanis, ha ránézünk az üzemanyagok átlagos áraira a
júl. 25
10:57
Megnyitották a zsilipet, indul a víz a kiszáradt táj felé (Agrárágazat)
Aszályvédelmi Akcióterv: pótolni kell a csapadékhiányt, megtartani a vizet, és stabilizálni a mezőgazdasági termelést.
júl. 25
10:57
Dráma Németországban: Tizenöt embert gyilkolt meg a "fekete angyal" (Nyugati Fény)
Az orvos négyet fel is gyújtott közülük.
júl. 25
10:57
Tombol a Fehér Ház: Trump ágyba bújtatták a Sátánnal (AC News)
A South Park új évadában Donald Trumpot meztelenül és az ördöggel ábrázolják – a Fehér Ház dühödten reagált a szatírára.
júl. 25
10:57
A Kneecap kitiltása miatt egy dunaújvárosi férfi bombarobbantós kommentet írt, elfogták a rendőrök (Telex)
Az Országháznál ígért robbantás, terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés ellene a vád.
júl. 25
10:57
Coldplay-botrány: a megcsalás gáz, de röhögni rajta még kínosabb (Bien)
Nemrég egy Coldplay-koncert közönsége nem várt bónuszt kapott a show mellé: a csókkamera ugyanis nem két tiniszerelmest kapott el a tömegben, hanem egy cégvezetőt és a HR-igazgatót, akik nemcsak kollégák, de – mint később kiderült – mindketten házasok is, másvalakivel.
júl. 25
10:57
Küszöbön a megállapodás? Sikerrel zárulhatnak az Usa-Eu tárgyalások (Agrárszektor)
Az Európai Bizottság szerint közel a kereskedelmi megállapodás az Egyesült Államokkal. Miközben az Eu-tagállamok jóváhagyták a 93 milliárd eurós ellenvámokat arra az esetre, ha a tárgyalások meghiúsulnának.
júl. 25
11:00
Autópiac a padlón, de az elektromos száguld (Alternatív Energia)
Júniusban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az egy évvel korábbihoz képest.
júl. 25
11:00
Felvételi 2025 - minden ötödik felvételt nyert hallgató 30 év feletti (HR Portál)
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésen jutottak be felsőoktatási intézménybe, ami mintegy 74 ezer hallgatót jelent - mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában, Tusnádfürdőn nyilatkozva. Hankó Balázs közlése szerint az állami ösztöndíjas képzésekbe felvett hallgatók száma 2,5 ezerrel több, m
júl. 25
11:03
Kijött a rendelet - nyomkövetőt is kaphat, aki külföldi delegációk programját zavarja meg (SzMo)
Egy új rendelet értelmében, ha valaki egy éven belül másodszor szegi meg a rendőrség korlátozó intézkedését, nem hagyhatja el a számára kijelölt területet.
júl. 25
11:03
Fegyveres konfliktus Thaiföld és Kambodzsa között: százezreket evakuáltak (Demokrata)
Életét vesztette egy nyolcéves gyerek is.
júl. 25
11:03
Drogtörvény van, drogstratégia nincs? – Az új kábítószer-ellenes politika háttere (Mandiner)
Az új drogtörvény nem légüres térben született, egy határozott társadalomszemléleti alapvetés húzódik meg mögötte.
júl. 25
11:03
Nem elégszik meg a kibányászott BTC-vel, még több Bitcoint vásárolna a Mara (BitcoinBázis)
A Mara Holdings – az egyik legnagyobb tőzsdén jegyzett Bitcoin bányászvállalat – bejelentette, hogy 1 milliárd dollárért fog kötvényt kibocsátani, a befolyt összeg egy részét pedig további Bitcoin vásárlására fogja költeni. A július 24-ei bejelentés szerint a Mara 850 millió dollár értékű, 2032-ben lejáró átváltoztatható elsőbbségi kötvényt kínál f
júl. 25
11:03
50 százalékkal gyorsabb és jobb felületminőség (Gyártástrend)
A Sauber Motorsport a C1 Max segítségével optimalizálja az Sla-alkatrészek utólagos feldolgozását a nagy méretű építőplatformokon.
júl. 25
11:03
Így alakul a 2025/26-os tanév: megérkezett a hivatalos menetrend (Diplomátszerzek)
Június elején tették közzé a 2025/26-os tanév tervezetét, amelyet június 7-ig lehetett véleményezni. Július 24-én megjelent a Magyar Közlönyben a hivatalos rendelet a tanévről.
júl. 25
11:03
Új lendületet kap a természetes élőhelyek védelme Barcs térségében (Zöld Trend)
A fejlesztések célja, hogy a védett területeken hosszú távon biztosítható legyen az őshonos fajok fennmaradása és az ökológiai egyensúly.
júl. 25
11:05
Orbán Viktor tusványosi világképe már kevés a rendszer túléléséhez? (Mandiner)
A magyar politikusok közül Orbán Viktor az, aki leginkább képes beszédeiben víziót alkotni, átfogó összefüggéseket megragadni és értelmezni.
júl. 25
11:06
Omlós csirkenyársak, nem csak grillezőknek (Blikk)
A csirkenyársak népszerűek a grillezők körében, de a tűzhelyen serpenyőben, vagy sütőben is elkészíthetőek. Igaz, hogy a sütés megkezdése után gyorsan megpuhulnak, a pácolásra azonban érdemes időt szánni – akár már előző este előkészíteni őket a másnapi ebédhez. Az alábbi receptek segítségével a thai, az indiai és a japán konyha nyársas specialitás
júl. 25
11:06
Sérelemdíjat kell fizetnie a napiujsag.hu-nak a Pride két szervezőjének, amiért pedofíliával vádolta meg őket (444.hu)
Még 2023 nyarán történt, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Pride két szervezője kölcsönösen videót készítettek egymásról a strandon. Ebből épült ki a pedofil narratíva.
júl. 25
11:09
Dés László szerint hibás lépés a Kneecap kitiltása Magyarországról (SzMo)
A zeneszerző úgy gondolja, a Sziget nem kellett volna, hogy helyet adjon a vitatott együttesnek. A Kneecap kitiltását viszont már túlzásnak tartja.
júl. 25
11:09
Számos halottja van a viharos időjárásnak a Fülöp-szigeteken (Magyar Hírlap)
Több ezren dolgoznak az árvíz sújtotta falvakban.

Keresés