Ha mosogatógép nem áll rendelkezésedre, az bizony nem jelenti azt, hogy a konyhai kotta maga az elkeseredés. Valójában a kézi mosogatás is tartogathat igen hasznos és hatékony megoldásokat, amelyek révén a gyűlölt feladatok rövid idő alatt elvégezhetők, sőt, talán élvezetesebbé is válhatnak. Mindössze néhány apró trükkre és új szokásra van szüksége
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára kedden a Békés vármegyei Szeghalmon. Hubai Imre egy korábban tíz évig szárazon álló, jelenleg vízzel teli, holt-sebes-kör
Valószínűleg sosem felejtik majd el ezt a napot a budapesti kávézó dolgozói, hiszen egy különleges vendéget szolgálhattak ki. Zendaya látogatására ők maguk sem számítottak.
A HRT szerint a segélyszolgálatokhoz mintegy ezer hívás érkezett. A legtöbben a víz szivattyúzásához és a kidőlt fák eltávolításához kértek segítséget.
A Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara jó ideje támogatja már ezt a gondolkodásmódot, a tanév befejeztével immár negyedik alkalommal szervezett ingyenes robotika táborokat június utolsó egész hetében a megyei általános iskolásoknak saját szegedi székházában. A hét során összesen harminc – 15 alsó és ugyanennyi felső tagozatos – fiatal vett r
Oliver Solberg már Észtországban készül a Rally1-es visszatérése, alaposan meg is hajtotta a Toyota GR Yaris Rally1-est. Oliver Solberg három évet várt arra, hogy újra Rally1-es autóba üljön, de végre eljött a várva várt pillanat, és a Toyota WRC-csapatától megkapta az esélyt. A WRC2 éllovasa a jövő heti Észt Rallyn a Toyota GR Yaris Rally1-essel
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) adatai szerint kedd délig összesen 7514 káreseményről érkezett bejelentés, de a viharkárok felszámolása azóta is tart, illetve kedd éjfélig harmadfokú figyelmeztetés van érvényben Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben, és másodfokú figyelmeztetés Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Aba
A PEPE és más memecoinok térnyerése messze túlmutat a technológiai vagy gazdasági szempontokon. Ezek a projektek gyakran nem rendelkeznek klasszikus fundamentális értékkel, mégis képesek hatalmas közösségi támogatást és időszakos árfolyamrobbanásokat generálni. A háttérben sokszor nem pénzügyi racionalitás, hanem pszichológiai mechanizmusok állnak.
Gulyás Istvánné 25 éven keresztül dolgozott buszvezetőként a fővárosban. Az ATV stábja előkerítette kedvenc buszát, Ilike pedig a kamerák előtt ült újra a kormány mögé.
A hetedik helyen kiemelt Gálfi Dalma továbbjutott az első fordulóból a svédországi Bastadban zajló 115 ezer dollár (39 millió forint) összdíjazású salakpályás női challenger tenisztornán.
Az Unitravel bejelentette, hogy fizetésképtelenné vált, ezért nem tudja teljesíteni a vállalásait. Közölték azt is, mi lesz a külföldön tartózkodó utasaikkal és a kártalanításokkal.
Pop Mert szerint a túlélők megkérdezése nélkül épít politikai narratívát a Tisza Párt. Kifogásolja, hogy Gál András szerepet kapott a párt gyermekvédelmi konferenciáján.
Bő két év telt el azóta, hogy a kínai BYD bemutatta Dolphin Surf nevű elektromos járművét, mostanra pedig átlépték az egymilliós gyártási mérföldkövet. A villanyautó hatalmas tempóban hódította meg a világpiacot, és mára az A00 kategória vezető szereplőjévé vált, így sokak szerint akár a jövő "népautója" is lehet belőle.
A Derrick című sorozattal egy igazi, kihagyhatatlan bűnügyi klasszikus tér vissza: a krimik alapjának tartott szériát július 14-től követhetik a nézők a Dunán.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ismét elindította nyári ellenőrzéssorozatát. Strandok, piacok, rendezvények, vendéglátók és turisztikai vállalkozások számíthatnak fokozott vizsgálatokra egészen augusztus végéig. Aki hibázik, akár kétmilliós bírságra és boltbezárásra is számíthat. Ellenőrzés mindenhol, ahol pezseg a nyár A NAV tájékoztatása szerint az
A kormány hét pontban reagált a befektetés-ellenőrzéssel kapcsolatos sajtóhírekre. A cél nem a külföldi tőke elriasztása, hanem a magyar államérdek és az ellátásbiztonság védelme. A minisztérium szerint a szabályozás átlátható, a befektetők 97 százaléka zöld utat kap. A sajtóban megjelent pontatlan és hangulatkeltő cikkekre reagált a Nemzetgazdaság
Az Allianz Research legfrissebb Globális Biztosítási Jelentése szerint 2024-ben impozáns bővülést ért el a globális biztosítási ágazat, a teljes díjbevétel 7 ezermilliárd euróig emelkedett. Folyamatosan nő az igény a biztosítások által nyújtott védelemre, ennek megfelelően a jelentés készítői stabil, éves szinten 5,3 százalékos globális növekedésre
Hatalmas veszteség érte a Liverpool futballistája családját és a focivilágot is. Diogo Jota szakmai sikerei és magánéleti boldogsága csúcsán halt meg. A sportoló hatalmas vagyont hagyott a családjára, pályafutása alatt jelentős összegre tett szert.
A héten visszatér a sci-fi #nagyöregjének Asimovnak a regénye alapján készült Alapítvány legújabb évada, jön több animációs újdonság és persze nyomozásból sem lesz hiány.