2025. augusztus 4. hétfő

aug. 4
5:39
Lehetetlennek tűnt, de már százezres nézőszámmal pörög a YouTube-talkshow, ahol poénokba csomagolják az önismeretet (Forbes)
Nagyon bejött a fentanil Zacher Gábornak, de aztán megszólalt a belső vészcsengője – derült ki a Hoppá! Show egyik adásából. Az autós Vályi István is olyat mondott a műsorban, hogy az M5-öt is megjárt műsorvezető tompítania próbálta, de a közönség már dőlt a röhögéstől. Könnyebb egy poharat kitölteni, mint az élet kihívásaival szembenézni – egy
aug. 4
5:39
Leragaszthatták a száját egy kisgyereknek egy budai magánbölcsődében, a rendőrség nyomoz (Telex)
Az intézményvezető szerint a gondozó csak viccesen mondta a gyerekeknek, hogy ha nem fejezitek be, akkor leragasztom a szátokat. A gondozót egy hónapra felfüggesztették, de azóta újra a bölcsődében dolgozik.
aug. 4
5:39
Ezért nem nyithatók az ablakok rengeteg hotelben (Telex)
Bár a nyugodt éjszaka egyik elengedhetetlen összetevője a friss levegő, sok szállodában be kell érni a légkondival – már ahol működik.
aug. 4
5:39
Sokat szorong, mindenen stresszel? Így oldhatja a feszültséget otthon (EgészségKalauz)
Stressz mindannyiunk életében van, szinte elkerülhetetlen, az azonban nem mindegy, hogyan kezeljük!
aug. 4
5:41
A célsáv tetején lehet az infláció (Magyar Nemzet)
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
aug. 4
5:42
Még ma is fájdalmakkal él: 20 éve katapultált egy Mig-29-ből a vadászpilóta (Blikk)
Szabó Zoltán "Topi" neve a mai napig annak is ismerős, aki nem vonzódik különösebben a repüléshez: a vadászpilóta 20 évvel ezelőtt katapultált egy lángoló MIG-29-ből.
aug. 4
5:42
Nagy volt a baj, riasztani kellett a vízimentőket és még a búvárokat is a Balatonnál (Infostart)
Újraélesztés, darázscsípés, balesetek, a viharjelzésben elsodródott vitorlás és egy elveszett "drágaság" – ismét nem maradtak tétlenül a vízimentők a hétvégén a Balatonnál.
aug. 4
5:45
Lezuhant egy repülőgép Mallorcán (Demokrata)
A tájékoztatás szerint a halottak holttesteit a délutáni órákban emelték ki a tengerből.
aug. 4
5:45
Svájci riválisa Milák Kristóf visszatérését várja, és üzeni: "Készen fogok állni rá" (Magyar Nemzet)
Noe Ponti jobb időt úszott a szingapúri vb-n, mint amivel Milák tavaly olimpiai bajnok lett Párizsban.
aug. 4
5:47
Kiderült Magyar Péter ördögi terve, a szoci elnök árulta el a titkot (Magyar Nemzet)
Ebből balhé lesz!
aug. 4
5:51
Ezzel a vegyszermentes trükkel soha nem jelennek meg pókok a fürdőben (Femcafe)
Eleged van abból, hogy újra és újra pókok bukkannak fel a fürdőszobád sarkaiban? Akkor mutatunk egy egyszerű, természetes módszert, amivel távol tarthatod ezeket a hívatlan nyolclábú vendégeket!
aug. 4
5:51
Senki sem hallotta a sikolyokat: saját nagymamája kínozta halálra a 12 éves kisfiút (BorsOnline)
A világ nem tudott az ajtók mögött zajló borzalmakról.
aug. 4
5:51
Melyik két viselkedés teszi tönkre a boldogságot (Magyar Hírlap)
És melyik négy erősíti azt.
