2025. július 8. kedd

júl. 8
20:30
Orbán Viktor: Újabb viharok várhatók! Vigyázzunk egymásra! (hirado.hu)
Már háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem munkatársai szerte az országban.
júl. 8
20:30
Töretlen trend parasztgazdaságban nyaralni (Magyar Mezőgazdaság)
Németországban mind nagyobb trend mezőgazdasági közegben tölteni a nyaralást vagy annak egy részét, és a gazdálkodóknak is jó bevételük van a turizmusból, olvastuk az agrarheute.com portálon nemrég megjelent cikkben.
júl. 8
20:30
Megint akkora vihar volt, hogy hajó süllyedt el, komp borult fel a süvítő szélben, hatalmasak a károk Splitben (Roadster)
A szél kávézók és éttermek teraszait is tönkretette, székeket emelt a levegőbe.
júl. 8
20:30
4 ok, amiért érdemes rövid hajra váltanod – Belül is hatással lesz rád (Bien)
Sokan érezzük úgy, hogy a hosszú haj szimbóluma a nőiességnek, ám nem szabad figyelmen kívül hagynunk a rövidebb frizurák adta előnyöket sem. Egy gondosan kiválasztott rövid frizura lehet éppen olyan vonzó és nőies, mint egy hosszú hajkorona, sőt, sok esetben még praktikusabb is. Kifejezetten problémás hajszerkezet vagy életstílus mellett pedig a r
júl. 8
20:36
Drágulás júniusban is: tovább nőtt az élelmiszerek, a háztartási energia, a szolgáltatások ára (Adózóna)
Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak az árak – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az élelmiszerek átlagosan 6,2 százalékkal drágultak egy év alatt, azon belül viszont több alapvető élelmiszer ára 20 százalék felett
júl. 8
20:36
Megfeszített tempóban dolgoznak a szakemberek az áramszolgáltatás helyreállításán, holnapra visszaállhat a hálózat (hirado.hu)
A leszakadt vezetékeket feszültség alattinak kell tekinteni, azok érintése szigorúan tilos és életveszélyes.
júl. 8
20:36
Egy mondat elég volt Trumptól, történelmi csúcsra száguldott a réz (Portfolio)
Donald Trump 50%-os importvámot jelentett be a rézre, miközben jelezte, hogy a gyógyszergyártóknak legalább egy év haladékot adna, mielőtt magas tarifákkal sújtaná a külföldről behozott gyógyszereket és termékeket.
júl. 8
20:36
Macron szerint Európa soha nem hagyja magára Ukrajnát (hirado.hu)
Macron a londoni parlament két kamarája, az alsóház és a Lordok Háza tagjai előtt tartott beszédet.
júl. 8
20:36
Meghalt M. Kiss Sándor (SzMo)
Az ’56-os forradalom egyik legnagyobb kutatója 82 éves volt.
júl. 8
20:36
Kihirdették a szükségállapotot az Észak-Macedóniában (Demokrata)
A szükségállapot kihirdetése lehetővé teszi a hadsereg, a rendőrség és a mentési igazgatóság összehangolt munkáját
júl. 8
20:36
Szívfájdító: ezt üzente utoljára a Bűbájos boszorkák rákban elhunyt sztárja (Médiapiac)
Mindössze 56 évesen elhunyt a Bűbájos boszorkák sztárja, Julian McMahon. A színész rákkal küzdött, s most kiderült, milyen üzenetet írt utoljára és kinek.
júl. 8
20:39
Pusztító árvíz Texasban, több mint 100 halott – Gyerekeket sodort el a víz, egész városrészek tűntek el (TőzsdeFórum)
Gyerekeket, családokat és egész városrészeket sodort el a pusztító árvíz Texasban. A halálos áldozatok száma már átlépte a százat, és a túlélés reménye percről percre halványul. Egy tábort elmosott a víz. Az eltűntek után még mindig kutatnak, de a remény fogy. A katasztrófa megelőzhető lett volna, de nem működött a figyelmeztető rendszer így nem ér
júl. 8
20:42
Újabb ország tér át az euróra - a döntés már hivatalos, itt a dátum is! (Pénzcentrum)
Az Uniós tanács bejelentése szerint Bulgária készen áll az euró bevezetésére.
júl. 8
20:42
Áthelyezték Böjte Csabát – ez az oka (ATV)
Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki augusztus elsejétől kezdődően Böjte Csaba ferences szerzetest, aki kerékpáros zarándoklat keretében, az általa alapított gyermekotthonok lakói által kísérve készül megérkezni új állomáshelyére - jelentette be hétfőn Facebook-oldalán.
