Új korszakba lépett a divatvilág. Az idősebb modellek közelebb hozzák hozzánk a divatot, de a sokszínűségről, szépségről és életmódról alkotott társadalmi normákat is újradefiniálják. A modellkarrierek korábban szinte végtelenül rövidek voltak, sokan pár szezont követően eltűntek a süllyesztőben. Az elmúlt években azonban több ismerős arc is vissza
A Verb Technology Company részvényei hétfőn több mint 200%-kal emelkedtek napközben, miután bejelentettek egy 558 millió dolláros TON token bevásárlást, és a kriptovaluták felé való elmozdulást stratégiájuk alapkövévé emelték. A közösségi kereskedéssel foglalkozó vállalat azt is közölte, hogy TON Strategy Co. névre kereszteli át magát. Ezzel a cég
A Bloomberg hírügynökség úgy értesült: az orosz vezetés az amerikai elnöknek azzal akarja bizonyítani békülékenységét, hogy időlegesen leállítja az ukrán célpontok elleni légicsapásokat.
A Blockchain4Youth kezdeményezés részeként a Bitget hivatalosan is elindította a Z generációt is aktívan bevonó globális kampányát. A tervek szerint augusztusban számos program és előadás zajlik le, többek között Európában, a Közel-Keleten és Ázsiában. A Bitget elindította az idei év egyik kiemelkedő eseménysorozatát A vezető kriptotőzsde és Web3 v
Ismét migránsellenes tüntetések zajlanak Nagy-Britanniában. Sok tiltakozó nő és lány zaklatása miatt vonult ki, ám őket lefasiztázták az ellentüntetők. Közben kiderült, hogy egy korábbi, etnikai elemek miatt kényes ügyben rendőrök is részt vettek zaklatásokban.
A francia szélsőjobboldali Rassemblement National (RN) pártja 2025 augusztusában bejelentette, hogy törvényjavaslatot készít elő, amely lehetővé tenné Franciaország nukleáris erőműveinek fel nem használt energiájának Bitcoin-bányászatra való felhasználását. A kezdeményezés éles váltást jelent a párt korábbi kriptovaluta-ellenes álláspontjához képes
A gázai humanitárius helyzetre hivatkozva újabb nyugati országok csatlakozhatnak ahhoz a 147 országhoz, amelyek Palesztinát önálló államként ismerik el. Emmanuel Macron bejelentése után a britek, kanadaiak és ausztrálok is pedzegetni kezdték az elismerést, amit Izrael és az Egyesült Államok hevesen ellenez. A kérdésnek továbbra is szimbolikus jelen
India bírálta az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, azt állítva, hogy igazságtalanul "pécézik ki" őt az orosz kőolaj vásárlása miatt, miközben e két szereplő - Újdelhi szerint - továbbra is kiterjedt kereskedelmet folytat Moszkvával az ukrajnai háború ellenére.
Az online szerencsejáték az elmúlt években drámai változáson ment keresztül, és egyre több játékos mozdult el a hagyományos fiatvalutáktól a digitális eszközök felé. Ami egykor csak a techis arcok körében volt egy niche trend, mára globális mozgalommá vált, különösen az iGaming területén. Az olyan platformok, mint a Toshi Bet No KYC Casino, ennek a
Az ELTE oktatója arról beszélt, hogy az emberek nem fogják hagyni, hogy a Fidesz veresége esetén gáncsolja az új kormány megalakítását a köztársasági elnök. Szerinte fenyegetésre, zsarolásra is szükség lehet.
A 2023-as airdrop idején még a Celestia TIA tokenje volt a kereskedők és befektetők új kedvence – a projekt az új „moduláris korszak” zászlóvivőjeként pozicionálta magát, és több mint félmillió felhasználóhoz juttatta el a tokent. A TIA 2024 szeptemberében elérte a 20 dolláros árfolyamcsúcsot, azóta azonban több mint 90%-ot veszített értékéből, jel
A gyorshajtók száma annak ellenére emelkedik, hogy hétről-hétre felhívják az autósok figyelmét arra, hogy bárhol, a nap bármely szakában számítaniuk kell sebességmérésre. A berendezések éjszakai körülmények között is jól értékelhető felvételt készítenek. A jogsértések számának visszaszorítása közös érdek. Az elmúlt héten a megengedett sebességhatá
Vitalik Buterin bő tíz éve teljesen új szintre emelte a blokkláncok és a kriptovaluták működését, amikor bevezette az okosszerződéseket az Ethereum blokkláncán. Azóta már complex tokenizációs, gaming és NFT-ökoszisztémákról beszélhetünk, aminek csak a képzeletünk szab határt. Bár a decentralizált pénzügyek egyértelmű előretörésnek örvendenek, az új
8 fok a kulcs: így hűts energiatakarékosan és egészségesen: sokan csak akkor kapcsolják be a klímát, amikor már elviselhetetlen a hőség otthon, pedig ezzel épp az ellenkezőjét érik el annak, amit szeretnének.
Molnár Nini eddig leginkább divattervezőként volt ismert, ám most egy egészen új, mégis szervesen hozzá kapcsolódó világban teljesedett ki. Július végén saját matchabárt (a macha japán tea – A szerk.) nyitott budapesti üzletében, a Váci utcában.
A gyógyszergyártó 14,65 milliárd dollár bevétellel zárta az idei második negyedévet, ami 10%-os növekedésnek felel meg éves összevetésben, és meghaladta a 13,5 milliárdos konszenzust.
A transznemű modellek egyre nagyobb sikereket érnek el világszerte, így összeállítottunk egy listát, hogy összegyűjtsük azokat, akik a legfelkapottabbak.
Most először láthatjuk, hogyan nézhetett ki Kleopátra utolsó napja, és amit a modern technológia feltárt, attól egy egész generáció fog másként gondolni a történelemre
A mai nap a csillagok különleges üzeneteket hordoznak mindannyiunk számára. Bár a nyár melege még mindig érezhetően jelen van, az augusztusi égbolt már az ősz árnyalatait ígéri. Érdemes odafigyelni arra, milyen apró jeleket küldenek az univerzum rezgései, mert sokszor ezek a legfontosabbak az útmutatásban.
A Bika ma kicsit bizonytalan lesz, a Mérlegnek minden önbizalmára szükség lesz! Karrier horoszkóp: 2025.08.06. Kos Ez egy pénzügyi szempontból szerencsés nap. Valamiféle bónusz ütheti a markodat. Bika A legtöbb esetben magabiztosnak érzed magad a munkádban, ám ma lehet benned némi bizonytalanság. Egy halk hang a fejedben azt súgja, legyél óvatos. I