A kutyák és macskák után ismét egy állatos kaparóssal jelentkezik a nemzeti lottótársaság: a szerencsét hozó és kívánságokat valóra váltó aranyhal tematikájával várja a játékosokat az exkluzív megjelenésű nyári sorsjegyújdonság. A fődíj ezúttal 100 millió forint, de emellett 10 szerencsés 10 millió forinttal, további 100 pedig 1-1 millió forinttal
Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője közleményt adott ki Diogo Jota és testvére, Andre Silva tragikus halála után. A portugál válogatott labdarúgó spanyolországi nyaralása közben vesztette életét autóbalesetben Zamora tartományban.
Egyre világosabb belharc bontakozik ki az Európai Bizottságon belül, kevesebb mint két héttel a következő hétéves ciklus költségvetéstervezetének bemutatása előtt. A felzárkóztatási politikáért felelős biztos úgy tűnik, mindent megtesz, hogy ne üresítsék ki a területét, de a szivárgások alapján Ursula von der Leyen bizottsági elnök eltökéltnek láts
Kapás Boglárka és férje, Telegdy Ádám a közös sport és egyetemi tanulmányok után együtt indít vállalkozást is. Mi történt? Közös vállalkozást indított Telegdy-Kapás Boglárka és Telegdy Ádám – szúrta ki a hvg.hu. A Tempus Group Kft. főtevékenysége az éttermi vendéglátás, de a sport- és szabadidős képzést, valamint a reklámügynökségi tevékenységet is
Aggasztó a magyar médiatudatosság: a közösségi média tartalmait a jelek szerint kritika nélkül fogyasztja az emberek 45 százaléka, azaz a hírek valóságtartalmát ennyien nem ellenőrzik – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kutatásából.
Az élelmiszerekre vonatkozó kiskereskedelmi árréscsökkentés jelentős árcsökkenést eredményezett a szabályozott termékkörben, miközben a szezonális élelmiszerek árai - különösen a gyümölcsöké - emelkednek az időjárási viszontagságok miatt. A 2025. március 17-én bevezetett kiskereskedelmi árréscsökkentés hatására a szabályozott élelmiszerek fogyasztó
Ezt is kiolvassák elemzők az újabb zsenge ipari adatból, abból, hogy kéthavi lassulás után májusban ismét gyorsult az ágazat éves szintű visszaesése. Bár mondani sem kell, a kormány számára egy választási előtti évben mennyire kellemetlen, ha egyre többen kerülnek utcára, a szaktárca egyelőre azzal biztatja magát – és a közvéleményt –, hogy a koráb
A gyülekezési szabadság jogellenes korlátozásával és az abból fakadó bizonytalansággal a kormány nemcsak az alapjogaikat gyakorló embereket, az őket képviselő jogvédő szervezeteket és a Budapest Pride szervezőit, hanem a rendőrséget is szinte lehetetlen helyzetbe hozta – írja közleményében a Háttér Társaság. A szombati történelmi Budapest Pride a k
Az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2025. májusban, az egy évvel korábbitól pedig 2,6 százalékkal maradt el – tájékoztatatott a statisztikai hivatal.
Sokan kerültek már olyan helyzetbe, amikor klinikailag halottnak nyilvánították őket, és mégis visszatértek az életbe. A BuzzFeed nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy a hírességek világában is számos ilyen eset történt már, többen pedig őszintén beszéltek is arról, milyen volt, amikor testközelből tapasztalták meg a halált.
Az MVM Next új arculattal küldi ki elektronikus számlaértesítőit: színes fejléc és sárga logó segíti a könnyebb felismerhetőséget. A megújulás csak a külsőt érinti, a számlázás menete és biztonsága változatlan marad.
Jön a turisztikai szektor hiteligényét kiszolgáló pénzügyi szolgáltató, egy új állami bank, amit Nagy Márton már február elején bejelentett. Az erről szóló jogszabálytervezetet a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta, ebből kiderült, hogy maximum 5 éves, 3%-os kamatozású hiteleket lehet majd felvennie az ágazat szereplőinek, állami kezességvál
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) újabb kéthetes, összehangolt körözési akciót tartott, ezúttal az I., II. és a XIII. Kerületi Rendőrkapitánysággal együttműködve, és 76 körözött embert fogtak el.
Átszökött egy észak-koreai férfi a szabad Dél-Koreába a két országot elválasztó demilitarizált zónán keresztül. A határátlépőre az északi oldalon többször is rálőttek, de megúszta a katonamentes senkiföldje előtti északi aknazárat is, ami azt jelenti, ismerhette az aknamezőt, vagyis egy volt katona léphetett meg. Ezt bizonyítja, hogy a csütörtök es
Kisebb árkorrekciót eszközölnek szombaton a hazai üzemanyagárak nagykereskedelmi értékeit illetően. A 95-ös benzin beszerzési ára ezúttal nem módosul, viszont a
Hiába beszélt már beiktatási óta hatszor az orosz elnökkel Donald Trump, úgy látja, semmilyen előrelépést nem értek el. Mi történt? Lezajlott a hatodik Donald Trump – Vlagyimir Putyin telefonhívás, amelyről a Forbes.hu is beszámolt csütörtökön. A Reuters tudósítása szerint az amerikai elnök nagyon elégedetlenül nyilatkozott a közel egyórás egyeztet
Az utazás manapság nem csupán az új helyek felfedezéséről, hanem az élmények megosztásáról és újraéléséről is szól. A Honor 400 széria ebben kínál új perspektívát: mesterséges intelligenciával támogatott fejlett fotós funkcióival segít a mindennapi pillanatokat lenyűgöző vizuális történetekké formálni. A Honor és az eSky együttműködése a fiatal kal
Elindult Bajkonurból egy Szojuz-2.1a hordozórakéta segítségével a Progressz MSZ-31 teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) – közölte a TASZSZ orosz hírügynökség tudósítója a repülésirányítás központjából.
Újabb, 800 ezer forintos pénzbírságról számolt be közösségi oldalán Hadházy Ákos. A képviselő bejegyzésében arról ír, hogy a büntetést Kövér László házelnök azért szabta ki, mert nem jelent meg szavazni az Országgyűlésben azon időszak alatt, amikor még nem volt jogerős a korábbi kitiltása.
Egyre élesebbek a kormányellenes tüntetések Szerbiában, amit kiélezett, hogy az államfő kegyelmet adott négy huligánnak, akik januárban megtámadtak és megvertek egy diáklányt.
Letartóztatták az egyik legnagyobb szekszárdi borászat vezetőjét nagy értékű költségvetési csalás gyanúja miatt indult eljárásban. A Fővárosi Törvényszéken jelenleg is zajlik egy büntetőeljárás, amelyben 11 ember, főként borászok érintettek, köztük a szekszárdi B. I. is.
Pumped Gabo ismét jó ügy mellé állt. A testépítőből lett influenszer ezúttal az erdei kisállatok itatására szólítja fel nézőit, és azt is megmutatja, ő hogyan csinálja.