"Az elmúlt hónapok a kimozdulás hónapjai voltak a MÁV-nál" – ezt Lázár János mondta a hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján, a Közlekedésinfón. Az építési és közlekedési miniszter szerint 2022 novembere óta sikerült kimozdítani a MÁV-csoportot a kátyúból. Mint mondta, a vállalat most a megújulás útjára lépett, és bízik benne, hogy ez így is marad.
A MÁV és a Volán csoport összevonásával visszafordíthatatlanul a megújulás útjára lépett a vállalatcsoport: a következő években folytatódik a flottabővítés, a vasúti személyszállítási kapacitás 130 ezerről 160 ezerre, a menetrendszerűég 85-88 százalékra emelkedhet, a buszflotta átlagos életkora az új beszerzésekkel 8 évre csökkenhet - közölte e Láz
A jubileumi adás különleges helyszínen, az összetartozás jegyében Gyimesbükkről, a Gyimesi Skanzenből és Borospatakáról jelentkezik a Kossuth Rádióban.
Az államalapítás ünnepét követő napokban a Balaton turisztikai térségben 17%-kal ugrott meg a külföldi turisták száma a motorversenyek királykategóriájának számító, MotoGP eseményeinek is köszönhetően – tudta meg a Spabook.net. A…
Hosszú ideje tudjuk már, hogy a krónikus alváshiány rendkívül negatívan hathat az egészségünkre. Az egyik leggyakoribb alvászavarnak az inszomniát, vagy ismertebb nevén az álmatlanságot tartják. Ennek enyhítésére az egyik legjobb módszer a kognitív viselkedésterápia, azonban kutatók szerint akár könnyed mozgásformákkal is javíthatjuk alvásunk minős
Trump bevetette a Nemzeti Gárdát a washingtoni bűnözők ellen, majd közölte, hogy országos szinten, több államban is hasonló intézkedéseket tervez... mi lesz ennek a vége?
Csaknem hatvan elektromos roller akkumulátora égett vasárnap délután Budapesten, az V. kerületben - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a Facebook-oldalán.
A Baby Boomerek gyerekkora egészen más világban telt, mint amiben a mai fiatalok felnőnek. A szigorúbb szülői elvárások, a kevesebb biztonsági szabály és a társadalom hozzáállása olyan élményeket hozott, amelyek ma már szerencsére elképzelhetetlenek.
Josh Duhamel elárulta, hogy családjával együtt egy Minnesota állambeli kunyhóban túlélne egy globális katasztrófát, de még fejleszteni kell túlélési készségeit.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bankrendszeri verseny erősítése érdekében indította el a Minősített Vállalati Hitel (MVH) minősítést, amelyre augusztusban négy nagybank nyújtott be pályázatot; az MVH megjelölést a jegybank által meghatározott feltételeknek megfelelő forint alapú, beruházási célú vállalati hiteltermékek nyerhetik el - közölte az MNB h
A szeptemberi kínálatban vadonatúj sorozatok, rég várt folytatások és kultikus filmklasszikusok várják a nézőket. Legyen szó akcióról, drámáról, vígjátékról vagy dokumentumfilmről – mindenki talál kedvére valót. Íme a hónap kiemelt ajánlatai!A hónap kiemelkedő premierjének ígérkezik az Easttowni rejtélyek alkotója, Brad Ingelsby új minisorozata, A
A kőolaj ára alig változott a világpiacon a hétvégén. Kínában találkozott egymással Narendra Modi és Vlagyimir Putyin, miután India az 50 százalékos amerikai vámtarifa ellenére sem hajlandó lemondani az orosz kőolaj importjáról.
Az orosz elnök szerint megszületett a megállapodása Donald Trumppal az ukrajnai háború lezárásáról, de a béketárgyalások sorsa, Putyin és Zelenszkij találkozója továbbra is bizonytalan. Eközben Oroszország brutális támadásokat hajtott végre az ukrán főváros ellen, több tucat civil meghalt.
Lengyelország a NATO keleti szárnyának legfontosabb állama, frontállam, ezért szüksége van rendezett kapcsolatokra Németországgal és a második világháborús német kártérítésre is - jelentette ki Karol Nawrocki lengyel elnök a háború kitörésének 86. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
Lengyelország a Nato keleti szárnyának legfontosabb állama, frontállam, ezért szüksége van rendezett kapcsolatokra Németországgal és a második világháborús német kártérítésre is - jelentette ki Karol Nawrocki lengyel elnök hétfőn a háború kitörésének 86. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
Két fiatal nő párhuzamos története: az egyik magát csapja be, a másik az egész világot, végül mindketten mások halálát okozzák. Az Almaecet címet viselő minisorozat egy hazugságon alapuló igaz történet, rengeteg tanulsággal - és izgalommal.
Több mint harminc éve áll a színpadon, de ugyanolyan lendülettel és energiával pörög, mint a pályája kezdetén. Szandi lelkesedése és a vidámsága azóta sem kopott meg, és most azt is elárulja, mi a titka a tökéletes alakjának.