"Erre sem a tehetség, sem a fiatal kor, sem a politikai ambíció nem ad alapot" – a miniszterelnök nem rejtette véka alá a véleményét a zenész botrányos kijelentése kapcsán.
Jön egy kis fordulat az időjárásban a hétvégére: pénteken Magyarország északi és nyugati részén záporok, zivatarok alakulhatnak ki, a szél többfelé megerősödik. Szombatra kissé enyhül a kánikula, majd vasárnap visszatér, de a nap második felében újra megjelenhetnek a záporok, viharos széllel kísért zivatarok az északnyugati, nyugati tájakon - derül
176 milliárd forintot fordítottak az öntözéshez szükséges infrastruktúra fejlesztésére. Emiatt az öntözött területek nagysága 85-86 ezerről 150 ezer hektárra nőtt, és 350 ezer hektáron javították a vízháztartást.
Ausztria nemcsak lenyűgöző hegycsúcsairól és kiváló sípályáiról ismert, hanem varázslatos, kristálytiszta vizű tavairól is, amiket nyáron érdemes csak igazán felfedezni. Most a hamuesgyemant.hu segítségével összegyűjtöttünk öt gyönyörű, tiszta vizű osztrák tavat, ahol tökéletes vakációt tölthetünk el az egész családdal!
2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal
Egy új tanulmány szerint a túlzottan egyoldalú iparszerkezet hosszú távon gazdasági hanyatláshoz vezethet, ami figyelmeztető jel lehet a magyar kormány akkumulátoriparra összpontosító stratégiájával kapcsolatban.
Az Air France–KLM bejelentette, hogy 2026 második felében 60,5%-ra növeli részesedését a skandináv SAS légitársaságban, ami új szintre emeli a két cég eddigi együttműködését, és erősíti pozíciójukat az európai piacon.
Májusban 1,4 százalékkal csökkentek a német gyáripari megrendelések az előző hónaphoz képest, ezzel január óta először fordult elő visszaesés – közölte a német statisztikai hivatal.
6,18 és 8,49 százalék közötti kamattal kínálják júliusban a bankok a 10 évre, illetve a futamidő végéig rögzített kamatú lakáshiteiket. A havi törlesztő egy 15 millió forintos, 20 éves futamidejű lakáskölcsönnél így 109 778 és 131 200 forint között lehet.
Az Egyesült Államok több szervezetet és olajszállító tankert sújtott szankcióval az Irán elleni olajkereskedelmi tilalom megsértésének elősegítése miatt.
Ahogy szinte minden nyáron, idén is több nagy felújítás zajlik Budapesten. Ezeket a munkákat általában azért időzítik erre az időszakra, mert az iskolaszünet miatt ilyenkor 10 %-kal csökkenni szokott a forgalom. Ám a jelentések szerint idén ez a jelenség elmaradt, most is szinte ugyanannyi autó van az utakon, mint az iskolai szünet előtt.
Az orosz jegybank elnöke szerint nincs válságkockázat a banki szektorban, mivel a növekvő rossz hiteleket megfelelően fedezi a bankok 100 milliárd dolláros tőkéje.
A kormányfő szerint a TISZA Párt mögötti támogatottság is része egy nagyobb tervnek. Úgy véli, külföldi titkosszolgálati befolyásolás is zajlik az országban.
Az idén a 22. évét ünneplő Hanság-Fertőmenti Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet sokat változott az elmúlt két évtizedben. A kezdeti hagyma- és ribiszketermesztés helyett mára az alma vette át a vezető szerepet.
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a szervezők a „Könnyek a vízben” Segélykoncertet. A rendezvényhez kapcsolódó adományozó akció azonban tovább folytatódik, ennek keretében a Szerencsejáték Zrt. azonnali 100 millió forintos támogatást nyújt az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével a székelyföldi árvízkárosultak megseg
Hol, milyen kamattal kaphatsz gyorskölcsönt 1 millió forint összeghatárig, és mennyi idő alatt érkezik meg a pénza számládra? Megnéztük a lehetőségeidet.
Hogyan lehetséges ignorálni a kockázatokat, amikor valami nagyba kezdünk? Kiké a jövő? Kell-e félni a technológiától? Többek közt ezen kérdésekre kereste a választ idén Cannes-ban Peter Jackson legendás filmrendező, Ben Lamm, a Colossal Biosciences alapítója, vezetője, és Chaka Sobhani, a DDB Worldwide vezető kreatívigazgatója.
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál több új munkahely jött létre júniusban a nem mezőgazdasági ágazatokban, a munkanélküliségi ráta pedig az elemzők által várt emelkedéssel szemben csökkent az előző havihoz képest.
Történelmi csúcson a fenntarthatósági attitűd a hazai cégek körében. A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a vállalatvezetők hozzáállása látványosan javult: az attitűd alindex 72 pontra emelkedett. A legnagyobb előrelépés a karbonsemlegességi célok ismeretében és a gazdasági haszon felismerésében történt.
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke szerint az aktuális kamatszint megfelelő, a jegybank pedig "akármi áron" fenntartja a 2%-os inflációs célját. Bár a környezet bizonytalan, az árstabilitásban nem lesz kompromisszum – mondta a német ARD televíziónak adott interjúban.
A Házasság első látásra sztárja egyszer már lemondott erről az életről, most mégis az újrakezdés mellett döntött. Dávid Petra előtt ismét hosszú út áll, ha el akarja érni a céljait.
2025 júliusában ismét mindenki a kockázatos eszközökre figyel: miközben az amerikai S&P 500 részvényindex az elmúlt 10 évben átlagosan 3%-ot erősödött a harmadik negyedév első hónapjában, addig a bitcoin az elmúlt 12 évből csupán háromszor zárta mínuszban a júliust – átlagosan 7%-ot erősödve. A makrogazdasági környezet folyamatosan stabilizálódik,
Önellenőrzéssel vette észre a bajt az Auchan. A vizsgálat során mutatták ki a mikrobiológiai szennyeződést az Auchan Tipp Pannon-Aqua szénsavmentes természetes ásványvíz 2 literes termékében.
Pénteken Magyarország északi és nyugati részén záporok, zivatarok alakulhatnak ki, a szél többfelé megerősödik. Szombatra kissé enyhül a kánikula, majd vasárnap visszatér, de a nap második felében újra megjelenhetnek a záporok, viharos széllel kísért zivatarok az északnyugati, nyugati tájakon - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Gyönyörű szép, színekben pompázó hortenziát szeretnél a kertedbe? A titkot nem a kertészetekben kell keresned, hanem a hortenzia bokrok alatt, a talajban.