A Parlagon főszereplője egy alkoholbeteg fiatal nő, aki a gyógyulás küzdelmes útjára lép. Addiktológiai konzultáns szerzőnk osztja meg gondolatait a film apropóján a függőség hátteréről, valamint egy hazai kutatás eredményeit, amiből kiderül, hogyan vélekedünk mi, magyarok az alkoholbetegről, ha az illető nő.
Október 1-jén a Budapest Park színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai: kilenc ismert hazai előadó – köztük a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, a Carson Coma és még sokan mások – áll színpadra a Superar gyermekkórussal közösen. Ez az egyszeri és megismételhetetlen este a Superalbum élő premierje: egy olyan lemezé,
Két intelligens takarítórobot állt munkába a győri Széchenyi István Egyetemen: az egyik a campus központi auláját, a másik a kollégiumi közösségi tereket tartja tisztán. Az ultramodern eszközök nemcsak a mindennapi
Soha nem látott szakmai összefogás indult a gyerekek és fiatalok képernyőidejének csökkentéséért, amelyet a Bethesda Gyermekkórház hangol össze. Szakértők arra biztatnak, hogy a témával foglalkozzunk: osszuk meg, beszéljünk róla, és legfőképpen tegyünk gyermekeink mentális és fizikai jólétéért.
A napokban az HBO saját gyártású sorozat készítője, Michael Patrick King hivatalosan is bejelentette, hogy a harmadik évaddal véget ér az ikonikus műsor. A bejelentést követően a sorozat egykori színésze, Kim Cattrall rejtélyes üzenetet posztolt a közösségi médiában.
Bár a különböző lekvárok elkészítése nem éppen a türelmetlenek kedvenc időtöltése, és valljuk be, a hőség sem áll az oldalunkon, már ami a pozitívumokat illeti, de mégis, a nyári rituálék egyik közkedvelt momentuma a lekvárfőzés. Az ínycsiklandó gyümölcslekvárokkal számos dolog ízesíthető, sütemények és édességek tucatjai állnak rendelkezésünkre, m
Harmincegyedszer is Sziget. Szerdán dördül a startpisztoly, és lesz ott pár név, akit a helyedben nem hagynánk ki. Vaszkó Iván ajánlója a fesztivál húsz legfontosabb koncertjéről.
Harmincegyedszer is Sziget. Szerdán dördül a startpisztoly, és lesz ott pár név, akit a helyedben nem hagynánk ki. Vaszkó Iván ajánlója a fesztivál húsz legfontosabb koncertjéről.
Harmincegyedszer is Sziget. Szerdán dördül a startpisztoly, és lesz ott pár név, akit a helyedben nem hagynánk ki. Vaszkó Iván ajánlója a fesztivál húsz legfontosabb koncertjéről.
Harmincegyedszer is Sziget. Szerdán dördül a startpisztoly, és lesz ott pár név, akit a helyedben nem hagynánk ki. Vaszkó Iván ajánlója a fesztivál húsz legfontosabb koncertjéről.
Harmincegyedszer is Sziget. Szerdán dördül a startpisztoly, és lesz ott pár név, akit a helyedben nem hagynánk ki. Vaszkó Iván ajánlója a fesztivál húsz legfontosabb koncertjéről.
A Trafibox az új rendőrségi "csodafegyver": már több mint 200 van belőlük az országban, nem csoda, hogy 30 milliárdról tavaly 56 milliárd forintra nőtt a bírságbevétel.
Szerencsések vagyunk, hiszen hazánk bővelkedik olyan csodás helyekben, ahol a gyógyvizek és a wellness kényeztetés kéz a kézben jár. Ezek a városok nemcsak a testi regenerálódást segítik, hanem lelki feltöltődést is kínálnak – akár egy hétvégi kiruccanásra, akár hosszabb pihenésre vágysz. Mutatjuk, melyek Magyarország legjobb wellnessvárosai, ahol
Sokan szeretjük egy csapásra letudni a házimunkát, és egyszerre bekapcsolni a mosogatógépet, a mosógépet vagy akár a porszívót is – de vajon mennyire biztonságos ez?
A nyári melegben igazi kincs egy hűsítő árnyékot adó fa a kertben. Az árnyat nyújtó díszfák nemcsak funkcionális szerepet töltenek be, hanem esztétikai értéket is képviselnek: formájuk, lombszínük, virágzásuk, vagy termésük révén a kert díszei lehetnek.
Ami a HetiPetiből kimaradt: Magyarország kutat fúr Nigériában; az EP szerint a magyar és az osztrák fiatal ugyanannyira kevéssé aggódik a megélhetése miatt. Francesca Rivafinoli írása.
