Runtág Tivadar operatív igazgató szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.
A szemét kidobása az autó ablakán, még ha csak egy zsebkendőről van is szó, civilizálatlan viselkedés és a KRESZ egyértelműen kimondja: "tilos szemetet lerakni az utakon és az utak mentén, valamint parkoló vagy mozgó járművekről bármilyen tárgyat kidobni". Olaszországban ezentúl a hatóságok az utak melletti, vagy akár a magánkamerák felvételeit is
Kezdődik az iskola, és ezzel együtt a szülők rémálma: mit szeretne enni a gyerek, mi az, ami egészséges, és elfogy? Mivel feleslegesen, a kukának senki nem szeret semmit készíteni, hoztunk néhány receptet, ami beválhat. Persze beszállni az Insta-versenybe, hogy ki csinál színesebb, cukibb, jobban fotózható kaját, teljesen felesleges. A cél, hogy a
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt. A köret lehet krumpli, tészta és rizs is, ki melyiket szereti jobban. Ez a vajbabos sertésragu könnyen elkészül, laktató és mondani sem kell, hogy nagyon finom.
Párbeszédet és vitát javaslok minden televízióban és portálon a kormányellenes tüntetők megválasztott legitim képviselőivel - mondta pénteken Aleksandar Vucic szerb elnök a közösségi oldalán közzétett videójában, amelyben kiemelte: Szerbiának demokratikus párbeszéddel, nem erőszakkal kell megoldania a problémáit.
Gyengébben alakult a második negyedévi német GDP-növekedés az előzetes jelentéshez képest - közölte a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
Az antioxidánsok igazi szuperhősökként védik a szervezetünket: képesek semlegesíteni a káros szabadgyököket, amelyek sejtkárosodást és idő előtti öregedést okoznak. A kutatások szerint a megfelelő antioxidáns-bevitel nemcsak a bőrünket tartja fiatalon, hanem az egész testünkre jótékony hatással van. De melyek a legerősebbek közülük, és hogyan tudju
Tízből hat középkorú nő tapasztal memóriazavarokat és kognitív nehézségeket a menopauza idején, mégis kevesen beszélnek róla. Az új kutatások szerint a hormonális ingadozások nemcsak a testre, hanem közvetlenül az agyra is hatnak. Pauline Makival, a Chicagói Illinois Egyetem pszichiátria, pszichológia és szülészet-nőgyógyászat professzorával, a tém
Legalább öt napig el fog tartani a kőolajtranzit helyreállítása a Barátság vezetéken, amelyet ismét ukrán légicsapások értek – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon. A tárcavezető arról számolt be, hogy a Barátság kőolajvezeték ellen végrehajtott támadás miatt egész nap forródróton volt Orbán Viktor minisztere
A csillagjegyek nemcsak személyiségvonásainkban, hanem az érzelmi világunkban is komoly szerepet játszanak, befolyásolva azt, hogyan fejezzük ki a szeretetet mások felé. Meglehet, hogy a szeretet eltérő formában nyilvánul meg egy Kos, egy Bika vagy éppen egy Rák esetén, hiszen minden jegy más-más tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek meghatározzák
Váratlan látogatást tett Mark Rutte NATO-főtitkár pénteken, Kijevben Volodimir Zelenszkij elnök meghívására. A munkavizit közben és alatt légitámadás-riadó volt az ukrán fővárosban.
Orbán Viktor miniszterelnök horvátországi nyaralóbrigádjából Orbán Balázs politikai igazgató is hozzátett egy kis nyári mozaikot Magyar Péter posztjához.
A magyar kormány másfél évtizede kiemelt figyelmet fordít a vidéki térségek fejlesztésére – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter pénteken Németbányán, a helyi szennyvízprojekt átadásán. Mint mondta, a kabinet meggyőződése, hogy „a vidék alkotja Magyarország gerincét”.
Ebben a hónapban mutatunk történetet egy 18. századi bábáról, egy Izlandon nyíló, új dimenzióról, és megkérdeztük olvasóinkat is, ők mit ajánlanak jó szívvel.
A felhívás több mint 20 milliárd forint kamatmentes hitellel ösztönzi a geotermikus hőtermelő beruházásokat Budapesten kívül az ország bármely részében.
Szomorú veszteség érte augusztus 20-án, szerdán a motorsport világát. A sportág P.T. Barnumjaként emlegetett Humpy Wheeler 86 éves korában, szerettei körében hunyt el. A sikeres üzletember, aki élete során hazájában rendkívül sokat tett az autóversenyek népszerűsítéséért, a Disney-filmek szerelmeseinek is ismerős lehet, ugyanis korábban ő szinkroni
Merész, mégis természetes. Nosztalgikus, de modern. A Calico hajtrend az idei szezon egyik legizgalmasabb hajfestési trendje, amely a 2000-es évek ikonikus melírjait hozza vissza, de új, friss köntösben.
Két egyéni aranyat és egy négyes ezüstöt hozott a milánói gyorsasági kajak-kenu világbajnokság első döntős napja. A dobogón végző honfitársaink az M4 Sport helyszíni riporterének, Bittmann Emilnek értékeltek a futamokat követően.
A világ legismertebb szigetei közül soknak érdekes beceneve van: Bali spirituális varázsával az istenek szigetének számít, míg Szicíliát kellemes klímája miatt egyszerűen csak a napfény szigeteként emlegetik. De létezik egy káprázatos görög hely, amely egy egészen másféle elismerést kapott: Leszboszt nemrég Európa leginkább alulértékelt szigetének
Az Európai Unió felgyorsítja a digitális euró bevezetésére irányuló munkát, és a Financial Times szerint fontolóra veszi az Ethereum és a Solana publikus blokkláncok használatát a kibocsátás és az elszámolás céljára. Az Európai Központi Bank júliusban kiadott jelentésében részletesen ismertette a folyamatos előkészületek státuszát, beleértve a szab
A WRX és ERX-szezon a hétvégén a finn KymiRingen folytatódik a negyedik futammal. A szezon új helyszínén zajló versenyre is érdemes lesz figyelni, hiszen az ERX3-mezőnyben két magyar induló is lesz.
Kylie Jenner és Timothée Chalamet kapcsolata uralta a nyári címlapokat, de az utóbbi hetekben a sztárpár szakításáról szóló spekulációk kezdtek el keringeni.
Szerbia több városában is egyre erőszakosabbá váltak a több mint kilenc hónapja tartó kormányellenes tüntetések, amelyeket az újvidéki pályaudvaron bekövetkezett tragédia váltott ki.
Közel három hónapig tartó zárva tartás után a Parajdi Wellness Központ 2025. augusztus 23-án ismét megnyitja kapuit. A közösségi médiában közzétett bejegyzésben ezt írják: „Hálásak vagyunk a türelemért és a támogatásért, és örülünk, hogy a bezárásra okot adó körülmények megszűntek. Szolgáltatásaink változatlan minőségben és sokszínűségben várnak mi