Az ukrán elnökbe vetett bizalom hat hónapos mélypontra esett, miután ritka háborús tüntetések robbantak ki a korrupcióellenes szervek meggyengítését célzó intézkedések miatt – derült ki egy friss felmérésből.
Az énekesnő húsz éve szerepelt először a Megasztárban, most pedig már a zsűriben kapott helyet. Emellett egy önéletrajzi kötet is készül, amelyben ezt a két évtizedet foglalja össze.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A német légitársaság szóvivője a Reutersnek erősítette meg, hogy immár nem kívánnak részesedést szerezni a spanyol légitársaságban. A Lufthansa vezérigazgatója, Carsten Spohr korábban nehézkesnek nevezte az egyeztetéseket az Air Europa többségi tulajdonosával, a Globaliával. Fotó: AIRportal.hu Az Air Europa felvásárlásával a német vállalat Dél-Euró
Fenyvesi Barna és Nemazalány visszatérése felborította az erőviszonyokat az Exek csatájában. Többen is Osváth Zsoltot gondolják a következő szimpátiaszavazás kulcsfigurájának, ezért úgy tűnik, a taktikai lépések körülötte forognak. Nézd meg videón, hogy összefognak a szereplők! Az RTL+ Premiumon már elérhető a 15. rész!
Augusztus 5-e é 7-e között Washingtonban tartják a Kolumbusz Lovagok 143. Nagygyűlését, melynek résztvevőihez Leó pápa angol nyelvű videó-üzenettel fordult. "Különösen ebben a szentévben az a hivatásunk – szól a Szentatya üzenete –, hogy a remény kézzelfogható jeleivé váljunk, legfőként azoknak a testvéreinknek, akik mindenféle nehézségekkel küzden
A NATO nagyon komolyan veszi a litván légtér orosz katonai drónokkal történő megsértéshez hasonló incidenseket – közölte Allison Hart, a katonai szövetség szóvivője. A szóvivő ezzel arra reagált, hogy a litván kormány két minisztere a NATO azonnali légvédelmi segítségét kérte kedden, azután, hogy a múlt héten a területén talált orosz drón robbanóan
A kormány által bejelentett, 2026 januárjában induló közszolgálati otthontámogatás részletszabályai még kidolgozás alatt állnak, és augusztusra ígéri a kormány a részletszabályok véglegesítését. Az eddig bejelentett információk alapján azonban már következtetni lehet, hogy a 2025 januárjától elérhető, 35 év alattiaknak szóló lakhatási támogatás adh
Gulyás Gergely az ATV kérdésére egyértelműen kijelentette, hogy szerinte Fleck Zoltánnak nem kellene az ELTE-n maradnia a Tisza rendezvényén tett kijelentései után.
Csordás Gábor, a Jelenkor folyóirat egykori főszerkesztője és a Jelenkor Kiadó egykori igazgatója ma ünnepli 75. születésnapját. Ennek alkalmából Parti Nagy Lajos idézte fel a közös emlékeket.
A haladásnak folytatódnia kell – írta az ukrán EU-tagsággal kapcsolatban Marta Kos, miután kinevezték az ukrán Gazdasági Biztonsági Hivatal új vezetőjét.
Rövidesen kezdetét veszi Magyarország legnagyobb zenei fesztiválja. A Sziget idén is több mint egy hétre megtölti Budapestet zenével, színekkel és nyelvekkel. A hangulat világszínvonalú, a fellépők nemzetköziek, és a közönség is egyre inkább az – ahogy az árak is. Egy korsó sör vagy egy gyorséttermi fogás ára már a hazai fizetőképesség határait fes
Idén már tizenegyedik alkalommal keresi a Margó Irodalmi Fesztivál a legjobb első prózakötet szerzőjét. A Margó-díj célja a kortárs irodalom és az olvasás népszerűsítése, és természetesen az, hogy megmutassa a legerősebb pályakezdőket. Cikksorozatban mutatjuk meg a pályázatra benyújtott könyveket.
A miniszter szerint a Balkán egy puskaporos hordó, de erről a Nyugat tehet, ami destabilizálja a térséget azzal, hogy elítéli a hazájában is elítélt boszniai szerb elnököt.
Egész hegycsúcsokat vágtak le Kína délnyugati részén, hogy megépíthessék a világ legmagasabb hídját. A 625 méter magas Huajiang-kanyon híd 2025 végére készül el, és egy órás hegyi utazást vált ki egyetlen perces átkeléssel. A gigaberuházás nemcsak mérnöki bravúr, hanem gazdasági összeköttetéseket is teremt a régióban – miközben a Közel-Keleten már
A rizs a világ egyik legnépszerűbb alapélelmiszere - legyen szó gyors hétköznapi vacsoráról, ünnepi menüről vagy egzotikus fogásról, mindig jó választás lehet. Van azonban egy lényeges dolog, amit sokan kihagynak főzés előtt: a rizst mindig alaposan át kell mosni.
