2025. július 27. vasárnap

júl. 27
12:15
Először bombáztak élesben célpontokat a Gripenek: Sikeres akciót hajtottak végre a vadászgépek (Nyugati Fény)
Jól vizsgáztak a svéd harci repülők.
júl. 27
12:18
"Soha nem látott energiák szabadultak fel" – Hatalmas örömről számolt be Orbán Viktor, több ezren csatlakoztak a Digitális Polgári Körökhöz (Blikk)
Alig telt el egy nap Orbán Viktor tusványosi beszéde óta, máris tömegek csatlakoztak az általa meghirdetett Digitális Polgári Körökhöz. A miniszterelnök vasárnap büszkén jelentette be, hogy több mint 20 ezren léptek be a DPK-ba, és már százával érkeznek az új alapítási kérelmek is. A kormányfő úgy véli, ezzel kezdetét vette "a digitális honfoglalás
júl. 27
12:21
A Liverpool FC emlékművet állít Diogo Jotának (HírTV)
A Liverpool FC emlékművet állít hazai stadionja közelében a július elején tragikus autóbalesetben elhunyt portugál játékosa, Diogo Jota tiszteletére.
júl. 27
12:21
Mit jelent, ha ok nélkül zúzódások jelennek meg a bőrön? (Magyar Hírlap)
Veszélyjelzés.
júl. 27
12:21
A tökéletes pesto nem recept, hanem elv (Telex)
A bolti pesto életmentő, de sajnos ezerszer rosszabb minden házi verziónál, ami viszont kis csalással egy aprítógépre támaszkodva pillanatok alatt elkészül, és már az illata is másik világba helyez. Ráadásul ezerféleképpen variálható.
júl. 27
12:24
Dzsudzsák Balázs 38 évesen is képes bombagólt lőni: gyermeki rajongásról és az átengedett 11-esről is beszélt a Dvsc legendája (Blikk)
Fordulatos mérkőzést játszott a labdarúgó-NB I első fordulójában a ZTE és a DVSC, amelyek az előző szezonban éppen csak elkerülték a kiesést. A 3-3-as, döntetlennel végződő találkozón volt minden: kihagyott tizenegyes, meghökkentő kapusbaki, és hiába vezetett háromszor is a hazai gárda, a Loki mindig egyenlíteni tudott. Köszönhetően Bárány Donát du
júl. 27
12:24
Már több mint 500 ezer járóbeteg időpontot foglaltak digitálisan a betegek (ProfitLine)
Már több mint 500 ezer járóbeteg időpontot foglaltak le digitálisan a betegek - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-vel.
júl. 27
12:27
Buszsávokat figyeltek a rendőrök Budapesten: még itt is volt fogás, elképesztő, kiket vittek el (Pénzcentrum)
Ittas vezetés, jogosítvány nélküli sofőr és más finomságok: volt dolguk a rendőröknek a kétnapos akcióban.
júl. 27
12:27
Jövőre az olimpián várhatóan indulhatnak az orosz sportolók (Magyar Hírlap)
A tervek szerint semlegesként állhatnak rajthoz.
júl. 27
12:27
Új eszköz a szakképzésben: jönnek a mikrotanúsítványok (Demokrata)
A képzések gyorsabban és célzottabban reagálhatnak a gazdaság változó igényeire.
júl. 27
12:27
Félreérthetetlen üzenetet küldött Orbán Viktor Tusnádfürdőről a jövő évi választásokkal kapcsolatban (Mandiner)
Minden eddiginél nagyobb győzelemre készül a miniszterelnök.
