A Nemzeti Versenysport Szövetség közösségi oldala szerint az nOxygen Apnea Club sportolója az uszony nélküli számban végzett a második helyen a nem olimpiai sportágak seregszemléjén.
A grillen készült burgonya egyszerre ropogós és krémes, a füstös ízt pedig tökéletesen kiegészíti a friss zöldfűszeres szósz. Az egyszerűen elkészíthető fogás minden alkalomhoz illik, az olasz salsa verdére emlékeztető öntet pedig pár perc alatt elkészül, és akár napokkal később is felhasználhatjuk.
"Miközben sok kórházban ismét 40 fokban szenvednek a betegek, fertőzésveszély miatt palackos vízzel kell fürödniük a kismamáknak a székesfehérvári kórházban és csak így lehet a csecsemőket is fürdetni" - fogalmazott a TISZA Párt elnöke.
Az amerikai és orosz elnök a háború tűzszünetéről tárgyal, azonban a Fehér Ház nyitott egy háromoldalú csúcstalálkozóra is. A források szerint viszont egyelőre a kétoldalú megbeszélésre készülnek.
A nyár ízeit többféleképpen konzerválhatjuk. A szárított paradicsom tökéletes példa erre: igen erős, szinte csípős paradicsomíze van, apró darabokra vágva igazi ínyenc csemege. Gazdagíthatunk vele salátákat, kelt tésztákat, kenyereket, pizzákat, tésztaételeket, de előételnek is nagyon finom.
Fadd-Domboriban egészségügyi kockázat, Gödon és a Római-parton pedig a Duna magas vízállása miatt nem lehet fürdőzni. Verőcénál is hasonló volt a helyzet.
Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök a jövő héten Alaszkában ül le tárgyalni az orosz–ukrán háború lehetséges lezárásáról. Ukrajna szövetségesei a hírre közös közleményt adtak ki. Az európai szövetségesek határozottan kiálltak Ukrajna mellett, és kijelentették, hogy a tárgyalásokba Kijevet is be kell vonni.
A turisták körében népszerű városokban sajnos gyakran megjelennek a zsebtolvajok és csalók. Ismerd meg Rick Steves utazási guru bevált tippjeit, amivel megvédheted értékeidet.
Augusztusban a természet valami hihetetlen bőséggel ajándékoz meg minket és az asztrológia szerint is egy különleges ásványnak kell nagyobb figyelmet szentelnünk ebben a perzselő időszakban.
Az E.On Hungária Csoport Letenyén telepítette Magyarország első középfeszültségű soros feszültségszabályozóját, amely stabilabb áramellátást biztosít és lehetővé teszi több napelemes rendszer csatlakoztatását.
Egy, a népszerű mémcoinhoz, a Dogwifhat-hez köthető kötött sapka augusztus 7-én 800 ezer dollárért kelt el az egyik aukciós platformon. A legmagasabb ajánlatot a feltörekvő mémcoin-indítóplatform, a Bags alapítója és vezérigazgatója, a szimplán csak Finn néven ismert kriptovállalkozó tette, aki elmondása szerint csak „vissza akarta adni a sapkát a
A Fehér Ház fontolóra vette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vegyen a Donald Trump és Vlagyimir Putyin között augusztus 15-re tervezett alaszkai csúcson. A döntés hátterében az a nemzetközi aggodalom áll, hogy Trump Kijev bevonása nélkül dönthetne a békéről.
Emberi maradványokat talált egy fiatal fiú szerdán Hajdúsámsonon. A csontok egy belvárosi, lakatlan területen bukkantak elő a földből, ahol korábban temető üzemelt. Bár a terület magántulajdonban van, nincs elkerítve, így bárki bemehet oda.
Magyarországon vezeti be a Shucle közlekedési platform első globális kísérleti projektjét a Hyundai Motor a Dél-Korea és Magyarország közötti Gazdasági Innovációs Együttműködési Program (Economic Innovation Partnership Program, Eipp) keretében, a projekt célja a közösségi közlekedés támogatása az üresjáratok minimalizálásával, a károsanyag kibocsát
Évekkel azután, hogy megszüntették a sikkasztás miatt indított büntetőeljárást, Gáspár Győzőék ismét bíróságra járnak. A showman felesége, Gáspár Bea most elárulta, hogy a Kúria szerint több eljárási hiba történt, ezért szeptemberben újratárgyalják az ügyet. A házaspár most ismét nehéz időszak elé néz.
Egy új, kompakt eszköz érkezik az üzletlánc polcaira, amely meglepően sok helyzetben jöhet jól - otthon és útközben is. A Lidl terméke egyszerre kínál kényelmet, mobilitást és sokoldalúságot, méghozzá megfizethető áron.