júl. 8
20:42
Gyula Tv Híradó 2025. 07. 08. (Gyulatelevízió)
Témák: Többfelé áramszünetet okozott és fákat rongált meg a hétfő délután Gyulán is átvonult vihar. Személyi sérülésről nem érkezett jelentés, de a helyreállítási munkálatok néhány napig eltarthatnak. Kedd délelőtt átadták a Fővárosi Önkormányzat Gyulai Idősek Otthonának új épületszárnyát. Az eseményen elhangzott, az a cél, hogy az itt élők igazi o
júl. 8
20:48
Rejtélyes hódolóról vallott a Házasság első látásra sztárja (Ripost)
Kovács Reni lapunknak adott interjújában ismerkedési szokásairól és egy titokzatos ismeretlenről vallott.
júl. 8
20:48
Dua Lipa olyan pucérruhában lépett ki az utcára, hogy csak pislogunk (Femcafe)
Dua Lipának nem kell a szomszédba mennie stílustippekért: a csinos énekesnő nemrég egy bámulatos, átlátszó kreációba bújt, amiben ő maga volt a nőiesség földi megtestesítője.
júl. 8
20:48
Ezek lakások a legkeresettebbek Magyarországon (MMonline)
A legfrissebb adatok alapján a vásárlók minden településtípuson nagyobb érdeklődést mutatnak a téglaépítésű társasházi lakások, mint a panelek iránt. A markáns különbség nemcsak a kereslet alakulásában, de a négyzetméterárakban is egyértelműen megmutatkozik. Ez különösen aktuális lehet most azoknak, akik első lakás vásárlását vagy építését tervezik
júl. 8
20:48
Az édes francia falu, ahol 1 euróért árulnak lakásokat (in.hu)
Az olcsó házak elárverezése már egy ideje bevált taktika az európai kisvárosokban, és most úgy tűnik, hogy Ambert − egy mindössze 6500 lakosú település Délkelet-Franciaországban − is csatlakozik az 1 eurós házak klubjához.
júl. 8
20:54
A kormány folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben (ProfitLine)
A kormány számára a magyar emberek, kiemelten a családok és a nyugdíjasok az elsők, ezért határozottan fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben. Az áremelések elleni harc első lepéseként a kormány 30 élelmiszer termékkategória esetében árréscsökkentést vezetett be, amelyet kiterjesztett a háztartási- és vegyiárukra, tisztálkodási és szépségápol
júl. 8
20:54
Sok ember idegrendszere megy rá a zsarolóvírusokra: így kerülhetjük el a teljes leépülést (Pénzcentrum)
A Sophos új State of Ransomware 2025 jelentése szerint a zsarolóvírus-támadások nemcsak az adatokat és a rendszereket támadják meg, hanem komoly emberi következményekkel is járnak - különösen az IT-biztonsági szakemberekre nézve.
júl. 8
20:57
Májvédő módszerek: ha ezekre figyelsz, hálás lesz a szervezeted! (Mindmegette)
A máj az emberi test elsődleges szűrőrendszere, amely a méreganyagokat salakanyagokká alakítja, megtisztítja a vért, és lebontja a tápanyagokat és a gyógyszereket, hogy ellássa a szervezetet a legfontosabb fehérjékkel. Mivel a máj a szervezet általános szabályozásának alapvető része, rendkívül fontos, hogy egészségesen tartsuk, és amennyire lehet,
júl. 8
21:00
Hogyan segítsünk a félénk, szorongó kutyánknak? (Háziállat)
Tudd meg, hogyan segíthetsz a félénk, szorongó kutyádnak biztonságot teremtő technikákkal, pozitív jutalmazással és nyugodt menedék létrehozása által.
júl. 8
21:00
Kudarcsorozat a Von der Leyen által vezetett Európai Bizottság munkája a Patrióták szerint (hirado.hu)
A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja megszavazza az Ursula von der Leyen bizottsági elnök elleni bizalmatlansági indítványt.
júl. 8
21:00
Siker vagy bukás? Végre itt az első vélemények az új Supermanről (Mafab)
Feloldották az embargót James Gunn Supermanjével kapcsolatban, így máris befutottak az első vélemények a közösségi platformokon.
