A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
Második nagy interjúját adta az ARD közszolgálati televíziónak a német kancellár. A rendkívüli visszhangot kiváltó beszélgetésben Friedrich Merz az elemzések szerint igen csak "harcos" kedvében volt. A többek között beszélt a nyugdíjakról, az áram árának alakulásáról, de nem utolsósorban a migrációról, vagy épp Donald Trumpról, de még a szivárványo
Izrael tizenkét napos háborúja súlyos csapást mért Irán regionális ambícióira. Azonban a két ország konfliktusának valószínűleg csak a rezsimváltás vethetne véget.
Az Egyesült Királyság példája megmutatja, mi történhet, ha egy állam nem védi meg a leggyengébbeket, és nem figyel oda, hogy kiket enged be az országba.
Charlie Peters 2023-as dokumentumfilmjének hatására országos vizsgálatot rendelt el Keir Starmer brit miniszterelnök, miután évtizedekig védtelenek voltak a szisztematikus nemi erőszak áldozatai, főként kiskorú fehér lányok. A GB News riporterével a sokáig lappangó jelenség okairól beszélgettünk.
A 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet értelmében a katonai szolgálatban és polgári szolgálatban eltöltött idő szolgálati időnek számít nyugdíjjogosultság és -összeg megállapításakor.
Megalakult a rengeteg strukturális problémát öröklő kabinet Bukarestben, benne két magyar miniszterrel és egy kormányfőhelyettessel, élén pedig egy magyarokkal nemigen szimpatizáló miniszterelnökkel.
Longevity – divatos kifejezés, emberek milliói próbálják szokásaikat az egészséges életmód szabályaihoz igazítani. Alapvetően hasznos trendről van szó, de tudjuk: felnőttként rendkívül nehéz változtatni berögződött viselkedésmintáinkon. Jó hír azonban, hogy gyermekeinknek könnyen segíthetünk.
Balázs Andrea tízévesen komoly döntést hozott: miután a nővére tragikus halála miatt kimaradt az életéből a keresztelő, megkérte a szüleit, hogy pótolják ezt a fontos szertartást.
Andrew Garfield ismét szerelmes: ezúttal a Top Gun: Maverick sztárjába, Monica Barbaróba. A párt január óta többször is lefotózták együtt, de a Glastonbury fesztiválon vállalták nyilvánosan kapcsolatukat, ahol kézen fogva sétáltak és csókolóztak, miközben különböző koncerteket néztek meg a Worthy Farm területén.
A júniusi damaszkuszi merénylet csak a jéghegy csúcsa, a Közel-Keleten és Afrikában naponta szenvednek el atrocitást Krisztus hívei. Viszonylagos jómódjuk és védtelenségük ideális célponttá teszi őket.
Le kellene végre állítani a Magyar Tudományos Akadémia elleni méltatlan támadásokat, mert a tudomány képviselőit pártszimpátiától függetlenül taszítják – mondja Freund Tamás, a köztestület elnöke. A nemzetközileg elismert agykutatóval az MTA körül kialakult feszült politikai légkör hátterét boncolgattuk.
Hormonterápia népszerűsítése, fasisztázás és kormányellenes uszítás – erről szólt a Budapesti büszkeség menete. A rendezvényen megjelentek a magyar kabinet politikáját rendszeresen támadó európai politikusok is, s utólag Magyar Péter is reagált a demonstrációra. Riportunk.
Kapu Tibor, valamint a lengyel Sławosz Uznański-Wiśniewski, az indiai Shubhanshu Shukla és az amerikai Peggy Whitson június 25-én indult útnak a floridai Kennedy Űrközpontból.
Stabil növekedést mutat az uniós tagországok rövid távra kiadott szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2025 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.
Négy év házasság után menekült el otthonról a Csillag születik énekesnője. Krizbai Teca ma már újra szerelmes, az egymásra találás azonban nem volt egyszerű.
Mint arról tegnap beszámoltunk, új, 3%-os lakáshitelt vezetnek be első lakásvásárlóknak, és elvileg bárki és bárhol igényelheti majd. Első gyorselemzésünkben arra hívtuk fel a figyelmet, hogy az intézkedés, mint például anno a CSOK is, az árszínvonal emelkedését hozhatja a kaáspiacon. Az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke pedig abban
A magyar gazdaság beláthatatlan messzeségbe került a miniszterelnök által korábban emlegetett repülőrajttól - állapította meg a bécsi Nemzetközi Gazdaságkutató Intézet (wiiw) néhány nappal ezelőtt közzétett elemzése.
A Bikának jobban kell az ötleteit tálalnia, a Szűz ma egy fontos információt kaphat. Olyat, amire szüksége van. Karrier horoszkóp: 2025.07.03. Kos Jó helyzetben vagy ahhoz, hogy ma keresztülvigyed az ötleteidet. Mások lesznek a te foglyul ejtett közönséged. Bízz benne, hogy amit mondasz, a megfelelő emberek meghallják, és ez a karriered egy csodála
Súlyos bűncselekmény miatt indítványozta a letartóztatást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség: egy kisvárdai férfi egy vasfűrésszel támadt mozgáskorlátozott testvérére.
A mai nap különleges energiákkal érkezik, amelyek inspirálhatnak bennünket vagy óvatos lépések megtételére ösztönözhetnek. Mintha egy láthatatlan kéz vezetne minket, a csillagok üzeneteinek megértése segíthet abban, hogy navigáljunk életünk bonyolult útjain. Minden csillagjegy számára tartogat ma az univerzum valami megtanulandót vagy felismerendőt
A Városliget sétányain barangolni sokunk számára feltöltődés és öröm. Kerekesszékkel, télen, sárban, kánikulában viszont ugyanez az út nemcsak küzdelmesebb, de balesetveszélyes is. A Bethesda Gyermekkórház Rehabilitációs Osztályán gyógyuló kis betegeknek és szüleiknek hetente többször is meg kell tenniük ezt a több mint egy kilométeres utat, hogy e
● A lakáspiacon jelentős drágulás ment végbe 2015 óta, a lakásárak több mint 3,5-szeresükre nőttek, ami jelentősen megnehezítette az első lakásuk megvásárlását tervező fiatalok helyzetét. ● A miniszterelnök bejelentése alapján újabb támogatási program indulhat az első lakásvásárlást tervező fiatalok számára, amelyről a legutóbbi kormány
Vádat emeltek egy volt tanár ellen Michigan államban, miután a hatóságok szerint 2023-ban szexuális kapcsolatba került egy 16 éves diákkal, miközben egy helyi charteriskolában tanított. Az ügy jelenleg is folyamatban van, az érintett tanárnőt – aki ártatlannak vallja magát – előzetes letartóztatásba helyezték.
Az Erdészeti Ágazati Tudásközpont Nonprofit Kft. három éve működik sikeresen, önfenntartóan és stabilan, a Soproni Egyetem vezetésével. Célja középfokú duális képzések és gyakorlatorientált felnőttképzések szervezése az erdészeti ágazatban, valamint az innováció ösztönzése. A szervezet mára a hazai agrárium egyik meghatározó szakmai bázisává vált.
Az Európai Bizottság stratégiát terjesztett elő szerdán, amely szerint induló vállalkozások növekedésének ösztönzésével ellenálló és szuverén kvantumökoszisztémát hozna létre azzal a céllal, hogy Európa 2030-ra globális vezető szerepet töltsön be a kvantumtechnológia terén.