aug. 4
5:51
Sebastian Kurz: A magyar kormánynak igaza volt (Magyar Nemzet)
A volt osztrák kancellár a Magyar Nemzetnek adott interjúban kiemelte: szerinte a migrációs válság idején Magyarország a helyes utat választotta, és ma már sokan elismerik, hogy a korábbi bírálatok tévesek voltak.
aug. 4
5:54
Orbán Viktor Ukrajna elleni utolsó érve is veszélyben (Piac és Profit)
A magyar kormányfő szerint az oroszok lesznek az ukrajnai háború győztesei egyszerűen azért, mert Kijev katonái hamarabb elfogynak. Most azonban kiderült, hogy ez korántsem biztos forgatókönyv.
aug. 4
5:54
Kezdődik a rémálom, jönnek a hosszú terelések az M1-esen (Infostart)
Szeptemberben kezdődnek az M1-es autópálya bővítési munkálatai, ami miatt már most figyelmeztetnek az MKIF munkatársai: minden sofőrnek extra koncentrációra kell készülnie.
aug. 4
5:57
A tanáriban robbant a kéj: a szexéhes tanárnő a diákjával hancúrozott (Ripost)
A tanárnő egy kollégájának mesélte el, hogy a diákjával hancúrozott. Ez lett a veszte.
aug. 4
5:57
A Cadillac a világ meghódítására készül – vajon most sikerül? (NRGreport)
A Cadillac újra nekifut a világhódításnak – ezúttal elektromos modellekkel, F1-es csapattal és prémium technológiákkal. Sikerülhet, ami eddig nem?
aug. 4
5:57
További egyszerűsítésekkel lesz elérhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram (KKV Magazin)
Módosult a „Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást támogató egyműveletes kombinált Hitelprogram”, aminek köszönhetően a korábbinál is több hazai vállalkozás számára lesz elérhető a kedvezményes finanszírozási lehetőség az Mfb Pont Plusz hálózatban. A projekteknek továbbra is tartalmazniuk kell infokommunikációs fejlesztést vagy megújuló ener
aug. 4
5:57
Ennél kínosabb dolog még nem történt a Forma 1 történetben, rajtunk röhög a fél világ (Promotions)
Ez is csak Magyarországon történhet meg, döbbenetes jelenetek a Hungaroringen.
aug. 4
5:57
EY: A kibervédelem profitforrás (Mínuszos)
A vállalatoknak a kibervédelemre nem szabad csak kiadásként tekinteniük: az adatok védelme jelentős üzleti növekedést
aug. 4
5:57
Ikonikus műalkotásokkal gazdagodik a Samsung Art Store kínálata (MMonline)
A Samsung bejelentette együttműködését az ikonikus brit Liberty dizájncég és divatházzal, amelynek keretében a márka leghíresebb tervezéseiből válogatott kollekció kerül a Samsung Art Store kínálatába. Amelynek köszönhetőan a Samsung Art TV felhasználók világszerte, az otthonuk kényelméből 20 új képet fedezhetnek fel a Liberty gazdag, időtálló művé
aug. 4
5:57
950 milliárd szájmaszkot dobtunk ki, pedig elektronikai alkatrészeket lehet belőlük gyártani (newtechnology.hu)
A Dél-Queensland-i Egyetem (UniSQ) ausztrál kutatói kínai kollégákkal együttműködve dolgoztak ki egy új, költséghatékony újrahasznosítási technikát, amely környezeti és gazdasági szempontból is ígéretes lehetőséget jelent. A módszer célja, hogy az
aug. 4
5:57
Megmondták, bejött: tényleg beszakadtak a dinnyeárak (Mezőhír)
Ismét a dinnyével akcióznak, önköltség alatti értékesítésre kényszerítve a termelőt.
aug. 4
5:57
Hogyan segítik a baktériumok a talajmunkát? (Agrárágazat)
A baktériumtrágya kulcs a fenntartható mezőgazdaságban: minden javítható mikrobiológiai módszerekkel.
