Bár első fokon csaknem 200 millió forintos vagyonelkobzásra ítélték, másodfokon gyakorlatilag megtarthatta vagyonát a Pénzügyminisztériumot és a Miniszterelnökséget is érintő korrupciós ügy egyik kulcsfigurája.
A Carinfo adatai alapján 2025 augusztusában újfent túlszárnyalta a forgalomba helyezett személygépjárművek száma a 2024. ugyanezen hónapjában látott értéket. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője elmondta, miért látják sokan úgy, hogy most éri meg autót venni.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Accorde Alapkezelő írása olvasható:
A nő levélben fordult a városi önkormányzathoz, amelyben azt írta: az ott sétáló emberek kinevették, amikor lefröcskölte a szökőkút, sőt, úgy látta, egy befutó hajó utasai is gúnyosan mosolyogtak rajta a fedélzetről.
Czepek Gábor mesterséges intelligenciával készített videót posztolt a Magyar Péter által hazugságnak nevezett szja-emelésről, amit a képernyőképek alapján az Energiaügyi Minisztérium hirdetett meg Facebookon.
Hétfőtől kézbesítik a nyugdíjasoknak az élelmiszer-utalványokat – közölte a Magyar Posta hétfőn az MTI-vel. Kiemelték, hogy a Magyar Posta szeptember 1. és október 15. között több mint 2,3 millió jogosult részére ütemezetten kézbesíti az utalványokat arra a címre, amely a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság nyilvántartásában szerepel.
Az őszi iskolakezdésre nagyrészt befejeződtek a nyári út-, villamospálya és hídfelújítások a fővárosban. A Flórián téri és a Mozaik utcai felüljárókon azonban még zajlanak a munkák.
A társadalombiztosítás keretén belül megállapítható baleseti járadékra szerezhet jogosultságot a biztosított munkavállaló, ha üzemi balesetet szenved, illetve a baleset következtében meghatározott mértékű egészségkárosodása keletkezik.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a K&H Alapkezelő írását olvashatják:
Izgatottan várja az Unian a jövő évi magyar választásokat. Ez nem véletlen: Ukrajna EU-csatlakozása csak akkor kerülhet napirendre, ha kormányváltás következik Magyarországon.
Mindannyian voltunk már úgy, hogy egy hosszú nap után legszívesebben csak összerogytunk volna a kanapén, miközben valami könnyű, de finom étellel kényeztetjük magunkat. Azoknak, akik nem éppen a konyhaművészet szerelmesei, különösen nagy kihívásnak tűnhet a vacsorakészítés. Azonban szerencsére léteznek olyan ötletes megoldások, amelyek gyorsak és f
A tavalyinál 1,6 százalékkal bőségesebb szilvatermés várható a tavalyinál a németeknél. A Német Szövetségi Statisztikai Hivatal (Destatis) 44,5 ezer tonnás termést prognosztizál, a főbb termesztőkörzetek hozamai azonban jelentős változásokat mutatnak az előző évihez képest - írta meg a FruitVeB.
Ősszel nemcsak a természet újul meg, hanem a spórolási lehetőségek is. Ha szeretnéd a bevásárlást okosabban, kedvezőbben intézni, akkor itt a remek alkalom: szeptemberben visszatér a SPAR Kupon Kánaán, rengeteg akcióval és extra kedvezménnyel.
A KFC után újabb nagy, világhírű csirkés gyorsétteremlánc érkezik hazánkba! Kizárólagos megállapodást kötött a Popeyes márka magyarországi bevezetéséről a Fusion Group Zrt. és a Popeyes. A New Orleans-i eredetű, ellenállhatatlanul finom csirkéjéről világszerte híres Popeyes ősszel debütál Magyarországon, az első hazai étterme Budapesten nyílik.
A MÁV és a Volán összevonásával visszafordíthatatlanul a megújulás útjára lépett a vállalatcsoport. A következő években folytatódik a flottabővítés, a vasúti személyszállítási kapacitás 130 ezerről 160 ezerre, a menetrendszerűég 85-88 százalékra emelkedhet, a buszok átlagos életkora 8 évre csökken – jelentette ki Lázár János építési és közlekedési
A Republikon Intézet legfrissebb, augusztusi elemzése szerint a TISZA Párt továbbra is őrzi előnyét a Fidesz-KDNP-vel szemben – igaz, az előny több kategóriában is csak hibahatáron belüli.
Power and the Palace címmel vadonatúj könyv jelent a brit királyi családról, melynek szerzője Kamilla évtizedekkel ezelőtti történetét is beleszőtte művébe.
Csepelyi Adrienn hamarosan érkező könyve a családi köteléket, a traumát, a felnövést és a generációk közötti szakadékokat vizsgálja a nagymamák szerepén keresztül.