júl. 8
21:00
"Nem fognak megérteni." 3 dolog, amit már nem várok el az érzelmileg éretlen szüleimtől (Bien)
A szüleinkhez való kötődés az egyik legmélyebb, legformálóbb és legnehezebben kezelhető kapcsolat az életünkben. Ez az a közeg, ahol először vágytunk szeretetre, elismerésre, megértésre. Ha ezeket nem kaptuk meg, akkor felnőttként is ott marad bennünk az űr, amit szeretnénk betölteni – gyakran ugyanazoktól az emberektől, akik azt sosem tudták megad
júl. 8
21:00
10 másodperces közmondás kvíz: Te ismered ezt a közmondást? (Kvízkuckó)
Készen állsz egy gyors agytornára? Tedd próbára a tudásod egy 10 másodperces közmondás kvíz segítségével! Ismered ezt a közmondást? Ha gyors vagy és jól ismered a magyar mondásokat, könnyedén megválaszolhatod! Tarts velünk, és nézd meg, hogyan teljesítesz a kihívásban! Nálunk mindig találsz valami újat, ami megdolgoztatja az agyadat! Fedezd fel a f
júl. 8
21:12
Feszült nap a devizapiacon: elérte a forint a lélektani határt? (Pénzcentrum)
Vegyesen teljesített a forint kedden: míg az euróval szemben szinte meg sem mozdult, a svájci frank és az amerikai dollár árnyalatnyit erősödni tudott.
júl. 8
21:12
Mandiner Klubest a Groupama Arénában - zene és közélet egy estén (Ripost)
Különleges estével vár mindenkit a Mandiner.
júl. 8
21:18
Áldás az AI a Bitcoin bányászok számára (BitcoinBázis)
A 2024-es felezés félelmére reagálva a Bitcoin bányászok az AI felé fordultak – egyesek milliárdokat költöttek a mesterséges intelligencia megoldásokra és hatalmasat szakítottak, míg mások csak épp hogy belekóstoltak a legújabb trend nyújtotta lehetőségekbe. Kidobott pénz vagy mentőöv az AI a bányászok számára? Lássuk a legnagyobb cégek lépéseit. R
júl. 8
21:21
Makacs fagyifolt a ruhákon? Ezzel a módszerrel gyerekjáték az eltüntetése (Mindmegette)
A nyár egyik legnagyobb öröme egy gombóc fagylalt - legalábbis addig, amíg nem landol a ruhán, esetleg a kanapén, szőnyegen. Bár ártalmatlannak tűnhet, a fagyifolt makacs ellenség a textíliákon: fehérjetartalma miatt könnyen megmarad, sőt, száradás után sárgás vagy barnás foltot hagyhat maga után.
júl. 8
21:24
Ezek a Pixar legjobb animációs filmjei a közönség szerint (Joy)
Megannyi szeretni való karaktert és kedves történetet köszönhetünk a Pixarnak. De melyek a legjobb animációs filmjeik?
júl. 8
21:24
Orbán Ráhelt felvették egy amerikai egyetemre, az Egyesült Államokba költözhetnek (ATV)
"Berci szeptemberben kezdi az iskolát, én pedig felvételt nyertem egy amerikai egyetemre" - írja a Facebook-oldalán Orbán Ráhel, és azt is elárulja: talán eljött az ideje, hogy visszatérjen tanulni az Egyesült Államokba.
júl. 8
21:24
"Kivételes apa és férj volt" – Álma megvalósításába halt bele a 30 éves férfi (Ripost)
Halálig üldözte álmát az apa.
júl. 8
21:30
A magyar vállalkozások a csőd szélén? Késve fizeti ki a számláit a hazai vállalatok több mint fele (Pénzcentrum)
A magyar cégek 53 százaléka nem kapja meg határidőre a számlái ellenértékét, és ezt az ügyfelek likviditási problémái okozzák. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében. A kifizetések általában több mint egy hónappal a lejárati határidő után történnek, ez pedig növeli a bedőlt kereskedelmi hitele
júl. 8
21:30
Miért ásít a kutya? Stressz, öröm és izgalom jele is lehet (Háziállat)
A kutyák ásítása nem mindig fáradtságot jelez: lehet öröm, izgalom vagy akár enyhe stressz jele is. Ismerd meg, hogyan olvashatod ki a kutyád ásításából az érzelmeit!
júl. 8
21:30
Falusi díszkert: Színpompás, hasznos, rusztikus (Magyar Mezőgazdaság)
A falusi kert kialakításának akkor van létjogosultsága, ha a lakókörnyezet egésze rusztikus: falusias ház, vagy akár falusi jellegű életmód is kapcsolódik hozzá, szántóföldek vagy erdők, mezők határolják.
