Majka a Facebook-oldalán reagált arra, hogy a One szerződést bontott vele a politikai megnyilvánulási miatt. Az előadó ügyvédekkel egyeztet, jövő hétre ígért tájékoztatást.
A zenekar kormánykritikus sorokat rappelt, miközben áthúzott pártlogók villogtak mögöttük. A koncert után elmondták, szerintk vicc, ahogy magyar politikusok előadóknak szólogatnak be.
A Lightyear európai befektetési platform a mai napon 23 millió dolláros (Series B) tőkebevonást jelentett be, és emellett egy egész sor AI-jal támogatott piacelemző megoldást is bevezet.
2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A dolgozók számának csökkenésével párhuzamosan a munkanélküliség is emelkedik. Az április-júniusi időszakot nézve utoljára 2020-ban volt a mostani 4,5 százaléknál magasabb a ráta.
A miniszterelnök a Majka-ügyre utalva azt mondta: a választók nem szeretik, hogy a művészeti életben lévő szereplők mondják meg, mit gondoljanak a közéleti kérdésekről.
Erre az évre 0,5 százalékos bővüléssel és 4,8 százalékos éves átlagos inflációval számolnak a Kopint-Tárki elemzői. Palócz Éva, a konjunktúrakutató vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta, hogy a hazai autóipari gyártás felfutását érintő kedvezőtlen hírek miatt – az iparági cáfolatok ellenére – van egy pesszimistább prognózisuk is: az idén egyálta
A gazdák lennének a nagy vesztesei, egyes, már Ukrajnában működő multinacionális cégek pedig a nyertesei annak, ha az Európai Bizottság elképzelése szerint alakítanák át az uniós költségvetést - hangsúlyozta a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken Orbán Viktor miniszterelnök.
A hét végéhez közeledve alábbhagyott a tőzsdék lendülete, az ázsiai piacokon esést lehetett látni, és ugyan az elmúlt napokban az USA-EU kereskedelmi megállapodásra utaló hírekkel megtámogatva emelkedtek az európai tőzsdék, ma már megérkezett a korrekció, a BUX is együtt esik a vezető európai részvényindexekkel. Az USA-ban ezzel szemben óvatos emel
Úgy néz ki, pont kerül annak az ügynek a végére, amely a legnagyobb kormányellenes tüntetéseket váltotta ki Ukrajnában a háború kitörése óta. Mi történt? Két fontos ukrán korrupcióellenes szervezet, a Nabu és a Szap függetlenségét is visszaállítaná az a törvénytervezet, amelyet Volodimir Zelenszkij nyújtott be csütörtökön – írja a 444. Az ukrán eln
Az autonóm Ai-ügynök a mesterséges általános intelligencia felé vezető első lépésként nemcsak ötleteket generál, hanem azokat önállóan végre is hajtja.
Kínai kutatók rejtett struktúrákat találtak a gízai Nagy Piramisban műholdas radar segítségével. Az új felfedezés akár átírhatja a történelemkönyveket is.
Az első lakásukat vásárlók aránya vidéken az egy évvel korábbinak megfelelő 25 százalék körül stagnált az idén a második negyedévben – közölte a Duna House.
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított az Auchan Magyarország ellen, mert a vállalat kuponakciókkal kapcsolatos kommunikációja feltehetően megtévesztette a fogyasztókat. A hatóság szerint a cég nem tájékoztatta megfelelően a vásárlókat a kuponok felhasználásának feltételeiről - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Persze nem biztos, hogy a recept, ami a 90-es évek második felének Magyarországán ragyogóan működött, ma is hatásos lenne, de a produkció egykori házigazdája lát potenciált az ötletben.
A "gyermeket vállalni vagy nem" dilemmája többé már nem csak a női életút egyik legfontosabb kérdése. Ma már társadalmi és gazdasági összefüggések összetett hálója határozza meg azt, hogy az adott személy tudatosan dönt-e a gyerekmentes élet mellett. Az ENSZ legfrissebb kutatása szerint, ahol 14 ország 14 ezer emberének véleményét kérdezték meg, a
Tóth Bertalan újabb feljelentését is elutasították, de hivatalos határozat nélkül, így bíróságra sem viheti az ügyet. A rendőrség szerint nincs új tény a korábbi beadványhoz képest.
Egy nemzetközi kutatócsoport jelentette be, hogy sikerült közvetlen megfigyelést tenni arról a régóta feltételezett kísérőcsillagról, amelynek létezését Molnár László magyar csillagász és kollégái először vetették fel.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a héten figyelmeztetést adott ki, hogy a chikungunya-láz világméretű járványt okozhat, és sürgős intézkedéseket szorgalmazott annak megelőzése érdekében.
Az önértékelésünk gyakran elhomályosul, amikor a külvilág kritikájára és visszajelzéseire figyelünk. Sokak számára a kristályok különleges erejükkel képesek segíteni az önálló, független gondolkodás kialakításában. Ebben a cikkben három olyan kristályt mutatunk be, amelyek komoly támogatást nyújthatnak a saját belső erőforrásaid felfedezésében és m
A 140 ezres követőtáborral rendelkező „Otryad Kovpaka” nevű oroszbarát Telegram-csatorna június 21-én tett közzé egy videót, amelyen három maszkos férfi egy magyar zászló előtt és féltucat Molotov-koktél mögött, rossz kiejtéssel ukránul szólítják meg a kárpátaljai magyarokat.
A korábban Európa lelkét jelentő francia–német motor helyreállítása jegyében zajlott Emmanuel Macron és Friedrich Merz berlini találkozója. A tudósítások szerint a francia elnök és a német kancellár mindenben egyetértett, kezdve az Egyesült Államokkal dúló vámháború kezelésétől egészen a közös harcirepülőgép-gyártás folytatásáig.
A Toyota 1937-ben, a Superman-franchise 1938-ban született meg, és mindkettő műfajt teremtett. Bár Clark Kent előtt is léteztek olyan képregény-főszereplők, amelyek leírása
2025. szeptemberétől Bábel Gabriella tölti be a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját. Gabriella az elmúlt évtizedben nagyvállalati kereskedelmi vezetői pozíciókat látott el a Microsoftnál itthon és regionális munkakörökben, 2018-ban pedig közel egy évig megbízott ügyvezetője is volt a cégnek. Informatikus mérnökként végzett és MBA