Harmadfokon, jogerősen is felmentette a Győri Ítélőtábla Udvaros Dorottyát és a Greenpeace aktivistáit a bűncselekmény vádja alól, így lezárult a négy éve tartó pereskedés a Fertő tavi fecskementő akció miatt. A Nemzet Színészének és az aktivistáknak azért kellett évek óta bíróságra járniuk, mert a hazánkból lassan már eltűnő füsti fecskék védelméb
Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya Instagram-oldalán tett közzé bejegyzést a nemzeti csapat szeptemberi vb-selejtezőivel kapcsolatban: úgy érzi, felelőssége van abban, hogy csak egy pontot szerzett a válogatott a két vb-selejtezőn, de hozzáteszi, az akaratra és a küzdőszellemre tudnak majd építeni a következő mérkőzéseken.
A Közép- és Kelet-Európa legjobb pénzügyi edukációs tőzsdéje kategóriában a Budapesti Értéktőzsde vehette át a Euromoney című nemzetközi pénzügyi szaklap által létrehozott elismerést. A Euromoney már több mint harminc éve díjazza azokat a bankokat, pénzügyi intézményeket, amelyek kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.
Az igazi próbatétel a fogyasztói árindex alakulása lesz. Mi történt? Augusztusban az amerikai termelői infláció 2,6 százalék volt az előző havi 3,3 százalék után, a várakozás 3,3 százalék volt. A termelői maginfláció 2,8 százalékra változott az előző havi 3,7 százalékot követően, a várakozás 3,5 százalék volt – írja a Portfolio. Miért fontos ez? Eg
Továbbra is együttműködünk a libanoni keresztény közösségek megmaradása és fejlődése érdekében – hangsúlyozta közösségi oldalán Azbej Tristan a Szuverén Máltai Lovagrend nagykövetségén rendezett hétfői fogadást követően. Az üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkár közölte: hétfőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, a Kd
Egy új, "még olcsóbb" mesterségesintelligencia-modell száll be a technológiai versenybe. Az újabb üdvöske ezúttal az Egyesült Arab Emírségekből (UAE) érkezik, fő vetélytársainak pedig a DeepSeeket és az OpenAI-t választotta.
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.
A beruházások elmaradtak, tovább csúszik emiatt a magyar gazdaság fellendülése. Az inflációs várakozások magasak, emiatt jegybanki kamatvágás az idén már nem valószínű, és az államadósság leminősítésére sem számítanak az Erste Bank elemzői. Az Otthon Start programban viszont vannak kockázatok.
Magyarország elleni szankciókra sürgette az amerikai kongresszust egy amerikai székhelyű nem kormányzati szervezet (NGO) magyar származású, közép-európai tisztségviselője kedden az amerikai törvényhozás meghallgatásán Washingtonban.
A Dogecoin (DOGE) végre megérkezett a hagyományos tőzsdére! A REX Shares bejelentése szerint a REX-Osprey DOGE ETF több tucat rivális kérelem előtt megszerezheti a hatósági jóváhagyást. A Rex-Osprey DOGE ETF (DOJE) szeptember 11-én debütál az Egyesült Államokban, és ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett a kriptovaluták intézményi elfogadása is. A Doge
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szeptember 15-éig adott határidőt a számlaadat-szolgáltatóknak, hogy alkalmazkodjanak a tavasszal meghirdetett új szabályokhoz – közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
A kamatdöntő ülésekről szóló jegyzőkönyvek publikálásával Svájc jegybankja (SNB) felzárkózik transzparenciában a fejlett országok jegybankjai által már régóta alkalmazott gyakorlathoz - írta meg a Bloomberg. Martin Schlegel, a jegybank elnöke szerint a reform a nemzetközi igényekre reagálva született, célja pedig a piaci és gazdasági szereplők rész
Ladislav Kamenický szlovák pénzügyminiszter kedden bemutatta a jövő évi, harmadik konszolidációs csomagot, amely a költségvetési hiány csökkentését és az állami kiadások kordában tartását célozza.
Aki a valóságot semmibe véve arra próbálja erőszakosan rábírni a magyar kormányt, hogy szakadjon le az orosz energiahordozókról, az egész egyszerűen ki akarja nyírni hazánk energiaellátásának biztonságát – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Minszkben. A tárcavezetővel belarusz kollégája közölte: ezután is biztosítani fo
Az USA és Kína technológiai és innovációs képességei évtizedekig kiegészítették egymást, az automatizálás és az önvezérlő gazdaság fejlődése kapcsán most mégis útelágazásról beszélhetünk.
