Újabb előzetes érkezett Herendi Gábor romantikus vígjátékához, amiben anyák és lányaik - Balsai Móni, Básti Juli és Varga-Járó Sára - próbálják egymás életét férfiakkal felvirágoztatni, több kevesebb sikerrel. A Szenvedélyes nők november 27-től látható a mozikban. A film gyártója és forgalmazója a Vertigo Média.
Tóth Balázs – a sérüléssel bajlódó Dibusz Dénes helyén – első alkalommal védett térmérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott színeiben a keddi, Portugália elleni vb-selejtezőn. Bár a magyar csapat 3–2-es vereséget szenvedett, a 27 éves kapus kiváló teljesítménnyel rukkolt elő éles debütálásán, 4 védést is bemutatott és többször is tiszta gólhelyzetb
Hamarosan indul az idei Árulók, amiben Józan Lacit is láthatjuk. A műsor mindig is vonzotta, mert izgalmasnak találja, és korábban úgy gondolta, jó emberismerő – ám a játékban ez hamar megdőlt. Szerinte Az Árulók elképesztően jó lelki utazás, ahol stabil lélek és összeszedettség kell a sikerhez. Eközben visszatért a Pinceszínházba, és a veszprémi P
A Magyarország–Portugália vb-selejtező után nemcsak a vereség okozott drámát: Szoboszlai Dominik kimérten kerülte Marco Rossit a pályán, a szövetségi kapitány pedig hallgatott a csapatkapitányról a sajtótájékoztatón – feszültség a válogatottban?
Továbbra is főlényesen vezeti a BMW X-sorozat a legnépszerűbb SUV-ok toplistáját a Használtautó.hu legfrissebb, 2025 első nyolc hónapjára vonatkozó statisztikái szerint. A prémium kategóriás BMW-k mellett ugyanakkor a kedvezőbb árú és fenntartású Suzuki Vitara, Toyota RAV4 vagy Dacia Duster is stabilan tartja magát.
Sárközi Évi új, limitált kiadású ruhakollekcióval jelentkezik, amelyet csütörtöktől lehet megvásárolni. A kollekcióban Évi művészete jelenik meg, a darabok pedig nemcsak egyediek, hanem jótékony célt is szolgálnak: minden eladott ruhadarabból 6000 forint a Máltai Szeretetszolgálathoz kerül. A gyűjtői példányok között kézzel aláírt darabok is leszne
Cserháti Tamara jövő héten Budapest legrégebbi zsinagógájában főz a Zsinagógák Hetén. A meghívott vendég jól ismeri a zsidó konyhát, így újévi ételeket készít majd. Korábban már 200 nővel sütött babkát a rendezvénysorozaton, és Hanukkah előtt is terveznek hasonló eseményt. Tamara és családja a közelmúltban Spanyolországban töltött pár napot, és fon
Lengyelország területére az éjszaka legalább 10 Shahed típusú támadó drón hatolt be, melyeket a lengyel légierő sikeresen hatástalanított. Egyelőre meg nem erősített információk alapján a harci drónok száma ennél jóval magasabb volt, ám nem mindegyikőjük volt robbanóanyaggal felszerelve. Orbán Viktor miniszterelnök is reagált a történtekre.
A kora reggeli órákban több orosz katonai drón hatolt be Lengyelország légterébe, ami nyomást gyakorolt a zlotyra, az árfolyam 4,27-ig gyengült az euróval szemben. A forint közben a 393–394-es sávban mozog az euróval, míg a dollárral szemben 335,3 és 337,3 között ingadozik. A lengyel események most könnyen mozgathatják a piacokat, így a befektetők
Az Európai Bizottság elnöke évértékelő beszédében határozottan kiállt Ukrajna mellett, óvatos lépéseket jelentett be Gázával kapcsolatban, gazdasági kérdésekben pedig a bal- és a jobboldalnak is tett gesztusokat.
2022-ben került utoljára napirendre a NATO 4. cikkelyének alkalmazása, akkor szintén Lengyelország volt az, aki egy eltévedt rakéta miatt kezdeményezte ezen típusú eljárás megindítását.
