Az állami egészségügyi rendszer jelentős átalakuláson megy keresztül: 2025 novemberétől a magánszolgáltatók nem végezhetnek közfinanszírozott képalkotó vizsgálatokat. Ennek következtében az állam megkezdte a magánszolgáltatók eszközeinek felvásárlását, elsőként az Affidea 16 CT- és MR-berendezését vásárolta meg közel egymilliárd forintért.
A Tisza Párt politikusa szerint hat óra alatt a lengyelek mozgósították haderejüket, a NATO is a levegőben járőrözött, míg Magyarországon eközben semmi nem történt.
Az EU szerint az atomenergia és a földgáz technológiái bizonyos feltételek mellett hozzájárulhatnak a klímaváltozás mérsékléséhez és az alkalmazkodáshoz. Mi történt? Az Európai Unió Törvényszéke elutasította Ausztria keresetét, amely a földgáz és a nukleáris energia fenntartható befektetési rendszerbe való bevonása ellen irányult – írja a Portfolio
A külügyminiszter nem ítélte el a lengyel légtér megsértését, amikor a Magyar–Belarusz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság üléséről posztolt.
Ursula von der Leyen számára még mindig Ukrajna a legfontosabb téma az Európai Unió megoldásra váró problémái helyett – reagált az Európai Bizottság elnökének elmondott beszédére az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1 aktuális csatornának nyilatkozva szerdán. Dornfeld László felhívta a figyelmet arra, hogy Ursula von der Leyen az Európai Par
A csütörtök reggeli kormányinfó nem a megszokott mederben zajlik majd: Gulyás Gergely mellett egy eddig ritkán látott vendég is felszólal a sajtótájékoztatón.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot érintő valótlan állítások miatt rágalmazás, valamint a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt SZGYF feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon – közölte a Főigazgatóság.
Az étel rendelés és a házhozszállítás sokunk mindennapjainak része, de egy friss kutatás szerint a kényelmes megoldás nem várt veszélyt is rejthet. A műanyag dobozokból az ételbe kerülő mikroműanyag komoly kockázatot jelenthet az emésztésünkre és a bélflóránkra.
Továbbra is a gyermekek online szexuális bántalmazásával összefüggésben érkezik a legtöbb jelzés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolgálatához. Az Internet Hotline (IH) legfrissebb, 2024. évi beszámolója arra is rámutat, hogy a csaknem másfél évtizede megalakult szolgálat tavaly közel 1500 különféle bejelentést kezelt. A gyer
A horvát gazdasági minisztérium a kereskedelmi törvény módosítását készíti elő, amely szigorúbb szabályokat vezetne be az alkoholértékesítésre 2026-tól. A tervezett változtatások célja a turistaközpontokban egyre gyakoribb részeg viselkedés visszaszorítása - írta meg a Croatia Week.
Az önkiszolgáló étkezés lehetőséget ad a gyerekeknek az önálló döntésre, de csak szigorú higiéniai szabályok mellett lehet biztonságos. A Nébih részletes útmutatót adott ki a megvalósításhoz.
Jennifer Aniston és új párja, Jim Curtis kapcsolata úgy tűnik, egyre komolyabb. A színésznő a The Morning Show című sorozat negyedik évadának premierjére ugyanis nem egyedül, hanem a szerelmével érkezett. Bár a vörös szőnyegen még nem debütáltak párként, Jim a háttérből támogatta őt.
Amennyiben lakást veszünk, a vételár mellett számos egyéb költségelem keletkezhet, amellyel a vevő sokszor nem számol előre. Segítségképpen összegyűjtöttük, hogyan érdemes ingatlanvásárlást tervezni, és adunk pár tippet a költségek csökkentésére is.
A Kosok híresek a bátorságukról és vakmerőségükről, de létezik egy oldal bennük, ami rejtve marad a külvilág elől: a kudarcok miatti félelem. A legsikeresebb Kosok hajlamosak titokban aggódni amiatt, hogy nem felelnek meg mások elvárásainak, és hogy nem tudják teljes mértékben kiaknázni a bennük rejlő potenciált.
Sürgős gyorsasággal fogadtatná el a Mercosur szabadkereskedelmi egyezményt az Európai Bizottság. A dél-amerikai országokkal kötendő kereskedelmi megállapodás vámmentessé tenné például a brazil marhahús, a cukor vagy éppen a méz behozatalát, súlyos piaci és élelmiszerbiztonsági kockázatot hordozva magában. Az uniós gazdaszervezetek szerint a megálla
A legtöbben ismerik a pitypang mézét, de vajon tudta, hogy a növényből tea is készíthető? Nem mindennapi italról van szó – egy kortyával a természet különleges világát tárhatja fel!
92 éves korában elhunyt Stuart Turner, a Ford korábbi motorsport-igazgatója, aki navigátorként és többek között újságíróként is dolgozott a motorsportban.
A verőlegények akkor jelentek meg a belgrádi lelátókon, amikor a szerb szurkolók egy része a válogatott Anglia elleni botrányos teljesítménye ellen tiltakozva Aleksandar Vučić elnököt kezdte szidni.