Az Us Openen vett részt a pár. Palvin Barbara férje, Dylan Sprouse közös fotókat tett közzé: a szupermodell pöttyös kis ruhája mellett pedig nem lehet szó nélkül elmenni.
Kevés magyar híresség vált ki annyi érzelmet az emberekből, mint Kulcsár Edina. A volt szépségkirálynőből lett médiaszemélyiség maga is tisztában van vele: ő bizony megosztó jelenség. Bármit tesz, mindig akadnak, akik ünneplik, és mindig akadnak, akik támadják. Most azonban fordult a kocka, és a Sztárboxban nyújtott teljesítményét végre elismerték.
Orosz drónok sértették meg Lengyelország légterét, Varsó lelőtte őket, Moszkva viszont minden felelősséget tagad. Miközben a NATO és az EU provokációról beszél, a Kreml a vádakat "bizonyíték nélküli támadásnak" minősíti.
A Bitcoin (BTC) árfolyama jelenleg 111 000 dollár körül mozog, és a piaci elemzők szerint a bányászati dinamikák és a monetáris politika egyaránt megnyithatják az utat a magasabb szintek felé. A bányászati nehézség minden idők csúcsát, 136T-t érte el, ami egyszerre tükrözi a műveletek bővülését és a bányászok hosszú távú bizalmát. A CryptoQuant ele
A csillagok jóslatai évszázadok óta foglalkoztatják az embereket. Az asztrológia tudománya nemcsak a jövő rejtelmeibe nyújt betekintést, hanem abban is segít, hogy jobban megértsük önmagunkat és másokat. Ha a párod megbízhatóságát szeretnéd feltérképezni, érdemes a horoszkópjára vetned egy pillantást.
Milliárdos veszteségeket szenvednek el az amerikai szójatermelők, mivel a kereskedelmi feszültségek miatt Kína átnyergelt a dél-amerikai beszállítókhoz. Mindeközben az amerikai szójabab exportja teljesen leállt - írta meg a Reuters.
Szeptember 20–21-én Veszprém belvárosa sporttörténeti esemény helyszínévé válik: a Veszprémi Honvéd Sportegyesület rendezésében sor kerül a rövidtávú országos bajnokságra (ROB) és a sprint váltó országos bajnokságra (SVOB), amely egyben világranglista-futam is. A nagyszabású verseny az első állomása annak az eseménysorozatnak, amely egészen a 2027
A tények vitathatatlanul bizonyítják, hogy Izrael, az Egyesült Államok és Katar egy közös művelettel hajtott végre támadást a Hamász palesztin terrorszervezet ellen Dohában – legalábbis ezt állítja az orosz Pravda a vasárnap Katarban történt rakétatámadásról. A lap szerint a katari fővárosban található Hamász politikai szárnyának központja ellen vé
Jövő nyártól újraindul a korábban nagy népszerűségnek örvendő közvetlen légi járat Budapest és Toronto között. A járatot az Air Canada üzemelteti heti négy alkalommal.
Az USA és Kína technológiai és innovációs képességei évtizedekig kiegészítették egymást, az automatizálás és az önvezérlő gazdaság fejlődése kapcsán most mégis útelágazásról beszélhetünk.
A bíróság szerint nem volt társadalomra veszélyes, amit a színésznő a Greenpeace aktivistáival együtt tett. A természet védelme felülírta a hálóval védett cölöpház bontási terveit.
Justin és Hailey Bieber nemrég ünnepelték az egyéves Jack Blues születésnapját, és új képeik által meghitt közös pillanataikba is bepillantást nyerhettünk.
A farokharapás vagy -rágás régóta ismert, nem kívánatos viselkedés a sertéseknél. Azonban az utóbbi években egyre több olyan sérülést figyeltek meg a telepeken, amelyek nem más állatok harapásából származnak.
Hamarosan fizethetünk digitális euróval, keleti határainkat drónfal védi majd, a dezinformációk ellen egy új európai szervezet veszi fel a küzdelmet, mint ahogy egy közös, Cipruson felállítandó európai tűzoltóközpont védi majd erdeinket a klímaváltozás miatt elszaporodó tüzek ellen. Pár bejelentés, mely Ursula von der Leyen évértékelő beszédben han