júl. 27
12:27
Savanyú káposztás, körtés nudli (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
júl. 27
12:27
675 milliárd forintnyi likviditás kerülhet a piacra a csődbement FTX miatt (BitcoinBázis)
Az FTX 2 milliárd dollárt önthet a kriptopiacra a következő két hónapban. Összehasonlítva kb. ennyiért vette meg a kormány a Vodafonet két évvel ezelőtt. Úgy tűnik, a csődbe ment FTX tőzsde újabb mérföldkőhöz érkezett: a vállalat várhatóan 1,9–2 milliárd dollárt oszt vissza hitelezőinek 2025. szeptember 30-ig. Ez a lépés nemcsak a cég újrastrukturá
júl. 27
12:27
Személyautók a buszsávban: fizettek mint a katonatiszt (Autószektor)
A Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében 2025. július 23-án és 24-én ismét kiemelten ellenőrizte a buszsávok használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ. A rendőrök a két nap alatt összesen 63 járművezetővel szemben intézkedtek. Helyszíni bírságot összesen 44 esetben szabtak ki; e
júl. 27
12:27
HUN-REN-vezérigazgató: A digitális innováció érdekében léptem be az első Digitális Polgári Körbe (Telex)
Jakab Roland szerint a DPK-tagsága lehetővé teszi, hogy a HUN-REN szakmai álláspontja közvetlenül jusson el a legfelsőbb döntéshozók szintjére.
júl. 27
12:27
Amikor a főnök is kúszik a bokor alatt: így növeli a csapatkohéziót a céges paintball (Digital Hungary)
Egy ponton a brainstorming napi rutinná válik, és már a legszínesebb flipchart sem ragadja meg a kollégák figyelmét. Sokan csak ásítoznak a fejlesztési tréningeken. Mi lenne, ha ehelyett inkább büntetlenül lőhetnéd le a főnököd, és még ő is jól szórakozna rajta? A paintballról, mint csapatépítő tevékenységről beszélünk, ami nem csak a huszonéves gy
júl. 27
12:27
Az emberi evolúció jövője: Darwini elmélet mai szemmel (Bien)
A biológia tudományának egyik alapvető tézise, az evolúciós elmélet a fajok időbeli változásait tárja elénk, melyek generációkon keresztül formálják az élőlények jellemzőit és képességeit. Charles Darwin forradalmi elmélete, amely a természetszelekció mechanizmusára épül, azóta is meghatározza a biológiai kutatások irányát. Azonban a 21. század új
júl. 27
12:27
Több száz millió fa pusztul el így évente: ennek nem lesz jó vége (Agrárszektor)
Világszerte évente mintegy 320 millió fa pusztul el villámcsapás következtében - derül ki a Müncheni Műszaki Egyetem (Tum) egyik kutatócsoportjának tanulmányából. Az eredmények a klímaváltozásra tekintettel is relevánsak, mivel a legtöbb bevett modell a viharok számának növekedését jósolja.
júl. 27
12:27
Új kvantumanyag jött létre 70 teslás mágneses térben (Librarius)
Az Uc Irvine kutatóinak munkája során új kvantumanyag jött létre, amely forradalmasíthatja az űrutazás jövőjét.
júl. 27
12:30
Új korszak kezdődött a számlakezelésben, de van vele egy probléma (Piac és Profit)
Július 1-jétől a közműszolgáltatóknak kötelezővé tették az elektronikus számlázást és ez új feladatot ró minden számlabefogadóra. A változás nemcsak technológiai, hanem számviteli és jogi kihívásokat is felvet, ugyanis az elektronikus számlákat kizárólag digitálisan lehet archiválni.
júl. 27
12:30
Napi szünetet tart az izaeli hadsereg (Infostart)
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át "humanitárius szünetet" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg.
júl. 27
12:30
Ne égjen le másé se! – gazdák szerveződnek a tüzek ellen (Agroinform)
Szeged térségében együtt, összefogva küzdenek a gazdák a tarlótüzekkel drónokkal, gépekkel, közösségi riasztással.
júl. 27
12:33
Csapdába kerültek a palesztinpárti aktivisták (Magyar Hírlap)
Az izraeli haditengerészet elfogott egy Gázába tartó hajót.
júl. 27
12:33
Vérben az egészség (Demokrata)
A vérből kiolvasható oxidatívstressz-szint az egész szervezet állapotáról és ellenálló képességéről árulkodik. Dr. Tamasi József belgyógyászt kérdeztük.
júl. 27
12:33
Neuville még nem tett le világbajnoki címének megvédéséről (Racing)
Thierry Neuville bár nyolc futam után igen nagy hátrányban van a WRC-ben, még nem tartja elképzelhetetlennek, hogy megvédi tavalyi vb-címét.
