Él egy növény a messzi északon, amire mindannyian példaképként tekinthetünk, mert bármilyen kíméletlen körülmények is vegyék körül, mindent megtesz azért, hogy helyt álljon. De valójában nemcsak a történetéből meríthetünk erőt, hanem belőle is.
A holland rendőrség feloszlatott egy mintegy kétszázfős demonstrációt az Amszterdam melletti Uithoorn településen, ahol a két, megépíteni tervezett menekültszállás ellen tiltakozók megpróbáltak behatolni a városházára – írta a helyi hatóságok közlései alapján a Dutchnews hírportál szerdán. A tüntetők egy csoportja a keddi tiltakozás során megpr
A második világháború után Olaszország romokban hevert. Az utak tele voltak az aknák krátereivel, az egykor virágzó iparra pedig lebombázott, füstölgő romépületek emlékeztettek csak. Mégis, pont egy ilyenben született meg annak a motornak az ötlete, ami aztán meghódította az egész világot, benne Veszprémet is. Aki pedig egyszer ráül egy ilyenre, az
Két gépjármű ütközött össze Egerben, a Mátyás király út és a Déva utca kereszteződésénél. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították mindkét kocsit. A baleset miatt egy sávon halad a forgalom a Mátyás király úton, a Kőlyuk út felé vezető oldalon.
Kihúzták a Skandináv lottó 2025/37. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény a skandin. Így a következő héten (38.) 140 millió forint lesz a tét majd a Skandináv lottón.
Az őszi időjárás, a hideg, száraz levegő, valamint a gyakori esős napok mind hatással vannak hajunk egészségére és megjelenésére, éppen ezért ennek megfelelően kell ápolnunk.
Tóka Gábor 3 kutatás alapján készített mandátumbecslést. A Tisza a mandátumok közel kétharmadát szerezhetné meg, a Fidesz pedig körülbelül egyharmadot. Ez azt jelentené, hogy a Tisza 131, a Fidesz 67 képviselőt küldhetne az Országgyűlésbe.
Határozott és kemény beszédben értékelte az Európai Unió helyzetét Ursula von der Leyen. Első helyre a közösség katonai védelmét tette az Európai Bizottság elnöke, hangsúlyosan beszélve az Ukrajna melletti kiállás erősítéséről. Újabb büntetőintézkedések Putyin birodalmával szemben, végleges leszakadás az orosz olajról, mind ebbe a sorba illeszkedik

A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint veszélyes meteogyógyászati panaszt okozhat Önnek is a mediterrán ciklon melegfrontját máris követő hidegfront!
Letöltendő börtönbüntetésre ítélte szerdán a Bihar megyei törvényszék Victor Miculát, amiért törvénytelenül belépett a belügyminisztérium adatbázisába. A döntés viszont nem jogerős.

Nem tudni még pontosan, hogy 19 vagy 22 drón hatolhatott be éjszaka a lengyel légtérbe. Feledy Botond külpolitikai szakértő szerint kizárható, hogy véletlenül, hiszen órákon át voltak az egyik NATO tagállam területén. A szakértő szerint a NATO jól vizsgázott, ugyanakkor jogos a félelem, hiszen jövő héten Oroszország Belorusszal együtt hadgyakorlato
Nem tudni még pontosan, hogy 19 vagy 22 drón hatolhatott be éjszaka a lengyel légtérbe. Feledy Botond külpolitikai szakértő szerint kizárható, hogy véletlenül, hiszen órákon át voltak az egyik NATO tagállam területén. A szakértő szerint a NATO jól vizsgázott, ugyanakkor jogos a félelem, hiszen jövő héten Oroszország Belorusszal együtt hadgyakorlato
Kihúzták a Skandináv lottó 2025/37. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény a skandin. Így a következő héten (38.) 140 millió forint lesz a tét majd a Skandináv lottón.
Kihúzták a Skandináv lottó 2025/37. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény a skandin. Így a következő héten (38.) 140 millió forint lesz a tét majd a Skandináv lottón.
Charlie Kirk, Donald Trump szövetségese és ismert konzervatív médiaszemélyiség lövöldözés áldozata lett egy utahi rendezvényen szerdán - jelentette a CNN.
Charlie Kirk, Donald Trump szövetségese és ismert konzervatív médiaszemélyiség lövöldözés áldozata lett egy utahi rendezvényen szerdán - jelentette a CNN.
Tóka Gábor 3 kutatás alapján készített mandátumbecslést. A Tisza a mandátumok közel kétharmadát szerezhetné meg, a Fidesz pedig körülbelül egyharmadot. Ez azt jelentené, hogy a Tisza 131, a Fidesz 67 képviselőt küldhetne az Országgyűlésbe.
Tóka Gábor 3 kutatás alapján készített mandátumbecslést. A Tisza a mandátumok közel kétharmadát szerezhetné meg, a Fidesz pedig körülbelül egyharmadot. Ez azt jelentené, hogy a Tisza 131, a Fidesz 67 képviselőt küldhetne az Országgyűlésbe.
Hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodik dr. Moshe Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus (European Jewish Congress – EJC ) nemrégiben újraválasztott elnöke, aki tegnap Bóka János miniszterrel találkozott, ma a Mazsihisz vezetésével tárgyalt, ma este pedig Orbán Viktor miniszterelnökkel …

Az iskolai étkeztetés területén egyre nagyobb figyelmet kap a svédasztalos – más néven szabadszedéses vagy önkiszolgáló – menzarendszer. Ez a modell egyszerre kínál rugalmasságot és tanulási lehetőséget a gyermekek számára, ugyanakkor alkalmazásakor az élelmiszerbiztonsági kockázatok kezelése, a megfelelő higiéniai körülmények biztosítása és az éte
A szalmonella fertőzés már több mint 300 embert döntött le a lábáról, és a veszély még nem múlt el. Fontos hogy tudd, mikor kerülhetsz veszélybe és hogy védekezhetsz!