aug. 4
5:57
Sokan "befogott orral" fognak Magyar Péterre szavazni – de miféle képük van ezeknek a politikáról, a nemzetről, a kormányzásról? Mit képzelnek magukról? (Mandiner)
Ezt az undorító, vállalhatatlan alakot ajánlgatják Magyarországnak; egy olyan jelöltet, akit a támogatói is csak megvetéssel és alapvető fenntartásokkal tudnak elfogadni. Ungváry Zsolt írása.
aug. 4
5:57
Magyar Péter maga dobta be a törölközőt Erdélyben (Magyar Nemzet)
Kevésnek bizonyult az, hogy táblák előtt pózolt és a fűben fetrengett a tiszás elnök.
aug. 4
5:57
6000 éves, elfeledett város tárhatja fel a múlt ismeretlen titkait (Helló Magyar)
Rejtélyes város: egy kutatócsoport olyan felfedezést tett a tengerben, amely alapjaiban változtathatja meg a történelemről alkotott elméleteket.
aug. 4
5:57
Az Olsen ikrek ikonikus kiegészítője újra divatba jött − szerezd be te is! (in.hu)
Mary-Kate és Ashley Olsen stílusáról elsőre jó eséllyel a réteges fekete ruhák, giccses ékszerek vagy akár egy hatalmas Balenciaga táska jut eszünkbe. Az outfitjeiket azonban jellemzően a túlméretezett napszemüvegek tették tökéletessé, melyek − úgy néz ki − újra reneszánszukat élik.
aug. 4
5:57
A 112 segélyhívón már gyermekbántalmazást, abúzust is be lehet jelenteni (Kölöknet)
Tedd le a terhed! néven új program indul, amelynek keretében a 112-es segélyhívó számon állami gondoskodásban lévő gyermekekkel kapcsolatos bántalmazást, abúzust lehet bejelenteni.
aug. 4
5:57
A nyelvtanulást is forradalmasíthatja az MI – de attól még más út is járható marad (Roadster)
Duolingo vagy MI? – Helyes kérdés?
aug. 4
5:57
A világ legegészségesebb süteménye – és most megtudod a receptet (Bien)
Te is rajongsz a süteményekért, de olykor mégis rád tör a bűntudat, hogy nem teszel jót az egészségednek az elfogyasztásukkal? Gyakran mondják, hogy a kulcs a mértékletességben rejlik, de még jobb, ha eleve olyan süteményeket eszel, amik egészségesek. De gondoltál már arra, hogy vajon melyik sütemény lehet a legegészségesebb a világon?
aug. 4
5:59
Hét év után tért vissza egy másik sportágból, rögtön tönkreverte a világot (Magyar Nemzet)
Az olimpiai bajnok már négy különböző sportágban szerzett vb-címet, vasárnap pedig megvalósította az álmát.
aug. 4
6:00
Beismerő vallomás? Az elemző szerint ezért változott meg Orbán beszédeinek a hangvétele (ATV)
"Nem tudok kiállni, és azt mondani, hogy jól mennek a dolgok, hajrá, folytassuk" - fogalmazott Orbán Viktor az MCC Feszt zárónapján Esztergomban. A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy látja a miniszterelnök beismerő vallomást tett a gazdaságról.
aug. 4
6:03
Ezeket ültessük, hogy nektárban gazdag kertünk legyen! (Agrofórum)
A nektárban gazdag kert nemcsak a beporzó rovarok menedékhelye, de egyben élő, színes és illatos oázis is. Ha tudatosan olyan növényeket választunk, amelyek gazdagon virágoznak és hosszú ideig kínálnak nektárt, azzal nagyban hozzájárulunk a biodiverzitás fenntartásához.
aug. 4
6:03
"Úgy voltam vele: egy évet hajléktalanként fél lábbal is kibírok" – Aranka története (WMN)
Aranka három éve él hajléktalanként. Előtte gazdasági vonalon dolgozott a médiában és a Parlamentben is, de volt jól menő vállalkozása is, a munkáin keresztül pedig bejárta a fél világot. Most elmeséli, milyen tényezők sodorták bele jelenlegi helyzetébe, mik a kilátásai, és mik azok a dolgok, amik nap mint nap erőt adnak neki.