júl. 27
12:33
Nyaralni készülsz? Eláruljuk, mi a szállodai szobák 5 legpiszkosabb pontja, amit jobb elkerülni (Sassy)
Amikor belépsz egy hotelszobába, valószínűleg elégedetten bólintasz, hogy "na, ez végre tiszta hely!" – miközben a szoba egy rakás pontján úgy hemzsegnek a vírusok és baktériumok, mintha direkt nevelgetnék őket.
júl. 27
12:33
Kiderült, hol lehet a legolcsóbban kihozni egy családi nyaralást (Roadster)
Legalábbis a helyi árakat illetően.
júl. 27
12:36
Szomorú felvételek kerültek ki a kiszáradt Nagyszéksós-tóról (Blikk)
Szinte teljesen eltűnt a mórahalmi Nagyszéksós-tó. A 100 hektáros területű tóból drónfelvételek tanúsága szerint csak egy keskeny csatornában maradt némi víz. Bár az ilyen tavak szezonális kiszáradása nem szokatlan, a közel egy éve tartó vízhiány különösen aggasztó.
júl. 27
12:36
Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok (Piac és Profit)
A magyarok jelentős része még mindig csak akkor kezd el komolyabban foglalkozni saját egészségével, amikor már megjelennek a problémák – derül ki az OTP Egészségpénztár friss, reprezentatív felméréséből. A válaszadók 45 százalékának egészségtudatosságát egy konkrét panasz váltja ki. Mindeközben a pénztártagok 2025-ben eddig mintegy 1,3 milliárd for
júl. 27
12:39
Borzalmas éjszakád volt? Ez történik a testeddel egy rossz alvás után – és így javíthatsz rajta azonnal (Femcafe)
Alig aludtál valamit, és most zombiként próbálsz túlélni egy egész napot? Ne aggódj, nem vagy egyedül – és szerencsére van megoldás. Alvásszakértők segítenek abban, hogyan hozd ki a legtöbbet a napodból akkor is, ha az éjszaka totális kudarc volt. Egyszerű, de hatékony tippekkel segítenek visszatalálni az egyensúlyhoz – a hangulatodnak, az energiád
júl. 27
12:39
Folytatódik a botrány Tusványoson, elképesztő dolgot vettek észre a politikusok (Promotions)
Egészen eddig ez senkinek nem tűnt fel a tusványosi buli közben.
júl. 27
12:39
10 divatos manikűrszín, ami megidézi a nyarat (in.hu)
A nyár már javában zajlik, és ilyenkor általában mindannyian a legtrendibb divatirányzatokra koncentrálunk. Van azonban egy másik nyári szépségápolási alapelem is, amely meghatározza a nyári stílusunkat: a manikűr. Összegyűjtöttük a legtrendibb körömlakkszíneket a nyárra!
júl. 27
12:45
Második élet az akkumulátornak, új irány a bolygónak (autopro)
Bolygónk figyelmeztető jeleket küld, természeti erőforrásaink gyorsan fogynak, a hulladék mennyisége pedig már rég meghaladta az elviselhető mértéket.
júl. 27
12:45
Veszélybe kerülhet egy fontos LNG-elosztó (Magyar Hírlap)
Brüsszel klímarendelete a gázellátást veszélyeztetheti.
júl. 27
12:48
Elmagyarázta polgári körös lépését a HUN-REN vezérigazgatója (Infostart)
A digitális innováció, az ország digitális fejlődésének támogatása, az országépítés és alkotás érdekében fogadta el Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója Orbán Viktor miniszterelnök felkérését az első Digitális Polgári Körben történő részvételre.
júl. 27
12:51
Pikáns: Gwyneth Paltrow dollármilliókat kaphatott egy rövid szerepért a csókkamera-botrány után (SzMo)
Gwyneth Paltrow hirtelen az Astronomer cég arcává vált, miután lebukott a vezérigazgató és a HR-es egy Coldplay-koncerten. A színésznőnek, aki az énekes ex-felesége, állítólag komoly összeget fizettek.
júl. 27
12:51
Újabb mozgósítási botrány Ukrajnában (Magyar Hírlap)
Miközben a balliberális sajtó Magyarországon relativizálja a sorozások brutalitását, az RBK Ukrajina arról ír, hogy egy toborzó ismét megvert egy civilt.