Egyre nagyobb a különbség az egyes ingatantípusok értékesítési ideje között: a leggyorsabban a házgyári technológiával épült lakások kelnek el, míg a használt házak országos átlagban majdnem hét hónapot töltenek a piacon, ismertette az Otthon Cetrum elemzési vezetője az első féléves adatokat.
A Giorgia Meloni miniszterelnök vezette gazdasági és fejlesztési programbizottság szerdán bejelentette, hogy elfogadta az az olasz félszigetet Szicíliával összekötő híd végleges tervét, amely a világ legnagyobb függő szerkezete lesz, és költsége megközelíti a tizennégy milliárd eurót.
A STRAND Fesztivál 2025-ben még nagyobbat szól: idén négynaposra bővül az esemény, és Zamárdi legszebb szabadstrandján várja a fesztiválozókat augusztus 20-tól. A nemzetközi fellépők mellett a hazai kedvencek is kiemelt szerepet kapnak, sőt, fiatal tehetségek is reflektorfénybe kerülnek. Az idei év egyik legjobban várt fesztiválján minden korosztál
A nők testéről évszázadokon át úgy beszéltek, mintha az valami titokzatos, kiszámíthatatlan és túlkomplikált rendszer lenne. A valóság azonban az, hogy a tudomány csak most kezd felismerni egy alapvető igazságot: nem lehet többé úgy tekinteni a női testre, mintha pusztán a férfi test kicsinyített változata volna.
Mivé lesznek a receptek – a varázslatos ünnepi torták, amit egy anya szívvel készített, belekeverve a vajas krémbe, a csokimázba és a gyümölcsös töltelékbe minden gondoskodását és szeretetét – azután, hogy ő már nem áll a konyhában, a rádiót hallgatva?
Fogadta a Fehér Ház különmegbízottját, Steve Withoffot a Kremlben Vlagyimir Putyin elnök – közölte szerdán az orosz államfő sajtószolgálata. Az amerikai tisztségviselő, aki idén ötödik alkalommal látogatott el Oroszországba az év eleje óta, szerdán kora reggel érkezett Moszkvába. Witkoff előbb Kirill Dmitrijevvel, az Oroszországi Közvetlen Befekt
A 2025-ös őszi divattrendek között kiemelkedő szerepet kapnak azok a pihe-puha pulóverek, amelyek nemcsak a kényelmet sugározzák, de a letisztult elegancia érzetét is keltik. A nagyobb divatházak tervezői, mint a Prada és a Gucci, a selyem és kasmír kombinációjára esküsznek, ami luxust sugall, ugyanakkor a hétköznapokban is könnyen viselhetővé tesz
Amikor a nyár utolsó szakasza érkezik, sok ember érezheti úgy, hogy az év legjobb időszakához közeledik. Az augusztusi hónap rendkívüli lehetőségekkel kecsegtet, különösen három csillagjegy számára, akik számára ez az időszak valódi boldogságot hozhat. Nézzük meg, mely csillagjegyeknek tartogat különleges ajándékokat ez a hónap. Oroszlán Az Oroszlá
A Libri Talent első, sikerrel zárult évadát követően a jövőben még több irodalmi tehetség jut lehetőséghez, a pályázatokat szeptember végéig várják, idén meseírók is jelentkezhetnek.
Megjelent az új Forbes Deal, amelyben Zsiborás Gergő főszerkesztő Havasi Zoltánnal, a Budapest Bike Maffia alapítójával beszélget. A Forbes-sztoriba pedig Kertész Ádám ugrott be, hogy meséljen a Nebehaj Viktorral készült interjú hátteréről. Havasi Zoltán majdnem tizenöt éve, társaival életre hívta a Budapest Bike Maffiát. A szervezet egyedülálló mó
Májushoz viszonyítva 0,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban 2025. júniusban, az egy évvel korábbit így 3,1 százalékkal haladta meg – tájékoztatott az Eurostat.
A vasúti közlekedés fellendülése Európában nemcsak a rendszeresen megjelenő új vonatutakban érhető tetten, hanem az új állomások megépülésében is – most például Prágában nyílt meg egy modern pályaudvar, a Praha-Bubny. A felújítás egy szélesebb körű vasúti reform része, az állomás pedig kulcsfontosságú szerepet játszik a Václav Havel repülőteret és
A brit királyi családban látszólag mindenki pontosan ismeri a saját szerepét, és ehhez méltón viselkedik, ám a színfalak mögött jóval bonyolultabb érzelmi játszmák zajlanak, mint ahogy azt a nyilvánosság sejti.
Egyre drasztikusabban nyúlnak hozzá a nyugdíjrendszerekhez Európa szerte. Magyarországon viszont egyelőre nemhogy korlátozások, még pluszpénz is jár az időseknek.