A tiszások vezetője szerint a miniszterelnök érdeke Gyurcsányék köreinek közéletben tartása, miközben pártja környékén lassan annyian vannak az egykori liberális tábor tagjai, mint annak idején a Farkasházy szárszói kertjében rendezett találkozókon.
Kár lenne tagadni, az elektromos autók kapcsán gyakori sztereotípia, hogy könnyen kigyulladnak. Azonban a Lengyel Állami Tűzoltóság adatai szerint pontosan
Pontosan nyolcvan év telt el azóta, hogy végbement a történelem egyik legsúlyosabb és legpusztítóbb eseménye: 1945. augusztus 6-án az Egyesült Államok ledobta az első atombombát a japán Hirosimára. A "Little Boy" névre keresztelt fegyver egyetlen pillanat alatt tízezrek életét oltotta ki, miközben elindított egy új korszakot: az atomfegyverek korát
Az Egyesült Államok külkereskedelmi hiánya júniusban 60,2 milliárd dollárra csökkent a májusi 71,7 milliárdról, ami 2023 szeptembere óta a legalacsonyabb érték.
Litvánia két kormánytagja kedden a NATO gyors légvédelmi támogatását kérte, miután kiderült, hogy egy múlt héten az ország területén talált orosz drón robbanószerkezetet szállított.
Balogh Edina színésznőként már megszokta, hogy reflektorfényben kell teljesítenie, és sokszor győzte meg a nézőket az erejéről. A győzelemért mindent megtesz, még korábbi versenyzőktől is tanácsot kért. Molnár Janka Sára hisz abban, hogy a tudomány káprázatos, és most azt is megmutatja, hogy a pofonai is azok. Mert már azt is tudja, hogy a Sztárbox
A kormány által bejelentett, 2026 januárjában induló közszolgálati otthontámogatás részletszabályai még kidolgozás alatt állnak, és augusztusra ígéri a kormány a részletszabályok véglegesítését. Az eddig bejelentett információk alapján azonban már következtetni lehet, hogy a 2025 januárjától elérhető, 35 év alattiaknak szóló lakhatási támogatás adh
Az InfoRádió által megkérdezett Bendarzsevszkij Anton posztszovjet térségi szakértő úgy vélekedett, az orosz energiaügyi szankciók komolyak lehetnek Kínával és Indiával szemben, de atomügyben jó esélyét látja annak, hogy az amerikai elnök egyszerűen csak egy vörös vonalat akar meghúzni – az erő nyelvén –, amelyet Moszkva már nem léphet át.
A magyar munkavállalók egyre nyitottabbak a lakóhelyváltásra, ha munkáról van szó. Míg 2022-ben a mobilitási hajlandóság elérte az 54%-ot – vagyis a dolgozók több mint fele vállalt munkát a lakóhelyétől távol –, azóta ez az arány fokozatosan csökkent. Év eleje óta azonban újra élénkülés tapasztalható a munkaerőpiacon. „A mobilitási kedv növekedése
Egy pecázós hétvégén készült közösségi médiás poszt indította el azt a lavinát, amely alig fél évvel a kinevezése után a litván miniszterelnök lemondásához vezetett. Kellett hozzá a világ egyik legszabadabb médiája, oknyomozó újságírók, és messze nem utolsósorban a fékek és ellensúlyok rendeltetésszerű működése.
Kína bemutatta a világ legerősebb úszó szélturbináját, amely extrém időjárási körülmények között is képes energiát termelni. Az innováció áttörést hozhat a mélytengeri szélenergia hasznosításában.
Folyamatos bizonyítás, állandó mosoly, kimeríthetetlen energia – legalábbis a felszínen. A 20-as, 30-as éveikben járó nők új kiégési hullámmal néznek szembe, amit nemcsak a munka, hanem a társadalmi elvárások, a közösségi média torz tükre és a belső önkritika is táplál. Ez már nem csak fáradtság, ez egy néma kiáltás a változásért.
Európát a krémes olasz gelato és az elegáns francia parfé hazájaként szokás emlegetni, a kontinens legkülönlegesebb fagylaltjait viszont már sokkal nehezebb megtalálni, ezeket a finomságokat ugyanis nem övezi világhírnév.
Szabad szemmel nem feltűnő kártevők az atkák, amelyek a nyár második felétől veszélyeztetik a gyümölcsfákat, zöldségféléket vagy dísznövényeket. Ha nem vesszük észre időben az atkák felbukkanását, végzetes lehet a növényekre a szívogatásuk.