Michael Douglas karrierje közel hat évtizede alatt megkerülhetetlen névvé vált Hollywoodban – de most úgy tűnik, a 80 éves, kétszeres Oscar-díjas sztár a visszavonulás felé tart. A Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon tartott sajtótájékoztatón beszélt először nyíltan arról, hogy jelenleg esze ágában sincs visszatérni a filmezéshez.
A Netflix nagy port kavart a 2025. július 4–7. között megrendezett Anime Expón, Los Angelesben, írja a Variety. A streamingóriás új trailereket, klipeket és képanyagokat mutatott be több készülő animéhez. A Netflix közlése szerint a felhasználók több mint 50 százaléka – azaz több mint 150 millió háztartás, ami nagyjából 300 millió nézőt fed le – re
Az új kormányrendelet szerint az általánosnál nagyobb kordontávolságot rendelhet el a rendőrség azoknak, akik veszélyeztető tevékenységet folytattak a nemzetközileg védett személyek látogatásakor.
Az agrártámogatások rendszerében jelentős átalakulás figyelhető meg: négy év alatt megduplázódott a nemzeti költségvetésből finanszírozott támogatások aránya. Az idei 1504,7 milliárd forintos keretösszegből az első negyedévben már 274,2 milliárd forintot használtak fel, amelynek közel fele hazai forrásból származott.
Rekordokkal zárta a 2024-es évet a mélyfagyasztott finompékáru-gyártó, a hat országban jelenlévő Pek-Snack Csoport árbevétele 5 százalékkal 12,7 milliárd forintra emelkedett, adózott nyeresége pedig több mint duplájára nőtt, 589 millió forintra emelkedett az előző évi 214 millióról.
Júniusban 27,4 milliárd forint hiány keletkezett az államháztartásban - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes pénzforgalmi adataiból. Az adat első pillantásra meglepő lehet, hiszen az elmúlt negyed században ebben a hónapban még nem láttunk többletet, ám a képet két olyan egyedi tényező javítja, ami nélkül a költségvetési kép nem lenne i
Az allergiás megbetegedések egyre több embert érintenek Magyarországon: közegészségügyi adatok szerint 2,5 millióan küzdenek valamilyen allergiával, és minden tizedik ember érzékeny a parlagfűre.
A hőség miatt kedden a legmelegebb órákra bezárják az Akropoliszt, Athén legtöbb turistát vonzó látványosságát – jelentette be a görög kulturális minisztérium. A döntés nem újdonság, az időjárás miatt már tavaly és 2023-ban is többször hoztak ilyen intézkedést.
A Scala nem engedi be és nem téríti vissza a jegyárat azoknak, akik atlétatrikóban vagy rövidnadrágban akarnak belépni az operaházba – olvasható a színház honlapján, amely az öltözködésre és a nézők magatartására is pontos szabályokat ír elő.
Nyáron, amikor perzsel a nap és tombol a hőség, a bőrünk is fokozott terhelésnek van kitéve, így ilyenkor kiemelt figyelmet érdemel a tudatos bőrápolás. A megnövekedett páratartalom, az erős UV-sugárzás, a magas hőmérséklet és az állandó izzadás fokozhatja a faggyútermelést, eltömítheti a pórusokat, és akár bőrproblémákhoz is vezethet. Ha szeretnél
Enyhén mozgolódna a piac, de a forint stabilan tartja magát miközben az euró és a dollár sem tétlen a devizapiacon. Kedden reggel az árfolyamok, szinte mozdulatlanok voltak, de később az euró a 398-es szintre lépett. A dollár árfolyama is beindult a reggeli időszakban és 339-en áll. A svájci frank árfolyama változatlanul kezdte a napot. Mit
Egyetlen hét leforgása alatt csak Bács-Kiskun vármegyében 2512-en lépték át regisztráltan a megengedett sebességet. Ezek közül a legkirívóbb hármat meg
Miközben a csapatváltásáról találgatnak, Max Verstappen a Red Bullból kiszállva egy F1-es Mercedesbe ült át a virtuális világban. De kinek és mit üzent ezzel?