A Bokros-csomagot szeretné vissza Tisza-adó formájában a Tisza Párt új alelnöke, Forsthoffer Ágnes, és olyan szakértők, önjelölt politikusok gyülekeznek az ellenzéki párt körül, akik megszorításpártiak – mondta a Fidesz-Kdnp kommunikációs igazgatója szerdán a Harcosok órája című online műsorban, hozzátéve, az Orbán-kormány ezzel szemben arra töreks
Kinevezése napján esett össze nyilvánosan Svédország új egészségügyi minisztere. Elisabet Lann sajtótájékoztatón lett rosszul, a pulpitussal együtt zuhant a földre.
Míg a kínai vezetők mindenekelőtt fejlett technológiákat várnak el a jövő járműveitől, a németek számára a biztonság a legfontosabb – derül ki az AUMOVIO legfrissebb nemzetközi felméréséből, amelyet a vállalat az „IAA Mobility 2025” kiállítás megnyitóján mutatott be Münchenben. Az AUMOVIO a Continental Automotive üzletágából létrejött, új, önálló a
Szerdára virradóan egyesek szerint 8, mások szerint több mint tíz orosz drón hatolt be Lengyelország légterébe Belarusz felől, közülük egy pedig egy családi ház tetejébe csapódott. A lengyelek és a NATO-szövetségesek provokációnak tartják az incidenst, Volodimir Zelenszkij szerint a háború eszkalációja a tét. A belarusz védelmi minisztérium szerint
Erling Haaland öt gólt szerzett Moldova ellen a norvég válogatott 11-1-es győzelme során. A Manchester City támadója számára ez a csúcs, hiszen a felnőttek között még egyszer sem volt háromnál többször eredményes a válogatottban. A norvég válogatott történelmében egy nagyobb siker akad, a finnek egyszer egy tucatot kaptak tőlük, igaz az egy barátsá
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezésű kút körülbelül napi 1000 hordó kőolaj termelésére képes, amit a százhalombattai Dunai Finomítóban dolgoznak fel - jelentette be szerdai közleményében az olajipari társaság.
Az Európai Unió Törvényszéke elutasította Ausztria keresetét, amely a földgáz és a nukleáris energia fenntartható befektetési rendszerbe való bevonása ellen irányult. A döntés értelmében az Európai Bizottság jogszerűen döntött úgy, hogy e technológiák bizonyos feltételek mellett hozzájárulhatnak a klímaváltozás mérsékléséhez és az alkalmazkodáshoz.
A düsseldorfi bíróság ítéletében kimondta: a férfi az Iszlám Állam terrorszervezet tagjaként tavaly augusztusban három embert mindenféle indíték nélkül, orvul meggyilkolt.
Ralf Rangnick, az osztrák labdarúgó-válogatott német kapitánya iskolát teremtett. A bosnyákok elleni vb-selejtező előtt is már egy elektromos biciklivel érkezett a német műsorvezető az ORF riporteréhez interjúra, s a meccs végén is a drótszamárra pattanva csatlakozott a gyepen a csapatához. De vajon mi történhetett?
Új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD Galgahévíz közelében. 2400 méter mélyre fúrtak le az olajhoz, ami várhatólag napi 1000 hordó kitermelésére lesz képes. A Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a hírek kapcsán azt hangsúlyozta, hogy így csökkenthető az importfüggőség.
Kisbabát vár Úrsula Corberó, akit sokan A nagy pénzrablás című Netflix sorozatból ismerhetnek. A spanyol sztár egy merész fotóval osztotta meg az örömhírt a rajongókkal. A 36 éves színésznő fiatalon szeretett volna anyuka lenni, de az elmondása szerint az élete végül másképp alakult.
A munkáltató nevében nyilatkozatra jogosult személyt a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) meghatározza, és azt is lefekteti, hogy mit kell követni, ha a nyilatkozat nem ettől a személytől, hanem úgynevezett álképviselőtől érkezik. Tekintettel arra, hogy 2012-ben az álképviselő szabályai változtak, ennek terjedelme (mikor érvény
A korábbi 10 millió forint helyett akár 15 millió forintos személyi kölcsön is elérhető a K&H-nál a megfelelő jövedelemmel rendelkezők számára. A 15 milliós maximális összeg kivételes, mivel egyelőre kevés banknál érhető el ekkora összeg. A lépés érthető, hiszen a személyi kölcsön piaca jelentős növekedést mutat, a jegybanki adatok szerint az e
A Tisza Párt elnöke élesen bírálta a miniszterelnököt és Szijjártó Pétert is amiatt, hogy nem írták le Oroszországot a lengyelországi dróntámadás kapcsán.