júl. 8
21:30
Orbán Viktor: ma és holnap várható még kiterjedtebb vihar, de a hétvégére fellélegezhetünk. Vigyázzunk egymásra! (vasárnap.hu)
Az előrejelzések szerint ma és holnap várható még kiterjedtebb vihar, de a hétvégére fellélegezhetünk. Vigyázzunk egymásra! – írta Orbán Viktor miniszterelnök kedd esti Facebook-bejegyzésében, amelyben köszönetet mondott a MÁV-Volán Csoport Haváriaközpontjában dolgozóknak a kitartó munkájukért. A kormányfő a látogatást tett a haváriaközpontban, az
júl. 8
21:30
Shinrin-yoku: a japán módszer, ami segít újra kapcsolódni önmagaddal (Bien)
Míg sokan mesterséges eszközökkel próbálják ellensúlyozni a felmerülő stresszt, Japánban egy különleges és természet közeli módszert részesítenek előnyben, amely nemcsak a testre, hanem a lélekre is gyógyítóan hat. Ez a technika nem más, mint a shinrin-yoku, vagyis az erdőfürdés, amely a természet mélyebb megélésén keresztül próbálja helyreállítani
júl. 8
21:30
Esküt tettek a németországi Egyetemi Világjátékokra utazó magyar sportolók (vehir.hu)
Ünnepélyesen fogadalmat tettek a németországi Rajna-Ruhr régióban július 16. és 27. között sorra kerülő 32. nyári Egyetemi Világjátékokon résztvevő magyar sportolók.
júl. 8
21:36
"Ha leütsz, az is oké" – Bódi Bence szembenéz a félelmeivel a ringben (rtl.hu)
G.w.M és Bódi Bence a 2025-ös Sztárbox egyik legnagyobb párharcára készülnek. A rapper és az influenszer nemcsak az arénában, hanem az életük több területén is reflektorfénybe kerültek. Félelmek, önbizalom, család és kőkemény edzések – minden benne van ebben az összecsapásban.
júl. 8
21:36
Tiszta Hang néven saját lapot indít a Tisza Párt (Media1)
Magyar Péterék főleg a kistelepüléseken élőket szeretnék elérni az új, nyomtatott kiadvánnyal..
júl. 8
21:36
Csepregi Éva ezekből visz mindig, hogy kidobálja a közönségnek – megmutatta otthonát a sztár (Médiapiac)
Csepregi Éva új otthonában vezeti körbe a nézőket a Librettó műsorban. A szünidőben különkiadásokkal jelentkezik a Librettó: szombatonként új epizódok mutatják be az aktuális művészeti eseményeket és néhány ismert hazai előadó nyári élményeibe is betekintést engednek.
júl. 8
21:36
A női és a férfi strandkézilabda-válogatottunk is középdöntős az Eb-n (vehir.hu)
A címvédő magyar férfi strandkézilabda-válogatott középdöntőbe jutott a törökországi Alanyában zajló Európa-bajnokságon, mivel 2-1-re nyert kedden Olaszország ellen a csoportkör második fordulójában.
júl. 8
21:42
Sikeres alaptőke-emelést hajtott végre a NAP (Portfolio)
A NAP igazgatósága tájékoztatta a befektetőket és a tőkepiacot, hogy lezárult a társaság alaptőke-emelése, amelyet a közgyűlés korábbi felhatalmazása alapján határoztak el.
júl. 8
21:42
Megcsúszott a magyar tőzsde: így reagáltak a befektetők (Pénzcentrum)
Vegyes képet mutatott a magyar tőzsde kedden: miközben néhány blue chip próbált kapaszkodni, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, a BUX végül 472,9 pontos mínuszban, 98 986,44 ponton zárt, ami 0,48 százalékos esésnek felel meg.
júl. 8
21:42
Bajnokok Ligája - Finnországban elrajtolt a sorozat, májusban Budapesten ér véget (HírTV)
Finnországban a Kuopio PS és a moldovai Milsami párharcának első felvonásával elrajtolt a labdarúgó Bajnokok Ligája 2025/26-os idénye, amely május 30-án majd Budapesten a Puskás Arénában sorra kerülő fináléval zárul.
júl. 8
21:42
Hölvényi György: A keresztény közösségek megerősítése nélkül Szíria nem tud megújulni! (vasárnap.hu)
“Szíriában minden közösségnek egyenlő szabadságjogokat, beleértve a vallásszabadságot is, kell élveznie. Elejét kell venni a vallási és etnikai csoportok megkülönböztetésének. Ez elsősorban nem is vallási, hanem emberjogi kérdés" – jelentette ki Hölvényi György a Patrióták frakció vallásszabadsággal foglalkozó munkacsoportjának strasbourgi ülésén,
júl. 8
21:45
Így készülj fel a nagy viharra! A kertről se feledkezz meg! (Mindmegette)
Az elmúlt években gyakori, hogy nyaranta egy-egy tomboló vihar jelentős károkat okoz országszerte. Ha azonban előrelátó vagy, akkor megelőzheted, hogy a szélsőséges időjárás miatt nagyobb anyagi veszteség érjen.
júl. 8
21:48
Fontos döntéseket hozott rendkívüli közgyűlésén Balogh Petya cége (Portfolio)
A STRT 2025. június 27-én megkezdett, majd július 7-én folytatott rendkívüli közgyűlésén több fontos döntést hozott.

Keresés