Menetrend szerint, késések nélkül, a normál rendben történik az utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jelenleg. A repülőteret 10 óra környékén újabb heves esőzés érte el, de köszönhetően a pontos időjárás-előrejelzésnek, a kollégák felkészültségének és összehangolt munkájának, a jelenlegi zivatar nem okoz fennakadást a forgalomban.
Negyedszer is a Mediaworks székháza elé vonult a Momentum, miután a kormánypárti lapcsoporthoz tartozó Metropol egyik cikke arra buzdította az olvasókat, hogy fotózzanak le minél rövidebb szoknyás nőket. A párt szerint ez volt „az utolsó csepp a propaganda poharában”, ezért tükröt kívántak tartani azok elé, akik „kiszolgálják a hatalom hazugsággyár
Egyre több háztartás fizet elő egy csomagban több távközlési szolgáltatásra, jellemzően televízióra és internetre – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatása. A több év hírközléspiaci trendjeit áttekintő tanulmány szerint napjainkra a helyhez kötött szolgáltatások egyre inkább a mobilszolgáltatókhoz vándoroltak át
Fabrizio Romano, a világ egyik legismertebb átigazolási szakértője elképesztő összegeket keres a közösségi médiás jelenlétéből – derült ki a Hafi nevű elemzőplatform legfrissebb becsléséből. A „Here we go!” szlogenről elhíresült újságírónak 2025-re már 81,9 millió követője van a különböző online platformokon, így nem meglepő, hogy bevételei is az e
Esős hangulatban indult a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX esett az első órában és 99 189 pontig is lement. A vezető részvények közül a Richter pluszban kezdte a napot, a többi részvény viszont mínuszban áll. A forgalom 1 milliárd közelében jár. Milyen irányba indul ma a BUX? A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX
Az amerikai elnök szerint Ukrajna nagyon kemény csapásoknak van kitéve, de szigorúan csak a védekezéshez nyújt segítséget. Annak is hangot adott, mennyire nincs megelégedve Vlagyimir Putyin viselkedésével.
Miközben a Forma-1 mezőnye jövőre bővül a Cadillac érkezésével, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Mohammed Ben Sulayem nem zárja ki, hogy hamarosan egy újabb, akár kínai csapat is csatlakozzon a sportághoz – igaz, csak akkor, ha az valódi értéket képvisel.
A világhírű színésznő, Zendaya ismét feltűnt Budapest utcáin – ezúttal egy belvárosi kávézóban lepte meg a dolgozókat és a vendégeket. A Szent István Bazilika szomszédságában található vendéglátóhely munkatársai boldogan számoltak be az élményről.
Az első és egyetlen hazai szakmai képzés, amely segít elkerülni a hatósági szankciókat, és átfogóan bemutatja a legális drónos permetezéshez szükséges jogi és gyakorlati lépéseket.
Ez a császármorzsa annyira tökéletes, hogy még Sisi is elismerte volna Ha szeretnél egy igazán finom és autentikus császármorzsát készíteni, akkor jól figyelj, mert most elárulom az osztrák receptet, amit maga Sisi is biztosan imádott volna! De előtte egy kis tisztázás: sokan Magyarországon a császármorzsát összekeverik a daramorzsával, ami egy süt
A ketogén étrend egyre népszerűbb módszer a testsúlycsökkentésre, de vajon milyen hatással van a szív- és érrendszer egészségére? A keto diéta befolyásolhatja a koleszterinszintet, de az eddigi kutatások eredményei vegyesek - sőt, sok kérdés még mindig nyitott.
A magyar cégek 53 százaléka nem kapja meg határidőre a számlái ellenértékét, és ezt az ügyfelek likviditási problémái okozzák – derül ki ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló éves elemzéséből. A kifizetések általában több mint egy hónappal a lejárati határidő után történnek, ez pedig növeli a bedőlt kereskedelmi hitelek kocká