júl. 27
12:51
Féloldali fejfájás: súlyos problémákat jelezhet, ha ezeken a részeken hasogat a feje (EgészségKalauz)
Attól, hogy féloldali a fejfájás, még nem kevésbé kínzó, sőt! Ha csak az egyik oldalon fáj a feje, a szervezete jelezni próbál – hallgasson rá!
júl. 27
12:54
Ezt gondolják a magyarok Bindzsisztán vezetőjének fejbelövéséről (Piac és Profit)
Idén nyáron a politika szokatlanul látványos módon szivárgott be a fesztiváléletbe – legyen szó Majka megosztó performanszáról vagy az északír Kneecap nevű rap-trio körüli vitákról. Az Europion gyorsfelmérése alapján úgy tűnik, hogy ezek az ügyek nemcsak a színpadon, hanem a közvéleményben is komoly hullámokat vetettek.
júl. 27
12:57
Volkswagen alapon térhet vissza a Ford Focus? (Autónavigátor)
Egyre nagyobb az átjárás a Ford és a Volkswagen között, az együttműködés úgy tűnik mindkét fél számára előnyös. Az amerikai
júl. 27
12:57
Romániában emberéletet követelt az ítéletidő (Magyar Hírlap)
Hegyi tájfutó verseny résztvevőire csapott le a vihar.
júl. 27
12:57
Trump Kambodzsa és Thaiföld között is nekilátott a béketeremtésnek (Mandiner)
Háború helyett kereskedelem.
júl. 27
12:57
"Az orvosi vizit az ajtóból történt" – Sok oka van, hogy nem vállaltam második gyereket (Bien)
Megesik, hogy – bár nagyon rövid ideig, de – rám tör az érzés: milyen jó lenne, ha lenne még egy gyerekem. Amikor a lányom szeretetteljes gondoskodással fordul egy nála kisebbhez, vagy amikor felbukkan egy emlék a telefonomon, rajta a legcukibb kisbaba és én, a boldog-büszke anyuka...
júl. 27
13:00
Túl kis pénisszel ábrázolta Donald Trumpot a South Park, vérig sértődött az amerikai elnök (Blikk)
Óriási botrány alakult ki a South Park 27. évadának bemutatója körül. Az egyik epizódban azt ábrázolták, hogy Donald Trump ágyba bújik a Sátánnal, illetve az amerikai elnök apró péniszén gúnyolódtak. Az ominózus jelenetet nem hagyta szó nélkül a Fehér Ház, keményen visszavágtak az alkotóknak, de láthatólag őket ez nem nagyon hatotta meg.
júl. 27
13:03
Máris villámárvíz pusztított Pécsen (Infostart)
Magyarország felett egy légörvény hatására ma ismétlődő jelleggel számíthatunk záporok és zivatarok kialakulására. A kísérőjelenségek közül a nagy mennyiségű csapadék által okozott villámárvizek jelenthetik a legnagyobb veszélyt.
júl. 27
13:03
Kiakadtak a külföldiek a magyar közmondásokon, ilyen reakciókat még nem láttál (Promotions)
A magyar közmondások hallatán először nevetgéltek, aztán értetlenkedtek – néhány mondat annyira furcsának tűnt, hogy egyszerűen nem hitték el, hogy tényleg léteznek.
júl. 27
13:03
80 ezres búza? Lendületben az árak, Ukrajna húzza a piacot (Agrárágazat)
A búzaár gyors emelkedése Ukrajnában az európai és magyar mezőgazdasági piacokon is érezteti hatását.
júl. 27
13:03
Hibrid hajtáslánccal új szintre lép az Mitsubishi Outlander Phev (GépMax)
A Mitsubishi új Outlander Phev Suv-ja nagyobb hatótávot, fejlettebb futóművet és átfogó digitális élményt kínál.
júl. 27
13:03
A műanyag nem ellenség – csak használjuk mértékkel (Transpack)
Mind több vásárló utasítja el a túlzott műanyagcsomagolást – ez hatással van a gyártók és a kereskedők stratégiájára.
júl. 27
13:03
Jaj! Borzasztóan kínos fotó készült Magyar Péterről (Nyugati Fény)
Ez az a kép, aminek semmilyen komolyan vehető emberről nem lenne szabad elkészülnie.

Keresés