Az elemző a beszéd előtt felvázolta, hogy szerinte mit jelenthet majd be a miniszterelnök. Orbán egy kommentben utalt arra, hogy nem jöttek be a tippek.
Egy lassan mozgó hidegfront érte le hazánkat, amely a hétvégén és a jövő hét első napjaiban többfelé okoz felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokat hazánk területén.
Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédében számos témát érintett. Többek között beszélt Digitális Polgári Körökről, Ukrajna EU-s tagságáról és arról is, hogy miként maradhatunk ki a 3. világháborúból. Kósa Lajost, Hoppál Pétert és Nagy Istvánt arról kérdeztük, hogy mi volt a beszéd fő üzenete. Riportunk.
Egy friss felmérés szerint a franciák fizetik a legtöbbet egy csésze elviteles kávéért, de a dánok és a magyarok sem úszszák meg a olcsón. Az adatokból kiderül: nemcsak az számít, mennyi az ital ára, hanem az is, hogy az mekkora részt hasít ki a fizetésből.
677,67 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Bábolna Brojler Kft. és a győri Széchenyi István Egyetem által létrehozott konzorcium a kormány által meghirdetett „2024-1.1.1-Kkv_Fókusz-2024” kutatás-fejlesztési program keretében. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalhoz benyújtott „Prémium minőségű baromfihús előáll
Orbán Viktor kormányfő szombat délelőtt szólalt fel az erdélyi Tusnádfürdőn a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban. Szokásához híven stratégiai kitekintést adott a világot, benne Európát és Magyarországot foglalkoztató kérdésekkel kapcsolatos álláspontjáról. A beszédben elhangzottakkal kapcsolatban a magyar ellenzék is reagált.
Bár egy napon ő lesz Norvégia királynője, jelenleg sokkal inkább tűnik egy átlagos egyetemistának, mintsem trónörökösnek. Ingrid Alexandra hercegnő Ausztráliában kezd új életet, és első hivatalos fotóin olyan, mintha csak a szomszéd lányt látnánk. Mutatjuk!
A tusványosi bejelentés után a miniszterelnök a Facebookon tette közzé a részleteket. Az elsők között ott van Schmidt Mária, Rákay Philip és még Dopeman is.
A 27 éves holland pilóta mögött a vb-pontversenyben vezető ausztrál Oscar Piastri (McLaren) lett a második, míg a brit Lando Norris (McLaren) a harmadik. Piastri így egy ponttal növelte az előnyét csapattársával és legfőbb üldözőjével, Norrisszal szemben, s kilencpontos különbséggel vezet az összetettben. Közvetlenül a rajt után még nem változott a
Számos kultúrában évszázadok óta alkalmazzák az ásványokat különféle gyógyító célokra, hiszen úgy tartják, hogy ezek az ásványi képződmények képesek energiát közvetíteni, és pozitívan befolyásolni a testi-lelki egészséget. Amellett, hogy a csillagjegyünkhöz kapcsolódó kristályok viselése sokak számára fontos, az egyes kristályokhoz társított gyógyí
Elmaradt a nagy bejelentés Tusványoson, Orbán Viktor nem állt elő semmilyen politikai innovációval. Beszédében a korábban megszokott elemek ismétlődtek, Ukrajna és az Európai Unió kritikája, az orosz stratégiai érdekeinek felemlegetése, a harmadik világháború kitörésével való riogatás és a migráció. Újdonságnak lényegében a Digitális Polgári Körök
Orbán Viktor Tusnádon beszélt a kereszténység és a politika kapcsolatáról is, az "átbillenési pontnak" nevezte, a döntés az azonos neműek házasságáról. Von der Leyen helyében lemondana, a szuverenitás és a fiatalok esélyei mellett kérdezték az óvodai jeléről és a kedvenc fagyijáról is.
Kár lenne hagyni, hogy a csalán csak gyomként nőjön a kertjében! Nyáron igazi kincs: kiváló bio permetlé kártevők ellen, felgyorsítja a komposztálást, sőt takarmányként is értékes.
Egyre jellemzőbb, hogy a közép-európai (főként cseh) befektetők összekötik a nyaralást a hosszú távú pénzügyi terveikkel – külföldi lakásvásárlásaik fő célja már nem csupán a kikapcsolódás. A nyugati ingatlanpiac iránti érdeklődés folyamatosan növekszik, különösen a tengerparti országokban.
Verstappent bár folyamatosan szorongatta a McLaren, nem tudták megelőzni a rajt után, így a holland címvédő nyerte az első felvonását a belgiumi hétvégének.
A nyári szünet a pihenésé és a közös élményszerzésé, ezért a Cinema City egy különleges programmal készül a moziszerető családoknak, hogy már a délelőttök is tele lehessenek kalanddal, nevetéssel és megható pillanatokkal.
Elmaradt a nagy bejelentés Tusványoson, Orbán Viktor nem állt elő semmilyen politikai innovációval. Beszédében a korábban megszokott elemek ismétlődtek, Ukrajna és az Európai Unió kritikája, az orosz stratégiai érdekek felemlegetése, a harmadik világháború kitörésével való riogatás és a migráció. Újdonságnak lényegében a Digitális Polgári Körök meg
A Sike József, Tasi Tamás, Boros László hármas bronzérmet nyert a férfi futócéllövők 10 méteres 30+30 lövéses normál számában a franciaországi Chateauroux-ban zajló 25, 50, 300 méteres pisztoly, puska, továbbá koronglövő és futócéllövő Európa-bajnokságon.
Az egyedüllét nem feltétlenül hiány, sokkal inkább lehetőség: önismeretre, szabadságra, belső békére. Az, hogy valaki nem keres párkapcsolatot, nem teszi kevésbé teljes emberré – sőt, gyakran éppen ez jelenti az önazonosság legmélyebb megélését. Ideje újradefiniálnunk, mit tekintünk "normálisnak" a boldogsághoz vezető úton. Mert a boldogság nem min
Orbán Viktor Tusványoson beszélt, Magyar Péter Székesfehérváron, miközben a Fidesz éppen mélyíti a szakadékot a kormány és a fiatalok között. Magyar és Orbán beszédét közvetítettük és elemeztük is a 2026 adásában – Élőben Laknerrel egy eseménydús szombati napon.
A menstruáció gyakran társul a tabuk és félreértések világával, különösen, amikor a szexre kerül sor ebben az időszakban. Sok nő és férfi is tévesen hiszi, hogy a menstruáció alatt el kell kerülni az intim együttléteket, pedig ez az időszak a megfelelő körülmények közt ugyanolyan örömteli lehet, mint bármikor máskor. Bátran fedezzük fel a testünk a