aug. 4
6:03
Ursula von der Leyen reszkethet – közel a politikai földindulás Brüsszelben! (Mandiner)
Nagyot erősödtek a Patrióták.
aug. 4
6:03
Adam Sandler új netflixes filmjétől visszasírjuk a 80-as, 90-es évek vígjátékait (Magyar Nemzet)
Harminc év után visszatért Happy, a flúgos golfos, Adam Sandler pedig pontosan azt hozza benne, amit megszokhattunk tőle: képtelen történet, alpári humor, ám a rajongók pont ezért szeretik.
aug. 4
6:06
Így süsd biztonságosan a húsokat a nyári melegben (Spa Trend Online)
A nagy meleg és a sok rovar miatt a nyári hússütés az égett széleknél és az elázásnál valamivel nagyobb kockázattal járhat, ha nem figyelsz oda pár alapszabályra. Jöjjön 3 fontos dolog, amit muszáj betartanod, ha hús sül a grillen.
aug. 4
6:09
Kecskeméten lesz az ország legnagyobb autógyára! (Autónavigátor)
A tárcavezető a Hungaroringen elmondta, a futam előtt tárgyalt a német autógyár itt lévő képviselőivel, s ez alapján kijelenthető, hogy
aug. 4
6:09
A büntetések után így változott meg a Magyar Nagydíj végeredménye (Magyar Nemzet)
Döntöttek Verstappen és a köddé vált Hamilton incidensében, Leclerc nem úszta meg a futam alatt kiosztott öt másodperccel.
aug. 4
6:09
A bizalmi marketing - Podcast ajánló! (Digital Hungary)
Beszélgetőtársam ezúttal Szinai Ádám, a CIB Bank marketing- és kommunikációs vezetője.
aug. 4
6:11
Alisson felesége elárulta, miért hagyta ott a kapus a Liverpool csapatát (Magyar Nemzet)
A Premier League címvédője hétfőn két felkészülési mérkőzést is játszik a spanyol Athletic Bilbao ellen.
aug. 4
6:12
Főbérlőként is reaktiválta magát Simicska Lajos egykori jobbkeze (Menedzsment Fórum)
Nyerges Zsolt magabiztos nevet választott az új cégének.
aug. 4
6:12
Olyan látható Budapesten augusztus 20-án, amire évtizedek óta nem volt példa (Infostart)
Igazi kuriózum érkezett a Gyermekvasútra, augusztus 20-án be is mutatkozik a nagyközönségnek.
aug. 4
6:15
Ezt az ukrán lövést nagyon várták már Győrben (Mandiner)
De sokan nem örültek neki.
aug. 4
6:15
Arcsi (Magyar Nemzet)
Rezeda Kázmérnak volt kutyája. Arcsi, a weimari vizsla.
aug. 4
6:15
Komoly orosz befolyásolási kísérletekre figyelmeztet a választások előtt a moldovai nemzetbiztonsági tanácsadó (Telex)
A szeptemberi választáson dőlhet el, hogy Moldovában marad-e a nyugatbarát kormány.
aug. 4
6:15
Egészségügyi szolgáltatásokhoz kaphatnak támogatást a vasutasok – figyelem, a családtagokra is érvényes! (Hóvége)
Vasutas dolgozók és nyugdíjasok, illetve hozzátartozóik is beléphetnek a Vasutas Egészség- és Önsegélyező Pénztárba.
aug. 4
6:15
Ne maradj le: jön az év legszebb csillaghullása (Drive)
Augusztus első felében ismét megérkezik hazánk fölé a leglátványosabb meteorraj, a Perseidák. A hullócsillagok augusztus 12-én és 13-án érik el csúcspontjukat, ám idén az erős holdfény miatt nehezebb lesz észrevenni őket.

Keresés